Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-24 / 126. szám

<935 május 24. D £ I MAGYARORSZÁG REMARQUE A PÁHOLYBAN (Budapest, május.) Egy szőke fiatalember áll meg az ajtóban. Szerényen, révetegen, bizonytalanul, — ahogy egy éjfélutáni idegein szokott érkezni a lokálba. A parkett táncosan és mágnesesen forog pezsgősüvegeik és szakszofonok között, mint egy szerpentines ringlispíl a hajóhinták verklijében, — a magasban, a lokál fölött kánkán lebeg csintalan fodrokban és kandikáló csipkékben, — drótok és jármok, csigák és felvonók vonják és röpitik az éjféli kánkánt; szegény Offenbach, ha látná ezt a táncot... A sötétpiros és lilakék párákban pincér* légjba|jósok imbolyognak varázsló tálcáikkal a tömeg között — és a lépcsők tribünjén a jazz dobol, fuj, sistereg, — lányok és táncosok vizsgálják ezt a kavargó-rikoltó hivatalt — zöld reflektorok lobbannak el — éjfél múlt ebben az izzó percben, kánkánhar és tangóban, csipkékben és pezsgőkben, párákban és fényekben, rikoltó tömegben és suttogó páholyban és dobol a jazz és forog a parkett, ez a zajos, italos pesti ringlispíl. Egy szőke fiatalember lépett be a lokálba. Cigarettára gyújt, bizonytalanul körülnéz és az éjszakai hivatal fekete egyenruhájában, fénylő és könnyed szmokingjában szinte elvész a kavargó tömeg táncában. A feje fölött könnyű lányok kitanult kánkánja vonni tovább a futószalag csigáin, vidám fodrok suhognak és kandikáló csipkék legyeznek. Egy pillanatra a vonuló drótokra és a lebegő lányokra néz, aztán nagyot szippant a hosszú cigarettából és bizonytalanul a páholy felé indul. Széket keres, ahová leülni szeretne, hal. kan és feltűnés nélkül, egyszerűen és szeliden ebben a kavargó éjszakában. Szőke fiatalember. Inkább halk, mint' szomorú, — angol diák talán ,vagy német báró. Külügyi szolgálat, diplomáciai attasé? Fontos megbízatás, diszkréten és elegánsan. Valami chiffre-levél lehet a belső zsebében, — talán csak megfif^el és néhány szóban jelent. Délelőtt a Dunát nézte, éjszaka a kánkánt. Hallgat. Fújja a füstöt és hallgat. Szőke és szelid. Külügyi szolgálat? Nem. Inkább ulánus hadnagy Hannoverben, szőke hajával, hajlékony törzsével, vékony és könnyű kardjával, fénylő szíjakkal a blúzán és Lohengrin-sisakkal. Ulánus hadnagy a régi Hannoverben. Rainer Maria Rilke kornétása lehetett ilyen, a langenaui kornétás, ahogy zászlójóval megállt Spork tábornok előtt. Egy rózsalevéllel a szivén. A langenaui kornétás. Egy poharat a szájához emel és révetegen kinéz a páholyból. A parkett forog. És a lokál ügyet sem vet rá, halk szőke fiatalember. Német pilóták keringenek a pirosszáju lányokkal és olasz autósok énekelnek lobogó szemekkel. Gionivezza, Deutschland, DeutscfaLand über Alles. A parkett megáll, a jazz himnuszt tiszteleg és a bár dörög. Ewiva Itália. Az éjszaka tiszteleg az idegen szmokingok előtt. Giovinezza. És az egész fodros, csipkés kánkán átveszi a Piazza Venezia ritmusát. A szőke kornétás figyel, uj poharat rendel és uj cigarettára gyújt. És ebben a kavargó, tomboló percben Rozsnyai ur érkezik, lihegve és elfúlva, a tulajdonos izgatott diszkréciójával és felindult boldogságával, — odahajol az éjszakai világ Szindbád hajósaihoz, ismerősökhöz, a mesterség barátaihoz, rátámaszkodik az asztalra és a bizalmasság lihegés ével suttogja diadalmasan: — Nézzétek gyerek, Remarque ül a páholyban... Erich Maria Bemarque... Nyugaton a helyzet változatlan ... TRENCSÉN TEPLIC gyógyfürdő a szó legszigorúbb értelmében és gyönyörű hegyi fekvésénél fogva egyben a legkellemesebb nyaraló hely is. Prospektus és felvilágosítások a Fürdőigazgatóság utján. 196c És már tcrvábíb lendült a diszkréció szédületében, már uj asztalokat keres, ahol éjszakai barátok silbakolnak, akiknek ellelkendezheti a bizalmas hírt, az éjszakai müintézet dicsőségét: Remarque itt van a lokálban ... Remarque ott ül a páholyban... A parkett tovább forog és a tangó tovább hullámzik a korongon, haladás nélkül, egyforma ritmusokban. A beavatott asztalok megdobbannak és egy pillantásban összenéznek. Az éjszakai mesterség bizalmasai, irók és szerkesztők, festők és színésziek átfigyelnek a páholyba, ahol egy világhír üldögél egyhangúan ós révetegen. Hallgat és ciga rettára gyújt. A langenaui kornétás. Remarque. Rozsnyai ur már a magasban van, a szakszofonok és és pisztonok között, a jazz lépcsőin, mint egy tribünön, — diadalmasan és boldogan végignéz az éjszaka megdobbant barátain és belevág a zongorába, nekihevűlten: győztes hadvezéri Szőke hölgy ül a szőke fiatalember mellett. Egy hölgy és egy ur a páholyban. Még egy whiskyt kérek ... Szinte suttogva tárgyalnak a pincérrel. Még egy whiskyt. De a lokál mór megdobbant a világhír szomszédságában. Már mindenki tudja, már mindenki nézi a páholyt, csak Remarque hallgat és nem figyel. A hölgy — német bárónő — előbb veszi észre. Finom és elegáns. Szeretné nem tudni, hogy a lokál már mindent tud Szeretne egyszerűen és természetesen szembenézni az érzéketlen asztalokkal, de a támadás egyre tüzesebb, az érdeklődés egyre indiszkrétebb. A parkett leleplezte a világjii rt. Nem lehet menekülni. Remarque is észrevette, leleplezték. Kényszeredetten mosolyog. Nehéz igy szembenézni és elviselni a világhír mágneses áramát. Egy bronzhaju kis szmetelen odamosolyog a páholyhoz. Nincs benne szemérem, vagy kímélet, a műről ugy sem hallott, — tangózni hívja a világhírt. Remarque mosolyog, kényszeredetten, ügyetlenül. És int a kezével — szép hosszú, sápadt ujjai vannak —, nem tud tangózni. De a bronzhaju kis szemtelen ellenállhatatlanul támad és belecsimpaszkodik a kezével, ugy vonszolja ki a parkettre, a parkettre, ami forog. Remarque szabadkozik, mosolyog, de benne van a hálóban. Egy tangóra megadja magát, — csak lépegetni kell, a korong úgyis forog. A szőke bárónő kihajol a páholyból és biztatóan, kedvesen integet. A jazz tusst huz, Remarque tangózott a pesti parketten. Egy pere még és Remarque menekül, — elbújni, halkan és felismeretlenül a páholy mélyébon, ahol a homály elleplezi a kíméletlen világhírt. De a bronzhaju kis szemtelen nem enged és ott támad a nyomában. Kíméletlen, kellemetlen perc következik most. A bronzhaju kis szemtelen ott áll a páholy küszöbén és hangosan kacagva odaadja a névjegyemet, bemutat. Egy-két feszengő másodperc: Nagyon örülök kedves kollégám... A bronzhaju kis szemtelen felkaoag és issza-élvezi a diadalt: egy világhírrel tangózott a parketten... És elkacag a tömegbe, lázasan és ittasan. Remarque visszahúzódik a páholyba, a bárónő ott marad a peremen, szőke hajával, sudár selymeivel veri vissza a lokál indiszkrét ostromát. Két pohár whisky az asztalon, beszélgetünk. Kíméletlen egy ilyen interjú, hajnalban a dancingban. Remarque inkább bújik és suttog hosszú szünetek között, néha csak a jazz döröng. És előrehajol, rátámaszkodik a keskeny ujjaira, hallgat. Néha fölnéz két mondat között, — ullánus hadnagy Hanoverben. vagy a langenaui kornétás. És nincs semmi olyan a merengő szemében — titkos tüzek és furcsa fények —,, amiket láttam és te is láttál abb-an a zöldfödeles könyvben, amelv vagy busz nyelven és százezres példányokban vitte el egy berlini újságíró és egy német őrmester vilásshirét a történelembe és az emigrációba. Egv kötet .ami világhirt adott: egy lázas, drámai, egyetlen vallomás, ami néhány év múlva emigrációt ajándékozott. Svájcban, egy villában, I.ausanne környékén valahol, a Genfi tó körül, ahol elég ió társaság gyülekezett össze: B o in a i n B o 11 a n d. még a háború emberséges éveiben — és Thomas Mann ..Zauberberg"jével egy svájci Zauberhcrgen — és Emil I, u dKapható Manheim drogéria Katona László droqéria w i g és S t e p h a n Z w e i g, aki időnkint megkeresi nagy barátját, Európa amigránsát, Romáin Rollandot, aki Jean Christophe-jával önkéntes száműzetésbe ment a Genfi tó partjára, amikor éppen máglyára indult Európa embersége... és néhány év óta Erich Maria Remarque, ho. lott csak egyetlen kötetet irt... Elég jó társaság Mondom, nincs semmi titkos tüz és furcsa fény a szemében, ahogy ráhajol az asztalra és ahogy abban a zöldkötetes könyvben láttam és te is láttad néhány év előtt. Inkább halk és merengő, olykor elrévedezik, megsimítja a selyemlágy szőke haját és nyugtalanul uj cigarettára gyújt. . Nincs semmi célom — mondja még halkabban és még finomabban —, elindultam Svájcból és ideértem magukhoz Budán lakom a Gellértben, sokat nézem ezt a gyönyörű várost és hallgatok a Duna fölött... — Gyönyörű város, — ismétli szerénye* minden konvenció nélkül és mig a suttogó sza vakat mondja a páholy belsejében, néhány oldai merül fel a zöldfödeles könyvből, — egy kegyetlen szalutálási komédia a német kisváros kövén, egy spahi és egy brandenburgi kísértetes randevúja a gránáttölcsérben, egy kórházvoraat, ami hazafelé indul lázas víziókkal és kegyetlenül egészséges vágyakkal és egy kórházi ágy, egy kórházi ágy... Néhány kép, ami kitörülhetetlenül keresztüldörög ez«n a nyugati fronton, néhány nyers vonal, néhány lihegő hang semmi sem látszik ebből ezen a szőke kornitáson, ebben a szerény és halk suttogásban. — Talán megirom majd az uj könyvem, amire évek óta készülök, — — talán itt irom meg Budán, magaim sem tudom még, nehéü nekikezdeni egy ilyen könyvnek, tulságosar nehéz... De gyönyörű ez a város, az ember, nek kedve lesz irni, az erkélyről lenézni a Dunára ... Elhallgat és nyugtalanul kinéz a korongra, amely már régen elfelejtette és forog tovább részegen. De a szavakból ugy érzik, Remarque már régen hozzáfogott a munkához, osak a világsiker elégedetlensége és bizonytalansága kinozza, nem meri bevallani, talán nem hisz, nem mer hinni még egy olyan könyvben,— inkább hallgat és tagad. De a Gellértben lakik már tiz nap óta, Budára emigrált a svájci emigrációból — ée Máríuniu$5-*n megtartják a 66-ik jótékonycélu m. kir államsorsjáték húzását. Sorsjegy ára: Egész: ar. P3.—, Fél: ar. P 1.50