Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)
1936-04-22 / 100. szám
SmIMGÉS. Technikai okok miatt késik a városi költségvetés jóváhagyása. A város idei költségvetésének jóváhagyása még mindig nem érkezett meg, peaig Ígéreteket kapott annakidején a város, hogy az idén nem teli várnia olyan sokáig, mint a mull esztendőben, az előkészületek idejében megtörténtek és semmi akadálya sem lesz annak, hogy januárban, de legkésőbb február elején jóváhagyja a belügyminiszter. A polgármesternél, aki a mult hét'utolsó napjait Budapesten töltötte, érdeklődtünk, hogv mikor számíthat a város a költségvetés jóváhagyására. A polgármester elmondotta, hogy a minisztériumban szerzett értesülése szerint a költségvetési jóváhagyás leküldésének már csak technikai akadályai vannak, elvileg már megtörtént a jóváhagyás, még pedig abban a formában, ahogvan a költségvetést a miniszterközi bizottságok letárgyalták, semmi változtatás nem lesz rajta és igy a város nyugodtan gazdálkodhat a költségvetés keretei között a jóváhagyás kézhezvétele előtt is. — Szerdán ül össze a szabadtéri bizottság. Dr. Pálfy József polgármester szerdára hivta egybe azt a kisbizottságot, amely megbízást kapott a szabadtéri ügyek nyilvánosságmentes intézésére. A bízottság Janovics Jenő legutóbbi levele alapján el fogia dönteni a kérdést, hogy mely darabok kerüljenek az idei játékok műsorára. — A Szegedi Leányegylet uj tisztikara. A Szegedi Leánvegvlet tegnap tartotta meg évi rendes közgyűlését. A közgyűlés a következő uj tisztikart választotta meg: elnök Föld»«. T,Hi, társelnök Wellisz Ágnes, alelnökök Bíró Ágnes. Müller Ili, vigalmi bizottsági elnökök Adler Anna,* Steiner Sári. jótékony bizottsági elnökök Komlós Rózsi, Gerle Dóra. pénztáros Gyárfás Ágnes, jegyző Hoffmann Ágnes, ellenőrök Horváth Zsuzsa. Fogel Ella, titkár dr. Pálfi Miklós. « X Fiuggi vizet Márkusnál, Kigvó-ucca J. — Dr. Frenkel Jenő előadása Kedden este a Zsidó hitközség dísztermében „örök időszerűségek" rimen előadást tartott dr. Frenkel Jenő rabbi. Az előadást, amely iránt nagv érdeklődés nyilvánult meg, a kulturbizottság rendezte. Dr. L a n d e s b e r g Jenő bevezető szavai után dr. Frenkel Jenő előadásában megemlékeíett Mendelssohn Mózesről, halálának 150-ik, Z u r> z Lipótról, a modern zsidó tudománv "lapitójáról halálának 50-ik és Agai Adolfról születésének 100-ik évfordulója alkalmából. Az előadó ezután a Biblia legősibb törvényeinek szellemét fejtegette. A közönség a magas nivóju olőadást tapsokkal köszönte meg. az ülés dr. Landesberg Jenő zárószavaival ért véget. — Nyilvános gyűlés a Munkásotthonban. A szociáldemokrata párt rókusi pártszervezeti csoportja szerdán este fél 8 órakor a Munkásotthonban (Hétvezér-ucca 9.) nyilvános gvülést tart. Előadó Lájer Dezső titkár. — ELŐADÁSOK. A Ferenc József Tudományegyetem közgazdasági és statisztikai intézete szerdán délután 6 órai kezdettel az első számú jogi kari előadóteremben (központi épület II emelet) előadó ülést tart, melyen dr. Bertalan István budapesti kereskedelmi és Iparkamarai titkár „Iparpolitikánk ujabb alakulása" cimmel tart előadást. — A Ferenc József Tudományegyetem Barátai Egyesületének természettudományi szakosztálya szerdán délután 5 órakor a II számú vegytani intézetben szakülést tart a kővetkező programmal: dr. Szab ő Zoltán: ..Az elékt^ollt oldatok entropiáiáról", Kiss István: „Gyopárosfürdö környéke székes vizei planktonjáról", Hortobágyi Tibor: „Holt Tisza-ág plankton vizsgálata". Üléselnök Patzauer Sándor. — Az Országos Tár. saóalombiztositó Intézet Budapestről kiküldött főmérnöke a munkaadótagok részére szerdán este 7 órakor a kereskedelmi és iparkamara nagytermébe' ..Balesetelháritás" eimen vetitettképes előadást tart. A minden munkaadót érdeklő előadás sikere érdekében az intézet kért a tagok megjelenését. — A Thiosept-szappan különösen alkalmas tisztátalan. erősen zsiros és kiütéses bőr, valamint fejkorpa kezelésére. A Thiosept-szappan szépségápolásra is szolgál, mert üdén, rugalmasan tartja meg a bőrt és egészséges szint ad neki. * Április 26.. fél 6. Tisza, Vivóakadémia. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Hatosági Munkaközvetitőben: 2 kőfaragó vidékre, 2 kötélgyártó vidéken, 1 hölgyfodráisznő, 2 szabó, 1 borbély, 2 bognár, 6 hadigondozott szövőnő, 10 hadigondozott szőnyegcsomózónő. — Női betegségek gyógyításánál a természetes „Ferenc József" keserüvizet gyakan al- j kalmazzák, mert könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül bekövetkezik. — Bor helyett marólúg — halállal. Jelentette a Délmagyarország, hogy Domaszékről beszállították a szegedi kórházba Tóth Lajos f azdálkodót, aki véletlenségből marólúgot ivott, óth Lajos kedden délelőtt meghalt. A nyomozás során megállapították, hogy Tóth ' Lajos gyengeelméjü volt. A szerencsétlenség idején rokonainál tartózkodott, akik éppen mostak. A marólúggal telt edény a földön állott. A gyengeelméjü ember abban a hiszemben volt, hogy bor van az üvegben és amikor rokonai egy pillanatra magára hagyták, hirtelen az üveghez ugrott és tartalmát egv hajtásra kiitta. A nagymennyiségű maró folyadék annyira összeroncsolta szervezetét, hogy nem lehetett rajta segíteni. Rokonai ellen gondatlanság miatt eljárást indít a rendőrség. x Budapestre érve a Park szállodában a keletipályaudvar mellett megtalálja kényelmét, legjobb ellátását olcsó árakért E lap előfizetőinek 20 százalék engedményt nyuj'nnk Tförscfe Budapesti értéktőzsde zárlat. Az értéktőzsdén ma folytatódott a tegnap megkezdett vásárlási mozgalom és már az első kötések a tegnapinál magasabb árszinten jöttek létre. Élénkebb üzlet fejlődött ki a bányapiac és ismét nagy tételekben vásárolták a Kőszén- és a Salgó-részvényefcet. Igen élénk volt xi érdeklődés az Urikányi és a Rima részvényekben Is, a kedvező osztaiékhirekre a cukoripari részvényekben is s a kezdeti véleményes vásárlások következtében szintén jelentékeny árnyereséget értek el. A szilárd irányzat és a kedvező hangulat később a piac egész területére átterjedt és a közbeni teremspekuláció nyereségbiztosltó eladásai ellenére sem állt meg az árfejlődés és a tőzsde szilárd irányazttal zárt. Magyar Nemzeti Bank 170.50, Kőszén 414.00, Ganz 22.80, Izzó 189.50, Szegedi kenderfonógyár 41.00 Zürichi deviza zárlat. Páris 20.225, London 15.16 egynegyed, Newvork 306 hétnyolcad, Brüsszel 51.91, Milánó 24.15, Madrid 41.91, Amszterdam 208.25, Berlin 123.40, Schilling 56.60, Prága 12 70. Varsó 57.775, Belgrád 7.00, Athén 290, Bukarest 2.50. Á Magyar Nemzett Bank htvatnlo* árfolyamat: Angol font 16.65-46 95, dán kor. 74 45-7525, belga 56.90-57 50, cseh kor. 1415-14.35, dinár 7 307.95,, dollár 337.10—341.10, svéd kor. 86.00—86.60, kanadai dollár 329 00-339 00, francia frank 22 30— 22 50, hollandi forint 229.50—231.50, lengyel zloty 63 60—£4.20, leu 2 80—3.00, leva 400-4.15, lira 29.90—30.25. (500 és 1000 lirás bankjegyek kivételével), német márka . , norvég korona 83.90—84.80, osztrák schilling 80.00- 8070, svájci frank 110 70-111 65. Budapesti terménytőzsde hivatalos árfolyamat: Buza tiszai 77 kg-os 16.25-16.55, 78 kg-os 16.40— 16.70, 79 kg-os 16.55-16.85. 80 kg-os 16.75-17.05, felsőtiszni 77 kg-os 15 W—16.10. 78 kg-os 16.05— 16 25, 79 kr-os 16.20-16.40, 80 kg-os 16.35—16.55, dunatiszai, fejérmegyei. dunántúli 77 kg-os 15 85— 16.05, 78 kg-os 16 05—16 20, 79 U-?;-o<» 16.20—16.35. 80 kg-os 16.35-,10 50. Pestvidéki r0»s 14 25—14 35, egyéb 14.40—14.60 sörárpa I 19.00—20.00. II. 17.50 —18 50. takarmányárpa I. 1475-15.50, zab I. 16.80 -17.00, tengeri 12 50—12.60, Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza alig tartott. Máj. 99 hétnvolr.ad—100 (ft<] háromnyolcad— fél), jul. 91 ötmvolond— háromnegyed (92 egvnvolcad—egynegved\ szept. 00 egynvolead—90 (00 háromyolcad—90 (90 háromnyolcad—fél). Tengeri tartott. Máj. 63 egvnyol<-ad (62 hétnyolcad) tul. 61 hétnyolcad (62), szept. 60 hétnyolcad (60.75). Zab alig tartott. Mái. 26.75 (26 hétnyolcad), szept. 27.25 (27 háromnyolcad), sze.pt. 27.75 (28). Rozs alig tartott. Mái. 51' egynvolcrd (5325), jul. 53 háromnyolcad (53.75), szept. 5425 (54.75). Lep Iciréfefi^fo'* Szebb lobb ¿"nlcíóbb részletre ls csilc P « * rn Ijl n Al Mtlf«'4th KtlmAnu. T. Gnramik, alkatrémgk, tüuo-^SncoziB '.eazAllltntt Áron! 37 NHSTV 1a,vitAmnh«lí Kerékpárosok! Elsőrendll kerékpárokat engedményes árbe»» résiletre adom. Gumikat és alkatrészeket árban kaphat Szántó Sándor nál. Sseaed, (Kiss D, palota* Kiss u. 2 Keresek megvételre Bély eggyüjteményt és tömegbélyeget. Bé'yeglcereskedés, Fogadalmi templommal szemben. 23 es Müvéi&xeii HETI MOSOR: Szerdán este: A fösvény. Bartos Gyula felléptével. Premierbérlet 8. Rendes helyárak. Csütörtökön délután: Asszonyom majd elválik. Utolsó katonaelőadás. Csütörtökön este: Ártatlan a feleségem. Operettbemutató. Premierbórlet 9 Péntek este: Ártatlan a feleségem. Bérletszii net. Szombat délután: Debreceni 2-ea huszárok. Szombat este: Ártatlan a feleségem. Bérletszü net. Vasárnap délután: Debrecent 2-ea huszárok. Vasárnap este: Ártatlan a feleségem. Bérlet szünet. Hétfőn este: Úrilány. Vigjátékbemutató. Bull* Elma felléptével. Mérsékelten felemelt helyár. Pre mierbérlet 10 Kedden délután: A vallomás. Bulla Elma fellép tével. Bendes esti helyárak. Kedden este: Úrilány. Bulla Elma felléptével. Mérsékelten felemelt helyárak. A színházi iroda hirei UtolsA 12 nap!! A színház utolsó két hetének műsora művészt értékekben gazdag és változatos. Bartos Oyula: Harpagon. Molíére örökéletű vígjátéka, A fösvény kerül ma este szinre, a címszerepben Bartos Gyulával, a Nemzeti Színház örökös tagjával. A klasszikus szerep Bartos Gyulában klasszikus alakitót kap, akinek játéka és alakítása a legszebb élményt jelenti. A nagy művész fellépését fokozatos érdeklődés elörl meg. Ártatlan & feleségem. Harmath Imre legvidámabb operettje. Tolnay Edit és Veszely Pál Sucsufellépte. Premier csütörtökön. Csütörtökön délután „Asszonyom majd elválik" filléres helyárakkal. Bulla Elma! Bnlla Elmsl Hétfőn és kedden „Úrilány" ós „Vallomás". As a szenzációs érdeklődés, amely a Bulla-esték' iránt nyilvánult, felülmúlja az eddigi összes attrakciók iránti érdeködést. Olyan tömeges jegyigénylést bonyolított le a színházi pénztár, ajánlatos még a mai napon jó helyet biztosítani. A fösvény — Bartos Gyulával ma este. Klasszikus est: Ma este: rendes helyárakkall BARTOS GYULA vendégfelléptével A fösvény Rádió Budape9t I. 1110: Nemzetközi vizjelzöszolgálat 12: Déli harangszó 12 05: A rádió szalonzenekara 13.30: A m. kir. József nádor 2. honvédgyalogez red fuvószenekara. Vezényel Seregi Artúr. 1615 A rádió diákfélórája. 17: Barabás Lili hegedül zongorakísérettel. 17.30: Beszélgetés a növények birodalmáról 18: Különféle népek dalai. Hangit mezek. 18.55: Fialovszky Béla dr előadása. 19.30; Az Operaház előadásának közvetítése. Székely fo né. Kodály Zoltán daljátéka. Vezényli FerencsilJános. Bendezl Márkus László. Pesti karnevál Táncjáték Liszt Ferenc zenéjére, 1 felvonásban Vezényli Ferencsik János. Bendezi Szemere Árpád. 22: Időjárásjelentés. Majd Pertis Jenő és cigányzenekara. 23.10: Füsi Horváth Józisef dr, olasznyelvü előadása. 23.30: Tánclemezetk. Budapest II. 18.25: Olasz nyelvoktatás. (Gallérani Bonaventura.) 19.30: Két költő, Toldalaghy Pál és Képes Géza verseikből adnak elő. 20.05: Operettrészletek, magyar műdalok és magyar nóták. Hanglemezek. 21.05: Hirek. Külföld. Varsó. 17 20: A lengyel adóállomás reprezentatív hangversenye. — Radio Paris. 18: Magyar műsoros délután. Bruxelles. 20: Liszt Ferenc emlékünnep. Róma. 20.35: Boito: Mefiszlofeles, opera.