Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-14 / 119. szám
OÉLMAGYARORSZAG 1956 móius 14. A kisebbségi felekezetek a csanádi püspök jubileumáról (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Glattfelder Gyula püspökké szentelésének 25 éves jubileumát felekezeti különbség nélkül üli meg a város egész társadalma. Az ünneplésből kiveszik részüket természetesen a különböző felekezetek egyházközségei is. A csütörtöki ünnepségen mégjelennek a kisebbségi felekezetele képviselői is és üdvözlik a jubiláns csanádi püspököt. A szegedi kisebbségi egyházak képviselőitől a püspöki jubileummal kapcsolatban a következő nyilatkozatokat kaptuk, amelyekből kiviláglik az az osztatlan tisztelet és megbecsülés, amellyel a főpásztort felekezetre való tekintet nélkül körülveszik. Bakó László református lelkésztől a következő sorokat kapItuk: — Ma az egész föld kerekségén és igy a magyar földön is az igazár sorsdöntő küzdelmek nem azok a látható konfliktusok, amelyekkel naponkint traktál bennünket az élet, hanem az a láthatatlan harc, amelyet életre-halálra viv egymással két örökké változatlan nagyhatalom: Krisztus és az Antikrisztus. A Lélek szava szól élesebben és határozottabban, mint valaha: „Aki az enyém, ide mellém!" — Ma a római katolikus keresztyénség igazi és tiszta öröme, Isten dicsőségére aratott diadala, Istennek szolgáltatott önzetlen hálaadása — az én örömöm, az én diadalom, az én hálaadásom is: minden hivő emberé. Együtt állunk vagy bukunk, mi, akik nem járjuk és nem vállaljuk „a hitlenek tanácsát" (Zsoltárok könyve I. zs.). — Krisztus főpapi imájában többek között igy könyörög: „Mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhigyje a világ, hogy Te küldtél engem." (János ev. 17:21.). — A szegedi református egyház, amikor Istennek ad hálát és a csanádi rómat katolikus egyházmegyével együtt őrül Glattfelder Gyula 25 esztendős püspöki jubileuma alkalmából. — természetes és magától értetődő kötelességet végez: krisztusi karakteréről tesz boldog és örvendező bizonyságot. S én vagyok a legboldogabb és legörvendezőbb, hogy mindezt templomunk harangjainak ma esti beszédével az egész város közönségének tudomására adhatom. A zsidó hükózség vezető lelkipásztorától, dr. Lőw Immánuel felsőházi tagtól nem volt módunkban nyilatkozatot kérni, mivel a főrabbi a múlt hét óta a felsőház ülései miatt Budapesten tartózkodik Távollétében a hitközségnél a püspöki jubileumról a következőkot mondották: — Városszerte köztudomásu az az elismerés és megbecsülés, amellyel a magyar rabbikar feje a jubiláló főpásztor működése iránt mindenkor viseltetett és ma is viseltetik. Mert csak igaz tisztelelet és őszinte nagyrabecsülést válthatnak ki a főpásztor megnyilatkozásai, amelyekben kifejezésre jut az a törekvése, hogy Szeged békességét és polgárainak jólétét — felekezeti különbség nélkül — előmozdítsa. Dr. Doroszlai Mihály, a görögkeleti magyar egyház plébánosa ezeket mondotta: — A görögkeleti magyar egyházközség püspök ur őnagyméltóságát 25 éves főpásztor! jubileuma alkalmából tisztelettel köszönti. Onagyméjtóságában az evangélium hirdette jó pásztort, ismertük meg, aki nemes lelkülettel a felekezetközi problémákon felülemelkedve minden elébe kerülő kérdést Krisztus szellemében igyekezett megoldani. S ez a mindnyájunk atyjának — Krisztusnak végtelen szeretete —> emeli őt mindnyájunk szerető és megértő atyjává. Munkássága nyitott könyv előttünk, melynek aram lapjai éppen városunk falai között eddig kifejtett nagyarányú vallásos, szociális és kulturális tevékenyeégére vonatkoznak. Az egyházmegye mai lélekemelő ünnepében őszinte magyar szívvel mi is osztozunk és kérjük az Egek Urát, hogy tartsa meg őt csonkahazánk dicsőségére, Anyaszentegyháza üdvére erőben, egészségben még sok számoe éven át. A görögkeleti szerb egyházközség képviseletében Kurucsev Sándor, m egy. házközség világi elnöke — Gyurgyevits István plébános távollétében — a következőket mondotta: — Dr. Glattfelder Gyula püspök ur huszonotéves jubileuma alkalmából a görögkeleti szerb egyház is együtt ünnepel a katolikussággal. Kívánjuk mi Is, hogy a püspök ur tovább is folytassa azt az áldásos munkásságát, amelyet eddig kifejtett. Erre a munkásságára mi is Isten áldását kérjük. grandi ó zus filmje a Lázadók Charles Laughton, Franchet Tone, CLARK GABIÉ. Péntek Belvárosi A szegedi törvényszék Budapesten megkezdte a tanúkihallgatásokat a Peiiykó—Lázár perben Dr. Hainiss Elemér és dr. Kovács Ferenc vallomása Budapest, május 13. A szegedi törvényszék Vaday-tanácsa kedden Budapestre utazott, hogy ott folytassa a Pettykó—-Lázár-per tanúkihallgatásait. A budapesti tárgyalást tiz napra tervezik. A tanács szerdán délelőtt a pestíidéki törvényszék épületében kezdte meg a budapesti kihallgatásokat. Az első tanú dr. Antatfia Denhoff Antal miniszteri tanácsos volt, aki kijelentette, tud arról, hogy Pettykó ellen gróf Klebelsberg Kunóhoz feljelentések érkeztek, amelyek azzal vádolták meg a főtanácsost, hogy illegitim módon szed egypengőket, az egyetemistáktól. Ugy tudja, hogy a miniszter fel is szólitotta igazolásra Pettykót, aki a mellékjövedelmekről kitérő választ adott. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy dr. Németh Sándor igazságtalan üldözéséről és eltiprásáról tud-e, a tanú kijelentette, hallott arról, hogy viszályok keletkeztek Németh és Pettykó között. Németh kihallgatáson is volt a kultuszminiszternél akinek panaszkodott, hogy tarthatatlan a helyzete Pettykó miatt, Ezután dr. Hainiss Elemér egyetemi tanárt, a szegedi egyetem volt orvoskari dékánja arról vallott, Soóky többször panaszkodott neki arról, hogy Pettykó üldözi. Lázárnak a Fottykó karácsonyi és nyári utazási segélyei és a diákigazolványok kiállításából állítólagos 4000 pengős mellékjövedelmére feltett kérdésére a tanú azt felelte, hogy ezeket összegszerűen pontasan nem tudja, de gyakran szóba kerültek. A diákigazolványok kiállításáról Pettykó azt mondotta, hogy ezekre az egyetemi rendzavarások miatt, van szüksége. Nem tud arról, mintha az egyetemi tanács jóváhagyta volna az igazolvány kiállítási dijakat. Dr. Eyesen Tibor kultuszminiszteri osztálytanácsos Váradi Irén tisztviselőnő minósitéséről tett vallomást. Dr. Kovács Ferenc, a szegedi egyetem volt rektora, ez időezer int, műegyetemi tanár vallomásában . elmondotta, hogy Pettykó néhai Tóth Károly szegedi rektorral állapodott meg a mellékjövedelmek kérdésében. Tud arról, hogy egyes tanárok kifogásolták Pettykó mellékjövedelmeit, erre az egyetem tanácsa mérsékelte Pettykó mellékjövedelmeit. Nem tud arról, hogy „csúnya hátterű mellékjövedelmeket" harácsolt volna össze a tanácsjegyző. Szünet után dr. Kovács Ferenc folytatta vallomását. Nincs tudomása arról, hogy Pettykó az egyetemi tanács jegyzőkönyveit meghamisította volna. Váradi Irén kinevezése, illetve előléptetése alkalmával Pettykó semmi irányban ót nem befolyásolta. Nem tud arról, hogy Soéky Istvánt Pettykó üldözte volna. Soóky áthelyezését az egyetemi tanács más okból rendelte el. Vaday Károly tanácselnök ezután a tárgyalás folytatását csütörtökre halasztotta. Jégszekrények sas?issasaí Feneie nanoomai tt Nyárt modellkalapok legszebb formákban legolcsóbban beszerezhetők VILMA kalapszalon Peketesas-u. 16. ez. Alakításokat legjutányosabhan készítek. Uniókönyvecskére kiszolgálok. HÁZTARTÁSI CIKKEK óriási fém súroló csutak 24 fillér Politúros fa evőeszköztartó 98 fillér Súroló kefe 16 fillér Mély, vagy lapos fayence tányér 3 drb 88 fillér Tortadiszitő vászon zacskóval 68 fillér Ételboritó bura fémből 98 fillér ÉLELMISZEREK Cukorka: méz, vagy savanyu, vagy erős, 10 deka 17 fillér Málnaszörp fél kg 99 fillér Cacaópor fél kg 78 fillér Étvágy sajt 2 drb 22 fillér Csokoládé drazsé 10 deks 20 fillér Mazsola 40 deka 68 fillér PAPÍRÁRUK Molypapir 1 tekercs 98 fillér Toilett papír fehér 150 lapos.,5 csomag 88 fillér Szekrénycsik szines, vagy fehér 7 drb 24 fillér Krepp papir 1 tekercs 18 fillér Csomagoló papir, barna, 5 ir 24 fillér Papir damaszt szalvéta 30x30 250 drb 98 fillér HOLNAP UJABB CIKKEKET HIRDETÜNK! RÍRÜS!MSSY áfflJHBZ RT. szeacr?. C««©MI«S fl* KIM Mécs Magyar Komédia jegyei kiadóhivatalában kaphatók.