Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)
1936-04-21 / 99. szám
1936 Április 21. D11 MAGYARORS7AG UlreJc • A tankerületi főigazgató hivatalos utja. Dr. Kisparti János tankerületi főigazgató április végéig hivatalosan távol van Szegedtől. Eialkalommal a békésmegyei iskolákat látogatja meg. Április végéig a főigazgató fogadónapot nem tart. — Két temetés Szatvmazon. Szatvmaz társadalmának két ismert és becsült tagját temette el a község mély részvét mellett. Meghalt dr. Tary Jószef ügyvéd, vagy ahogyan barátai hivták, Tary Tudor, a 80-as érvek ifjúsági vezéralakja. Tevékeny részt vett Szegfed és Szatvmaz társadalmi életében, szókomlndásáról, jóizü humoráról ismerték messze kórnyéken, ő alakította meg „a szatymazi jégverte nyaralók vidám egyesületét", amelv az <5 vezérlete alatt ápolta a szatvmazi kedélvt. Mélv részvét mellett temették "barátai és ismerősei. A temetésen képviseltette magát az ügyvédi kamara, megjelentek a szatvmazi egvesület tagjai is: dr. Bérczy Béla. Dobó József, dr. Fráter ZMtán, PIrbás Oszkár. Kákonvi János. dr. Kers-h Ferenc, Molnár József, Spainer Mátvás. Trisler Antal. — Szatvmaz másik halottját, Zsák igazgató-tanitót tegnap temették el nagy részvét mellett. A szatvmazi daloskór búc súztatta i sírnál, beszédet mondott Miklós Sándor a lanitók. GsánVi Sándor a gazdakör és dr. Fráter Zoltán az iskolagondnokság nevében. A temetési szertartást Virág Vince szatv* mazi plébános végezte. — A Szegedi Ipari Vásár utazási kedvezménye. A május 31-én kezdődő Szegedi Ipari Vásárral kapcsolatban az a hír jelent meg. hogv a kereskedelemügyi miniszter csak 30 százalékos utazási kedvezmétívt engedélyezett a vásár látogatói részére. Ezzel kapcsolatban á vásár vezetősége szükségesnek tartja közölni, hogv az utazási kedvezmény ügyében véeleges döntés még nincs, miután az ipartestület a város hatóságának és a kamara elnökségének nártoló javaslatával kérvényt intézett a kereskedelemügyi miniszterhez, amelvben a vásár látogatói számára 50 százalékos utazási kedvezményt kért a Máv. összes vonalaira. A kérelmet az összes szegedi ipari és kereskedelmi szervezetek, valamint a város képviselői is melpffen i írtoliák a kereskedelemügyi miniszternél. Biz•nsra remélhető, hogy az intervenció sikerrel ír és a Szegedi Ipari Vásár látogatói miként a2 elmúlt két esztendőben, ugv az Idén is megkapják az utazási kedvezraénvt. — EÍ.ŐAftASÖK. A Schöla Ffflerieana által refldezett katolikus szabadegyetemen dr. Somogyi József főiskolai tanár a „Fájók harca éft jövőjé" Cimmel kedden eMo előadást tart a tanárképző főiskola disttermében (Böldogasszony-sugárut 6V A bélépés díjtalan. — Kedden este fél 9 órakor kulturelőadás az izraelita hitközség dísztermében. Dr. Frenkel .Tenő „örök időszerűségek" elmen tart előadást, belépődíj nincs. A zsidó hitközség tagjainak és hozzátartozóinak megjelenését kéri a kulturbizottság. — Házasság. Kemény Anikó (Szabadka') és B á r n á Endre (Szeged) 22-étt tárfják esküvőjükét Szabadkán. — OTl-elfiadás a balesetelháritásról. Az Országos Tórsartalombiztositó Intézet Budapestről kiküldet főmérrtöke a munkaadó tagok részére 22-én, szerdán este 7 órakor a kereskedelmi és iparkamara nagytermében „Balesételháritás" Címen Vetitettképes előadást tart. A fontós és minden minkaadót érdeklő tanulságos előadás síkére érdekében ai intést kéri a tagók n agy számú megjelenését. X Pluggl vizét MárktISnál, Kigvó-ucca 1. — ttjégyzéé. Hónvári Hubert József SZÖlőgazrfasági intéző éS Réjé szül. Soháfftr Regina leánvát, Itóftkát (Gálgahéviz) éljégyézté Neirtécz flezső gyógyszerész úé.je szül. Lelmeisztér Irén fia, György (Szeged-). — Jogerős kéményseprömesteri kinevezés. Kézdi Istvánt még a múlt évben nevezte ki a város közigazgatási hatósága kéményseprőmesterré. Kinevezésé elleti a lemaradt pályázók a fellebbezések egész sórát adták be. Az íigy elintézése sokáig elRüzódótt,. végte most a kereskedelmi miniszter értéMléfte a várós hátóságát, hogy a kinevéZést jóváhagyja. — Festőmunka sok értekezlete. A Magyarországi ÉpilÖniunkflsok Órszácós Szövetségé hegedi csoportjá kedden este fél 6 órakór az ÉpitÖmunkásótthonban (Fodór-uéca 10.) festőmunkásértekazletet fart, anielyén a rainiuiális bérek fontosságát Ladvánszki József ismerteti — Székrekedésnél, gyomorrontásnál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggél éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József víz az ideális hashajtó mindén jellemző tulajdonságát egyésiti magában S állandó használatra különösen jól táplált, kövér férfiaknak és nőknek — feltétlenül alkalmas. Újfajta "szemüvegek VütlLARltlM KGUNER MA'tfQIN »-fegnei Kftraaz u. 3. 'M ll' UJJ—üjj-i .y vaskeresztesek gyűlése. Hetek óta tartó előkészítés után vasárnap délelőtt megtörtént a nevezetes zászlóbontás Szegeden is. Sir kerében azok sem bíztak, akik megrendezték, azok sem hittek benne, akiket a „vezérkar" beszervezeüdő tömegnek tekintett: a szegediek, így a vasárnap nem hozott csalódást egyik fél számára sem. A városon azért meglátszott a nagy esemény. A filléresek hoztak kis forgalmat. Készültségbe helyezték a rendőrséget és a Próféta környékét megszállták a rendőrség emberei. A kora délelőtti órákban kisebb-nagyobb csoportokban megérkeztek a környékbeli nyilasok, zöld ingben, fekete nyakkendővel, leginkább blciklihátón. A kis kerthelyiség legfeljebb hatszáz hallgató befogadására alkalmas. Mivel azonban a rendőrök és a detektívek nagyon megrostálták a kíváncsiakat, az a kis udvar sem telt meg egészen. A rögtönzött pódium körül helyezkedtek el a vidéki falvakból fölvonultatott zöldingesek és k szegedi egyetemi hallgatóknak az a maroknyi csapata, amely rokonszenvet érez a hitrelistákkal. A széksorok közönségének viszont alig volt valami köze a parádéhoz. A közönség legnagyobb részét szemmelláthafólag a kíváncsiság késztette a megjelenésre. Nagyon sók olyan hallgatója volt a nácik produkciójának, akinek baloldali mentalitása Szegeden közismert. A gyűlés különben simán, zavartalanul fölyt le a már ismert külsőségek és frázisok közepette. Volt Zsidóöás, fogadkozás annyi, amennyit a náci-recept előir, A szegedieknek leginkább az tűnt föl, hogy a szónokok között alig akadt magyar nevű. Eltekintve Meskótó), az örszágos propaganda főnöktől és Festetics Sándor gróftól, az országos vezértől, ¡lye,n néVek szerepelték a műsoron: Schülcz, Matzák, Nercse, Gácsór, Az egyik kellemetlenül svábos akcentusával, a másik tótos zamattal tett bitet a nviláskerészt egyedüli magyarsága mel létt. A főattrákció nem a nyilas gróf volt — hosszú, unalmas fejtegetéséi kellemes álmosságot fakasztottak az izgalmakra beállilott hallgatóság lelkében hanem Meskó Zoltáfi. aki EreMfédé elején bevallolla, hogy a szegedi dobogón főképpen a személye körül tá madt tévhitei kívánja eloszlatni. Be akarja bizonyítani, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben — szelléméS ember. Ez a törekvése tagádbaiállártul sikerült Is. Néhány anekdotát adóit élő ólyart kedvvel és olyan rutinnál, amit megirigyelhetne tőié minden kereíkedelrrti utazó. így aztán egész derűs hangulatban folyt le a zászlóbontás, de a nyilasok szegedi szervezetének megalakítása valahogy elmaradt. Megfeledkeztek róla, Vagy pedig kiderült, hógy Szegeden nincs kit megalakítani. — Gyűlés a Munkásotthonban. A szociáldemokrata párt rókusi pártszervezeti csoportja szerdán este fél 8 órakor a Munkásotthonban ("Hétvezér-ucca 9.) nyilvános népgyűlést tart. Előadó: Lájer Dezső titkár. z — Halálozás. Súlyos csapás érte Sugár Sándort, a Központi Tejcsarnok igazgatóját. Édesanyja 89 éves korában meghalt. Temetése hétfőn volt Kisújszálláson A haláleset iránt mély részvét nyilvánult meg. s — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Hatósági Munkaközvetítőben: 3 hadigondozott szövő gyári munkásnő, 2 bognár, 2 kötélgyártó, l hölgy födrásznő, 1 szabó, 5 hadigondozott szönyegcso. mózó. — Hangos jelenet a törvényazék előtt. Vasár napi számunkban ilyen cimmel tudósitás jelent meg. A hírrel kapcsolatban Kodrucz Tivadarné a következő sorok közlésére kért fel bennünket; ,,Amikor a törvényszék épületét elhagytam, perbeli ellenfelem sértett'meg először és én ezért a sértésért vettem magamnak elégtételt, a tanukat azonban nem bántottam és a járókelőket sem szó litottam fel arra. hogy pártoljanak. Nyugodtan várom a biróság döntését. Tisztelettel: Kodrucz Ti vadam 6 " A tisztaság és frlsseség éríését elsősorban Sz ápolt száj adja meg. A helyes szájápolás kelléke az ODÖL-fogpép. Az Odol-fogpép ragyogó fe> hérré teszi a fogakat és megőrzi épségüket. Tartós ondolálás 148 Ma uj rendsíerii géppel, légréses pakolta, telje» garancia, olcsó ir. 14. U. JómeglelenésU íelféllenü! megbízható ü g y n S k (ix ffzeiéssel éf, Jutalékkal felvéfeitK. Cím : a kiadóhivatal an. MEGHÍVÓ. A Hűtőház és filelmiszerszállitó Rt. szegedi bej. oég folyó évi április hó 30-án délelőtt 11 órakor a társaság hivatalos helyiségében, Ilona-ucca 16—20, szám alatt tartja XIV, rendes évi köagyüléaét, amelyre a váüalat részvényeseit tisztelettel maghívja ax igatgatóaág Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes kik lil (lése. 2. Az igazgatóság jelentése az elmúlt üzletévről 3. A felügyelőbiZöttSág Jelentése 4. A zárszámadások előterjesztése és határo /áthozatal az igazgatósági és felügyelőbizottságí tagok tiszteletdíjának megállapítása tárgyában 5. Határozathozatal az igazgatóságnak és fel iigyelőbiZottságnak adandó félmértvény tárgyában 6. Esetleges indítványok. Jegyzet (az alapszabályok 14. í|-a): A közgyűlését csak az a részvényes vehet részt, aki a részvénytársaságnak legalább 1 darab részvényét lugalábt 8 nappal a közgyűlés megtartására kitűzött határ íiSp előtt a vállalat pénztáránál leteszi. M é r I e g-s z á m 1 a • Vagyon 1 Pénztár 13.S07.Ö9 Telek 8.000- Épületek 58000.-. Berendezés 114.19922. Arukészlel SÓÍt.260.-. Adósok 49977821 Veilt*»ég 1O.fll4.80 ös<zesen 1,037.160.22 pengő Teher. Alaptőke 2Ó0.900-. Tőketartalék 43.695 P 75 f. Értékcsökkenési tartalék 57.619.65. Segélv Aláp 25000.—. Hitele/flk 710.844.82 összesen 1 mii lió 037.166.22 pengő. • Al Igazgatóság. Megvizsgálta és rendben levőnek taláila ,1 felilgjelrtblzottaág. X MunkásérdeHek, szociális belátás és humanizmus: PELMflGYflRORSZiÍG A