Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-07 / 113. szám
1936 május 7. DÉLMAG YARORSZXG Hírek — A főispán és a polgármester tanácskozása. Szerdán délben dr. Pálfy József polgármester meglátogatta hivatalában dr. vitéz Imecs György főispánt, akivel fél tizenkettőtől egészen két óráig beható tanácskozásokat folytalőtt. A polgárméster érdeklődésünkre közölte, hogy a főispánt a város aktuális ügyeiről tájékoztatta és megbeszélték a szombati közgyűlés napirendjére kerülő fontosabb ügyeket is. — A „Turul'-Szövetség küldöttsége a főispánnál. A „Turul"-Szövetség szegedi kerületének vezérsége kedden délelőtt megielent vitéz Imecs György főispánnál. A küldöttséget dr. Kiss Albert egyetemi tanár és dr. G y u r k i Gyula vezette. A főispánt dr. Kiss Albert üdvözölte, kérve őt, hogy „nyújtsa segitő kezét a Turul-Szövetségnek és támogassa ezt a faji alapon álló és kizárólag magvar nemzeti célokért küzdő ifjúságot". A főispán kijelentette válaszában, hogy „a kormány és annak elnöke, Gömbös Gyula, mindig nagy figyelemmel kisérte a Turul munkáját s mert annak célkitűzéseit helyesnek tartja, ezért számithat a megértő támogatásra". — Felhívás a szabó- és fflzőkészitő munkásokhoz Ugy a raktárra, mint a megrendelésre dolgozó férfi és nöi szabóiparban foglalkoztatott munkásoknak fizethető légkisebb munkabérek megállapítása a közeljövőben meg fog történni. Ehhez szűkség van ezekbén a szakmákban foglalkoztatott minden munkásnak és munkásnőnek a kereseti és munkaviszonyaira. A szervezőbizottság felhívja az érdekelteket, hogy május 10-ig személyesen okvetlenül jelentkezzenek az esti órák alatt a Munkásotthonban (Hétvezér-ucea 9.) és adják meg a szükséges adatokat, hogy a további lépéseket megtehessék1. — Kübekházán öngyilkosságot követett el egy szegedi autóbuszkálauz. Szerdán délután Kubekházára hivták a szegedi mentőket. Ott követett el öngyilkosságot H e g v k ö v i György 44 esztendős szegedi, Nemestakács-ucca 32. szám alatt lakó autóbuszkalauz. Hegvkövi zsebkésisel mellbeszurta magát. Állapota súlyos, a mentők beszállították a szegedi közkórházb a. Tettének oka ismeretlen. X Cukorbetegeknek Tresfarfn-tápszerek Márkusnál. — Bőrmunkások gyűlése. A Magyarországi Bőripari Munkások Országos Szövetségének szegedi csoportja pénteken este 7 órakor a Munkásotthonban (Hétvezér-uoca 9.) szakmai gyűlést tart, melyen a legkisebb munkabérek megállapítása tárgyában az érdekeltek kőzött lefolyt tárgyalások eredményét Hubai János szövetségi titkár ismerteti. U i f a i t a szemüvegek OKVIARIVN KELLMER MARTON c6<m«l — i • í • —n nirjraa KárAiz u. 3. jm—agaa—B Dr. Feilner Vilmos előadása az egyetem közgazdasági szemináriumában (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán délután a központi egyetem másodemeleti előadótermében érdekes előadást tartott a közgazdasági szeminárium meghívására dr. F e 11n e r Vilmos budapésti gyárigazgató „Konjunkturális fejlődés és pénzügvi egyensúly" cimmel. Dr. Sur á n y i-Un ger Tivadar egyetemi tanár üdvözölte megnyitójában a kivaíó előadót. Dr. Feilner Vilmos bevezetőben a konjunktúrakutatások elméletét ismertette és rámutatott a konjunktúrák törvényszerűségére. Foglalkozott azzal a képpel, amely szerint igen érdekesen alakulnak a válságok és a fellendülések egyes periódusai. Ezután a modern elméleti kutatásokról beszélt, ezen a téren lényeges felfogásbeli különbségek vannak. — A konjunktúrák lényege — mondotta — a beruházások és a megtakarítások különbségein alapszik. A gazdaságpolitika kiküszöbölhetné a válságot, ha a beruházás egyenlő lenne a megtakarítással. Ezt a megállapítást egy svéd közgazdász a pénz elméleti alapjának nevezte el szemben a konjunkturális fejlődéssel. A nagyszámú hallgatóság melegen megtapsolta dr. Feilner Vilmost, akinek dr. S u rányi-Unger Tivadar mondott köszönetet értékes előadásáért. Az előadást több hozzászólás követte. — Vér-, bőr- és idegba josok igyanak hetenként többször, reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert ez mindig alaposan kitisztítja és méregteleniti a gyómorbélcsatornát s ezenkívül az emésztést és az anyagcserét is jótékonyan befolyásolja. Az orvosi tudomány legjelesebb képviselői már régóta hangoztatják, hogy a Ferenc József víz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. — Az arcpuder, épugy, mint a divat, alkalmazkodjon az idők változásához. Bármily foglalkozás mellett órákhosszat jól tapadjon, szüntesse meg a bőr kellemetlen fényét és adja meg a fiatalos üde külsőt. Használja a kitűnő „Chat Noir" parfömmel illatosított ..LADY" púdert, mert ez egyesiti magában mindezeket az előnyöket. Mindén divatszinben kapható. — MUNKAKÖZVETÍTÉS- Állást kaphat a Hatósági Munkaközvetítőben: 1 kovács vidéken, 2 fiatal épületlakatos, 2 villanyszerelő, 1 asztalos, 1 faipari szakoskolás asztalos, 2 kötélgyártó, 1 cipőfelsőrésztüzőniő, 1 hölgyfodrásznő, 1 cukrászdái kiszolgálón« vidéken — Hargitaváralja jelképes székely község 9-én este 8 órai kezdettel a Hági különtermében műsoros összejövetelt tart, melyre az érdeklődőket szívesen látja. .1 Gumlharisnyáí, haskötői, fUzel mWék után készít HöFLE keszlyUs Szeded, Klauzál-tér 3. sz. 19» Töássde Budapesti értéktőzsde zárlat. Szilárd külföldi tőzsdejelentések hatására, az olasz—abesszin háború befejezésének hírére és az általános nemzetközi helyzet bizakodó megítélése következtében a több napos kedvetlenség után az értéktőzsde barátságos irányzattal nyitott. A forgalom vontatottan indult és véleményes vásárlások nyomán az első kötések már magasabb árfolyamokon jöttek létre. A tőzsdeidő további folyamán a vásárlási kedv megélénkült és később minden értékcsoportban még fokozódott a javuló irányzat, amelynek láttára a kontremin fedezővásárlásokba fogott. Megélénkült az üzlet a vaspiacon is. A Kőszén 6.25 a Bauxit 5.5 pengővel javította meg tegnapi árfolyamát. A többi értékek közül a Bima, Magyar Acél, Nasici, Juta és a Vasutforgalmi részvény volt különösen szilárd. Magyar Nemzeti Bank 171.25, Kőszén 391.5, Ganz 21.3, Izzó 189, Szegedi kenderfonógyár 44.1. Zürichi devizazárlat Páris 20.295, London 15.29, Newyork 308 egynyolead, Brüsszel 52.325, Milánó 24.25, Amszterdam 209.10, Berlin 124.00, Schilling 55.S0, Prága 12.73, Varsó —, Belgrád 7.00. Athén 2.90, Bukarest 2.50. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai: Angol font 16.70—17.00, dán kor. 74.70-75.50, belga 56.90-57.50, cseh kor 14.15—15 35, dinár 7.807.95, dollár 336.10—340.10, svéd kor. 86.10-87.00, kandai dollár 331.00-341.00. francia frank 22.3022.50, hollandi forint 228 90—230.90, lengyel zloty 63.65-64.25, leva 400-4.15, leu 2.80-300. lira 29.90—30.25 (500 és 1000 lírás bankjegyek kivételével), német márka . , norvég korona 83 75-84.65, osztrák schilling 80 (10-80 70. svájci frank 110 70-111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos árfolyamai: Búza tiszai 77 kg-os 16.05-16.45, 78 kg-os 16.2016.60, 79 kg-os 16.35—16.75, 80 kg-os 16.65-16.95, felsőtiszai 77 kg-os 15.80-1600. 78 kg-os 15.951615, 79 kg-os 16.10—16.30, 80 kg-os 1625—16.45, dunatiszai, fejérmegyei. dunántúli 77 kg.os 15.65— 15.85, 78 kg-os 15.85-16.00, 79 kg-os 16.00-16.15, 80 kg-os 1615—16.30. Pestvidéki rozs 13.45—13.55, egyéb 1360—13.80, sörárpa I. 1900—20.00, takarmányárpa I 14 50—15.25, zab I 16.40-16.70, tengeri 12.15—1325. Csikágói terménytőzsde zárlat Buza tartott. Máj. 96 ötnyolcad—fél (96 háromnyolcad-fél), jul. 87 hétnyolcad—88 (87.25—háromnyolcad), szept. 86.5—ötnyolcad (85 ötnvolcad—háromnegyed). Ten geri szilárd. Máj. 62 hétnvolcad (62), jul. 61.5 (60 ötnyolcad), szept 59.75 (59). Zab tartott. Mái. 26 háromnyolcad (26), jul. 265 Í26.25), szept. 26.75 (26 háromnyolcad). Rozs szilárd Máj. 51 hétnyolcad (50 ötnyolcad), jul. 51.75 'r.O ötnyolcad), szept. 52 egynyolead (50 hétnyolcad). Takarmásivbiirgoüya 4 fill. hét alatt fillérrel lett olcsóbb a kiváló minőségű teljes tej a Központ Tejcsarnok rt. fiókjaiban. 180 NAGY ALBERT V«lélr»-íér. es Míivésxetf HETI MŰSOR: Szombat este: Megnyitó előadás, Gordon Zita vendégfelléptével. A pesti asszony. Eredeti vigjálékbemutató. Vasárnap délután: Fruska. Vígjáték, mérsé kelt helyárakkal. Vasárnap este: A pesti asszony. Gordon Zita felléptével. Hétfő: Tüzek. Színmű, csak felnőtteknek. Kedden délután: ördög. Molnár Ferenc vigjáté ka filléres helyárakkal. Kedden este: A pesti asszony. Gordon Zita felléptével. Alapiék vendégjátéka Makón. Ibsen-drámát mulatott be tegnap Makón Alapi Nándor kamaraszínháza. Ami meglepő volt az előadásban, az legelső-sorban — a közönség, amely szép számmal jelent meg a színházban. Az előadás kifogástalan volt. Pompásan ábrázolta a meghasonlott tépelődő pap vívódását a kiváló Alapi Nándor, akinek egyenrangú partnere volt Somogyi Rózsi. Fa. b i n y i teljesen beleélte magát az elvakult purifikátor nehéz szerepébe. Finom volt Nagy Klári, jó Ibsen-figurát nyújtott Hortobágyi Ártür és Ihász László. — Csütörtökön „Marusja", pémte^ ken „Hat szerep keres egy szerzőt", szombatoh a „Hattyú" kerül színre. Hont Erzsi a rádióban. Csütörtökön délben, 12 óra 5 perckor Hont Erzsi, a szegedi származású fiatal művésznő szerepel a budapesti rádióban. Hont Erzsi szegedi népi énekeket müdalokat és operettáriákat énekel a stúdió mikrofonja előtt. —O— A színházi Iroda hirei Gordon Zita vendégjátéka nyitja meg a Magyai Komédia Kamaraszínház háromhetes szezonját. A híres vígjátéki színésznő „A pesti asszony" főszerepében lép fel szombaton, vasárnap és kedden este. Csak a felnőttek nézhetik meg Hans Müller világhírű színmüvének, a Tüzeknek hétfőesti előadását. Vasárnap délután a „Fruska" dmü ragyogó vígjáték három órán át fogja megkacagtatni a közönséget. Mérsékelt helyárak! Molnár Fereno legjobb vígjátéka, az „ördög", kedden délután filléres helyárakkal van műsoron. A Magyar Komédia helyárai feltűnően olcsók I Magyar Komédia Kamaraszínház igazgató: v. Bánky Róbert. Megnyitó előadás szombaton este GORDON ZITA felléptével A pesíi asszony Vígjáték 3 felvonásban. Rendkívül olcsó helyárak! Rádió Budapest I. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat 12: Déli harangszó. 12.05: Hont Erzsébet énekel Szeles Béla hegedül zongorakísérettel. 13.30: Budai György és cigányzenekara. 16.15: Bethlen Mária grófnő előadása. 17: A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 17.30: Dostaly Ignác tárogatózik zongorakísérettel. 17.50: Ditrói Mór előadása. 18.20: Tánclemezek. 19.05: Hogyan üzenjünk a Vásárról. Badó Árpád előadása. 19.30: Az Operaház előadásának közvetítése. Poldini: Farsangi lakodalom cimü dalművéből — Palotái. Elő adja az Operaház zenekara Berg Ottó vezényletével. Orfeo. Pásztormese 3 felvonásban. Zenéjé< szerezte Monteverdi Claudio. 20 05: A rádió külügyi negyedórája. 22.20: A Fejes szalonzenekar mügora . 23: Germanus Gyula dr. angolnyelvü előadása. 23.20: Pertis Jenő és cigányzenekara muzsikál.