Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-13 / 216. szám

1936 szeptember 13, DÉLMAGíARORSZSG Egy kevés Afrika Irta TONELLI SÁNDOR Ha valaki esztendőkön keresztül írogatja a legkülönbözőbb témákról a vasárnapi cik­keket, nemcsak a saját tapasztalatait közöl­heti az olvasóközönséggel, banem alkalma nyí­lik arra is, hogy olvasóközönségéről szerez­zen tapasztalatokat. Abból, hogy mikor és hányan reflektálnak élőszóval, vagy levél for­májában a különböző cikkekre, következtetést lehet vonni arra is, hogy mely témák érdeklik az olvasókat legjobban. Szégvenlem megvalla­ni, de ugy van, bogy az olvasóimat, amennyire a hozzám érkezett nyilatkozatokból meg tu­dom ítélni, két olvan kérdés érdekelte legerő­sebben, amelyről irtam ugyan, de vajmi távol állott tőlem. Egyszer a pszichoanalízisről é6 az_ álommagyarázatról irtam. valószínűleg elég laikus módon és formában e a cikk után való héten nem is egy levelet, kaptam, amely­ben vagy helyeselték a megállapításaimat, vagy pedig szerzőik saját lelki problémáikat akarták rábízni az én nagyon is igénytelen gondozá­somra. Egy más alkalommal, — lehet két vagv három esztendeje, — „Kenya és Uganda" címmel az afrikai vadászparadicsomról jelent meg egv cikkem. írásomban megemlítettem a forrásokat, ahonnét az adatokat merítettem. Akkor láttam, hogy a jágerek csakugyan sze­rethetik a mesterségüket. A következő héten egész sor vadász barátom kérte, hogy mutas­sam meg neki a könyveket, melyekben az af­rikai vadász-fotografiák láthatók. Ez az érdeklődés jogosit fel arra, hogy me­gint írjak Afrikáról ahol eohasem jártam. Az, hogy egy na^ry gőzösről láttam a gibral­tári szoros afrikai partját és két órára part­ra szálltam Tangerben, igazán nem számit Af­rikának. Kenyához és Ugandához ugy jutottam hoz­zá, hogy két esztendeje, mikor a plakátkiálli­tás anyagát gyűjtöttem, olvastam az t :vik an­gol újságban, hogy Nairobiban, Kenya szék­városában megkezdte működését az idegenfor­galmi hivatal és érdeklődőknek készséggel bo­csájtja a Kenyára és Ugandára vonatkozó anvagot rendelkezésükre. írtam az idegenfor­galmi hivatalnak és bár plakátot nem küldtek, négy hét múlva egv csomó gvönyörii kiállítású prospektus érkezett a címemre, amelyből min­dent megtudhattam, amit egy jóravaló turis­tának, vagy még inkább vadásznak erről a két afrikai kolóniáról tudni illik. A vadászo­kat ez a két tartomány azért érdekelheti kü­lönösen. mert nincs a világnak még esrv va­dászterülete, amely Kenyával és Ugandával vetekedhetnék vadak gazdagságában és válto­zatosságában. Akkoriban megírtam a cikkemet, meghall­gattam a megjegyzéseket, megmutattam a pros­pektusokat egv csomó ismerősömnek ós utá­na elfeledkeztem Afrikáról. De most látom, hogy Afrikát egykönnyen elfelejteni nem le­het. A figyelmességben páratlan nairobii ide­Iskolai cikkek ISKOLAI FÜZETEK: Elemi iskolai füzet 6 lapos minden vona­Iozásban 15 drb .24 Zöldfedelü elemi iskoal! füzet minden vonalozásban 8 lapos 5 darab —.24 Famentes füzet kockás fedelű minden vo­nalozásban 40 lapos —.18 ISKOLAI HÁTIZSÁK, SPORTCIKKEK; Futball lábszárvédő 1 pár —.98 Ideál bokaszoritó pólya 1 darab —.98 KÖRZÖ, VONALZÓ: Iskolai körző rezezett —.78 [skolai körző 4 részes bársonnyal bélelt tartóban P 1.78 Egyenes vonalzó 25 cm-es —10 Háromszög vonalzó 45 fokos, v. 60 fokos 1 és feles —.22 TOLL, TOTLSZAR: Fényezett, festett tollszár —.06 Vastag fénvezett színes tollszár *-.18 .írótól! 12 darab —.18 KÉRJE VOST MEO.TKLENT ISKOLAI ÁRJEGYZÉKÜNKET! PÁRISI NAGY ÁRUHOZ RT. SZEdED. CSEKONICS ét KISS UCCA SAROK genforgalmi hivatal gondoskodik róla, hogv az eszemben maradjon. A mult héten megint egv csomag érkezett a cimemre Nairobiból, benne egv könyv és egv levél. A levelet az idegenfor­galmi hivatal írja és hivatkozással arra, hogv néhány esztendeje az ő működési területe iránt érdeklődni méltóztattam, közli velem, hogy egv ujabb, összefoglaló jellegű idegenforgalmi és vadászati ismertetés jelent meg Ken vár ól és Ugandáról, amelyet mellékelve van szeren­cséje megküldeni. A könyv a legfinomabb kré­tapapiron jelent meg, gyönyörű fotográfiák vannak benne, közlekedési alkalmatosságok, tájképek és lelövésre váró vadállatok vegyesen, a terjedelme 231 oldal s a végén egy térkép van, amely feltünteti, hogv hol, mire szabad vadászni, melvek a legkiválóbb vadászterüle­tek 6S a, két kolónia mely területei vannak nemzeti parknak fenntartva, ahol fát kidön­teni és állatot megölni tilos. Minthogy a legközelebbi jövőben nem lát­szik valószínűnek, hogy elmenjek Afrikába oroszlánra, zebrára., zsiráfra, struccra, víziló­ra, orrszarvura. afrikai bivalyra, vaddisznóra vagv huszonötféle antilopra és számtalan ma­dárfaitára vadászni, a legszükségesebb tudni­valókat ebben az összetömöritett formában adom vadászismerőseimnek tudtára. Kenya ós Uganda együttvéve körülbelül tízszer akkora, mint a mostani megcsonkított Magyarország. Kenyát majdnem közepén az egyenlitő metszi keresztül, mégis a földrész északi szegélyétől és legdélibb csúcsától elte­kintve, egész Afrikában a legalkalmasabb a fehér_ ember települése számára. Ennek a ma­gyarázata az, hogy Kenya legnagyobb része magas fensik, majd ezerötszáz méter átlagos magasságban. Nairobi, a főváros 1800 méter­nél magasabban fekszik és klimája, az európai igényeknek tökéletesen megfelel. Ahogy a kö­tet végén levő térképet, kiterítem magam előtt, látom, hogy mindkét tartománynak bőven van vasútja. Hogv még több vasút nem épült, an­nak az egyetlen oka az, hogv a kormányzat fontosabbnak találta az autó-utak építését. Piros autó-utakkal mindkét kolónia bőségesen be van hálózva. Ahol a két kolónia ós a néme­tektől elvett Kelet-Afrika, amelyet ma Tan­ganvika Territorynak neveznek, találkozik egymással, van a Viktória-tó. Kiterjedése a mai Magyarország háromnegyedrésze, fölös­leges vizét a Nílus vezeti le a Földközi ten­1 gerbe. j Aki rászánja magát egy kis afrikai vadász­kirádulásra, az vagv hajón megy a földrész keleti partján fekvő Mombasába. és onnét vas­úton befelé és felfelé a Kilimahdzsáró és Ke­nva hegység vidékére, vagv ha sürgős a dol­ga. a repülőgépet veszi igénybe. Londonból és Kairóból igen kénvelmes és a legkényesebb igé­nyeket is kielégítő óriás repülőgépek közleked­nek Nairobiba, amely arról is hires, hogv ott van Afrikának egvik legjobban kiépített és legszebb fekvésű repülőtere. Mellette rögtön golfpályák. Szcgénv St.anlev. hatvan esztendő­vel ezelőtt, mikor élete veszélyeztetésével ku­tyagolt át Afrika keleti párjáról a Kongó tor­kolatához, bizonyára nem is álmodott róla, hogv hatvan esztendő múlva miiven élet lesz felfedező utjának színhelyén. Szállodák dolgá­ban Nairobi és a többi városok ugy fel van­nak szerelve, hogv nem kellene szégvenkezniök Európa bármelyik nagyvárosa előtt,. Ahogv nézem a hirdetési rósz képeit, látom, hogv nem túlzás, ha például egyik szálloda igv hir­deti magát: ,.Londoni hotel Afrika szivében Mindegyik szállodának van bál tenne, bárja, könyvtára, saját golfpályája. Az árak ellen­ben, ugy látom, nem ma?var erszényekhez van szabva. A drágább szállodák árakat nem kö­zölnek. Olcsóbb szállodákban szoba és regge­li — a. fürdőszoba magitól értetődik — 9—16 shilling naponkint. Ha jáger megérkezett, kiváltja a vadászati igazolványt. Ez Kenyában egv esztendőre 75 font. két hétre 15 font. Ugandában ugyanez 50, illetve 15 font. Ez természetesen csak az alapdíj. Nagy vadaknál külön meg van álla­pítva minden elejtett állat lŐdiia, azonkívül az is. hogy egyes ritkább vadakból legfeljebb hány darabot szabad elejteni. IIven különle­Óvakodj a selejtpengétől! Arcod érdekében beretválkoz* tovább is a felülmúlhatatlan Huszár pengével, amelynek nagyszerű minőségét a legnagyobb gonddal Őrzi a Vadásztölténygyár. 3 minőségben kapható. 1« gesen védett állatok az elefánt, rinocerosz. és strucc. Madarakat, majdnem korlátlanul sza­bad lőni. A hiéna, sakál és vaddisznó pusztítá­sát a kormány egyenesen megköszöni. Legszi­gorúbban tilos lőni a gorillát. Ugandának a Belga-Kongóval határos azon részében, ahol a gorilla előfordul, lőfegyverrel vadászni tilos. Nos, hát valaki eljutott Kenya fővárosá­ba, megváltota a vadászjegyét, de azután mit csinál. Elvégre nem indulhat neki találomra a rengetegnek, neki kell készülni, ha el akar jut* i ni valamelyik jobb vadászterületre. Amennyire | a prospektusból meg lehet ítélni, ez is nagy­I szerűen meg van szervezve. Az, aki elég gaz­dag. hogy maga válassza meg a területét, va­dászkaravánt, safarit szervez és felszereli ma­gát mindennel, ami néhány hetes afrikai tar­tózkodáshoz szükséges. A safari megszervezé­sében az idegenforgalmi hivatal ós a .íagv ho­telek kezére járnak, tökéletesen megbízható embereket állítanak szolgálatába. Akinek eh­hez nincs ideje és pénze, sokkal egyszerűiben intézi a dolgát. A kenyai és ugandai vasutak­nak vannak pompásan felszerelt lakó-kocsijai. amelyek nálunk szalonkocsinak is beillenének. Valamennyi kocsi konyhával, figiderrel, hű­tőkészülékkel ós fürdővel van felszerelve. Eze­i ket a kocsikat ki lehet bérelni; az uta6 fizeti a mérföldenkinti tarifát és a napibért. A vas­ut a kocsit kivontatja valamelyik vadászterü­1 let közepébe ós egv kitérő vágányra kiállítja, j A megállapított idő múlva egy mozdony érte ; megy és bevontatja a fővárosba. Ugyanezt táborozásra berendezett autókkal is meg lehet i cselekedni. Csak egvet nem vállal az idegen­forgalmi hivatal. Az oroszlánokat nem állítja a puskacső elé. Akinek ez sem elég, még nagvobb kényelmet is kaphat. A Viktória-tavon kisebb-nagyobb gőzhajókat is lehet bérelni, aszerint, hogy ki­sebb, vagv nagyobb vadásztársaságról van szó. A hajó ott köt ki, ahol a bérlők parancsol­ják és vár, mig vadászkirándulásaikról vissza­kérnek. Aki nem akar vadászni, picézhet. A képeken embernagvság halacskák láthatók. Fürdeni ellenben nem ajánlatos, némi kroko­dilusok miatt. Aki még ennvi csábítás után sem 6zanta rá magát, hogv Afrikába menjen vadászni, az forduljon részletes adatokért a nairobi? ide­genforgalmi hivatalhoz. A prospektusból lá­tom azt is, hogv a hivatalnak Londonban is van fiókja, amely szintén teljes tájékoztatást tud nyújtani. Tessék kihasználni e kiváló va­dászati alkalmakat. De gorillát lóni nem sza~ badl olcsó és ió 8KT0R ASZTALOSMESTEREK BUTORC3 BRNOKO, Telefon 19—82. Szeged, Dugonios-tér 1L irtani eredménnyel csak a sza­badalmazott Gázpatron­nal lehet. Egyedáhisitó: *> Patkányt Kabdebó-drogéria Szeged, Tisza Lajos körút 37. (Református-patoto) Patkányirtás ielelősség mellett!

Next

/
Thumbnails
Contents