Délmagyarország, 1936. augusztus (12. évfolyam, 182-205. szám)

1936-08-09 / 189. szám

a Dfl. MAC.yARORSZÍG 1936 augusztus 9: bői, az vásároljon Hozza forgásba a pcnzt. mert a pénz minél gyorsabban fo­rog, annál több ember tud m e g é In i heiól'\ Irving Flscher, akit az amerikai közgazdaság egyik legnagyuhb tekintélyének 'ártanák. hosszú évek munká ja és ezer statisz­tikai adat összegyűjtése alapján egy testes kő. (A Délmagyarorszig munkatársitól.) A az» gedt uccákon lépten-nyomon összeakadtunk a rongyos ruháju, véznatestü apróságokkal, akik valósággal megszállva tartották a járdákat. Szinte minden öt méteren egy másik gyerek állta el az utat ós alig lehetett őket elriasztani. A helyzet ebből a szempontból kezdett hason­lítani a keleti illapotokhoi. A ki« maszatos­képű gyerek odaáll az ember elé és siró hangon s»ól: — Tewók adni két fillért... Ma még nem ettem!... Az elutasító válaszra a nyerek vidámabban mondja: — De tudok ám csinálni cigánykereket! fts a következő pillanatban már hányja ie a cigánykerekeket. Aztán feltápászkodik, megint odalép és most már szinte követelőleg kéri a kél fillért. A Dugonics-tér közönségét például két ron­gyosrnháin apróság (szórakoztatta alkonyattáj­ban. Mindenfél« akrobata ruulátványokat pro­dukállak, ecrvmáson keretül bukfenceztek, tornásztak. Aztán abbahagyták a mutatványo­kat és végigjárták a padsorokat. Odamentek a padokon ülőkhöz és nem lehetett, őket elker­gclni. kénytelen volt mindönki belenyúlni a [Divatos uövetek. letben állapította meg ezt az igazságot. Sze­rinte a pénz cirkulációs sebességének fokozása a válságok megoldása A szegedi perpetuum mobilés ember magától is rájött erre az igaz­ságra. (Folytatás jóvó vmrn»p) zsebébe é» megfizetni a kéretlen produkciót. De nemcsak fiuk, hanem mozitlábas kisleá­nyok is tömegesen vannak a koldulók kötött. A lányok inkább virágokat árulnak és azzal os­tromolják a publikumot. Ezek már veszedel­mesebbek, mert nem lehetett egy, vagy két fil­lérrel kielégíteni éket, hanem legalább ti® fil­lért, kellett adni. Természetes, hogy • ryermekkoldulMi rend­szer ellen egyre többen szólaltak fel. Már csak azért is, mert, ezeket az apró koldusokat erköl­csilep is megmételyezi a pénzszerzésnek 02 a formája. A társadalom szempontjából is kívá­natos, hogy ne nevelkedjenek fel ilyen viszo­nyok között a szegénvsoreu gyermekeit. A rendőrség eréllyel feküdt, bele a rendcsi­nálás munkájába, azzal a célkitűzéssel, hogy eltávolítják az utcákról a kolduló gyermekeket. A rendőrségi tisztitómuka megkezdődött, még pedig sikerrel, ami onnan is látszik, hogy néhány nap óta egyre kevesebh koldusgyerek­kel találkozunk az uccákon. A rendőrséggel párhuzamosan a nemrég fel állított, gyermekvédelmi iroda is hathatósnak Ígérkező tervet dolgozott ki. hogv a gver­mekkoldusoktól megtisztítsa, a repedi nccá­kat. A kolduló gyermekeket összefogdosták. ki Modern szahAs, elogin« BltSaySV, felSltfllc, ras-lánok K RIE R-itól,' Klauzál tér 5. kérdezték szüleik viszonyai felől, a bemondott adatokat lenyomozzák és ha szükséges, akkor gondoskodnak a gyermekekről. A cél az, hogy eltiltják a gyermekkoldusokat az ueeákról. mert, ez az idegenforgalmat ie érinti. Vasárnap délután ulságiro-uylilés a városházán Héttőn ette garden parly Újszegeden A szegedi ujságirónap keretében vasárnap dél­után 5 óralcor a városháza közgyűlési termében tartják m«g azt az újságíró gyűlést, amelyre a fővárosból és az össza> vidéki városokból közel 100 ujságiró jelentette be részvételét. Közöltük már, hogy a gyűlésen résztves® Márlcus Miksa udvari főtanácsossal, a Magyar Újságírók Egyesületének elnökével az élén az egyesület elnöksége és szánioe ismert ujságiró, akik erre az alkalomra vasárnap délelőtt érkez­nek Szegedre. A délutáni gyűlés tárgysorozata a kővetkező: i. Megnyitó (Pás:tor József, a szegedi ó6ztály elnöke). 2. A« újságírók társadalmi és szociális problémái (Márkus Miksa udvari tanácsos elő­adása). 3. IJjságirókedvezmények, visszaélések (előadó Gálfy Eudre). 4. Az Újságírók Kórház­és Szanatórium-Egyesület osztályainak megszer­vezése valamennyi sajlóoent rumban (előadó Lung Mihály). 5. Az újságírók és kiadók jogviszonyá­nak szabályozása (előadó Iván Mihály). Mind­egyik tárgy sorozati ponttal kapcsolatban határo­zati javaslatot terjes/temek elő. A gyűlés után a Bizánc szabadtéri előadását tekintik meg a ven­dégek. Hétfőn délelőtt a mezőgazdasági kiállítás, » képzőművészeti kiállítás megtekintése van mű­soron, majd orgonahangverseny lesz a fogadal­mi templomban, utáua aütocarokon körséta H vá­rosban- Délben díszebéd lesz a Hungáriában.; Kerti ünnepély az újszeged! ligetben A szegedi újságírók hétfő esti garden-paityja qgyik eseménye lesz a »«gedi ujságirónapiiak. A nagysikerűnek Ígérkező kertiünnepáyen a sza­badtéri játékok több főszereplője működik közre. A műsort két helyen bonyolítják le: a Vígadóban és a Virágh-kioszkban- A Vigadóban kabarésjá­jnok kerülnek előadásra, Mezty Mária, Solti György, Bordáét Rózsa, Sarhy Imre, Kábák Győző és a rendező: Ihász Aladár lépnek fel, vé­gül a lápéi Gyöngyös bokréta eredeti magyar tán­cokat, lakodalmas jeleneteket mutat be. A Kioszkban Tőkés Anna, Olthy Magda, Honi Erzsébet, Táray Femje és az operaházi balétí­kar lépnek fel. Konferál Vér György, a zenés műsorszámokat zongorán Kcttcr Ernő kíséri. A műsor kezdete pontosan fél 10 óra. A vállozatos műsor mellett természetesen még sok kedves szórakozási lehetőségről gondoskodót* a rendezőség. Műsor ü1án 11. órától fél 13 óráig a játék sátorban a szereplő művészek autogramot osztanak. ÉjféJ után a közönség részére tánc­verseny lesz értékes jutalmakkal A pompás ker­ti ünnepélyt mind a két helyen reggelig tartó táno fejezi be. i I • A garden-party belépőjegyeit agypengős árot* a szabdatéri jegyirodák árusítják, hétfőn aste <5 órától pedig a körülzárt ujszegedi liget bejárj tainál felállított pénztáraknál kaphatók. A kert*» űnp«pély tiszta bevételét an Ujeágirók Kórház- é^ Szanatórium-Egyesülete javára fordítják. HéM főn este fél 8 órától fél !o óráig az uutóbus»­állomásról é» a főposta elől külön autóbusz* ¡áratok viszik ki a vendégeket Uisaegedre, éj fái után rövid időközökben ugyancsak autóbtwzjaUM tok indulnak viasza UjswíedrSI. Elsőrendű UrpRaimuaMk, mod«ca fot»iok, r»e*«i41c, ««tbV­ra—, p-n»-»? Mwi-flt!. Saab» Ntadw. u^ kai pito. megter, Oroszlán uoca 8i| Érie»Hem nb. megrendelőimet, hogy vas-, fém- és alumíniumöntödémet Cserzy Mihály u. 4. s z. alól Cserzy Mihály u. 18» sz, alá (Mté< HA«) Helye etem ót Öntödémet modemül felszereltem- Jutányosán vállalót mmd'nnemü ^as-, fém­én káregöntvénvt f-atát és hozótt minták.után — Nb. megrendeléseiket 'ovábbra is kérem RICRWEIST V*NO* w. fém. é* alumínium tfné&Oe. Csenj Mihály ucca 48. Telefon ~ 8t. Magyaros formaruhák, középiskolák által előirt egyenruhák lecszotidabb Arakon Dr. Vaitáné IFonyó Piri Tisza Lajos körút 3*, II. em liifetöiött (írottal tűzkövet hamisított egQ nepper-társaság (A Déhnaguarország munkatársától.) Érde­ket- ügyben fejezte be a nyomozást a szegedi rendőrség. Kézrekeritett ogv „nepper" társasá­got. amely hetek óta hamis tűzkővel árasz­totta cl a várost és igen sok órabért megkárosí­tott. A tűzkőárusitás jövedelmező foglalko­zása a nincsteleneknek. A drága tűzkövet csem­pész uton hozzák be az országim és az uccá­kon árusítják. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy a tüzkőváeárlókat, főleg a tanyai parasztokat otthon kellemetlen megle­petés érte, mort a vásárolt „tűzkő" sehogv­sem akart szikrát vetni. Ahogv alaposabbon megvizsgálták a követ, kiderült, hogy az nem esvéh egv darabka, tűzkőformára levágott drótnál, amelyet ogy kissé beezüstöztek. A kriroíJultak nem mertek feljelentést tenni. mert. hiszen tiltott uton nein szabad vásárolni tűz­követ sem. A hamisítók pedig önnek tudatában yipan i vártották a hamisítványokat és szép üzleteket csinállak, micr most a rendőrségnek tudomására jutott, a dolog Kiderült, hogy egész társaság foglalkozik a hamisításai Tegnap délben rajtaütöttek Varga László rovottmultu napszámos Jókai­ucca 1. szám alatti lakásán ós ott megtalálták a hamisító műhelyt. Varga lakásán nagveso­raó, a hamisításhoz szükséges acéldrótot, tőrt, sósavat, ezüstport és körülbelül 600—700 kész „tűzkövet" találtak. Varga László a de­tektívek előtt elmondotta, hogy az acéldrótot az egyik vaskereskedésben vásárolta rendsze­resen. Készített egy gépezetet, amelv egyenlő darabokat vágott le a megedzett drótból. A drótdarabkákat azután sósavba helyezte, le maratta, majd ezitstport dörgölt a felületére. miáltal a drotdarahka megtévesztésig hasonlí­tott a tűzkőhöz, Az igv preparált drót darab­ját, 3 5 fillérért árulta. Társai is voltak. Czea­lédi Károlv napszámos és Hufnagel József aaztalossegéd. A rendőrség Vargál őrizetbe­vwte. A felí»/óra Jól vigyási! Első B4R4CS-D1V4THAZ Megtisztítják a szegedi uccát a gyermekkoldusoktól

Next

/
Thumbnails
Contents