Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-05 / 210. szám

DELWXGyARORSZaö 1936 szeptember 5: MAKÓI HÍREK 150 peng«« ajándékot kap az a gazda, aki nem «dja el elg#rendii tenyészlovát. Tegnap lóvásár volt Makón. A Hangya volt a vevő, amelynek meg­bízottai a német hadsereg részére vásárolták a magyar lovakat. A vásáron a Hangya megbizottain kívül megjelentek az exporthivatal megbízottai és Ploósz államtitkár, a lótenyésztési ügyosztály ve­zetője. A vásárra szép anyagot hoztak fel a gaz­dák, amelyért meglepően nagy összegeket kap­lak. Amint a vásár során kitudódott, Plósz állam­titkár nem azért jelent meg, hogy előmozdítsa a vásár forgalmát, hanem azért, hogy a túlságos nagy lendületet vett exportból a magyar mezőgaz­daság számára megmentse a jobb minőségű kan­cákat. Az a veszély fenyeget, hogy a jó árak teljes tenyészanyagunkat kicsalják az országból. Ennek megakadályozása céljából az államtitkár egy ala­pot létesített, amelyből azokat a gazdákat jutal­mazzák 150 pengővel, akik a nagy ár ellenére sem bocsátják áruba elsőrendű tenyészkancáikat. Az alapban értesülésünk szerint 12.000 pengő van s a megjutalmazott gazdától csak azt kívánják, hogy lovát öt éven belfil nem adja el. hanem tovább tart­ja tenyésztés céljaira s ebben az esetben még a párosítás költségeit is megtérítik az alapból. A jutalom és a jutalommal járó egyéb előnyök tehát igen jelentősek, de — mint a makói eset bizonyít­ja —, még sem elégségesek arra, hogy a jó üzlettől visszatartsák a gazdákat. Gurul a pengő Makóról indult ki az az akció, rmelv célul tűzte ki a helybeli ipar pártolását. Makóról indult ki az akció, de másutt ért el sike­reket. Sőt, Makón annyira elmaradt a siker, hogy magán a városházán se tartják fontosnak a hely­beli ipar és kereskedelem pártolását. Löwen­hach Benedek interpellációt intézett ebben az ügyben a polgármesterhez, akitől azt kérdi, hogy hogyan tartja összeegyeztethetőnek a helybeli Ipar pártolásának a kötelezettségével azt, hogy egy Makótól idegen utazó minden elsején learatja a városházát, értvén ez alatt azt, hogy ez a Makón nem lakó és nem adózó utazó elseje körül sorra ¡árja a városházán levő hivatalos helyiségeket és tapasztalat szerint nagy sikerrel nyakkendőket, ingeket, ruhanemüeket kínál megvételre. Az uta­zónak olyan jól megy ez a makói üzlet, hogy megél belőle, nem ugy, mint a makói kereskedők és ipa­rosok, akik nagy adókat és nagy üzletbéreket fi­zetnek ugyan, de ezzel szemben a nagy támogatás­tól akár éhen is halhatnak. A pénteki makói hetipiacon az árak így alakul­tak: buza 14.20—14.30, árpa 10, zab 11.40, uj csöves tengeri 5—5.40, morzsolt ókukorica 13.50 pengő. A vöröshagymái 3.5—4 pengőért kínálták, de vétel ilig volt. Fokhagyma 25—38 pengőig. A kereske­dők az összes felkínált árut felvásárolták, de az árak ebben a cikkben is hanyatló irányzatot mu­tatnak. Szombaton kisgyűlés a vármegyén. Csanád­Arad-Torontál vármegyék kisgyülése szombaton délelőtt 10 órai kezdettel Fáy főispán elnöklésé­vel ülést tart. A kisgyűlés tárgysorozatán szereplő 93 ügy között ezúttal kevés nagyobb érdeklődésre számot tartó ügy szerepel. A vármegyei útépíté­sek kérdése foglalkoztatja majd élénkebben a kis­íívülési t.-igokat és egy-két jelentősebb községi ha­tározat. Makó mindössze két tárggyal, köztük a színház vigalmi n dójának elengedésével szerepel a kisgyülésen. A kérelmek között van a Szegedi Gaz­dasági Egyesület mezőgazdasági kiállításának ké­relme anyagi támogatás iránt, a Makói Dalárda segélykérése és mintegy 20 egyéni kérelem, ame­lyek benyújtói betegségben elhullott állataik he­lyett uj állat beszerzésére kérnek segélyt.­Anyakönyvi hirek. Elhaltak: Szabó Batancs István des7.ki lakos t>2 éves korában a kórházban, Matuszka István né Német Julianna 68 éves korá­ban, Szent Gellért-ucca 19. szám alatt, ^Bencze Ist­ván 73 éves korában Gróf Vay-ucca 24. szám alatt, Kotormán Ferenc 0 éves korában, Vaskapu-ucea 20. szám alatt. A makói piacterek. A piacterek annyira kívá­natos tisztasága érdekében az utóbbi napokban komoly intézkedések történtek a makói városhá­zán. A piacterek seprésére az eddigi alkalmi mun­lások mellé egy állandó uccaseprőt alkalmazott a • polgármester, kiadta a rendelkezést, hogy a piac­tereken felgyülemlő hulladék és szemét elhelyezé­sére szemétgyűjtő ládákat állítsanak Jel és végül utasította a gazdasági hivatalt, hogy a makói piac­tereket nemcsak hetipiarokon, de minden nap elő­zetes locsolás után sepresse fel. Az őrgróf Pallavicini mindszent-ányási hitbizo­mányi uradalomban feles juhtartásból elosztásra kerülő körülbelül 400 darab válogatott nagyfejű ci­gája törzsanya kisebb tételekben is eladatik. Bő­vebb felvilágosítással szolgál a helyszínen Benkö Gábor intéző Sövényháza, vagv Róth Jenő mészá­ros, Makó. A jövő héten megnyílik a makói városi szesz­főzde. Az idei nagy gyümölcstermésre való tekin­tettel a polgármester rendelkezett aziránt, hogy a városi szeszfőzdét mielőbb nyissák meg. Más évek­ben a városi szeszfőzde csak október közepén kezdte meg a munkát, az idén azonban a sürgősen elrendelt karbahozási munkák1 befejeztével, már a jövő héten megindul a főzés. pír Megérkeztek! Vigyázz! , , vigyázz! 1937. évi uf szenzác'ós RADIOK melyek felülmúlják a» összes eddigi rádiókat. Az országban megjelent összes gyártmányókból választhat nálam dijtalanul. Lakásán is bemutatom vételkötelezettség nélkül. Réqi rádióját becserélem. ^ Kedvező részletre kapható Kelemen Márton SX™«bu. A Délmagyarország regénye HULLÓ CSILLAGOK Irta FARKAS ANTAL 70 . Szegény Kovácsrvé elhitte, de meg is bán­ta. Minden pénzecskéjét ebbe az árva, el­hagyatottságban szomorkodó kifőzésbe ölte bele és az üzlet alig hozta meg a betevő falatjukat. Dolgozott, iparkodott, de mi hasz­na? A vendégek szerették a kosztját, pompás étvágyuk is volt, csak pénzük nem volt. Aki ma jött, holnap már vagy benézett vagy se. Hideget evett, spórolt. Kálmán véletlenül tévedt ide. Molnámé asszonyom hazautazott egy kis egyet-másért, mert szűken volt a háznál a Üszt is, a zsír is, a pénz meg legszűkebben, mert Molnár mostanában munka nélkül ténfergett. Ő aján­lotta Kálmánnak, hogy a meleg étel, meg az lejő megtakarítás kedvéért bátran beülhet a Kovácsné-féle kifőzésbe: olcsó is, jó is. Kálmán szót fogadott. A tulajdonosnak föl sem tűnt az uri ven­dég. Jártak ide urasan öltözött valakik töb­ben is. Ki lát a gyomrokba? Ki tudja meg­mondani, hogy ez vagy az a vasalt nadrág­tulajdonos, a drága étteremben turkált-e a fnom falatok között, vagy pedig valaimi koz­maszagu kifőzésben még a tányért is kitö­rülte? Egy-egy ebéd után Kálmán az asztala kö­rül el-elsomfordáló, minden áron barátkozó gyerekekkel szóba eredt. — Hogy hivnak? — Esztike. — Jársz-e már iskolába? — A Tami jáj, én ovodába fájok. — Tudsz-e már szép verset? A feketeruhás kicsike meghajtotta magát és csinos versikét csicsergett. — Nesze, ez a tied. Filléreseket nyomott a kacsójába. Az anya kilépett a konyhából. — Ne tessék noki pénzt adni, elcukrozza. — Azt csináltuk mi is, mikor ekkorák vol­tunk. A gyermek szereti a cukrot, mi meg a gyermekeket. Kálmán ránézett az anyjára: még mindég szép, szomorú asszony volt. — Van-e otthon legalább? —Van, de még csak olyan karonülő. — Leány? — Fiu, kérem alássan. Valami kis büszkeség is volt ebben a vá­laszban. — Oh, van nekem isi Tami, Zsiga bújja­tok előí Két elemista-forma lurkó előbujt. — Mutatkozzatok be a bácsinak. I így kezdődött. Aztán a bácsi bemutatko­zott a néninek. Ei-elbeszélgettek, ha volt ideje egyiknek is, másiknak is. Kálmán las­sanként valami jóleső otthoniságot, valami meleg bizalmasságot talált ezen a helyen, akárhányszor idehajtotta a véletlen, vagy a szükség. Nem kell a drága vendéglőre szo­rulni, nem kell Molnáréknál annyit alkalmat» lankodni. Valami kis megtakarítást ez is je­lent. El is dicsekedett vele Katónak: — Ugy örülök, hogy megint valami meg» nyugtatót irhatok haza. Most már nem kell aggódnia, hogy az a zagyva pesti koszt el­rontja a gyomromat és annak idején a dip­lomámmal együtt gyomorbajt is viszek ha­za. Képzelje, kedves házigazdám útmutatá­sa alapján olyan jé házikosztra akadtam, hogy nem valami elsőrendű helyen élvezem ezt az Isten-áldást, de nekem mindegy, hogy az ilyen helyet Restaurant-nak hivják-e vagy csak kifőzésnek. Aggodalma azzal is keve­sebb lesz, hogy nem félthet anyagi csődtől: külvárosi kifőzésben még senki sem verte el a vagyonát. Vagy a vagyon, vagy az a me­sébe illő emésztőképesség hiányzott. Csak Elemérnél nem aratott tetszést Kál­mánnak ez a kijelentése. — Nem értem, hogy mit keres ezekben a vöröshagyma&zagu butikokban? Itt akar olyan emberekkel összetalálkozni, akik engem ki-« húznak ebből a sárfészekből? Ez a Kálmán teljesen elhanyagolja az én dolgomat. Ahe­lyett, hogy mübarátok, színigazgatók és más nagy emberek ismeretségét keresné, beül holmi büdös kifőzésekbe, hordárokkal, kocsi­sokkal komázni. Még a kántor ur sem helyeselte Kálmán­nak ezt a lépését: — Csak hagyjátok el, isimereim az ilyen rondaságot, még diákkoromból. Még csak italmérése sincs az ilyen vacaknak. A kántor ur meg is rázkódott, csak Jám­bor sógor urat hagyta hidegen az ilyesmi: — A gusztusról ne disputálj! Kinek a pap, kinek — a kifőzész. A felesége összecsapta a kezét: — Úristen, hagyjuk ezt a témát, mert ha az én uram belejön a közmondásokba, a vé­gén magunk se tudjuk, hogy pap vagyunk-e, vagy papné! Katót nyugodtan hagyták a megjegyzések: — Kálmán tudja, hogy mit csinál. Ha Szi­bériában nem tévedt el, bizonyosan Zugló­ban sem. Elemérnek kötözködhetnékje támadt: — Az sosem világrésztől, mindig az em­bertől függ. Kató legyintett. — Az embert ismerem, ha egyebet nem is. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyaror*zág Hírlap- és Nyomdavállalat Rt-nái, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR.

Next

/
Thumbnails
Contents