Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)
1936-09-15 / 217. szám
1936 szeptember T">. DÉLMAGYARORSZAG 3 f Megállapították az uj egészségügyi körzeteket Polgármesteri határozat a városi orvosok feladatairól filléres vonat Szabadka Uividék Belgrádra szeptember 30-tól október 5-ig útlevél és vizűm nem kell. Előjegyzések bejelenthetők Neu Ernő banküzlet utazási irodájában Széchenyi tér 6. (A DéUna^gyar ország munkatársától.) Dr. Pálfy József polgármester a tiszti főorvos előterjesztése alapján újból megállapította a városi orvosi kerületeket,. Az uj keriiletmegállapitást az egészségügyi szolgálat államosítására íonatkoaó rendelkezések véprrehajtása tette szükségessé. A polgármester határozata 'a várost öt orvosi kerületbe osfctja fel. A keniletí 1 ^osztást • a polgármester hivatalos hirdetménye kökŰ;; határozatának vannak egyéb fontos ióndclke?éséi. is.' A határozat többek között ' ?eket is tartalmazza: A Seriiletr városi orvosok vasárnap és ünnepnap kivételével tartoznak a kijelölt rendelőhelyiségekben W^'1',' " a szegény betegek régiére rendelést'tartani.'A szegónv betegrenfleléfe ií^j^t á főorvos állapítja, meg. A sulvorabb & -fekvő vagyontalan betegeket kötelesek «.'"tfáiosl'Akerületi okosok felszólitásra a háznál jévógykézclésben részesíteni. A városi szabályrendelet érvényben levő rendelkezésein, valamint a városi orvosokra vonatkozó belügyminiszteri rendelet rendelkezésein kivül tartoznak a városi orvosok a kerületükben lévő városi intézményekben, nevezetesen a III. kerületben az Átmeneti Otthonban lévő népkonyha, a IV. kerületben a Pulez táhornok-uceai szegényház, az ugyanott lévő népkonyha, a faranz-nceai menhely, a Londonikörúti árvaház az V. kerül eflben a Berlinivkörúti szeretet ház, n sinylődők háza és a népkonyha felügyeletén kivül. a szegényápoldai betegeket külön díjazás nélkül, orvosi gyógykezelésben részesiteni. Mindaddig, amg a változott viszonyoknak megfelelően szabályrendelet nem készül, a városi orvosok szolgálati tekintetben a tiszti főorvosnak vannak alárendelve ós annak utasítása szerint, kötelesek eljárni. A Pulcz tábornoto-uccal szegényháztan, a Reriini-köruti szegényházzal kapcsolatos sinylődők házában, valamint a Somogyi-telepi Önkéntes Tűzoltó Egyesület épületének helyiségében egy-egy váró- és rendelőhelyiséget, kell a városi kerületi orvosoknak meghatározott időben rendelkezésükre bocsájtani. Ezeknek a helyiségeknek fűtéséről, világításáról ós takarításáról az illető intézmények saját intézetük házi munkarendje keretében kötelesek gondoskodni. A III. kerületi városi orvos részére, mivel többi kerületi orvos megállapított kötelességén tulmenőleg a körtöltésen kivül, a Somogyi-telepen külön rendelést köteles tartani, havi 50 pengő fuvarátalányt állapitok meg azzal, hogy a körtöltésen kívüli szegény betegek látogatásánál a többi kerületi orvostól eltérően fuvarra külön igényt nem tarthat. Miután a városi orvosok működési körének megállapításával a Sinylődők házában elhelyezett betegek külön orvosi ellátása szükségtelenné vált, ezért az ott alkalmazott dr. Nyerges Endre orvost szeptember 15-vel megbízatása, alól felmentette a polgármester. dős fiút az anyja biz vast egyedül hagyhat a paj. fásai között. — Na, nem lett semmi bajuk, elmehetnek szépen haza!... — Jaj, hogy menjünk kérem, amikor egy fillérünk sincsen! — siránkoztak a menyecskék. Majd meghalunk éhen, amióta hazulról eljöttünk, még csak nem is ettünk...! — Mért nem hoztak magukkal ennivalót? — Nem tudtuk mi kérem, hogy ilyen messzire elhoznak minket. Este 9 órakor bevitték a községházára és már nem is engedtek haza, hogy jókor reggel elindulhassanak velünk — Hát ez a lepedő minek a karjukon? — Hogy meg ne faggyúnk... ebbe takartuk be magunkat éjjelente... — Mik maguk? Tótok, vagy palócok? — Pálóczok vagyunk mi kérem...! A két palócz menyecske ezután kényszerűt!*, •elet kapott és igy indult el vissza Rimócz felé, korgó gyomorral. Temetés, rendőri beavatkozással Két palóc-menyecske gyerek-pere a szegedi törvényszék előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn délelőtt két csinos parasztmenyecskét vezettek a csendőrök a törvényszék tekervényes folyosóin a ¡W a d a y-tanácsa elé. A menyecskék messziről valók lehetnek, látszott a viseletükön, hogy nem •ezen a környéken laknak. Magaeszárn, fekete >'7>ismát viseltek, térdigérő szoknyát, de legalább tizet egy rakáson és apácasaerü kendövei volt a fejők bekötve. Ugyan mit követhettek el a mosolygósáén™ menyecskék? — találgatták az emberek. Rövidesen kiderül ez is. A csendörök a menyecskéket bevezették a terembe és jelentették, hogy a két vádlottat, akik nem akartak eljönni a főtárgyalásukra, előállították. — Honnan hozták magukat? _ kérdezte .a menyecskéktői az elnök. — Rimóezról, Nógrádmegyéből — válaszolták a menyecskék. — Hát az bizony ott van valahol az Isten háta mögött... A két menyecske, Perec zné és Jusztinná gondatlanságból elkövetett súlyos testisértéssel volt vádolva. — Mért nem jelentek meg maguk az idézésre, mi? — Nem volt pénzünk, keveset kerestünk a nyáron. A szegényember csak annyit keres, amit megeszik — felelték a menyecskék kedves, palóezos tájszólással. A gondatlanságot azzal követték el a vádirat szerint, hogy a nyáron, amikor férjeikkel Mezőbe, «ve* mellett dolgoztak, nem vigyáztak eléggé Jusztinná 8 éves fiára, a csintalan gyerek azután egy szalonnasütő nyársat dobott az egyik kisleány Iábába. A kisleányt a makói kórház gyógyította meg hamarosan. Elsőnek Perecznét hallgatták ki. ö ugy került a dologba, hogy állítólag ő vállalta el, hogy egész szezonban őrködni fog a Jusztin-gyerek felett. — Elvállaltam, hogy őrködni fogok, pedig magamnak is van őt gyerekem. Csakhogy és mindég otthon voltam a barakkokban, mig Jusztinné a férjével együtt dolgozott. Az én férjem volt a bandagazda. — Aztán miért nem vigyázott a gyerekre? • — Vasárnap történt a dolog, amikor az anyja is otthon volt, nekem akkor nem kellett vigyázni rá. A gyereket Jusztinné is, én is otthon hagytuk, mert elmentünk a templomba ... Az ügyész erre elejtette Pereezné ellen a vádat, mert őt nem terhelte gondatlanság. Jusztinné elismerte, hogy a gyerekeket felügyelet nélkül otthonhagyta, mert templomba ment. A gyerek ott játszott a többi gyerekkel együtt a barakkok előtt. — A kisfiú ázt mondja, hogy nem ákárta ő bántani a kisleányt. Egy nagyobb gyerek volt a hibás, mert az dárábokra vágdostá az én gyerekem tollforgóját a sápkájáróL Szép fácántoll volt á kis fiu sápkáján, ázt vagdosta össze penecilusávál a nagyobb szamár... — vallotta Jusztinmé. Aztán a fisfiám mérges lett, a fiúhoz ákárta vágni a nyársot, áztán a kisleányt táláltá el vele... A bíróság rövid tanácskozás után Juszt innét j felmentette, mert ugy találta, hogy egy 8 esfiep- j (A Délmagyarország munkatársától.) Ifi. Mészáros József csepeli ácssegéd ezév nyarán édesanyja temetésére Szegedre utazott és itt olyan botrányt rendezett, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie. Mészáros József megérkezése után felkereste nővérét és a temetési segélyről tárgyalt vele. A pénzen azután összevesztek és azzal fenyegette nővérét, hogy délutánra dupla temetést rendez, mert őt is beledobja a sírgödörbe. A megijedt nő a rendőrségre sietett és ott kért védelmet, attól félt, hogy fivére képes lesz még arra is, hogy édesanyja temetését megzavarja a pénz miatt. Rendőrt rendeltek ki a temetésre, hogy az esetleges botrányt megakadályozzák. Mészáros a temetési menetben nővéréhez akart furakodni, az egyik rendőr visszatartotta és nem engedte, hogy valamit elkövessen. Mészáros nagvon felháborodott a rendőri beavatkozás miatt. Szidalmazni kezdte a rendőrt, rángatta a rendőr ruháját és a következőket mondotta: „Ha nem volna rajtad ez a ruha, málélisztté taposnálak!" A rendőrök előállították a garázda emberi. Ifj. Mészárost hétfőn vonta felelősségre hatósági közeg elleni erőszak vétsége cimén a szegedi törvényszék. A vádlott a tárgyaláson sem tudta fékezni magát, az elnök többizben figyelmeztette, hogy tisztességesen viselkedjék. Tagadta, hogy akár nővérét fenyegette volna, akár a rendőrt bántalmazta volna. A hiróság több tanút hallgatott ki azok közül, akik a temetési menetben résztvettek és tanúi voltak a botránvos jelenetnek; Ezek igazolták, hogy Mészáros csakugyan rángatta a rendőrt és szidalmazta ugy, hogy viselkedésével általános felháborodást váltott ki a temetésen résztvevők soraiban. A bíróság bűnösnek mondotta az ácssegédet, Ó6 hatósági közeg elleni erőszak cimén nvolenapi fogházra i tél te.