Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)
1936-09-17 / 219. szám
6 DÉCMAGyARORSZXO 1936 szeptember VT. MAKÓI HÍREK A „pnkkanós bor" okozta vesztét a villanytelep megszökött kasszafurójának. A makói villamostelep kasszafurói közfii az egyik Szegeden hamarosan kézrekerült, társa, Farkas Lajos megszökött. Az országos körözés alapján a napokban az ózdi csendőrséf« Farkast is elfogta. A kasszafurót szerdán délben vitték Makóra. Mint kiderült, Farkas néhány napig Szegeden tartózkodott az eredményes makói látogatása után kiruházkodott, az egyik fogorvosnál fogakat is csináltatott, amelyre 30 pengőt fizetett. Társa kézrekerülése után felment Budapestre, ahol tovább költekezett és egv fényképezőgépet vett. Vesztét — mint mondotta —, az okozta, hogy „szereti a pukkanós bort". Ózdon megismerkedett egy nővel s annak a társaságában az egyik vendéglőben szórakozott. Ez szúrt szemet az ottani csendőrségnek, igazolásra szólították fel s ekkor kiderült, hogy országosan körözik. Elfogásakor a makói zsákmányból még 1671 pengő volt nála. Hiányosságok voltak a battonyai községi pénzkezelés körül. A belügyminisztérium szakközegei több napon át vizsgálatot tartottak a battonyii községházán, ahol a község pénzkezelési vagvonigazgatása körül többirányú kifogást emeltek. A belügyminiszter hosszabb leiratban mutatott reá •íz észlelt hiányokra s elrendelte azok pótlását. A miniszter által kívánt változtatások keresztülvitelére a község három hónapi határidőt kapott. A közigazgatási hatóságoknak figyelniök kell a csempészgyanusakat. A belügyminiszter körrendelete alapján a Csanádmegyében erősen elszaporodott csempészések elleni küzdelemben ezentúl a közigazgatási hatóságoknak fokozottan tímogatniok kell a pénzügyi közegeket A közigazgatási hatóságok a jövőben kimutatást vezetnek a csempészgyanus egyéneikről s egyáltalán a csempészés lerén szerzett minden észleleteiket és tapasztalataikat rendszeresen közölni fogják a pénzügyőrségekkel. DÉLMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Debrecen — Szeged 200:20 Ez a cím nem valami sportteredmény képlete, ha formájában kissé emlékeztet is rá, de kifejezi annak a versenynek egyik részeredményét, amely a két város között folyik. Arról van szó, ho!»y a napokban kezdődött meg Budapesten a nemzetközi erdészeti kongresszus. A várost már hetekkel ezelőtt értesítették, hogy a kongresszus résztvevőinek egyik tekintélyes csoportja Szegedet is meglátogatja. A kirándulás főcélja a királyhalmi erdő és az erdőőri szakiskola megtekintése. Erdészeti szempontból mindkettő elég komoly érdekesség Most azután meg is érkeztek a vendégek, számszerint vagy húszan. Tegnap érkeztek és szerdán azonnal kiutaztak Alsótanyára. Ezzel szemben Debrecenből azt jelentik, hogy oda a kongresszusnak mintegy k é t s z ú z résztvevőjét kalauzolták le. Ugy látszik, Szeged még mindig népszerűtlen azokon a helyeken, ahol az egyes városok idegenforgalmi javait mércsikélik. A 200:20 arányszám Debre. cen ész Szeded népszerűségi arányát is kifejezésre juttatja. — Nyilaskeresztes cigányok. TVbrecenből jeleneik: Egy járásbirósági tárgyaláson, amelyet most | . — -- betartottak meg Debrecenben, kiderült, hogv a nyi- misz magas kora ellenére néhány hónappal ez• n 1 rtit- Dn^nhA 1.^1 l ! 1_ • 1 1» laskeresztesek beszervezték — a vámospéresi cigányokat. A tárgyalásra ugy került a sor, hogy Balog Lajos cigánybíró összeveszett az egvik cigányasszonnyal, tettlegesen inzultálták egymást. A cigánybirót a vámospéresi nyilasok egyik vezetője kérdőre vonta nmintt mert a cigányok megjelentek az egyik zsidó lakodalmon és reggelig húzták a talpalávalót. A cigánybíró B^zmüvesnére hárította a felelősséget, hogy az vitte el a cigányokat a lakodalomra, ebből keletkezett azután a verekedés. A biró elitélte a harcias asszonyt, igy ért véget a nyilaskeresztes cigányok háborúsága. Kasmiitélek utáni időszakokban reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József'' keserűvíz igen kedvelt, nagyértékii hashajtó. amely a belek tartalmát biztosan felhígítja és azt minden fájdalom okozása nélkül néhány óra alatt könnyen levezeti. KIS HIRDETESEK • l4MMMMtMMMMMMMMMMM harisnyát visel minden hölgy, mert logatebb, legjobb én !egoloeébb. Gyári lerakat: Pollák Testvérednél. ui cserepKaiytiak többféle színben és kivitelben legolcsóbban kap hatók. LfiDERER és TÓSZEGINÉL. Kölcseyucca. Föld, Ház, löiöDöPiei PETRIK ANTAL ny. Allpt. lut 0*0« ingatlanforgalmi Irodája OFd) tOrr. bejegyaett oég Beeged, P«6ohenyl-tél T. I. emelő, balra (Bieged Csongrádi TkpénitAr eiékbázal Tel 13—50. írógépszalag karbon, irodapapír oloeó, tartó* MihaUÍ uiirtti esengeynei, Széchenyi tér 5 Török János kfln.vTkítéawt«, *M£ed Keleir.en-n. 1. Iakolal kBnyrelr, dlwr mflTek, folyóiratok bekStéaét tíHalta Kér'en ArafAn'atot. csillárját í^r beváltom, ha nilam oaeréU be njj* Rosner József Tl«a Lajoe kSrot 38 Üvegezés Körösi Géza Méroy n. H Tel. 19-87, „HATTYÚ" Tille nyerOre berende»«!aeUnelMlA Tegylleimo •aen, Síéohenyi motiyal ««erőben Hoiváth M.híly-n. 7. Kalinsra kimolgil b,t. Nsay Imrtné — Meghalt Zaimisz, az utolsó görög köztársasági elnök. Bécsből jelentik: A görög köztársaság utolsó elnöke, Zaimisz, az osztrák fővárosban 81 éves korában meghalt. Dr. Zaielőtt Bécsbe költözött, részben orvosi kezelésre, részben pedig azért, mert felesége bécsi születésű. Szombaton az agg államférfi váratlanul rosszul lett és kedden é-ijel meghalt. - MITNKAKÖZVETITÉS. Állást kaphat a Hatósági Munkaközvetitőben: 6 kovács. 1 bádogos, 3 kádár, 2 bognár, 2 bognár vidékre, 2 kosárfonó, 1 kosárfonó üvegfonáshoz, 1 napszámos paprika-aggatáshoz, 1 kefekötő, vagy kefegyári munkás, 1 szőnyegcsomózónő, 2 kötszövő, 4 koppasztónő, 10 szabó, 5 magyarszabó, 10 cipész, 2 csizmadia, 1 magyar sziies, 3 fiatal gazdasági mindenes, 1 kifutófiu, 1 kifutó kerékpárral, 1 pásztorfiu vagy leány, 1 birkafejéshez öreg pásztor, 1 gör kat. vallású templomszolga, 1 fűszeres, 1 cipőtüzőnő, 1 borbély vidékre, 1 villanyszerelő, 3 hírlapterjesztő ügynök, 5 hadigondozott cserépgyári munkásnő, 1 kovács lí>n«ló. Kövér ctoész u| üzlete: Takaréktár U. 8. Legszebb és legmodernebb formák, első osztályú cipők késszel varrottan készülnek. o fOlfOlollah. csavarlronok le^n*iryobb választékban minien kaXTUiirifi n Renoeynei Saéchenyi tér 5 INTÉZETI RUHÁK SAPKA • BOY KABÁT TIROLI NADRMO „KORDA RUHA MÉRTEK U í AN •é DIVATOS OLOSÓ JÓ FÖLDES IZSóI KLAÜZAL 'ÉR | és Müvésszet Színházi inspekció A vidéki színházi élet is lassan megindul. Az elsők között nyit a debreceni szinház, amelynek uj igazgatója Horváth Árpád, a Nemzeti Színház volt főrendezője. A Csokonai Színház október elsején nyitja meg kapuját. Az uj igazgatót az a cél vezeti, hogy pótolni tudja a régi kolozsvári Nemzeti Színházat. Vaskos tájékoztatót adott ki művészi programjáról. Közli az igazgató, hogy a színházat átalakították, belsőleg megújították, forgószinpadot építettek, reflektorokat és modern színváltós készülékeket szereltek be, kifestették és bebutorozták. Kiderül a tájékoztatóból, hogy nemcsak külsőségekben változott meg a Csokonai Színház, hanem lényegileg is. Erről a következőket mondja a tájékoztató: „Korszerű, kényelmes szellemi otthont igyekszünk adni, másrészről pedig ezt a szép foglalatot élő és éltető művészi szeilemmel óhajtjuk kitölteni." A tájékoztató programot ad a műsorból is, amelyen elsősorban eredeti bemutatók szerepelnek, aztán eredeti operettek, irodalmi és művészi matinék. Szerepel az igazgató programjában egy 150 személyes kamaraszínház terve is. Mindezek mellett a debreceni igazgató nem téveszti szem elől a gazdasági helyzetet sem, mert a bérleti rendszer mellett 1 pengő 60 fillérbe kerül a zsöllye első sora. * A szegedi színház változatlan sikerrel játszik Szolnokon. Csütörtök este mutatják be a j5Könynyü a férfiaknak" cimü vígjátékot, Balogh Klárival a főszerepben. Utána a „Csodahajó" van műsoron, a jövő héten pedig „Az ember tragédiája" következik a játékrenden. Évát Erényi Böske, Ádámot Mészáros Béla, Lucifert Szabó István játsza. * Orosházán Károlyi János kedden este kezdte meg vendégjátékát. A műsoron a Csavargólány, az Ifj. Horváth Pál és a Csodahajó szerepel.. Csabán a Miskey-féle kamaraszínház szerepel, gyenge érdeklődés mellett. Műsoruk1 százszázalékosan irodalmi. Schnitzler ..Megismerés óráját" játszották a hét elején. Baján a pécsi szinház játszik néhány nap óta. Szerdán este a „Katz bácsit" játszották Szabó Ernő, Vass Irma, Egry Berta, Tihanyi Piri, Majthényi Gabi, Oroszlán György, Pető Endre és Máray Ede főszereplésével. Műsoron van még »Ab Ur katonái", a „Vallomás", a ..Cigánybáró". Rádió Budapest I. 11.10; Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó. 12.05: Országos Postás Zenekar. Vezényel Bubányi Vilmos. 13.30: Müller Béla és cigányzenekara. 17: Meiszner .Tános fuvolázik zongorakísérettel. 17.30: Tóth László dr. előadása. 19: Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata. 19.15: Comensoli Mária zongorázik. 19.45: A rádió külügyi negyedórája. 20; Mesék é« dalok kicsinyeknek és nagyoknak. Vidor Ferike és Kósa György irodalmi gyermekfélórája. Rendező Kiszely Gyula. 20.30: Budapesti Hangversenyzenekar. Vezényel Bajter Lajos dr. 21.40: Hirek. 22: A rádió szalonzenekara. 23.10: Közvetítés az Ostende kávéházból. Kalmár Pál énekel. 005: Hirek. Budapest II. 18 30: Angol nyelvoktatás. (J. W. Thompson.) 19: Tánclemezek. 19.15: A müncheni sakkolimpiász. Vécsey Zoltán dr. előadása. 19.50: Fehér Ilonka hegedül, zongorakísérettel. 20.35: Hirek, ügetőversenyeredmények. Külföld. Breslau. 20.10: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. — Wien 16.05: Donizetti: A kegyencnő, gramofonopera.