Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-31 / 132. szám

DClMfcftyARORSZAG egyenes arányban áll azzal a támogatással, amelyre az irántunk rokonszenvező hatalmak részéről számithatunk. Ezen a szemüvegen keresztül nézve a helyzetet, kétségtelen* hogy , egészen más politikai, erkölcsi és anyagi su- ; lya egy győzelmes Olaszországnak, mint annak az Olaszországnak, amely katonailag és finánciájisan fele erejével Afrikában van lekötve. De foptos az afrikai háború mielőbbi teljes likvidálása más oknál fogva is. Mindenki tudja, hogy Abesszínia eseteden egy tulnépes es terjeszkedésre kénysaeritett ország élniakarása került szembe a népszövetségi biztonságnak azz»l az elvével, amelyet legerősebben Nagy Britannia képviselt és képvisel még ma is, mikor az a valami, amit abesszin államnak lehetett nevezni, az Qlasz hadosztályok támadásainak ereje alatt már szétesett. A szankciós politika megbukott ugyan, a gazdasági hadviselés további fenntartásával szemben Angliában kétségtelen fáradság tapasztalható, a kormánynak nehéz azonban szakitani egy olyan elvvel, amely mellett leszögezte magát. Érzelgősséget félretéve, nagyon könnyen megállapíthatjuk, hogy a nehézséget csak Abeszszihia likvidálása oldhatja meg teljesen. Ha megszűnik az ok. megszűnnek a szankciók és megszűnnek a további konfliktusok lehetősége is. Ez pedig felold bennünket annak a választásnak kényszere alól, hogy esetről-esetre a magyar külpolitikának két póhisa közül, amelyek egyformán becsesek reánk nézve, melyik felé fordítsuk tekintetünket. Szeretném remélni, hogy Abesszinia elintézése után minél hamarább helyreáll a normális viszony Olaszország és Nagy Britannia kőzött. Az érzésem az. hogy ennek már nincs is tárgyi akadálya, csak presztizs-okok nehezítik meg a közeledést. De ha jgy magjai szempontból minden okunk megvan, hogy örül jünk az olasz győzelemnek, felvethetné a kérdést valaki, hogy nií kö?c ehhez á 1 t a 1 á n o s s á g b a n Európának? Miért fontos Európára nézve, hogy ué olasz fegyverek győzedelmeskedjenek a fekete földrészen? A kérdésl>en benne van a felelet is. Azért, mert a maiik érdekelt földrész fekete. Európára és az egész fehér világra nem lehet közömbös, hogy milyen mértékben tudjak a fehér nemzetek fenntartani azt a presztízst, amely számukra a földkerekség uralmát biztosítja. Ez a nieszljzs néhány esetben már igen csúnya csorbát szenvedett. A japán-orosz háború idején a nyugtalanság láza égette egész Ázsiát és a japán győzelmek hihetetlenül megnövelték az összes szines fajok öntudatát. Figyelmes szemlélők tudják, hogy Dél-Amerikában, Argentínát, Uruguayt és Chilét kivéve, a fehérek mindenütt visszavonulnak a színesek előnyomulásával szemben. A világháborúban azokból a feketékből, akiknek fehér emI>erek nyomlak fegyvert a kezükbe, hogy más fehéreket segítsenek legyőzni, kiveszett a fehér ember legyőzheletlenségének hite. Beláthatatlan következményei lettek volna az egész fehér emberiség szempontjából, ha most Abesszin iában Olaszországnak negyven esztendő előtti katasztrófája ismétlődőt! volna meg. Világtörténeti prespektívábu beállítva a fehér ember önmagához áll legközelebb és ugyanezen világtörténeti perspektívából nézve. még Nagy Britannia szempontjából sem közömbös, hogy Olaszország volt az, aki Afrikában győzedelmeskedett. Egy-két esztendő múlva, ha a mai konfliktusok anyaga eliminálódott, kétségtelenül rá fognak jönni Angliában is erre az igazságra. Bizonyos ugyanis, hogy Nagy Britannia, mint a világ legnagyobb gyarmati hatalma, min-' denkinél erőseblmi van érdekelve a fehér ember presztizsének fenntartásában és növelésében. Ennek állott útjában mostanáig az elintézett Abesszinia. Akinek tetszik, egyénileg sajnálhatja a négust és famíliáját. Félteni ugyan nem kell őket, maradt nekik annyi, hogy nem halnak éhen. De ha már kitört » háború, a? európai érdek azt j;ar$nrsolta. hogy az olaszok legyenek aaok, akik avőzedelmeskednek. hswínarválla íáflt. Czáayl MihAíy Feketesa« u. 22. Telefon 19—42. Készít elsőrendű kivitelben szobafestést, cimfestést m;i?o'ást és butörténve z é » tMária néni Irta Iíj LEHEL FAL áuil — Nini, Mária néni! — kiástam es örömmel futottam elébe. Nagymama is utánam tipegett és kedvesen üdvözölte a belépőt: — Isten hozott kedves Máriám. Később bementek a szobába, leültek a aagy kerékasztal mellé, hogy elbeszélgessenek a nagyvilág eseményeiről, mint rendesen. Én meg a fiókomba siilyesztettem könyveimet, a leckefelmondás áruló jeleit és boldogan bújtam meg a sarokban a nagymama-fotelbe. Olvastam: mégpedig \V i n n e t a u t. May Károly híres indiántörténetét. Arcom lázban égett az izgalomtól. De egyszer csak Így szólt hozzám Mária néni: — Mit olvasol? Mutasd! — May Károlytól a Winnetaut — feleltem diszkén és odaadtam a könyvet. Mária néni a kezé&evet.te, jól megnézte' azt, majd letette: — Ne ezt a marhaságot olvasd! Hanem ezt ni! Én iirtam! És a kezembe nyomott egy kékfedelü könyvecskét. Ez állt rajta: SZÍNÉSZ ÉS A KŐZÖNSÉS Irta: JiUz«i Mari Olvasd! rr szólt rám erélyesen De hangosan Hát én olvastaip, iga?: hangosan, de nem valami nagy lelkesedéssel. így kezdődött a könyv: „Rövid beszélgetés arról, amihez mindnyájan értünk, de egyikünk sem tudja megmondani, hogy micsoda is' tulajdoniképpen? Senki sem tudja, hova sorolja. Jpaj-e, müvészet-e, csuszómászó-e, vagy rvpiilö lény? Reprodukáló-e, vagy alkotó? Micsoda? vagyis: mi a csoda? — mondjuk mi magyarok, mikor kérdezünk. Nos semmi egyébre ez a kérdésforma iigy rá nem illik, mint arra a csodálatos valamire, amit egy szóban: színészetnek nevezünk." Itt félbeszakított: — Tetszik? _ kérdezte. — Nem! Mária néni, ez engem nem érdekel. Majd letettem a könyvet és mintha mi ^em történt volna, tovább olvastam Winnetaut. Mária néni meglepődbe rámpézett, nem várta ezt a határozott —, de természetes feleletet, mert hiszen tízesztendős voltam. — ügy? |sát a*m tetszik? Jól van! Nem is szólt hozzám többet egy szél sem, csak amikor én is felöltöztem, hogy elkísérjem, mondta szint megvetéen: — Nem kellesz! Ma nem sétáipk! Napokig feiéflksp nézett. A történteket követő vbsárnap azonban eljött ebéére, mert szívesen járt hozzánk. Nálunk azt tehette, ami jól esett neki, érzelmeinek és indulatainak szabad folyást engedhetett. Rz alkalommal különösen elemében volt, érzelmi kitöréseinek minden skáláját felvonultatta. Nagymama is kitett magáért:' liibamell-fasirt volt friss őszi salátával, tejszínhabos torta és friss must, amit nagymama saját maga préselt f/nom válogatott szőlőből. Ezek voltak Mária néni kedvenc ételei. Szinte féktelen volt. Az ászlaka könykölt és ugy evett, de nem is evett, ha, nem falta az ételt. Közben meg-megállt, megfog, ta a nagymama kezét, mély lélekzetet vett, és felsóhajtott ugy. ahogyan cspk Jászai Marj tudott. Majd arca rajongó gyerekes mosolyra derült és utánozhatatlan alföldi paraszt-kiejtéssel gügyögte többszőr egymásután: — Idösanyám, legjobb önni! óh mennyi báj és menayi rajongó életszeretet volt ebben a mondatocskában! Sokat evett és sokat beszélt, annyit, hogy. inás hetvenötéi es belebetegedett volna- A fekete a lett Agy Jrtssé elcsendesedett, He figyelmesen hallgatta | töbfci*ket és éppen, «mikor sagjúfCtfi v*il4> szél a H qwfl: — Most ehmádkozom a „Széchenyi emlékez» té"-t! Hallgassátok! - , Hirtelen néma csend lett a szobában, mert nügj megtiszteltetés volt ám ez! Áhítatos Ügyfelemmel fordult feléje minden arc, az ünnepi hangulat «n gem is átihatott: szivem hevesen vert, az arcom kipirult. így vártam a nagy élményt. Jászai Ma ri pedig végigjártatta rajtunk a tekintetét ^ sze rette a közönséget, még ilyenkor is —, de rajtam megakadt a szeme: — Ez a gyerek menjen ki innen! Ha öt nem érdekli, hogy Jászai mit ír, akkor az sem érdekli, hogy mit mond! .7 >,v Lángvörös arccal ugrottam fel és kirohantam a szobából. De Pista bácsi, a nagybátyáim, védelmemre kelt: — Hiszen Mária, ez a gyerek... — Hallgasson István! — és mielőtt valfki válaszolhatott volna, belekezdett « Széchenyi emlékezetébe. Én a szomszéd szoibában az ágyamra borulva keservesen sirtam, Jászai Mari pedig szavalt: fenségesen. Pista bácsi utánam jött vigasztalni, de Mária néni rá is megharagudott: — Még maga is István? Másnap estefelé ismét eljött, pedig a történtek után nem vártuk Én nyitottam neki ajtót. Litha tóan meglepődött, de uralkodott zavarán, méltó ságteljesen megállt előttem, jól végigmért tekin tetével, majd hatalmas csomagot nyomott a k» zembe. — A csomagban sonka van! Neked hoztam Ai ámulattól alig tudtam megköszönni, örül tem a sonkának, mert mi tagadás, szeretem, dift adtam a sértődöttet és csákóért is Winnetaut olvastam. Mária néni, talán készakarva, nem vette észre, mert amikor felkészülődött, röviden rámparancsolt; — öltözz! Ma elkísérsz! Szó nélkül engedelmeskedtem. Karonfogva ban dukoltunk a néptelen városligeten keresztül. Szo katlanul kellemes novembervégi este volt. Jó nagyokat hallgattunk, ugyan én szerettem volna megszólalni, de nem mertem. Az egyik ^kanyarodónál hirtelen megállt és kedvesen, szelíden igy szólt hozzám: Figyelj csak! .>..-. Maj4 lassan megindijW és halkan, . ij>it*ttak mintha imádkoznék, elszavalta nekem $ „Széchenyi emlékezetét." Köbben eresen szorította a karom, egy kissé rámtámaszkodott, a szeme pedig furcsán csillogott a sötjéthen és mikor elhallgatott, egy me'.eg, kövér könnycsepp hullott a keEz volt az utolsó sétánk. Mária néni többé nem jött el hozzánk. Elérte a végzet« m amitől olyan nagyon félt—, a betegség. Majdnem teljes éyig küzdött a halállal. Néha el-elvittek hozzá a szanatóriumba. Amikpr utoljára voltam nála, maga mellé ültetett és simogatta a fejem. Édességeket hozatott nekem és gyönyörködött benne,, hogyan eszem. Már alig tudott beszélni, de folyton azt hajtogatta halkan, alig érthetően: — Milyen jó neked! Ehetsz! Motorkerékpárolajok városi, országúti használatra és Tersenycélokra megbízható beszerzési forrása EUH VILMOS o.ajaa.Luzlei, iit^iUu Kálmán ueoa 9. sz.