Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)
1936-07-28 / 178. szám
DÉI MAGYARORSZÁG 10 és m»» «I.U nmm ui •• -rTwíWWww^B^BMMHBW""»»®" T.—j miII! •IIIMI uszá'yairél. raeöreraűfJlleíft a bank3. szám alad SUCMFÍ Kedden érkezik a fáklyásstaféfa Szegedre AJ olimpiai fáklyásstaféta zavartalanul közeleg a magyar határ felé, elhagyva Görögországot, Bulgáriát hétfőn délelőtt érkezett a szerb fővárosba, Belgárdba, ahol nagy ünnepség volt. Az ünnepség után a staféta folytatta útját a magyar határ felé. A horgosi határra pontosan kedden reggel 6 órára várják a ugoszláv staféta utolsó tagját, akitől magyar futó veszi át a tüzet. A stafétát virágokból felépített olimpiai kapu fogadja a határon, ahol dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes mond beszédet. A városháza előtt felállított oltárhoz 24 futó hozza a fáklyát; Gyetvaynak, a Vasutas maratóni futójának reggel egynegyed 8 órára kell beérkeznie a városhaza elé. A városháza előtt 20 perces ünnepség lesz; az olimpiai oltárt vitéz Im«cs György főispán gyújtja meg, az ünnepi beszédet dr. Szilágy i Ferenc. Máv.-üzletigazgatóhelyettes, a MASz déli kerületének elnöke mondja. Az ünnepség után Budapest felé folytatja útját a staféta. A pestvidéki kerület futóinak K ö v e s s y Jenő ügyvezető elnök adja át a tüzet. Hatvanadik napja (Levél Rigából) B a r ó t i Lajostól ujabb levelet kapott a Délmagyarország. A Szeged FC túrájáról most Rigából irt és beszámol az ottani hangulatról, a pénteken lejátszott meccsről A levélben a kővetkezőket Írja: — Ma már hatvanadik napja, hogy Szegedről elindultunk és visszagondolunk, eszünkbe jut, milyen nehezen indultunk el és milyen bizonytalan volt, hogy egyáltalán elutazunk-e erre a felejthetetlen útra. „Ép oly bizonytalan most as is, hogy mikor indulunk haza. Szeretnénk még egy kis ideig tovább utazgatni, nézelődni, szóval „világot látni", talán soha nem kerülhetünk többet erre a vidékre, d« azért már mindegyikünk arcából ki lehet olvasni, mennyire akarna már otthon lenni... Hiába, 60 nap sok idő. Ha a nagyvárosok porosfüstös aszfaltos ucoéit járjuk a kényelmes, gondtalan élet közepette is el fog a határtalan vágyakozás, hiszen bármennyire is egyekezünk más témáról, mint otthonunkról beszélgetni, mindig csak Szegedről beszélünk. Szeretnénk már otthon lenni... — Til napi pihenő után ma, julius 24-én játszottunk Riga város válogatottjai ellen, 27-én pedig a béét! „Floridsdorf" ellen mérkőzünk. Szó van arról ls, hogy augusztus 3-án Kauneaba, a litván fővárosba látogatunk el és két mérkőzést játszunk. A tárgyalások folynak. — Már tii napja Rigában vagyunk, az „Európa"-szálló a főállomásunk. Szórakozunk, nézelődünk. Talán már Jobban ismerjük a lett fővárost, mint Szegedet... Napi programunk minden nap ez: reggel felkelés, 10 órakor reggeli, reggeli után futás a föpostára. Ha valaki levelet kap otthonról, köteles azonnal a nagy nyilvánosság tudomására hozni a minket érdeklő híreket. így, habár egy-két nap késéssel is, de tudomást szerzünk a Szegeden történtekről. Minden nap kap valaki levelet, vagy lapot. A reggeli hirék után városnézés, délután 2 órakor ebéd. Ebéd után 5 óráig pihenés. Ezt az időt használjuk fel levélírásra, mosásra, varráara .. Egyesek közülünk oly rátermettséget árulnak el a mosás terén, hogy még egy mosónőnek is becsületére válna, öt órakor mérkőzésekre jártunk, természetesen mint nézők. Vasárnap kivételével Rigában minden nap bajnoki mérkőzés van. Este 8 órakor vacsora, vacsora után hangverseny, mozi, vagy esti séta szerepelt eddig a programon. Éjjel 11 órakor hireket hallgatunk Budapestről. Sajnos, nem valami szelektív a rádiónk s bizony a rigai leadó műsora lehetetlenné teszi néha a vételt. Ilyenkor nem tehetünk egyebet, mint bánatunkban aludni térünk. A késői lefekvés nem veszélyes, mert köztudomásu, hogy itt Lettországban egy órával előbb vagyunk a mi időszámításunkhoz viszonyítva. A budapesti Idő-, járásjelentésből örömmel vettük tudomásul, hogy a kánikula otthon megszűnt... Itt általában állandóan 22—24 fok meleg vsn. Eddig tehát nagyszerű időnk volt, tegnap azonban már süra kőd borította a -árost. Ma a mérkőzés napján borús, «sőre hajló idő volt, sőt reggel esett is az eső. Nekünk talán azért nem kedvez az időjárás, mert aj csúszóssá tette B füves pálya gyepét. — Az itténi futballról is csak azt irhatom, mint az eddigiekről is általában; rendkívül gyorsak, kemények, nagyszerűen védekeznek. Legtöbb csapatban van egy-két klasszisjátékos, akiket bármelyik csapatunk tudna használni. A mai kombinált csapat, amely ellen játszottunk, igen erős volt. — 1:1 (1:1) arányban döntetlenül játszottunk három csapat kombináltja ellen. Pálinkás — Miklósi, Szoyka — Polyák. Baróti, Bertók — Korányi, Szőregi, Gyurcsó, Vastag, Nágy volt az ö$»szeállitás. 3000 nézője vólt a meccsnek. Gyors, helyenkint durva ellenfél volt a rigai csapat. Az első gólt nagy birói hibából kaptuk már az 5 percben. A balszélső faultolta Miklósit, a biró nem fujt, a balösszekötő éles gólt lőtt kavarodásból. Állandóan támadtunk, de erélytelen csatársorunk miatt nem tudtunk gólt lőni. A 15. percben szép Vastag—Gyurcsó—Nagy összjáték után Szőregi nagy helyzetet hagyott ki. A 15. percben Nagynak volt óriási helyzete: a kapussal szembenállva, mellé lőtt. Végre a 35. percben Korányi megszökött és éles oenterezését Gyurcsó közelről befejelte a kapuba. A második félidőben tovább támadtunk, de eredmény nem volt. A 17. percben Nagy, a 20. percben Vastagnak volt nagy helyzete, Gyurcsó a 35. percben megsérült, Albert állt be a helyére. A védelem, Miklósi, Gyurcsó és Korányi játszott jól. Szőregi nincs formában. A csapa» nem játszotta ki szokott formáját; sok rossz passz és sok dribll volt, vlszon» kevés lövés Ha » csatársor a helyzeteknek csak a felét használta volna ki, 5—6 góllal is győzhettünk volna. A biró a szokott rosszindnlatu volt, különösen a lesállásokat nézte el... 27-én a Floridsdorf ellen kiköszörüljük a csorbát.., Az Ufpesf kiesett a Középeurtipai Kunyhói Vasárnap rendezték meg Bécsben és Prágában a Középeurópaí Kupa középdöntőjének második fordulóját. A bécsi mérkőzés, amelynek keretében az Újpest az Austriával találköíott. érdekelte a magyar közönséget; a magyar csapatnak egygólos hátrányt kellett volna behozni, ehelvett azonban ismét vereséget szenvedett, 2:5 (1:> arányban kapott ki 3 kitűnő osztrák csapattól Az újpesti csapat az első félidőben vezetést is szerzett, mégis kikapott, mert Szalay megsérült. Az Újpest kiesett. Prágában a nagyszerű Sparta előnyének tudatában nyugodtan játszott és biztosan győzött 3:2 (1:) arányban az Ambrosíana ellen. A döntőt a Sparta és az Austria játsza. Gróf 10 perc 16.4 másodpercre javította a 800 méteres gyorsúszás rekordját a győri úszóversenyen Kitűnő úszása közben az 500 méteres távon is rekordot állított fel Ideje: 6 perc 18.8 másodperc volt. A magyar hölgyuszók 87 £4 pontarányban legyőzték az osztrákokat a Bécsbe® megrendezett válogatott, vertenyen. Vasárnapi szegedi futballeredmények Szegjed: Széntrtíhálytélek—VAC 2:1' (1:1), Molnár-cég— SzAK-vegyes 6:3 (4:2). A Szeged FC győzelme Rigában a bécsi Florisdorf ellen Riga, julius 27. A Szeged FC vándorcsapata hétfon Rigában nagyszerű győzelmet aratott a bécsi első ligás Floridsdorf felett, amelyet 3:1 (2:1) arányban győzött le. A Szeged góljait Gyurcsó (2) és Miklósi lőtték. Az ellenfél durva volt. A Szeged csapatának minden embere igen .jó volt, különösen a védelem és a balszárnyon játszó Nagy és Vastag. Rz olimpiai iü% Kedden reggel 6 órakor lépi át csonka hazánk ideiglenes határát Eorgosnál az olimpiai tüz, mehet hét nemzet 3000-nél több futóból álló stafétája visz Olympiából Berlinbe. Görögország déli részén, a régi Elis tartomány Altis völgyében levő Olympla nemrégen ki ásott és rekonstruált Zeus oltárán lencsékkel meggyújtott lángot a görög, bolaár. szerb staféta hozta a magyar határig. Ez a staféta a görög vallási szertartásokból ered. Mondai eredetét Sokrates elbeszélése alapján ismerjük: amikor Artemis istennő Athénbe igyekezett, útközben Adeimantes lovas itafétafutást rendezett tiszteletére. a lovasok két csoportba osztva égő fáklyát adtak egymásnak. De a valóságban is megvolt ez a staféta, mint a vallási szertartások egyik leamar gasztosabb aktusa. Az athéni vallási ünnepekre Accadémiából hoztak tüzet a fáklyás staféták, hogy lángralobbantsák vele a máglyát az istenek oltárán. A modern kor nyomán egy pillanatra talán megáll a rohanó élet. Ez a három évezred távlatába temetke&5, a nap sugaraival életre keltett láng fogja augusztus 1-én délután 4 órakor a berlini stadion tornyában lángra lobbantani az olimpiai tüzet, amely az egész olimpia tartama alatt magasan lobogva hirdeti a világ kulturnépeinek küzdelmét. Évszá,zadok viharszele zúgott el felettünk. Krisztus e. 776. az első olimpiai játékok óta. Közel 3 évezred merült el az idő tengerében, hogy megggyult Zeus oltárán az első olimpiai tüz és kezdetét vette az emberiség művelődéstörténetének egyik fejezete. A modern kor ollmplásza nyomán hátha rádöbbennek az emberek elhibázott életükre, hátha meaáll egy pillanatra céljául, csak az emberirtást ismerő feayvergyárak és laboratóriumok munkája hátha bevilágít a megrontott lelkekbe az ókori eszmény, a Kalokagathia: ..a tökéletes testben szép lélek" emberideálja, amely ideál a világ legkuBturáltabb népét alkotta a. görögökből. Ezt akarja szimbolizálni az Olymviából lángot hozó staféta, amely a mai Ifju-'n. szellemének jelképe akar lenni minden ors~án ifjúsága előtt, amelyet közös eszmény egyesit: emberiesebben, keresztényebb módon szolgá' ni a jövőt. A mai élet bizonytalanságaiban az olimpián több. mint sport, több mint kultvméprk testkultúrájának vetélkedése; az olimpia szimbolizálja az igazságos küzdelmet, a ki> déshez való egyforma jogosultságot. Az olimpia hívja fel a vilda tfjusdoát. hogy amit az apák elrontottak. azt a fiaik igyekezzenrk jóvátenni. Bárcsak bevilágítana az olimpiai láng az európai sötétségbe, bárcsak megtalálná a vitán ifjúsága egymás kezét, akkor talán nem robbanna többé bomba és akkor a következő olimpia olimpiai tüzét nem Horgosnál kellen» átvenni a magyar stafétának. Lázár László A Vasutas vizipólócsapata nehezen győzöl I Orosházán, A Vasutas vizípólócsapata vásárnap Orosházán vendégszerepelt, .ihol az OUE ellen játszott másodosztályú bajnoki mérkőzés A szegedi csapat elbizakodottan indult a kü? delembe és a végén csak nagy erőfeszítéssel bt dott 4:2 (4:0) irányban győzni. A magyar koaáa-labdaofcapat 28:88 (18:20) aráin ban vereséget szenvedett vasárnap a japán olimpiai csapattól a Budapesten megrendezett mécscsen.