Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)
1936-06-05 / 135. szám
DÉLMAGyARORS7AG T93G í. Nemzetgyalázás miatt elítélték a bibliás földmivest (A Délmagyar ország munkatársától.) Lustyák Mihály tót anyanyelvű kondorosi föld•íves felett Ítélkezett csütörtökön a ezegedi törvényszék Apczjt-ianáesa. A magyar nemzet megbecsülése elleni bűncselekmény miatt emelt ellene vádat az ügyészség, mert amikor a templomban a Himnnszt énekelték, többszöri figyelmeztetés ellenére 6em volt hajlandó felállani, végül ifi a felháborodott közönség kivezette a templomból. A vádlott tört magyarsággal védekezett a vád ellen. Védekezésének lényege az volt, hogv 8 tulajdonképen nem teljesen beszámítható nem felelte tettéért. Elmondotta, hogy a Himnuszt utoljára 1914-ben hallotta az iskolában, azóta sem, igy elfelejtette, illetve nem ismerte fel a dallamot, amikor s templomban énekelni kezdték és igy nem is értette, miért akarják felállítani. Kijelentette, hogy öt wak két dolog érdekli a világon: a gazdasága és a Biblia. Felolvastak a tárgyaláson egy orvosi szakvéleményt, amely érdekes képet fest a vádlottról. A szakvéleményben az orvos megemlíti, hogy Lnstyák állandóan kezében n Bibliával jár-kél és ha például szánt, egyik kezében nz eke szarvát, a másikban a Bibliát szorongatja. Egy alkalommal egyházi adó miatt a mezőn kereste fel a végrehajtó. Amikor Lnstyák meghallotta, hogy mit akarnak tőle, elővette a Bibliát és azt kérte a végrehajtótól, hogy mutassa meg neki azt a részt, amely alapon az adót követelik. A bíróság a perbeszédek elhangzása után Lustyákot 50 pengő pénzbüntetésre itélte, az itélet végrehajtását felfüggesztette. Jégszekrények Fetóie nanioraai •omineoxott Tl»tartiUy»1 r4«1etre la legslcaóbban 1 Tele Ion 20-72. 78 Csoda az ucca kövén Az anya és a csecsemő a lovak lábai elölt (A Délmagyarország munkatársától.) Különös szerencsétlenség történt csütörtök délelőtt a rókusi vasúti állomás közelében az úttesten. Egy hatalmas, fával megrakott kétlovas kocei igyekezett a város felé, ugyanakkor egy aszezony gyerekkocsit tolva maga előtt igyekezett a kocsiút egyik oldaláról a másik oldalra átjutni. A kocsiban egy pólyásbaba nyújtogatta a nyakát. A csecsemő édesanyja, valószínűleg szórakozásból egyenesen a kocsi elé tolta a gyermekkocsit és csak akkor kapott észbe, amikor a lovak ót Is, a auermekkocsit is f eldöntették. Az esetnek több szemtanúja volt, ezek megdöbbenve nézték a fejleményeket. A kocsis idejében észrevette a készülő szerencsétlenséget és minden erejével azon igyekezett, hogy a bajt elhárítsa. A kis kocsiból a csecsemő kigurult és egyenesen a lovak lába közé esett. A lovak lába alatt feküdt az anya is. mig a kocsi oldalra sodródott. A lovakat végre sikerült mecállitani. A sulvos kerekek épp az utol«ó pillanatban álltak meg. még egy félfordulat és menthetetlenül keresztül gázolnak a csecsemőn . .. Előkotorták a gyereket ég az nnyát a lovak el ól és csodák csodája, egyiknek sem Uirtént a legkisebb haja sem ... A csecsemőt megvédte a feje fölé magasan csavart pólya, még csak egy karcolás sem esett rajta, sőt, hogy újra biztonsáeba került, nyomban mosolyogni kezdett... A szemtanuk szerint valóban csoda történt, az okos lovak elkerüljék súlyos patájukkal a csecsemőt és édesanyját... Tizenkét szegedi iskola építése A 120,000 pengős költségbő! 90,000 pengői az állani folyosit, 30,000-et a város (A Délmagyarország munkatársától.) Az elemi iskolai építkezéseket a Klebelsberg; korszak után az utóbbi években meglehetősen elhanyagolták Ez a helyzet a túlzsúfolt és a nagyon leromlott állapotban lévő falusi iskoláknál szinte tarthatatlan állapotokat teremtett. Szeged környékén is rendkívül elhanyagolt állapotban van számos iskolaépület, a tatarozások elrendelésével már nem lehetett tovább várn. Uj iskolaépítkezésekre is halaszthatatlanul szükség volt, mert iskolaépületek hiánya miatt sok helyen kilométerekről jártak a gyermekek iskolába, téli rossz időben pedig a nagy távolság miatt sok volt a mulasztó növendék. A kultuszminisztérium az idén építési proElfogtók Kazinczi Lászlót, akiről kiderült, hogy a kasszaturó Vörös Lacival azonos (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrség a napokban egy éjszakai verekedéssel kapcsolatban elfogott egy gyanús fiatalembert, aki az igazoltatás során Kazinczi Lászlónak mondotta magát. Arra a kérdésre, hogy volt-e már büntetve, eleinte tagadott, később beismerte, hogy már letöltött néhány hónapot. Mivel továbbra Í6 gyanúsan viselkedett, a rendőrség órizetbevette ég rádió utján megérdeklődte, hogy nem keresik-e valahol Kazinczit. Most érkezett meg a kispesti rendőrkapitányság válasza, amelyből kiderül, hogy a ezegedi rendőrség jó fogást csinált. Kazinczi Lászlót az alvilágban VörOs Laci néven ismerik és leginkább ka sszafur ásókkal és falbontásos betörésekkel szokta felhívni magára a figyelmet. Amikor megszökött a fővárosból, 18 rendbeli kasszafurás és falbontásos betörés terhelte lelkiismeretét. Kazinczi László a szegedi rendőrségen beismerte. hogy azonos a keresett Vörös Lacival. Elmondotta, hogy Romániába akart szökni és az volt a terve, hogy mielőtt elindul, még egy „erőnket" követe él Szegeden. Vesztére verekedésbe keveredett és horogra került, A peches Vörös Lacit átadják a kispesti rendőrkapitányságnak. Féltékenységi dráma A sofőr 'előtte feleségét, mafd öngyilkosságot követett el Budapest, junius 4. Véres revolveres családi dráma történt csütörtökön délelőtt a Rombachucca 2c számú házban. Havas Emil kereskedő IV. emeleti lakásában Ormos Imre 32 éves sofőr lelőtte feleségét, majd önmagát. Mindkettőjüket életveszélyes állapotban vitték a mentők a Rókus-kórházba. Negyed 12-kor revolver dörrenése zavarta fel a ház csendjét. Ormos Imréné vérző homlokkal kitámolygott a foyosóra: ' — Szent Isten, a férjem főbelőtte magát! A szerencsétlen asszony észre 6em vette, hogy Ót is lelőtte a férje. Keresztülhajolt a folyosó korlátján, majd összerogyott. A mentők megállapították, hogy a férfi az a*fi~ivyra két. lőrést, önmagára egy lövést adott. Az egyik lövés az asszony fején, a másik a nva | kán ment. keresztül, a férfinak a. halántéka melj lett fúródott be a golyó. Állapotuk életveszélyes. Körülbelül egy éve lakott Ormos Imre felegramot dolgozott ki és ez az 1936—37-es költségvetésben szerepel. Az uj költségvetési évben mintegy 150 uj tantermet létesítenek és ezekre az építkezésekre 900.000 pengőt fordítanak. A költségvetésből megállapítható, hogy a kilencszázezer pengő tíz százalékát, 90.000 pengőt Szeged környékén Ilévő építkezésekre fordítják. A kilencvenezer pengőből 12 iskolát épitmek fel. Az iskolaépítés költsége 120.000 pengőre rug, a még szükséges 30.000 pengőt a városnak kell fedezni. A 12 iskola építésére most folynak a kiírások a városi mérnökségnél. Ebben a hónapban elkészülnek ezzel a munkával és juliusban kiírják az építkezésre a versenytárgyalást. ségével a kereskedő lakásában. Takarításért kaptak szobát. Egyszerű cselédszobában laktak, a férfi ritkán járt haza. Ormos hosszú éveken keresztül a kéktaxi alkalmazásában volt. Május 12. óta állás nélkül volt. Sokat ivctt., hogy csillapítsa féltékenységét. Három hétlel ezelőtt Ormoe Imre elhatározta, hogy Becsbe megy lakni. Külön költözött feleségétől. de néha hazajárt. Hogy mi történt kettőjük között a cselédszobában, egyelőre nem tudja senki. Ponfilmfílf kölnivizek, prolerek, kimérve is, azappa. I dl lUlllUn, nok, borotvapengék, kötszerek, gumiáruk fogkefe, fogpaszta. Tisztviselőknek kedvezmény. BínVIllatszertár, Tábor-u. 7. Városi adóhivatallal szemben A 48 éves lány halála (A Délmagyarország munkatársától) Rejtélves körülmények között meghalt szerdán a sebészeti klinikán Mányal Mária 18 esztendős leány, aki Hattyas-sor 77. szám alatt lakott szülei lakásán. Mányai Mária menyasszonya volt Kiss Gyula nevű szegedi fiatalembernek, de nem tudtak összeházasodni, mert nem volt pénzük. A leány többször panaszkodott ismerőseinek, hogy olyan rossz anyagi helyzetben élnek szülei, hogy nem képesek kístaffirozni. Kedden délután a leány hirtelen rosszul lett, mire az orvos megérkezett., a leány már olyan állapotban volt, hogy az orvos azonnal bevitette a nőgyógyászati klinikára. A nőgyógyászati klinikáról a leányt átvitték a sebészeti klinikára, de már olyan súlyos állapotban volt, hogy betegségének okát nem lehetett megállapítani. A szerencsétlen leány szerda délben, anélkül, hogy magához tért volna, meghalt a klinikán. A halálesetről a klinika jelentést tett az ügyészségnek és kérte a holttest felboncolását a halál okának pontos megállapítása végett. Mánvai Mária holttestét beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe, a rendőrség egyidejűleg megindította a nyomozást annak megállapítása végett, hogy mi okozta a fiatal Mánvai Mária tragédiáját. BUDAPESTEN legolcsóbb és a pályaudvarok4 hoz legközelebb fekszik a HUNGARIA göz, kádfürdő, evizgyógyintézet (VII., Dohány-ucca 44. szám) Nyitás: raggal 5 órakor. — Oöx- és kád. fürdő ára P 1.- Kiszolgálási dlj csak 10 flll.