Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-14 / 119. szám
1956 május 14. 0É1 MAGYARORSZÁG 11 Sport Bizonytalan a Szeged FC összeállítása Újpest ellen *Prémiumoí kaptak a budafoki Játékosok a szegedi vereségért* — Pálinkás a triálon A Budafok vezetősége 10 pengő prémiumot adott a játékosoknak — a vasárnapi szegedi vesztett mérkőzésért. A vezetőség ezzel is dokumentálni akarta, hogy meg volt elégedve csapatának 6zegedi játékával. Ez a körülmény csak dicséretére szolgál a Szeged FC-nek; egy jó együttest győzött le. A Budafoknak biztosan nincsenek anyagi gondjai... A Szeged FC nyugodtan készülődik az Újpest elleni meccsére. Réti tréner kijelentette, a csapatnak ebben a küzdelemben nincsen veszteni valója, ezért jél kell, hogy játszék. — Bár a tények azt látszanak igazolni — mondotta —, hogy az Újpest elleni csapat már készen van, az összeállítás mégis bizonytalan, mert Szőregitől még semmiféle értesítést nem kaptunk. Bemélem ez a probléma kedvezően cldódik meg és akkor a vasárnapi csapat játszik az Újpest ellen Gyurcsóval a jobbhalfposzton és SzŐregivel a jobbösszekötőben. Bizonytalan az utazás időpontja is. Lehet, hogy már szombaton elutazunk Szegedről, de az sincsen kizárva, hogy csak vasárnap reggel indulunk. — Nem aggaszt bennünket az Újpest jő for mája — mondotta, végül a tréner — nekünk nem lehet hét gólt rúgni, mint a Bocskaynak... A játékosok Me fognak „szállni" és ismét lehet egy Szeged FC—Újpest eredmény... Kár, hogy még nem tudjuk az Újpest összeállítását, de ez végeredményben talán nem is fontos; játszani kell és akkor tisztességes eredményt fogunk elérai az újpesti stadionban. Ugy tudom, hogy ez lesz az újpesti csapat: Hóri — Futó, Stemberg — Seres, Szűcs, Joós — Pusztai. Vincze. Kállay, Kocsis, Balogh. A mérkőzésre már megtörtént a biróküldés: Széli László vezeti a játékot. A Szeged FC csütörtökön kétkapus játékkal készül az Újpest, ellen: a SzAK-kal játszik 2x30 perces tréningmeccset. A játékban a sérült Lángon és Tombáczon feivül Pálinkás sem vesz részt; a szegedi kapusnak csütörtökön Budapesten védenie kell a triálon, amelven az olaszok ellen kombinációba vett futballisták játszanak. Jaczina, a faipariskolások kapusa .fogja a tréningen helvottpsiteni Pálinkást. fl Biró Testület meqakadáiyozla a vidéki Játékvezetők szervezkedését A Móraváros—KAC meccs tizenegyese és a félegyházi botrány a Biró Testület tanácsa előtt A Biró Testület tanácsa több érdekes ügyben hozott döntést. Ezek között talán a legérdekesebb az, hogy nem engedélyezte a kecskeméti tórókolléginm megalakítását. Ennek a kollégiumnak, mint most kiderült, ellenzéki jelleget akartak adni. Egyszóval meg akarták csinálni a Biró Testületben is a „Vidéki blokkot". Szerencsére, a Biró Testület ennek idejében gátat vetett és mint szabályellenes dolgot, megakadályozta ezt a szervezkedést. A másik ügy a nagy port felvert Móraváros —KAC-találközó ügyé. A Móraváros feljelentette a Biró Testülétnél Kiss Józsefet, a játék vezetőjét, mert szerinte jogosulatlan volt az a tizenegyes, amelyből a KAC gólja esett. A 'estület fegyelmi bizottsága védelembe vette a bírót és elfogadta Kiss vallomását. Az egész ügyben az a legérdekesebb, hogy Kissen luvül senki nem látta az ominózus hendszet... A Kiskunfélegyházán az SzTK—KTK mécsesen történt, Frankéi Mihály birójelentése szerint, hogy Bárt ha, a kiskunfélegyháziak játékosa két ellenfelét inzultálta, a mérkőzés után pedig a közönség valóságos göröngyzáport zúdított rá és a határbiróra. A DLASz szentesi egyesbirája a súlyos jelentés ellenére — visszaadta Bartha játékjogát. A feltűnő ítéletben Frankéi Mihály nem nyugödott meg, igy került az ügy a Biró Testület tanácsa ele. A tanács a biro és a határbiró vallomásából és más körülményekből megállapította, Frankéi helyesen járt el, amikor Barthát kizárta a játékból, de a meccs utáni eseményeket is igazoltnak látta abból, hogy a rendőrség több „tüntetőt" leigazoltatott. A Biró Testület tanácsa az ügy sürgős kivizsgálását kéri a DLASz-tóI. Bartha Gábor egyike a legtöbbször megbüntetett déli játékosoknak. Olcsó pünkösdi kalapok megérkeztek. Alek'tós 1.50 „Elité // kalapszalon Kölcsey u. 3. Kovács I-et eltiltották a válogatottban való játéktól Hét szegedi a főiskolai futballkeretben Kovács Kálmánnak, a KEAG hátvédjének a Velencében szereplő válogatott csapatból való kihagyása miatt ugy látszik lelkiismeretfurdalásai vannak a szövetségi kapitánynak. Tegnap átiratot intézett az egyetemi klub vezetőségéhez. A levél szerint Kovács azért maradt ki a csapatból, mert — fáradtnak látszik. Éppen ezért a kapitány megtiltotta, hogy Kovács a bajnoki meccseken kivül bármilyen más mérkőzésén szerepeljen. Hangsúlyozza az átirat, hogy Kovács sem a főiskolai válogatottban, sem a DLASz jubileumi mérkőzésein nem játszhat, az olimpiászon azonban szerepelni fog. Szegeden meglepetést keltett Vághy rendelkezése. Fábián József főiskolai kapitány összeállította azt a tizenötös keretet, amelyből a DLASz B. ellen szereplő együttes kialakul. A keretben hét szegedi játékos kapott helyet: Bodroghv, Kovács I.. dr. Tóth, Tóth II., Kovács II., Bukoveczky (KEAC) és Baróti (SzAK). A főiskolai csapatban Kovács I. kivételével mindenki játszhat, mert B o r o s s Pál, a déli szövetségi kapitány lemondott ezeknek a futballistáknak a szerepeltetéséről. Vasárnau: KEAC-Vasutas Sz^f-Múra város Az a fokozódó érdeklődéssel párosult izgalom, amely az amatőrbajnokság finisét kiseri, bizonyára vasárnap éri el tetőfokát, mert ennek a fordulónak az eredményeiből már következtetni lehet arra, hogy melyik csapat lesz a bajnok és melyek azok az együttesek, amelyek a kiesés szomorú sorsára jutnak. A nagyjelentőségű mérkőzések közül a KEAC— Vasutas találkozó bir a legnagyobb fontossággal, mert ha az egyetemi csapat a jelenleg legjobb szegedi együttesen is tul jut, bajnoksága nem lehet vitás. Ezt a mérkőzést valószínűleg a SzAK—Móraváros meccsel közösen rendezik meg az ujszegedi pályán. A derbimeccset Lőwy, a másikat Kohautek vezeti. Makón a kieséstől veszélyeztetett MTK a HTVE-vel méri össze erejét vasárnap Horváth József vezetésével. A többi elsőosztályu meccs: Hódmezővásárhely: HMTE—KAC (!) Szentes: SzTE—Reménység (!) Másodosztályú bajnoki mérkőzések. Szeged: Postás—KiTE, biró Eramerling, Sylvánia—SzAK II, hiró Engcl, őszentiván:* Hunyadi—KEAC, biró Gács. Szövetségi dijmcccsek. Szeged: Sylvánia II.—SzEATC II., biró Horváth Z., SzKIE—Rákóczi II. biró Kuhn. Ifjúsági bajnokság: SzAK—MTE, biíó Dömötör. UTC—SzTK. biró dr. Debrecény. , MUJEG rendelési házhoz szállításra elfogad a Központi Tejcsarnok rí. fiókjai. A Szeged FC választmányi ülése. Sportkörökben nagy érdeklődés előzi meg a Szeged FC választmányának csütörtöki ülését, amelyen nagyjelentőségű. ügyek kerülnek szóba és összefüggésben vannak a klub további működésével. A választmányi ülés este 9 órakor kezdődik a Tisza-szállóban levő klubhelyiségben. A Szeged FC—Bocskai-ügv a debreceniek „győzelmével" végződött. Kellemetlen meglepetés érte a Szeged FC-t tegnap a Bocskai túrája ügyében. Az egyesbiró most tárgyalta a Bocskai késésének az okát és megállapította, hogy — a debreceni csapat rajta kivül álló okok miatt nem érkezhetett haza a Szeged FC elleni meccsre idejében. Ilyen körülmények között a Szeged FC elesett az 500 pengős kártérítési összegtől. A Szeged FC fellebbezéssel él az itélét ellen. Újrajátszották a katonai középdöntőt, amelyei a szegedi gyalogosok nyertek meg. Szerdán dél után megismételték a 9. gyalogezred—Kecskeméti tüzérek futballmeccsét. Az ujrajátszásnak az vol' az oka, hogy a kecskemétiek között — szegediek is játszottak, ami óvási okot képezett. A szérdán lejátszott meccsen a gyalogosok jóvátették múltkor) 1:2 arányú vereségüket és nagy küzdelem után 3:1 (0:1) arányban győztek. Ilyen körülmények között a gyalogosok játszanak a döntőben a békéscsabaiakkal. Elsőrendű kárpitosmunkák, modern fotelek, reeamiék, figyel mes, pontos kiszolgálás. Sachs Nándor v kárpitosmester, Oroszlán uoca 8, Müaranyozást • • • a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig leglulányosabban végez n Schiller József aranyozómester, Szeged legrégibb aranvozó és keretezflfizeme, Gr. ópponyi A. u. 14, Neufeld Sámuel üzletét áthelyezte a volt Hangya helyiségébe, régebben Alsotanya-boltba w h a i körút 4-5 fiz eimeonvíths! íiz?etmeíjnyitt%s! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy az „Aranypók"-hoz címzett söröző-borozómat f. hó lö.án, szombat este megnyitom. — Naponta fris sen csapolt sör] —Kitűnő italok! — Szoild polgári árak! — Vajas Feri énekes-bohémzenekaróval hm zsikál! — Szives pártfogást kér: Grosz Vilmos tulajdonos Kossuth L.-sugárut 71. és Francia u. sarok 12 napos társasutazás (május 30—június 11) ABBAZIABA üéfzvételi díj: 138 pengő, amelyben bennfoglaltatik: Budapesttől—Budapestig gyorsvonat III. osztály — poggyászszállítás — jó polgári folyóvizes abbaziai szálló napi háromszori bőséges étkezés, adók — borravalók Jelentkezni május 24-lg . D éímag varország íSL vagy a fiókkiadóhivatalban, Neu Ernő utazási és bankirodájában, Széchenyi-tér 6. sz. lehet