Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-03 / 110. szám

T036. május 3. DÉLMAGYARORSZÁG A paprikatermelők éf kikészitők tiltakoznak a paprikamonopolium ellen Alsóvárosi, röszkei és szentmihálytelki paprikások kíildötisége a polgármesternél — A városházára a tömegeknek csak egy kis csoportját engedték fel — Küldöitségfárás detektivkisérettel „A termelők kilencvenkilenc százaléka a szabadforgalom mellett van" /' / rikaszövetség választmányi üléséről, olyan ó iatót adtak ki, amely a közvéleményt arról (A Délmagyarország munkatársától.) A hivatalosan kiadott nyilatkozatok alapján joggal következtethetné a közönség, hogv a paprikaügyben érdekelt termelők és kikészitők osztatlan örömmel várják a Hangya-terv megvalósítását. Legutóbb is, a " tájé. ér e 1 Ite, hogy a szegedi papri katermelők a légéé ebi>sn elitélik a kalocsaiak élesen ellenzéki maga tarlá -át a monopólium gondolatával szemben. Ezekkel a jelentésekkel szemben — mint már beszámoltunk róla — a szegedi paprikások ugyanugv vélekednek a kérdésről, mint a kalocsaiak, hallani sem akarnak a legújabb „értékesítési szerv" elfogadásáról. Szombaton délelőtt az alsóvárosi, röszkei és szentmihályteleki. paprikatermelők é* kikészitők hatalma* küldöttsége jelent meg a városháza előtt, hogy a polgármesterrel közölje az érdekeltek álláspontját. A küldöttség tagjainak legnagyobb része nem juthatott fel a városházára, mert a kapunál rendőrök és detektívek szétoszlatták a tömeget azzal, hogy a polgiirimsterhez csak egy kisebb küldöttség mehet fel. A paprikások tudomásul: vették az intézkedést és megalakították azt a küldöttséget, amely azután bevonulhatott a tanácsterembe. A detektivkiséret kitarloIK mindvégig a küldöttség mellett. A küldöttség főleg asszonyokból állott, hiszen a paprikatermelésben döntő szerepük van az aszszonyoknak. Dr. Pálfy József polgármester egy órakor jelent meg a küldöttség előtt. — Hát ki lesz a szónok — kérdezte, mire előállott, egy idősebb, fekete fej kendős asszony és nagy fohászkodással nekikészült a beszédnek. — Előbb azt mondják meg, hogy kik is maguk, előz le meg a polgármester. — Paprikatermelök ás kikészitők — felelték kórusban a küldöttség tagjai. — Azért jöttünk a polgármester úrhoz — kezdte azután beszédét a feketekendős szónok —, hogy atyai jóságához folyamodjunk támogatásért. Négy-ötszáz termelő és kikészítő nevében kérjük, hogy legyen irgalmas hozzánk, hasson oda, hogv hagyják meg a szabadforgalmat. — Nekünle nem kell a kötöttség. Mi csuk a szabadságban tudunk iparkodni, szépet, jót termelni. A polgármester itt félbeszakította a szónokot, akinek a hangja már erősen fátvolosodott és magyarázgatni kezdte a dolgot: — Maguk attól félnek — mondotta —, hogy az értékesítési szerv megteremtésével tönkre akarja valaki lenni magukat. Higyjék el, hogy a miniszter éppen a maguk javát akarja. A miniszternek eszeágában sincs olyant tenni — folytatta —, ami a termelőket és a kikészitőket megkárosíthatná. Én, mint a város polgármestere, meg tudom ítélni, hogy mi szolgálja az érdeküket. HíNOI FEHERCIPOK a legdivatosabb modellek Szandalettek, nyári cipők számtalan kivitel és m ntában, óriási választékban A.B.C. tag HA-HA Cipőáruházban Kelemen ucca 12. amikor Weszter néni kifordult a kapun. Ugy hívtuk, hogy a „Masnicsászárné," mert ruházatának minden részén ősidők óta elhelyezett egy-egy kis masnit. — Kisztihand. — Gutn appetit. Mindig igy köszönt. Szerinte ez volt a legjobb kívánság. Igaza is volt. Besurrantam a házba. Föl a dobogó falépcsőn. Valami enyhe levendulaillat vegyül össze a frissen dagasztott, kenyér szagával. Kellemes volt. Joláinka szépen fel volt öltözve, az akkori divat szerint. Csikós blnza volt, fekete-fehér csíkok futottak rajta mindenfelé. A magas nyaka a fiit mögé szaladt és apró „rüss"-rózsák díszítették. A bluz öt „spitz"-be tagozódott és ugy futott a derék felé, ahol szintén rüss-rózsákban veszett el, ,.frou-frou"-ja ki volt bodorítva, a szoknyája pedig „gouvrirozva." A vállán puffos volt a ruha, a nvakából pedig egy kis aranyszív lógott kifelé. — Nincs itthon a mama. Bánatomnál csak a meglepetésem volt nagyobb. De azért kértem, hogy fogadjon néhány percre, mert életbevágóan fontos dolgot akarok mondani neki, olyan dolgot, amely mélyen ériinti az egész Weszter-családot. A szobában is ez a kellemes illat. Fehérnemű ,,szassé"-nak és meggyfának a szaga. Nagy szekrények, széles, öblös bútorok. A falon képek. Luther Wartburgban, Zwimgli köpenyben, barettel. A zöldcserepe.s kályha fölött óriási vaskifli. Ezt még a pékek hagyták itt. Kopott, régi, gvftngvhímzés, rózsák, szőlőfürtök, köztük az írás:..Erős várunk nekünk az Istem." Leültünk két óriási karosszékbe egymással szemben. Weszter Jolám élénk, nefelejtsszinü szemei kíváncsian néztek rám. Én rettenetesen bajban voltam, hova helyezzem el a kezeimet. Amikor ea megvolt: a lábaimmal voltam megakadva, a kurta lábaimmal, amelyek negyvenöt foknvira állottak fölfelé a mélv fotelből. — Hogy került ide hozzánk? _ Hát csak ugy feljöttem. Nem akartam mindjárt a dologra térni. Más témakörbe igyekeztem átrándulni. — Mondja ... mit nevettek olyan nagyon a múltkor a Trangous-iskola ablakában? Újra kacagni kezdett. — Megmondjam? — Igen. — Nem haragszik meg? — Lehet magára haragudni? — Hát megmondom. Maguk arra jöttek ketten a Lepivel. őneki „x"-lába van, magának meg „o"lába. Ahogy ott elhaladtunk, azt olvastuk, hogv ,.ox. Kacagva harapdálta a kis keszkenőjét. — Hát ió. Nem tetszünk. De csak van rvlvan, aki tetszik? — Senki. — Hátha mégis. — Senki. — No és a Dékánv Pista? Haragosan pattant föl. — Ne is emlitse. Az a fajankó! Aki mindig azt kornyikálja, hogy ..Nun adé du mein lieb Heimatland." Aki Heine-verseket küld galambos papiroson, rossz német ortografiával.. . — Jó fiu és szereti magát. — Hagyjon vele békén. Idegesen ment az ablakmélyedésbe. Utána mentem és osodálkozva néztem rá. — Tudja mit akart a múltkor az a szamár? Meg akart csókolni. — Bocsánatot kérek. Egyáltalán nem szamár. — De az. Hát megcsókolhat ő engem? Hánvszor álmodtam arról a pillanatról, amikor először megcsókolnak. Egv ecész életen át akarom az emlékét vinni a lelkemben . hát, mondja, a Dékány István ur csókja alkalmas volna erre? Hát mondja, maga barátja, maga őt protezsálni jött, különben esze áaában sincs soha. hoav idejöiiön hozzánk. A kezét nyújtotta. A keskeny liliomkezét. És én a következő pillanatban megcsókoltam őt. Elfelejtettem barátságot, fogadalmat, küldetést, illedelmet, mindent, amit csak ilyenkor cl lehet felejteni. Megcsókoltam először a rüss-rózsát a nyakán, dztán a kis aranyszivet, amely belecsúszott a számba, aztán a gödrös kis állát, az orra tövét, végül a lecsukott szemét. Jolánka igen elismerésreméltó törekvést fejtett ki, hogy kibontakozzék karjaimból, odatartotta az édes lángoló kis ka. csóját egy pillanatra, hogy aztán megbotránkozva elrántsa a csókzápor elől, de aztán valahogy mé gis, egyszer akaratlanul, öntudatlanul, a friss pi ros szája visszaadta a csókomat. Egész éjjel nem tudtam aludni Ujjongott ben nem a boldogság és furdalt a lelkiismeret. Folv ton Dékány Pistát láttam lelki szemeim előtt, ak) ott hörgött a Hernád fenekén és nem tudott megfulladni, mert nem volt elég a víz. Másnap reggel latin-óra előtt elfogott Dékán} Pista. — Voltál, — Még nem. — Elpirultam a hazugságon és hitványságom fölött érzett szégyenemben. — Hát arra kérlek, ne is menj. Meggondoltana dolgot. Fölösleges. Ez a Weszter Jolán hiu és beképzelt teremtés és ugy henceg, mintha csal neki volna szőke haja és kék szeme a világon Pedig van másnak is. — Kinek? — Hát a kis Hillger Lőttének. Ide nézz! Egy sárga rózsát mutatott, amelynek a szárához néhánv havasi gyopárt kötött egy kedves kéz — f> dobta le az ablakból Tegnap. Ebben a pillanatban a felhők tnögül kibukkant a nap. És mintha az én szivemről is elszállottak volna a felhők, nem volt abban más, csak napsütés, csak ragyogás és egy édes, tiszta csóknak a boldogságos emléke.