Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)
1936-06-23 / 149. szám
2 DÉlMAC,y&ROKSZXCi 1956 junius 25. ugrottak a parii részre. A következő pillanatban féloldalra billent a mozdony és a hozzákapcsolt csomagkocsi, maid belezuhant a Dunaágba. A mozdony magávalrántotta a sinhálózatot, körülbelül harmincméternyi távolságban. A vizbezuhant mozdony nem szakadt el a hozzákapcsolt teherkocsiktól. A part mellett sekély a víz, úgyhogy a (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Pálfy József polgármester mélyreható változtatásokat tervez a város földbérpolitikai rendszerében. A szegedi földbérrendszer eddig arról volt nevezetes, hogy itt sem nagybérleiek, sem középbérletek nem voltak. A város által bérbeadott több, mint negyvenezer katasztrális hold apró — öt-tiz holdas — bérparcellákra tagozódik és ez az oka annak, a város bérföldjein körlbelül tizenötezer bérlőcsalád él. A város ennek a rendszernek köszönheti azt, hogy a földbirtokreform során a város területebői számottevő mennyiségű földet nem vett igénybe a földbirtokbiróság, pedig annakidején "éles politikai agitáció is folyt a városi földek felosztása céljából. Az OFB ítéletében állapította meg, hogy Szeged város szociálisan gazdálkodik földbirtokával, tehát nincs létjogosultsága annak a törekvésnek, hogv földosztás céljából a város birtokát is igénybevegyék. A kisbérletek rendszerének, ha szociális szempontból tagadhatatlan előnyei is vannak, de gazdasági szempontból több súlyos hátránya van. Szeged gazdasági élete nagy hiár"át érzi például a középbirtokoknak és középbérleteknek. amelyek serkentőleg hathatnának a gazdálkodási rendszer fejlődésére, de munkaalkalmat is biztosithatnának azok számára a kisbérlők számára, akik a maguk néhány holdas bérgazdaságán magának a főidnek a terméséből álig tudják eltartani magukat és családjukat. Ez a szempont vezette dr. Pálfy József polgármester, amikor a közelmúltban megbízta dr. Csonka Miklós gazdasági tanácsnokot a középbérletek létesítésére vonatkozó tervezet kidolgozásával. Erről és az ezzel kapcsolatos kérdésekről a polgármester a következőket mondotta: — A középbérletek létesítésének gondolatával már régen foglalkoztam, mert kétségtelen, hogy a mai bérleti rendszer mellett a kisbérlők. Akik kőzött egészen kis parcellákban oszlik meg a város földbirtoka, egymástői nem kaphatnak napszámosmunkát, hiszen valamennyien alig vannak jobb anyagi helyzetben, mint "a koldnsok, de a kis bérparcellák megművelését maguk el is végzik. Ha a sok kisbérlet közé ékelhetnénk néhánv 50—100, esetleg kétszáz holdas középbérletet, meggvőzödésem szerint ezzel segíthetnénk a a kisbérlők helyzetén is, mert a középbérlet elég sok napszámosmunkát igényel és igy munkaalkalmat, kereseti lehetőséget nyújthat a nyomorgó kishérlőknek is. De megítélésem szerint az ilven középbérletek, amelyek fejlettebb termelési rendszert vezetnének be, serkentőleg hatnának a kisbérlőkre is. akik igen konzervatív mődon, kíilteliesen gazdálkodnak kis földbérletükön. Ha a bérlők anyagi helyzete javulna, abból haszna lenne a városnak is, könnyebben megkapná a bérföldek bérjövedelmét és nem szaporodna tovább a bérhátralék, amely jelenleg több, mint egvmiUió pengő. Momentán a hátralék tekintetében kedvezően alakul a helyzet. X bérhátralék lassan csökken. aminek egyik fóoka u, hógy • régi hátralékosokat a tanyai útépítéseknél fci?taiK<,>zt«ttuk ** ezzel adunk módot a bérhátralék ledolgozására. Ez a rendszer jól bevált, ezért a jövőben is fehn kivánom tartani. De remélem, hogv az mozdony ég felé forduló kerekeitől félig van vizben, ugyanígy fekszik a csomagkocsi, míg a tehervagonok a meggörbült síneken maradtak. Vizsgálat indult meg annak tisztázására: terhel-e valakit felelősség a szokatlan balesetért, amely csodálatos véletlen következtében nem követelt emberáldozatot. idei jó termés — a jó közepesnél jobb termésre van kilátásunk —, szintén növelni fogja a bérlők fizetőképességét és igy számithatunk a meglevő hátralékok további csökkentésére is. Nagyon jó hatása van annak is, hogy a gazdasági tanácsnok megbízásom alapján most majdnem állandóan a tanyákat járja, közvetlenül érintkezik a bérlőkkel, meghallgatja panaszaikat, kívánságaikat, figyelemmel kiséri helyzetük változásait, szóval, közvetlen kapcsolatot teremt köztük és a város között. Elmondotta még a polgármester, hogy a városi erdőgazdaság fejlesztését is tervezi. Az erdő ugyanis a leghasznothajtóbb gazdálkodási ágnak bizonyult, de az erdősítésnek más előnye is van, elsősorban az, hogy jobban megköti a homokföldeket és szabályozza az időjárást. — Ezek az okok késztetnek arra — mondotta a polgármester —, hogy tovább folytassam Kiss Ferenc nagyszerű munkáját, az erdőtelepítést. Hz ítélethirdetés előtt Ivády Béta lemondott mandátumáról Budapest, junius 22- Ivády Béla, a Nep országos elnöke, akinek pásztói mandátumát megpeticionálták, hétfőn lemondott képviselőségéről. A válsztáskor Ivády ellenjelöaflltj ének, Cseresznyés Aladár nyugalmazott csendőrszázadosnak ajánlásait visszautasították. A kisgazdapárt emiatt petícióval támadta meg Ivády mandátumát és a közigazgatási bíróság a részletes bizonyítás lefolytatása után kedd délelőttre tűzte ki az Ítélethirdetést. Ez azonban elmarad, raert a Nep elnöke követte az eddigi példákat, miután lemondott mandátumáról. Julius első felében a pásztói kerületben uj választás lesz. A harc már meg is indult. Tápénál a Tiszába vetette magát egy ismeretlen nö (A Délmagy rország munkatársától.) Hétfőin reggel a tápéi vámház közelében fürdőzők arra lettek figyelmesek, hogy valaki a pariról beleveti magát a Tiszába. Azonnal csónakon mentősére siettek. Az illető többizben elmerült, majd újra felbukkant, végül a mentőknek sikerült a fuldokló nőt csónakba emelni. Eszméletlen volt. Értesítőt ték a mentőket, akik nemsokára megérkeztek és eszméletre téritették az ismeretlent, majd beszállították a közkórházba. Amikor jobban lett, a rendőrség megki-érelte kihallgatni, de az ismeretlen, idősebb asszony olyan zavarosan viselkedett, hogy semmit sem lehetett belőle kivenni, amiből kilétére következtetni lehetett volna. Igazoló írásokat sem találtak nála. A detektiveket ás ar orvosokat állandóan »császári felségeknek« szólította és csakis németül beszélt. A kórházból átülték az «imegyógyintézetbe megfigyelés végett, mert v^rihünek HfrnV, hory a s»* rencsétlen nő elmeháborodott. A .nyomozás folyik. A Phönix-iigy a minisztertanács előtt Budapest, junius 22. A MTI jelenti: A kormány tagjai hétfőn délután egy órakor Darányi Kálmán helyettes miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tartottak, amelyen Winchkier István kereskedelmi miniszter kivételével — aki Bécsbe utazott — a kormány minden tagja résztvett. A kormány meghívására résztvett a minisztertanácson Imrédy Béla, a Nemzeli Bank elnöke és vitéz Keresztes' Fischer Ferenc, a PK elnöke A minisztertanács a Phönix biztosító intézet tárgyában kibocsátandó rendelettervezetet tárgyalta. A minisztertanács háromnegyed 3 órakor ért véget. A volt tanítvány gyilkos merénylete a professzor ellen Bécs, junius 22. Schlick Móricot, a bécsi egye tem világhirü filozófiai tanárát hétfő délelőtt agyonlőtte egyik volt tanitványa, aki az egyetem lépcsőházában leste meg a professzort, három revolvergolyóval végzett vele. A gyilkost, dr. Nelböck Jánost a rendőrség letartóztalla. Xelböck azt hangoztatta, hogy bosszúból ölte meg Schücket, mert tönkretette egzisztenciáját. A rendőrségnek az a véleménye, ho?y a gyilkos nem egészen beszámítható. n szegedi törvényszék egyévi börtönre ítélte a békési kaszásvezért Békés, junius 22. Hétfőn délelőtt hirdetett itéletett Apczy tanácselnök a békési kaszáskeresztesek bűnügyében. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Bereczky Zoltánt,"ifj. Vast Ferencet és Lovas Gábort az állami és társadalmi rend felforgatására és megsemmisítésére irányuló bűntettben és ezért Bereczky Zoltánt 1 évi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre, ifj. Vass Ferencet 10 havi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre, Lovas Gábort 8 havi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre ítélte. Az állami és társadalmi rend felforgatására és megsemmisítésére irányuló vétségben bűnösnek mondotta ki a bíróság Hégely Gábort, Kecskés Mihályt, Hodos Jánost, Pap Mihályt, Polgár Lászlót, Irimiás Mózest, Bimbó Sámuelt, Szabó Mihályt, Tóth Lászlót, Gregor Ferenoet, Fodré Andrást és Rombári Lajost. Ezeket a vádlottakat 21 naptól 2 hónapig terjedő fogházbüntetéssel suj tolta a törvényszék. A vádlottak másik csoportját 8 napi fogházra Ítélték, de ezek büntetésének! végrehajtását a bíróság felfüggesztette azzal a megszorítással, hogy a felfüggesztés csak a büntetlen előéletüekre vonatkozik. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy Böszörmény Zoltán mozgalmat kezdeményezett azzal a céllal, hogy pártja uralma alatt az ország élére kerüljön. Ecélból az országot négy csoportra osztotta s mindenütt megkezdte a szervezkedést. Böszörmény Bereczkynck közvetlen utasításokat adott rohamosztag szervezésére, utasította, hogy válogassa ki az alkalmas embereket, hogy parancsnoki helyet töltsenek be. Arra is utasította, hogy április 25-éig háromszáz főnyi rohamosztagot állítson ki, mert Békésre nagy feladat vár. Utasította arra is, hogy a tagdijakat gyűjtse öseze és az összegyűlt pénzt küldje fel neki. Valamennyi vádlott fellebbezett az Ítélet ellen. Mihály fi ügyész az ítélet felmentő részében megnyugodott, ellenben Bereczkyvel, Lovassal és Vassal szemben a 92. szakasz alkalmazása miattj valamint a rohamosz tagok vezetőivel szemben su* lyosbitásérl fellebbezett. Az idd A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 érakor Időjóslat: EíziIíí légáramlás, le-j lyeqkint záporeső, vagy zivatar, a hőmérséklet nem változik lényegesen. 50—100 holdas középbérleteket létesítenek a város földbirtokán Pálfy polgármester lervei a város fS!dMrfokpollfiká|ának reformiára