Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)
1936-06-25 / 151. szám
f93ö junitis 27 DÉLMAGYARORSZAG 7 SjSOTÉ Elvették a7 SzTÜ-tóR a bajnoki pontokat A kerékpáros szövetség állásfoglalása a be nem fizetett nevezési dijak ügvében Jelentette a Délmagyarország, hogy a 100 kilométeres kerékpáros bajnoki verseny miatt ellentétek támadtak a Vasutas és az SzTK között. A versenyt az SzTK kerékpárosai nyerték meg, de a szövetség hivatalból óvást nyújtott be, mert a kék-fehérek nem fizettek be a nevezési dijat. Az ügyet most tárgyalta a kerékpáros szövetség déli kerületének intézőbizottsága, amely a nevezési díj be nem fizetése miatt az SzTK-tói elvette a pontokat, a versenyzők eredményét azonban nem semmisítette meg; nem akarta az egyesület mulasztása miatt a lelkesen küzdő versenyzők eredményét megsemmisíteni. Sportkörökben helyesnek tartják a szövetség ítéletét, amely határozottan sportszerű volt, mivel nem érintette a kerékpárosok teljesítményét. Tekintettel arra. hogv a 100 kilométeres verseny a háromfutamu bajnokság első része volt, az SzTK-nak módjában áll a végső küzdelmet megnyerni. II második osztályozó Kecskeméten Vasárnap kerül eldöntésre Kecskeméten a második osztálvozó mérkőzés az ejsőosztályba való jutásért az UTC és a KTE között. Az első meccset az UTC 1:2 arányban elvesztette Szegeden, most megpróbálkozik azzal, hogy ezt a hátrányt — Kecskeméten hozza be. Nem vitás, hogy nehéz dolga lesz az UTC-nak, mert a KTE, ha Szegeden is tudott győzni, otthonában feltétlenül veszélyesebb ellenfel. A meccset budapesti biró fogja vezetni. Észak Dél el'en a másodosztályban A DLASz jubileumi mérkőzései során, vasárnap Csongrádon lesz meccs. Ezen a mérkőzésen a szegedi alosztály déli és északi csoportiának válogatott csapata áll ki a közdelemre. A déli csoport, amely főleg szegedi játékosokból áll, felkészülten várja az összecsapást, vasárnap már „bemelegítő" meccset is játszott Kisteleken. Gálffv Endre szövetségi kapitánv a kisteleki mérkőzésen látottak alapján kisebb változást fog eszközölni a csapaton, amelynek őszszetétele még bizonytalan. Információink szerint ez a csapat áll ki az északi csoport válogatottjai ellen: Thomán (KiTE) — Farkas ("Szegedi EATC). Szabó (Zrinvi-KAO — Havas (Zrinvi-KAC\ Székelv (Postás), Szalav (Svlvánia) — Csánvi (Sylvánia), Szabó (SzEATC), Gerber II. (KiTE), Szilassy (Postás), Széli (SzEATC). Ugy a déli. mint az északi csapatból kimaradt az osztályozó mérkőzésen szereplő játékosok. H4rrm nréfratátékos a Szegei FC csütörtöki frénlnnfén ? A sporttársadalom érdeklődéssel figyeli a Szeged FC készülődését a jövő szezonra. A klub anyagi alapjainak biztosítása mellett a vezetőségnek az a legfőbb törekvése, .'hogy a bajnoki kampányra olyan játékosokat szerezzen, akikkel nyugodtan indulhat a küzdelembe. Zsigmond Vilmosnak, a Szeged FC uj trénerének most a legfontosabb feladata, hogy játékosokat figyeljen. A tréner állandóan a vidéket járja, utjának eddig nem volt sok eredménye; talált ugyan egy-két futballistát, ezeknek 'megszerzése azonban akadályokba ütközik. A sok akadály ellenére sem vesztette el a kedvét a vezetőség, tovább folytatja játékosszerzési kísérleteit. Csütörtökre, a vezetőségtől szerzett értesülésünk szerint, három játékost rendelt ki a tréningre Zsigmond. A tréningen a SzAK lesz az ellenfél, illetve kombinált csapatok játszanak egymás ellen. A tréning délután fél 6 órakor kezdődik. n katonai sporlliét eredményei Tegnap kezdődött a szegedi vegyesdandár sporthete, amelynek keretében a katonák különböző sportágakban vetélkednek egymással. Nemcsak a legenység, de a tisztek is versenyeznek a bajnoki címért. A verseny eddigi eredményei a következők: Tiszti versenyszámok: Hadipuska verseny: í. Takács Elemér alezredes (Gyula), 2. Benedek Géza csendőrfőhadnagy (Makó), 3. Zabolya Ferenc főhadnagy (Gyula). Kisöbű pnskaverseny a) fekve: 1. Takács Elemér alezredes (Gyula), 2. Tüske Béla hadnagy (Szeged), 3. Zabolay Ferenc főhadnagy (Gyula), b) térdelve: 1. Zabolay Ferenc főhadnagy (Gyula), 2. Bodnár László százados (Orosháza), 3. Demeter Zsigmond tisztviselő (Törökszentmikilós), c) állva: 1'. Szentes Ferenc hadnagy (Szeged), 2. Tüske Béla hadnagy (Szeged), 3. Zabolay Ferenc főhadnagy (Gyula). Kisöbű pisztolyverseny: 1 Bodnár László százados (Orosháza), 2. Sipos Elemér hadnagy (Békéscsaba), 3. Takács Elemér alezredes (Gyula). Pisztolyverseny öttusa céltáblára: 1. Tüske Béla hadnagy (Szeged), 2. Szentes Ferenc hadnagy (Szeged), 3. Bodnár László százados (Orosháza). Pisztolyverseny olimpiai céltáblára: 1. Zabolay Ferenc hadnagy (Gyula), 2. Antalffy Árpád százados (Szeged), 3. Marcell János hadnagy (Szeged). Legénységi versenyszámoknál: Hivatásos altisztek hadipuska verseny«: 1. Józsa József törzsőrmester (Gyula), 2- Meggyesi Lajos törzsőrmester (Szeged), 3. Szakács József őrmester (Szeged). Hivatásos tisztesek hadipuska versenye: 1. Szekerczés László szakaszvezető (Szeged), 2. B. Nagy István tizedes (Gyula), 3. Somogyi István őrvezető (Gyula). Legénységi uszóvereny: 100 m. gyorsúszás: 1. Halmos István főtüzér (Szeged) 1:20 p„ 2. Széi esi György gyalogos (Szeged) 1:32 p., 3. Hegedűs , István határőr (Orosháza) 1:33 p. 200 m. mellnszAs: 1. Asztalos István gyalogos (Szeged) 3:32, 2. Kocsis Bálint tüzér (Szeged) 3:42, 3. ördög Ferenc főtüzér (Szeged) 4 perc. 4x50 méteres gyorsúszó staféta: 1. 5. tüzérosztály csapata (Szeged) 2:34.8 p., 2. 9. gyalogezred (Szeged) 2:42.1, 3. 9. gy. e. 1. zlj. csapata (Szeged) 2 perc 57 4 mp. Az országos vidék! atlétikai bajnokságok. Vasárnap rendezik meg Miskolcon az országos vidéki atlétikai bajnokságokat. A küzdelmekben a déli kerület is résztvesz és minden igyekezetével azon van, hogy jó csapatot állítson össze. A déli csapatot tegnap kellett volna öszszeállitani. de a bizottság nem volt határozatkénes, az ölést csütörtökre hívták össze. Hogy milyen csapat képviseli a déli kerületet Miskolcon. az bizonytalan, annyi azonban bizonyos. hogy — nem sok esélye van. Sikernek fog számítani, ha a déli atléták a pontversenyben a negyedik helyen fognak végezni, TÍZ NAPIG JÖTT EGY LEVÉL ARADRÓL A SZEGED FC-HEZ Megírta a Délmagyarország. hogy a Szeged FC és az AMEFA között tárgyalások indultak meg revansjellegtt mérkőzés megrendezése érdekében. Az aradialt meghívására a szegediek közölték a feltételéket még a hónap elején, de válaszra hiába vártak: már azt hitték, hoaii a feltételek nem konveniálnak az AMEFA-nak. Szerdán azután végre megjött Áradról a levél — 10 napi uKazás után nyitva. A posta rá is irta, hogy a levél nyitva érkezett. Ebből arra kell következtetni, hogy a románok ellenőrzik a két csapat közötti levelezést, ezt bizonyítja a levél késése is. A levélben az állt, hogy az aradiak elfogadják a Szeged FC feltételeit és a tura utdn szívesen látják őket. A revansmérkőzésre az aradi jár ték után vasárnap kerül sor Szegeden. Az AMEFE az aradi munkáscsapat. a volt AMTE. automobilok vezérképvíselője vasárnap és hétfőn Szegeden tartózkodik a TISZA szállodában Megbízottat keres Szeged és járása részére SIMÓ, Budapest, Andrássy-ut 20. A DLASz tanács szombaton ülést tart. Az ülésnek egyetlen fontos pontja van: az augusztusi tisztújító közgyűlésre ki fogják jelölni a kandidáló bizottság tagjait. Elutazott a szegedi főiskolai válogatóit Heidelbergbe. A főiskolai válogatott vasárnap Heidelbergben játszik a németek ellen. A mérkőzésen a szegediek közül a két Kovács, dr. Berezeg, Bukoveczky és Tóth II. szerepel. A futballisták saerdán reggel elutaztak Budapestre, ahol délután tréningen vettek részt, csütörtökön folytatják utjukat Heidelberg felé. A játékosokért Vághy és Fábián kőzött megindult harc a főiskolai kapitány győzelmével végződött: a futballisták hallani sem akartak arról, hogy Vághynak rendelkezésére álljanak. Vasárnap avatják fel a Pálfy József-leventepályát A testnevelési bizottság hétfőn délelőtt 8 órai kezdettel pálya- és lövöldeavató ünnepséget rendez a dr. Pálfy József-sporttelepen. A programon szerepel leventeünnepéiy, szabadgyakorlatok, atlétika, fapuskagyakorlatok és partertoma. Belépődíj nincsen. Schmutzlert (Zrinyl.KAC) megoperálták. Schmutzler Nándort, a Zrinyi-KAC válogatott játékosán a közkórházban műtétet hajtottak végre. Schmutzler még a B. Törekvés elleni meccsen könnyebben megsérült a térdén, ennek azonban nem tulajdonított különösebb jelentőséget. A sérülés komplikációkkal járt, csak operatív uton lehetett a beteg térden segíteni. A közkórházban most megoperálták, a műtét jól sikerült, orvosi vélemény szerint Schmutzler nyolc nap múlva elhagyhatja a kórházat. A Szent László Levente Egyesület évzáró tor. na- és sportünnepélyének eredményei a következők: 100 m.: 1 Furus (Szent László LE) 12 mp., 2. Takács (Árpád LE) 12.5 mp., 1500 m: 1. Otruba (Szent László LE) 4:45 p.; 2. Somogyi (Szent György LE 4:52. 800 m: 1. Koncz (Árpád LE 2:27. 2. Kiss (Hunyadi LE) 2:31 p. 60 m.: 1. Kakuszi (Szent Gvörgy LE) 9 mp., 2. Zsombók (Szent László LE) Í0 mp. 4x100 m. staféta: 1. Szent László 54 mp., 2. Szent György 56 mp., 4x200 m.: 1. Szent László 2 perc, 2. Szent György 2:6 p„ 4x400 m: 1. Szent László 4:12, 2. Szent György 4:22 p. Magasugrás: 1. Báló (Szent Györgv) 156 cm.. 2. Bukovics (Hunvadi) 147. Távolugrás: 1. Terhes (Szent László) 490, 2. Furus (Szent László) 483 cm P Aczél Bóbert minoritarendi házfőnök beszéd kíséretében osztotta kl a dijakat. fürdő betegnek gyógyulást, egészségesnek üdülést nyújt. Prospekus és felvilágosítások a Fürdőigazgatóság utján. ,96b