Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)

1936-06-28 / 154. szám

OÍIMA(,yARORsZ*G a kényes kérdéseket, amelyek napirenden vannrfak. Az Exsehior kiemeli, hogv mind Delbos, mindi Edén megelégedéssel nyilatkozott a párisi találkozásról. Franciaország és Anglia felfogásának megegyezése — irjn a lap — ismét bátorságot önt a kishitíiekbe, akik már-már azt hitték, hogy a megtorló rendszabályok eltörlése egyben a Népszövetség halálát is jelenti. A lap szerint nem lehetetlen, hogy a locarnói hatalmak külön értekezletre ülnek össze a genfi ülésszak után. 11 négus jegyzéke Genf, junius 27- A négus megbízásából Arasíbu herceg jegyzéket intézett a Népszövetséghez Abesszínia politikai helyzetéről. A jegyzék szerint az olaszok részérói még meg nem szállott abesszin területen rendes kormány folytatja mü- I 1936 funius 28. ködéséf, amelyet még a négfis nevezett ki. A jegyzék szerint a négus továbbra is követeli jogainak teljes védelmét és éppen ezért a népszövetségi alapokmány mindéin egyes aláírójától követeli az Abessziniának tett Ígéretek teljesítését. 0!asz iegyzéSi az afrikai háború okairól Róma, junius 27. Rómában rendkívül fontosságot tulajdonítanak az olasz külügyminiszter legközelebbi jegyzékének, amelyet még a népszövetségi közgyűlés megkezdése előtt juttatnak el a tagállamokhoz. A külügyminiszter a jegyzékben mégegyszer kifejti azokat az okokat, amelyek Olaszországot az abesszin akcióra késztették. A jegyzék szövegét még nem állapították meg véglegesen. 0 29? BAUER ALADAR bookmaker irodáia Feketesas 11. 9. Tel. 29-48. Fogatlásoka galop- és ilgetftversenrekre elfogadtatnak. „A papi paláston nem lehet horogkeresztes jelvény" »Az iskolák nem arra valók, hogy póríhelylségQI szolgáljanak« Miskolc, junius 27. Feltűnést keltett Farkas István tiszáninneni református püspök és Farkasfalvi Farkas Géza tiszáninneni egyházkerületi főgondnok aláírásával a kerület lelkészei cs tanitói számára küldött körlevél, amely bizonyos egyházi törvényekre való hivatkozással megtiltja, hogy az egyházkerület lelkészei és tanitói bármitéle politikai kortesés agitációs szolgálatot vállaljanak. Farkas István püspök a körlevéllel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette: — A körlevél lényege az — mondotta —, hogy a lelkipásztorok és tanítók kortesszolgáIatot és agitációs munkát egy politikai párt részére se végezzenek. Mi nem ellenezzük, hogy a lelkipásztoroknak és tanítóknak politikai véleményük legyen, sőt azt kívánjuk, hogy a hazaszeretet legyében a kötelességekből vegyék ki részüket, de a mostani időkben tapasztaltak szerint egyesek elragadtatják és odaadják magukat egyik, vagy másik politikai párt szolgálatába. — Ha azután az egyes gyülekezetek kebelén belül a különböző politikai felfogású pártok között birokra kerül a sor, ennek rendszerint a gyülekezet és azon keresztül az egyház látja kárát. A lelkipásztornak nem az a feladata, hogy valamilyen párt szolgálatában álljon. Kertelés nélkül mondja meg a maga véleményét, vezesse a népet, de nevét és papi palástját semmikép°n sem szabad odaadnia egyetlen politikai párt érdekében sem. — Nem lehet, hogy amikor palást van a lelkipásztoron, akkor azon példának okáért akár horogkeresztes-jelvényt, akár más jelvény* viseljen. A pap jelvénye a palást és azt emberek által kigondolt jelvénnyel nem szabad összekeverni. Az meg egészen természetes, hogy az iskolák nem arra valók, hogy párthelyiségül szolgáljanak. — Nem olyan nagy dolog az egész körievei, — folytatta a püspök —, csak a lelkipásztori palást megvédéséről van szó. A papi szolgálat végső Célkitűzése Krisztus királyságának szolgálása. Aki Krisztust szolgálja, az nem állhat egyetlen párt élén és egyetlen párt szolgálatában sem és nem adhatja magát oda az egvmást gyűlölő és ősi magyar szokás szerint lebecsülő. becsületbegázolő párttusák eszközéül — Körlevelünk és tilalmunk sem befolyásolást, sem a szabadságba való korlátozást nem jelent a lelkészek és tanítók számára, hanem velenti az egvházi törvények által is elgondolt annak az eszményi hazaszolgálatnak teljesítését. amelvet annakidején a törvényalkotók azzal hoztak életre, hogy a lelkipásztor palástja tisztán őriztessék meg. — Senki sem szolgálhat két urnák: vagv az egyiket szereti, vagv a másikat gyűlöli. A lelkipásztor igyekezzék arra a magaslatra emelkedni, ahol a sokszor igen szomorú eredményeket kitermelő párttusáktól mentesen és nártokon felül szolgálhatia a gyülekezet érdekét. Minden lelkipásztor előtt — fejezte he Farkas püspök — lebegjen Szaholcska Mihálynak az a hires mondása: „Emberek, akárhogy ívfilölködjetek, örökkévaló csak egy: a szeretet." Dőlmaőnarorsiá^ ffimsönhönyvfár Anijago legnaguobb, előfizetése legkisebb: Terike nem halt meg Irta SZEKULA JENŐ Olyan volt, mint a váz, amelyre ijesztő rongyokat akasztottak — mint a madárijesztő, amelynek karótermetére kabátot húztak, hogy őrizze a szőlőt. Inkább szalmával kitömött rongybábunak tünt fel, amilyet lámpavasra huz fel a bosszúért lihebő tömeg, eszeveszett őrjöngő üvöltés közien. Semmi sem emlékeztetett emberi formára a nyűtt gúnyákon kivüJ, amelyek csontvázszerüem lesoványodott termetét beborították. De mégis elieven volt... élt és lélegzett és ott Olt éppen íróasztalom előtt és levelet irt. — Kicsoda ön., és hogyan került ide? — ri. valtam rá, dermedten az ijedtségtől, mikor a villanykörte révült világálnál fölfedeztem a kései látogatót. Taplószeme rám meredt és klcserepesedett ónos ajkán mosoly világított. A kobakja kopaszodó, csak itt-ott burjánzott még egy-két bizonytalan szi. nü szőrpamaes. Fekete pápaszem takarta el a macskaszerüen belapitott arcot, homloka tompa és fénytelen, csak idétlen vörös orra rikitott ki a viaszszerii halotti idétlenségből Ez a borvirágos orr is mesterkéltnek látszott, nem természetes pirosság volt. mintha pajkos gyermekkezek festették volna ki cinóbervörösre az orrát. — Hát már nem emlékezel rám? — dohogta csöndes nehezteléssel. — Ejnye, hogy engem már mindenki elfelejt! A tollat letette kezéből és ugy bámult rám mosolyogva. — Találd el. hogy ki vagyok én? Odakünn a hullámtörő gát alatt, álmodc-va csobogtak a hullámok Messziről idáig hangzott a palota! sziget gyertyafátnak kí-^rt-tfes rn^ása. Koromsötét este. baráti poharazgatás után gyalog törtem a letarolt és sötétbemerült szántóföldeken keresztül, az elhagyatott magányos dunaparti villáig, ahol ebben az időben a nyári szabadságot töltöttem. S alig vártam a boldog percet, hogy ágyba vessem magam — s ime, itt ül az íróasztalom előtt, fekete pápaszemes, vörösorru, dultarcu idegen, nyugodt lélekkel leveleket irkál a papiromon és találós kérdéseket ad fel nekem. — Hát én vagyok a ludovikás! — segített ki zavaromból az éjszakai vendég, mert talán megsajnált, hogy tanácstalanul és töprengő arccal meredek rája. — Te vagy... valóban? — Bánlaky Tamás hadnagy? — morogtam hitetlenül. — Az vagyok testestül.lelkestül — kiáltott fel az éjféli vendég és felpattant a helyéről, madárijesztőkre emlékeztető két karját kitárta, hogy a keblére ölelgessen. Ugv néztem rá, mint a kísértetre. — Kicsit megváltoztál. Kicsit nagyon — dohogta, kegyetlenül megnyúlt ábrázattal. A 71-es ezrednél csak ludovikásnak hivtuk Bánlaky Tamás hadnagyot, mert ugy került ki a harctérre, azon frissiben, ahogy elhagyta a katonai akadémiát, ö volt közöttünk a legfiatalabb. Keménykötésű, délceg, aranybamaarcu kis katona — és ime, igv látom viszont toprongyosan. piros uborkaorral, fekete üveggel a szemén, mintha nem is önmaga lenne, csak hazajáró karikatúrája. Igaz, hogy sok-sok esztendő elviharzott azóta, hogy utoljára találkoztunk. És az idő kegyetlen tor Ekénrajzoló! — Sokan már halottnak hittek! — mondtam a kisértethuadnagynak , — Keresztülszáguldottak rajtam a kozáklovak, mikor az ezred visszavonulását védt ük a brzovice-máláli temetőben. Emlékezel még erre a nehéz napra. Vi> T" ^ strok V*zt fészkelted be magad egy gépfegyveres szakasszal, s tőled jobbra volt a hős Dévényi főhadnagy. Én azonban sebesülten fogságba kerültem és sokat sínylődtem orosz bányákban és katorgákon, ahova makacsságom miatt büntetésből elhurcoltak,, Kinyitottam a pohárszéket, hogy egy pohár pálinkával megkínáljam. — Isten éltessen, Bánlaky hadnagy! Reszkető ujjakkal nyúlt a pohár után, amelyne« tartalma kopott gúnyájára loccsant, amint sietva ki akarta hörpinteni. — Piszt... csendesebben — mondotta elváltozott aroeal —, az ablakon át beleselkedhetnekI — Hát azután? — De engem visszahurcolhatnak — siránkozott. Ugy szöktem meg az őreimtől. Én ... én nem akarok visszamenni! — Hova? Hát honnan kerültél ide? — Az állami elmegyógyintézetből — felelte egykedvű mosollyal, mig a poharat nyújtogatta, hogy újra töltsek neki. Visszahőköltem, mig a konyakos palackot majdnem kiejtettem a kezemből. Észrevett« és sietve igyekezett megnyugtatni — Ne félj tőlem pajtás. Nincsen nekem komoly baiom. Csak a nagy szerelem kicsit megzavart. — De hát kibe vagy szerelmes, Bánlaky had. nagy? A kerek fekete szemüveg kísértetiesen rámmeredt. — Mi Bánlakyak csak egyszer szeretünk ... de nem tudunk felejteni a sírig! — jelentette ki nagyon ünnepiesen. — Lázár Terike! — böktem ki önkéntelen menyasszonya nevét. _ 0! — mondta a kisértethadnagy mig kiugró ádámcsutkája ide-odarándnlt a kegyetlen felin dulástól. S mig csöndben elpoharazgattunk, fölmerül <Müléke.zet»mben egv rési kép, a húszéves szftke tüaciíunycs szép: L:.zár Terikének vonzó éi