Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)

1936-06-18 / 145. szám

T9V5 Június !8. DECRSGYARÖRSZSG 3 Francia exportőrök szegedi gyümölcspiacon Megtört a cseresznye-karlet fronttá (A Délmagyarország munkatársától.) Most már kétségtelenül megállapítható és a hatósá­gok — amint az a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén kiderült — hivatalosan Í6 megállapították, hogy a szegedi piacon dol­gozó gyümölcsesportőrök kartellmegWapodást kötöttek egymással az elmúlt hét elején. A megállapodás alapján leszorították a cseresznye árát, amely a vásárlások beszüntetése követ­keztében szinte egyik óráról a másikra kilenc­ven fillérről, egy pengőről zuhanásszerűen negyven-ötven fillérre esett le. A kartell sze­rencsére, nem állhatott fenn 6okáig, a hatósá­gok tudomást szereztek róla, megindult a vizs­gálat és erre a hirre a legközelebbi piacon már a tényleges kereslet és kináldt aránya alakí­totta ki a gyümölcsárakat. A szegedi gyümölcspiac legújabb eseménye most már talán kizárja a kartellszeraü meg­állapodások lehetőségét. A szerdai piacon ugyanis megjelentek a francia exportőrök és nagy mennyiségben vásárolták össze a ter­melőktől az exportképes földiepret és cseresz­nyét. Ebben talán a legnagyobb érdekesség az, hogy a, francia exportőrök a háború kitörése óta most keresték fel először a szegedi piacot. A franciák megjelenése és vásárlásai nagy élénkséget okoztak, ami az árak ugrásszerű emelkedésében nyilatkozott meg. A franciák ugyanis az elsőrendű fajcseresznyéért kilenc­ven fillért fizettek és igy ehhez israzodtak a többi árak is. A cseresznyeszezon — sajnos — már a végefelé közeledik, szerdán azért a gaz­dák még elég nagy mennyiséget hoztak a piac­ra és nem kellett visszavinníük egyetlen kosár­ral sem, valamenrívi vevőre talált. A francia exportőrök értesülésünk szerint most már ál­landó összeköttetést akarnak fenntartani a szegedi gyümölcspiaccal és igy a gazdák szá­míthatnak arra, hogy jó vevőkre találnak más gyümölcsfélékre, meggy-, alma-, körte- és ba­racktermésükre ie. Szerdán megkezdődtek a tanúvallomások dr. Holfzer Gyula hagyatéka ügyében 50 tanú kihallgatását rendelte el a törvényszék — Vallomások dr. Holtzer Gyula életéről, házasságáról és betegségéről (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi törvényszéken dr. Schwepler János törvény­széki biró szerdán reggel kezdte meg annak a nagyszabású hagyatéki pörnek a tárgyalását, amely Holtzer Dániel és fia Holtzer Lász­ló indított özv. dr Holtzer Gvuláné szüle­tett Alberti Ella Stefánia ellen. Mint még em­lékezetes, dr. Holtzer Gyula, aki első virilise volt Szegednek, 1934. decemberében tanyai há­zában hirtelen elhunyt. Jelentős vagyon ma­radt utána, házak, földbirtokok, mintegy 700 ezer pengő értékben. Ennek az örökségnek az ügyében indított pert az özvegy ellen az el­hunyt fivére és ennek fia. A felperesek elő­adásából a következők világlanak ki: Dr. Holtzer Gyula 62 éves korában nAsült ni.ig, feleségül vette unokatestvérét. Alberti Ella Stefániát, aki egy jónevü pesti ügyvéd­nek volt az özvegye. Az asszonynak magának is szép vagyona van a fővárosban. Dr. Holt­zer Gyula a házasságkötése előtti napokban végrendeletet készített, amelyben testvérét Holtzer Dánielt és ennek leszármazóit kizárta az öröklésből é, örökösévé Alberti Ella Stefániát, illetve fe­leségének két leánvgyermekét nevezte meg. Ugyanekkor készített egy házassági szerző­dést is. amely szerint, ba meghalna, felesége örököl utána minden vagvont. ha azonhan fe­lesége halna meg előbb, ő nem örökli felesége vagyonát. Holtzer Gvulának 1914-bon is kelt r.gv végrendelete, amelvben öccsét. Dánielt szintén kizárta az örökségből. ^ Dániel fiait azonban ez a végrendelet nem érintette. Holtzer Dániel és László megtámadták a végrendeletet, va­lamint a házassági szerződést e.s többféle okból azoknak érvénvtelenitését kérték. Az okok között felsorolták többek kö­zött. hogv 1907-ben. amikor néhai Holtzer Kálmán.' Dániel és Gvula édesapja, hagyaté­ka fölött egvességet kötöttek, olvan megálla­podást létesilettek, hogv Gyula halála után, i'sakis Dániel, vagv leszármazni örökölhetik a vagyont, Holtzer Gyulának tehát nem volt lo­vában más módon végrendelkezni. De megtá­madták a végrendeletet azért is, mert — a felperesek állítása szerint — Holtzer Gyula abban a feltevésben készítette felesége hatása alatt ezeket az okiratokat, hogy házasságából gyermeke származik. A harmadik ok, amely miatt a felperesek igényt tartanak a hagya­tékra az, hogy szerintük dr. Holtzer Gyula az okiratok elkészítése idején elmegyenge volt. Holtzer László mindezen felül a hagyatékból 300 ezer pengőt kér a maga számára megítélni. Keresetében előadja, hogy amikor édesapja. Holtzer Dá­niel 1912-bé.n tönkrement, kénytelen volt egyik házát félmillió koronáért eladni, az épü­letet fivére dr. Holtzer Gyula vette meg. És csak ugy tudta a vételárat kifizetni, hogy édesapja. Holtzer Kálmán adott a vételhez 300 ezer koronát. Holtzer Kálmán a 300 ezer ko­ronát azzal a kikötéssel adta át fiának. Gvulá­nak, hogy ez az összeg Holtzer Lászlót' illeti meg. Azt is kikötötték akkor, hogy a Holtzer­család tagjai éltük fogytáig ingven lakást él­veznek a házban. Holtzer Gvula — érvel keresetében Holtzer László —. nem fizette meg a 300 ezer koronát és több izben kijelentette, hogy miután úgyis ő örököl utána mindent, ne bolygassa ezt az ügyet. Holtzer László most a hagyatékból kö­veteli a 300 ezer koronának valorizált értékét, 300 ezer pengőt. A jelenlegi perben bekapcsolódik egv má­sik per is. amelvet még dr. Holtzer Gyula in­dított fivére, Holtzer Dániel ellen. A perben arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze Holtzer Dánielt az ingvenélvezett lakás visszaadására, mert az öt illeti meg pogosan. A bí­róság elsőfokon megállapította, hogy Holtzer Belvárosi Mozi Ma Utoljára Richárd Tauberrel Mámoros órák «« " ÉDES MOSTOHA 3-től folytatölaa Széchenyi Mozi . Csütörtök, péntek ^ A N G H A I Izgalmas (lr-ínui az oros* hazátlanok életéből. Főszereplők thir e» Beyér és lorolta Joyng 5, T, 0 FÜRDÚ fsapLi ruta»! Inaoraootl iKOpengehj [cipöiil LAmPEL és HE6VI cégnei Tisza Lajos körút. Kálmán valóban adott fiának 300 ezer koronát és hogy ugyanakkor kikötötték azt is, hogy a Holtzer-család tagjai éltük fogytáig a házban lakhatnak. A bíróság ezen az alapon Holtzer Gyulát keresetével elutasította. Ez a per je­lenleg sincs mée eldöntve, mert a hagyatéki per idejére az eljárást felfüggesztették. EnneK a pernek az iratai, mint bizonyítékok szere­E elnek a nagy hagyatéki perben, a felperesét ecsatolták ezeket az iratokat és azonfelül még 80 tanú kihallgatását kérték állításaik igazo­lására. A bíróság 50 tanú kihallgatását rendelte el és ezeknek a kihallgatását kezdte meg nagy érdeklődés mellett szerdán reggel. Incidensek a szerdal tárgyaláson A tárgyaláson megjelent a két felperes: Holtzer Dániel és Holtzer László. Személyesen megjelent a tárgyaláson az elsőrendű alperes, 8zv. dr. Holtser Gyulá­né is. A tárgyalás izgalmas hangulatban folyt egész délelőtt. A felperes többizben közbe­szólt a tanuk vallomása során és a biró ilyetv kor figyelmeztette, hogy ne szóljon közbe és ne zavarja a tárgyalás menetét. A tárgyaláson volt még egy érdekes jelenet. Az egyik tanú vallomása után dr. Eeisner Ma­nó kiment a folyosóra cigarettázni. Az ügyvé­det a folyosón megszólította a tanú ée elmon­dotta, hogy valamit elfelejtett vallomása so­rán megemlíteni, ami esetleg fontos lehet. Az ügyvéd azt válaszolta a tanúnak, hogy akkor menjen vissza a terembe és tegyen pótlólag vallomást. Mialatt ez a beszélgetés folyt, a teremből kiment a folyosóra özv. dr. Holtzer Gyuláné is. Amikor megállapította, hogy a tanú az ügyvéddel beszélget, visszasietett a te­rembe és panaszt emelt a bírónál, hogy az ügyvéd már háromizben is kiment a teremből és a tanukkal beszélget, most is a folyosón az egyik tanúval folytat eszmecserét. Az ügyvéd, amikor meghallotta, hogy mivel vádolja őt az alperes, erélyes hangon vissza­utasítja a gyanúsítást. Dr. Schtrepler János biró azzal zárta le az ügyet, hogv az egész csak asszonyi idegesség volt. a biróság azt nem veszi figyelembe. A tanuk Az első tanú dr. Tabódy Zsolt volt. Az alperes feljelentésére elítélték öt becsületsértés miatt, azonkívül az alperes 100 pengő miatt pert is indított ellene. Holtzer Gyula többiz­ben említette előtte, hogy utána az unoka­öccsei fognak örökölni. A következő tanu Pulitzer .Tenőné volt, aki elmondotta., hogy egy izben férjével együtt, fennjárt dr. Holtzer Gyulánál, aki akkor úgy­szólván sírva panaszolta, hogy megbánta a házasságát, mert behálózták, nem tudja, hogv vén fejjel hogyan inthetett bele ilyesmibe. Amiatt , is panaszkodott, meri felesége állító­lag az ő tudta nélkül valamilyen pénz! vett ki a bankból s valamelyik gyerek nevére irattá. Petri Antal férfiszabó arról tett vallomást, Hogy Holtzer Gvula emiitette neki azt. hogy

Next

/
Thumbnails
Contents