Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)
1936-07-03 / 157. szám
DÉLMAGyARORSZÁO 1956 julius 3. „A számonkérés kielégítőnek bizonyult, a városi hivatalokban rendesen folyik a mnnka Imecs főispán a szómonkérőszék munkájának eredményéről fi (A Délmagyarország munkatársától.) A számonkérőszék, mint ismeretes, kedden befejezte munkáját. Végigvizsgálta a városi ügyosztályok működését ellenőrizte az ügyintézés m&iját és gyorsaságát és komolyabb kifogásolnivalót nem talált sehol. A hivatalokban visszaállt a régi rend, az izgalom a tisztviselők körében megszűnt, a számonkérőszék öszszéhivása nem járt veszedelmesebb következményekkel. A számonkérőszéfcet dr. vitéz Imecs György főispán hivta egybe és maga elnökölt mindkét ülésén. A számonkérés eredményéről a következőket mondotta a Délmagyarország munkatársának: — Érdekes találkozása \olt korábbi elhatározásomnak dr. Pap Róbert felszólalásával, amely a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén hangzott el és amely a számonkérőszék összehívását sürgette. Én ugvanis már korábban elhatároztam, hogv összehívom a számonkérőszéket. Tervem az volt, hogy az eredményről a juniusi közgyűlésen teszek jelentést, ami azonban technikai okok miatt lehetetlenné vált. így a jelentés a szeptemberi közgyűlésre marad. — Ami a számonkérés eredményét illeti, kijelenthetem. hogy az minden tekintetben kielégítőnek bizonyult. A városi hivatalokban rendesen folyik a munka, a tisztviselők lelkiismeretesen és pontosan teljesitik kötelességüket, az ügyeket megfelelő gvorsasággal intézik, jelentősebb restanciát sehol sem találtunk. — Megvizsgáltuk azt a kérdést is, hogy a munka megosztása nem aránytalan-e az egyes ügyosztályok között. Megállapítottuk, hogy aránytalanságról nem lehet beszélni, legfeljebb arról, hogy egyes ügyosztályoknak lényegesen több az aktaszámuk, mint a többieké. A munka nagyságára azonban az aktaszámokhői következtetni nem lehet, mert ahol nagyon sok az akta, ott rendszerint ezeknek az aktáknak az elintézése nem igén vei komplikáltabb munkát. Feltűnőbb késedelmet a kémpróbák alkalmával nem igen tapasztaltunk. 40° CELSIUS (A Délmagyarország munkatársától.) A nagy hőség ráfekszik a városra. Negyven fok körül jár a higanyoszlop, az aszfalt megolvad, az emberek szédelegve járnak ai uccákom, aki csak teheti, menekül a zöldbe. a vizre, a kis kocsmák árnyas asztalaihoz. A város nemcsak forró, hanem eseménytelen is. A bíróságokon megkezdődött a nagy nyári szünidő. Szüneti tanécsok fognak ezentúl működni, azok is csak a legfontosabb ügyeket tárgyalják le a nyáron, a többi marad őszre. Akit tehát most perelneji, az nyugodtan üldögélhet őszig, mert addig aligha tűzik ki az ügyét tárgyalásra. A máskor zajos birósági folyosók elnéptelenedtek, csak a járásbíróságon van még némi élet. A másik nagy vadászterület a rendőrség. Aki azt hiszi, hogy a bűncselekmények nincsenek öszszefüggésben a nagy meleggel, azok alaposan tévednek. A rendőrség tapasztalata az, hogy amikor nagy meleg van, akkor a bűnözők száma csökken. A meleg kényelmessé teszi az embereket, egy kis csalásért, sikkasztásért nem érdemes megmozdulni... De gazdasági oldala is van a kérdésnek. A nyár a legnagyobb jótevője a szegény embernek. Nemcsak munkát ad annak, aki szeret dolgozni, hanem friss gyümölccsel is ellátja, alvásra alkalmas zöld pázsittal, lomtakaróval. Most ts vannak azonban rendőrségi akták, ezek legtöbbje FÜRDÉSHEZ: Fürdősapka gumiból 24 fill Napolaj 1 üveg 24 fill. Gumi fürdööv 38 flij. Csónakázó sapka zöld ellenzős 48 fill Póló sapka színes csikkal 4« fill Short divat kendő 98 fill Trikó úszónadrág 88 fill. Csikós strand táska 88 fill Nyugágv gőzölt bükkfából, lábtartóvul P 5.88 KERÉKPÁROZÓKNAK: Kerékpár küllő 5 drb 18 fill. Gumi fogantyú t pár 38 fill. Nikkelezett kerékpár csengő 4.1 fill. Színes kerékpár csengő 58 fill. Torpedó tengely 48 fill. Tengely anya 4 drb 22 fill. Blokkpedáí gumi 1 drb 18 fill. Hajtókerék 2 drb ' 18 fill. Kerékpár belső gumi la P 1.18 Kerékpár külső köpeáy gumi * havi (fa. randával ' P 398 KTBÖVTTFTT ITJ WF,T,YTSÉ<?F,TNKBEN KÉNYELMESEN ÉS T.FG OLCSÓBBAN VASAROLHAT. PÁRISI NAGY ÜRUH9Z RT. UMBO. CSMCONICS él KISS UCCA SrtOO* azonban — nyári flgy. Ilyen például a vizhefnllás. Minden nyáron elviszi a Tisza a maga emberáldozatait. Ezen a nyáron eddig egy vizbefullás történt. Ennek legfőbb oka az, hogy megszűntek Újszegeden a kaszt-strandok, ahol kevésbé gondos volt a felügyelet és az ellenőrzés, elhanyagolt volt a part és ezért majd minden szerencsétlenség ott történt. Jellegzetes nyári ügy a napszúrás, hirtelen rosszullét. Erről a mentők eseménykönyve tudna bővebben beszélni, mert alig mnlik el nap, hogy ne kelljen a mentőknek Ilyen eseteknél első segélyt nyújtani. Nyáron történik a legtöbb szökés, eltűnés. Főleg fiatal gyerekek veszik ilyenkor nyakukba a világot és ugy érzik, hogy nem kell semmitől sem tartamok, nyugodtan nekivá^iatnak a nagy ismeretlennek. A napokban a rendőrségen jelentkezett egy anya, akinek gyermeke az utóbbi két hónap alatt nyolcszor tűnt el, illetve szökött meg a családi otthonból. A rendőrök egyebet sem tettek, m'nt az alig tiz esztendős gyereket elfogták és visszavitték szüleihez. Érdekes, hogy a meleg az öngyilkosságokra is csökkentőleg hat. Nyáron van a legkevesebb öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet és ha valaki rá is szánja magát, a vizbeugrást választja, mintha halálukban is félnének a nagy melegtől... A nyár és a szenzáció fordított viszonyban áll egymással, minél nagyobb a meleg, annál kevesebb az esemény. n lány miatt agyonszúrta unokatestvérét (A Délmagyarország munkatársától.) A csongrádi rendőrség csütörtökön beszállította a szegedi ügyészség fogházába Németh Ferenc csongrádi legényt, aki unokatestvérét, késszurásokkal megölte. A gyilkosság egy leány miatt történt. A két unokatestvér egy leánvnak udvarolt, Varga Pírosnak és a leány miatt gyakran verekedtek, mert nem tudták eldönteni, hogy ki maradjon a porondon é6 ki tűnjön el. A íegények gyakran veszekedtek és verekedtek, de kenyértörésre csak tegnapelőtt került sor. Estefelé történt, hogy Németh a leánytól indult hazafelé, amikor az uton szembetalálkozott Lovass Jánossal. A két legény szóváltásba elepedett. ma.id verekedéére került a sor. Mindketten belegurulitak az árokba, ott Németh Ferenc kést rántott elő és beleszúrta többször Lovassba, aki csakhamar kiszenvedett A szúrások a szívón érték és azonnali halált okoztak. A vizsgálóbíró előtt történt kihallgatása 6orán Németh azzal védekezett, hogy Lovass volt az, aki megtámadta őt, leboxolta, az árokba gurította, majd ott Í6 tovább ütlegelte, szorongatott helyzetében azután előrántotta a kését ós beleszúrta. Kihallgatása után letartóztatásba helyezték. Hz osztrák kereskedelmi miniszter Budapesten Budapest, julius 2. Stockinger osztrák kereskedelmi miniszter csütörtökön Budapestre érkezett, hogy a magyar kormány illetékes tényezőivel letárgyalja azokat a kereskedelmi kérdéseket, amelyek még függőben vannak. A magyar buza elhelyezését illetően az osztrákok 2.2 millió métermázsa búzát vesznek át ugyanolyan fíxárért, mint ahogy azt a mult esztendőben kötött megállapodásban lerögzítette. Hir szerint 20 schillinges búzaár fixálódik. • •!•«• ••»mii w " Bőseit letartóztatták Bécs, julius 2. Bosel Zsigmondnak, a háboruutáni évek híres konjunktura-bankárjának letartóztatása nagy feltűnést keltett az osztrák fővárosban. A lapok szerint a bankárt hitelezési csalás gyanúja miatt tartóztatták le. A letartóztatott bankár másfél évtizeddel ezelőtt Ausztria leggazdagabb embere volt. Körülbelül tiz évvel ezelőtt fizetési nehézségbe jutott. Hitelezőivel, köztük az osztrák államkincstárral kiegyezett, vállalt kötelezettségeinek azonban az utóbbi hónapokban nem tudott eleget tenni s letartóztatása azért következett be, mert gyanuokok szerint hitelezőit szándékosan megkárosította. i ti n kinai rablók és egy japán ezred harca Tokió, julius 2. Sanghaiból jelentik, hogy Jehol tartomány keleti részén, Gsifong közelében kinai rablóbanda megtámadott egy japán ezredet. Valóságos harc fejlődött ki, amely hét óra hosszat tartott. A rablócsapat vesztesége mintegy 700 halott. Elitéltek két iparost, mert adózatlan öngyújtót találtak náluk Nem lesz általános razzia az adózatlan öngyújtók utón (A Dilmagyarország munkatársától.) Ismeretes, hogy a pénzügyminisztérium adózás alá vonta az öngyujtókészülékeket i6 és eljárást indit azok ellen, akik adózatlan öngyújtót használnak. Az ellenőrzés nagvon nehéz, mert csakis tüzetesebb, személyi vizsgálattal lehet megállapítani azt, hogy az öngyújtó adózott-e, vagy adózatlan. Legutóbb bizalmas feljelentést tettek a pénzügvi hatóságoknál, hogy Bécsből nagymennviségben csempésztek be adózatlan öngyújtót és ezekből a készülékekből sok került Szegedre is. A napokban két iparos ellen indult eljárás, mert adózatlan öngyújtót találtak náluk. Az egvik iparos, a feljelentés szerint, állandóan használta az öngyújtót, a másik iparos a vád ezerint ugyanilyen öngvujtókészülékek javítási munkálatait vállalta. A két iparos ügyét most tárgvaltaa szegedi törvényszék, mint jövedéki kihágási bíróság és 30—30 pengő pénzbirságra itélte őket. Hasonló adóeltitkolási cselekménvek miatt többek ellen indult jövedéki kihágási eljárás. Arról nincs szó, hogy általános öngyújtórazzia készülne Szegeden, de a pénzügyőrség nyomozó osztálya megfigvelés alatt tartja az öngyujtó-cesmpészeket és ezen az uton szokta megállapítani, hogv kik azok, akik adózatlan öngyújtóval kereskednek.