Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)

1936-07-01 / 155. szám

1936 július 1. DÉLMAGYARORSZ ÁG 434 paprikatermelő a klhágási bíróságon Amnesztia helyeit elitélték őket (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedvidéki Füszerpaprikatermelők Szövetsé­gének megalakításával egyidejűleg be kellett jelenteni a termelőknek, hogy milyen nagy te­rületen termelnek paprikát. A termelési enge­délyeket a földmivelésügyi minisztérium adta ki. Később a szövetség ellenőrizte, hogy a ter­melési engedélyhez megjelölt területeken ter­melnek-e paprikát a termelők. Az ellenőrzés után a tavasszal közel ötszáz termelői jelen­tett fel a szövetség a kihágást bíróságon, hogy részint engedély nélkül termeltek, részben pe­dig nagyobb területeket vetettek be, mint amekkorára engedélyt kaptak. A feljelentett termelők ügyét most tárgyalta a kihágási bíróság. 434 termelő került a ki­hágást biró elé, nagyobbrészt röszkeiek és átok­háziák. A feljelentett gazdák nagyrésze ellen az volt a vád, hogy nagyobb területet vetettek (A Délmagyarország munkatársától.) Né­hány hét óta különböző helyeken felhívások je­lennek meg névtelen levelek ügyében. A felhívá­sokat egyik ismert szegedi írásszakértő tette közzé és arra szólította fel a közönséget, hogy aki a névtelen levél írójának a nyomára akad, az kétszáz pengő jutalomban részesül. A fel­hívás mellé annak a bizonyos névtelen levélnek a fotókópiája is mellékelve volt. A felhívás sokáig nem vezetett eredményre, annak elle­nére, hogy a lapokban is közzétették a feltű­nést keltő felhívást. Hetek múlva azután ugy­látszik eredménye lett a nyomozásnak Nyil­vánosságra került a névtelen levél története és ebből az derült ki, hogy a hirtelen elhunyt dúsgazdag földbirtokos özvegyét rágalmazta Imeg a névtelen levél irója. Nyilvánosságra ke­rült az is, hogy sikerült a levél íróját és az értelmi szerzőjét leleplezni. A kérdéses névte­len levél azzal a nagy harccal állott összefüg­gésben, amely a hatalmas értékű örökség kö­rül folyik még jelenleg is. Annak ellenére, hogy a szereplő személyek nem voltak megne­vezve, sőt az elhunyt foglalkozása is hibásan volt megjelölve, Szegeden csakhamar rájöttek arra, hogy a szereplő személyek ismert szege­diek. Az ügyben nemrégiben tartott tárgyalást a szegedi járásbíróság mindvégig zárt ajtók mögött. Mialatt a levélügy a rendőrséget ós az ügyészséget járta, megjelent a második számú felhívás, amely ugyancsak kétszáz pengő ju­talmat helyezett kilátásba annak, aki a máso­dik számú névtelen levél íróját leleplezi. Mert közben befutott egy második számú névtelen feljelentés is, ezúttal a főügyészségre. Az elsőt a rendőrség kapta, a második már a főügyész cimére érkezett és ahogy a fotókópiából kive­hető volt, a levélíró hivatkozott az első levél­be paprikával, másik részét azzal vádolták, hogy nem váltották ki a termelési engedélye­ket, illetve nem jelentették be, hogy paprika­termeléssel foglalkoznak. A kihágási bíróság csoportosan tárgyalta a termelők ügyét és nagyrészt párpengős pénz­büntetésre itélte. Többen azzal védekeztek, hogy elfagyott a paprikavetésük és ezért nem váltották ki a termelési engedélyt. A termelők körében izgalommal fogadták a szövetség eljárását, mert a tavasszal, amikor hire terjedt annak, hogy az engedélynélküli paprikatermelőket feljelenti a szövetség, ezt szóvátették a választmányi üléseken is és ott olyan kijelentések hangzottak el, hogy a.z en­gedélynélküli paprikatermelők amnesztiában fognak: részesülni. Mindannyian biztak az am­nesztiában, most ehelyett a kihágási bíróság el­itéi te őket. re, amelyben bizonyos dolgokra figyelmeztette a rendőrséget, de a levélíró 6zerint hasztalan. Ebben a levél-ügyben is megindult a nyomozás, de nem vezetett eredményre, igy került a fotókópia ismét a nyilvánosság elé arra számítva, hogy a közönség, az ezerszemű detektív segíteni fog a nyomozás nehéz mun­kájában. Ezúttal is eredményre vezetett ez a módszer, sikerült a második számú névtelen levél iróját elfogni. A nyomozás azt is megál­lapította, hogy a két levélnek nincs egymás­hoz semmi köze, a második levél egy ravasz zsarolónak az egyéni akciója volt. A rendkívül érdekes történet a következő: Az ügyészségi fogházban töltötte bünteté­sét Lővei Károly erdész, akinek neve nem ismeretlen a rendőrség vilá­gában. Legalább hatvan esetben volt ellene el­járás folyamatban, ezek közül nem egyben el is ítélték. Lőveinek a zsarolás volt a reszortja. Legutóbbi ügye az volt, amikor egy bárónőt zsarolt meg a budapesti főkapitányság folyo­sóján 12 ezer pengő erejéig. Ebbe az ügybe azonban belebukott és a büntetést Szegeden töltötte, még pedig az ügyészségi fiókfogház­ban, mivel irodai munkákra jól fel lehetett használni. A 8-as számú cellában lakott töb­bedmagával. Egy másik cellában töltötte bün­tetését egy Fekete nevü fiatal szakács, aki most azután a névtelen levelek ügyében igen fontos szerepet játszott. A szakácsnak ugyan­is tudomására jutott, hogy kétszáz pengő ju­talom van kitűzve annak a névtelen levél fel­5 Zálogház Áthelyezés Kölcsey-u. 4-ről 0rOSZlán-U. 6. SZ. alá, ahol WB kölcsönt kap ékszerre, kereskedők árukra stb. derítőjének, amelyik a főügyészségre ment. A ^zakács jelentkezett azzal, hogy a levelet ő irta és arra Lővei kérte meg. A szakács kihallgatása során elmondotta, hogy néhány héttel ezelőtt kihívta őt a folyosóra Lővei, aki akkor már szabadulása előtt állott és arra kérte, hogy egy levelet másoljon le neki. Azzal papirt, ceruzát és indigót adott át és azt mondotta, hogy tulajdonképen iráspróba lesz, mert ettől függ, hogy bekerülhet-e az irodába, oda ugyanis csak jó; irásu embert tesznek. A szakács szerint másról nem volt szó, jutalmat sem ígért neki, csak később tett említést egy kiló kolbászról. Fekete azután a levelet l'eirta és átadta Lőveinek, aki azt magához vette és elvitte kiszabadulása után Pestre. A többit a rendőrség detektivjei állapítot­ták meg. Lőveinek az volt a célja, hogy ezt a levelet zsarolási célokra hasz­nálja fel. Az ötlethez ugy fr tott, hogy az irodában ke­zébe került több olyan akta, amely az^ özvegv ügyeit tárgyalta, többek között az első szánra névtelen levél aktá i is. Akkor jutott arja a gondolatra, hogy 6 is készít egylev&ltt és azt zsarolási célokra fogja felhasználni. A levelet azután elküldőtte e főügyész cimére, de hogy a továbbiakban hogy m akarta a zsarolási ma­nővert intézni, azt egvelőre nem lehetett meg­állapítani. A detektívek megtalálták Sze­gedi hí i Kihallgatása során ina- • a< ••< •' rend őrségen őrizetbevet k ás klen átkísérték a járásbíróságra dr. elé. Dr. Szász Dezső ügyészi megbízott indit ványozta, hogy az ügyet tegye át. a járásbíró­ság a törvényszékii r " t mis vád és ez a tc tozik. Ilyenformán a járásbíróság nem is tár­gyalta az ügyet, h& iem felküldötte a törvény­székre, illetve az ü Az ügyészség in< itványára a vizsgálóbíró Lőveit előzetes letctózv •• • i ! ' . U HAGI-ETTEREMI árnyas kerttr : fci'.b'.t Dréher M >% tc*ti « és Szalons t állandóan os^pc— Elsőrendű i konyha. 54 f CIPŐCSERE! CIPÖCSERE! ócska cipőért ujat adok kevés ráfizetéssel. _ Olcsó, gyors és jó férfi talp 18.0-tól, női cipőtalp 1.48-tól, női sarok —.20 fillér CIPŐIPAR, Margit-ueca 9. 46 * «i f • rr strandra. női és férfi kizárólag Triton facipo P. 2.50 Pollák Testvéreknél A névtelen levelek uj fejezete Letartóztatták a levelek hamisítóját, aki a fogházból való kisza­badulása után zsarolási manővert kezdett egyek a szabadtéri előadásokra előiegyezhetők a DÉLMDGYDRORSZflGNDL

Next

/
Thumbnails
Contents