Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-12 / 62. szám
2 M^————— nánynyilatkozatnak arra a kijelentésére, mely szerint hogyha a mostani súlyos körülmények között azok a nemzetközi kötelességek, amelyekon az egépz együttes biztonság alapszik, hatálytalanoknak bizonyulnának,' Franciaország ebből levonná a szükséges következtetéseket, másrészt — mondják Párisban — több hatalom, amelynek politikája szintén az együttes biztonságokon alapszik, tudomására hozta az érdekelteknek, hogy ha a szerződéseknek nem szereznek érvényt, habozás nélkül kilép a Népszövetségből. Német és francia rwilögépek a határ fe'ett Pins, március 11. Az Excelsior közli, hogy tegnap német repillögépek hatszor repülték ál a német-francia határt. Körülbelül 2000 méter magasságban szállottak és többek köBudapest, március 11.-A képviselőház szerdai ülepét 4 óra után nyitotta meg Sztranyavszky Sándor elnök. Bemutatta Egry Zbl1.innak, a mezőcsáti kerület képviselőjének íregbizó levelét. Ezután a képviselőház folytatta a hatósági orvosi szolgálatról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Az első szónok Vizsonyi János volt. Rámutatott arra, hogy a közegészségügyi kérdések elsősorban a gazdasági kérdésekkel állanak összefüggésben. A javaslat nem jelent lényeges változást az eddigi helyzettel szemben. Sok a sérelmes rendelkezés az orvosi karra nézve és bizonyos vonatkozásokban sok politikumot tartalmaz. Különösen sérelmes az orvosok áthelyezésének lehetősége. A falu két nagy betegsége, a tuberkulózis és a vérbaj ellen való védekezés pártokon felül álló nemzeti feladat. Az egyke kérdésében örömmel üdvözli a belügyminiszternek legutóbb Pécsett elhangzott felszólalását, mivel a . javaslatban pártpolitikai szempontok érvényesüléséi látja, ven' fogadja el. Malasics Géza polemizált Vázaonyi Jánosinak az egykéről tett kijelentéseivel. Az egyke ezevinte a jobbmódn lakossáa védelme az elDfl MAGYARORSZÁG zött Vecríng, Montmedy ós Kanfen tájékán mutatkoztak. A német repülőgépek megjelenése következtében francia repülőgépek is felszáU lottak. Az Excelsjor közlését hivatalos részről nem cáfolták meg. Olaszország tartózkodó magatartása Róma. március 11. Az olasz hivatalos körök a következő három ponlban foglal ják össze az olasz állásfoglalást: 1. A locarnoi hatalmak megbeszélésén Olaszország a legteljesebb mértékben tartózkodó magatartást tanusit. 2. Olaszország nem téveszti szem elől, hogy megtorló rendszabályokkal sújtott ország és igy minden szankció ellen állást foglal. 3. Olaszország elvben nem tartja igazságosnak, hogy a megtorló rendszabályokat Olaszországgal szemben alkalmazzák, Németországgal szemben pedig nem. szegényedés ellen. A belügyminiszterben látja a jó szándékot, mert segíteni akar a lakossáS jon, de ugy ttinik fel, mintha valami felsőbb lalahmsság, a pénzügyminiszter lefogná a kezét. Helytelenítette, hogy túlságosan nagy lélekszámot állapítanak meg egy-egy községi orvosra. A javaslatot nem fogadta el. Horváth Zoltán szerint a javaslat nem szolgálja a közegészségügyi problémák megoldását, mert csak szervezeti törvény. A teherviselés és politikai szempontból bírálta a javaslatot. A javaslat a tisztiorvosok államosításával kapcsolatban sok terhet ró a városokra. Gömbös Gyula miniszterelnök (mosolyogva) : A pénzügyminiszter ur hozzájárulásával. Kozma Miklós belügyminiszter: Elég fék. (Derültség.) Horváth Zoltán helytelennek tartja, hogy a tisztiorvosokat „királyi" tisztiorvosoknak, nem pedig állami orvosoknak nevezik. — Ne klrdlyosltsunk, hanem államosítsunk — mondotta. Kozma Miklói belügyminiszter: Ezidéfszerint Magyarország királyság 'és a bíróság is •kir. bíróság. A javaslatot -rto- fö^adt« el. Payr Fugó a •'avf«ls;to+ novn fófra-lta el Hegedűs Kálmán indítványt nyújtott be, 1036 március 12. gr- ... hogy a hatósági orvosi szolgálatról szóló törvényjavaslat tárgyalásának tartamára, az itlések időtartamát napi 8 órában állapítsák meg. Az indítványról, a legközelebbi ülés elején határoz a Ház. Interpellációk Az elnök ezután napirendi indítványt tett majd felolvasták Hómon Bálint válaszát Ruppertnek e'gy régebbi interpellációjára. Fábián Béla, Czermann Antal és Takács Ferenc interpellációjának elhalasztását kérte, Dinnyés Lajos a Duna-völgyi csatorna hibás megépítését, és ennek következményeit tette szóvá. Az interpellációt kiadták a pénz»ügyminiszternek. Sulyok Dezső a Németország felé irányuló külkereskedelmi forgalmunk növelésének következményei ügyében interpellált. Külkereskedelmi statisztikai adatok alapján rámutat"tott arra, hogy 1929—1934. év között elteli öt évi időben Németország és Magyarország külkereskedelmi forgalma mindkét állam szempontjából jelentéktelen volt. 1934. évben azonban megváltozott a helyzet, a kivitel Németország felé az elmúlt két évben 22.7, a behozatal pedig 19.2 százalék volt. Ma kivitelünk még az említett, arányoknál is jobban emelkedik. Ha azt kérdezzük, hogy lehetséges ez, mire vezethető vissza, azt lehetne talán mondani, hogy a két ország között fennálló kétségtelen rokonszenvre. Az emelkedés azonban nem erre, hanem arra vezethető vissza, hogy 1934-ben gyakorlati eredménvek alapján kezdtek megérni az averziók, amelyek a nyugati és tengerentúli államok részéről a mutatkoznak a Hitler-rendszerrel szemben. Németországgal kötött kereskedelmi szerződéseink során elmulasztottuk a kínálkozó gazdasági előnyök kihasználását. Német kivitelünk túlnyomóan nyersanyag és agrártermék, behozatalunk pedig ipari készáru. A két ország között tehát olyan gazdasági , helyzet következett be, amely általában-.gyarmati jellegű. Winchkler István kereskedelmi miniszter: Németország évszázadok óta természetes piaca a magyar agrártermékeknek. A nemzeti szocialista rendszer uralomrajutása óta, erősen megváltozott Németország gazdasági strukturája. Németország arra kényszerült, hogy fokozatosan megnyissa vimsorompóit an agrárbehozatal előtt. Ezt a kedvező alkalmat használtuk fel akkor, amikor 19S2-ben Németországgal kereskedelmi tárgyalásokat kezdtünk. Németországi kapcsolataink kiépítését gazdasági szükségletek adják és ebben a viszonylatban mi is az „adok, hogy adjanak" álláspontjára helyezkedünk. Mindezzel kapcsolatban megállapítható, hogy. rémkép mindaz, amit Sulyok a Ház elé a gyarmatosítással kapcsolatban megemlít. Sulyok nem fogadta el a miniszter válaszát, a Ház elfogadta. Payr Hugó a miniszterelnökhöz intézett interpellációt a külpolitikai eseményele tárgyában. -«FV A miniszterelnök annak idején politikájának tengelyébe a revíziót tette, 'de az utóbbi idő-' ben erről egy szó sem esett és nem kaptunk ujabban külpolitikai konkrét célkitűzésit. Hangoztatta, hogy Európában a diplomácia túlfűtött és ebbe dobta bele a kanócot Hitler lépése. Végül kérte a miniszterelnököt, hogv tájékoztassa a Házat a külpolitikai eseményekről. Gömbös Gyula miniszterelnök válaszában azt mondotta, hogy a kormány minden költ> fégvetóei vitában és ahnak idején, amikor programot adott, világosan lerögzítette álláspontját külpolitikáját illetőleg. Valahányszor nevezetesebb események zajlanak le, a külügyi bizottság előtt a kormány mindig a legrészletesebb tájékoztatásokat adja. Az utóbbi napok eseményei nem teszik ezt szükségessé. mert nem tartozunk a locarnoi szerződéit aláíró hatalmak közé ég igy nem volna helyes a nemzetközi illendőség szempontjából sem, ha a magyar kormány, Illetve a magyar miniszterelnök nyilatkozatot tenne, i Az ülés 9 óra előtt néhány perccel ért véget, A Népszövetség csődiéről beszéltek az angol felsőházban London, március 11. A lordok házának mai ülésén lord Mansfield indítványozta, hogy mondja ki a Ház, hogy a népszövetségi alapokmány felülvizsgálását, amely a Népszövetség tagjai területi sérthetetlenségét és politikai függetlenségét biztosítja és a megtorlások végrehajtásának kényszerét rendeli, szükségesnek tartja. A felülvizsgálat végrehajtásáig Anglia bizonyos feltélelektől tegye függővé népszövetségi tagságát. Igái, hogv a Népszövetség akadályozta meg a háború kitörését Magyarország és Jugoszlávia között, de hangsúlyozta, hogy nem igazi Népszövetség az. amelynek nem tagja az Egyesüli-Államok, Németország, Japán, Brasilia és más hatalmak. Magyarországot szomszédai közölt darabolták fel és többmillió magyar él idegen uralom alatt. \mig a Népszövetség az igazságtalan stati'squo alapján áll, elker (hetetlen lesz a háború. Lord Cecil szintén szükségesnek tartja az nlapokmánv gyökeres módosítását. f.ord Arnolt munkáspárti, volt gyarmat ügvi miniszter szerint a Népszövetség csődöt mondott és az együttes biztonság önámitás. Olyan Népszövetségre van szükség, amely az igazságon alapszik. Lord Newton: A Népszövetség minden téren kudarcot vallott, \ külügyi államtitkár a kormány nevében kijelentette, hogy a Népszövetség korántsem váltotta be a hozzáfűzött reménveket. A statusquo fenntartása nélkül és a különböző iránvzatok összeegyeztetésével kell a változtatásokat keresztül vinni és akkor nem törne ki a háború. Végül lord Mansfield visszavonta javaslatát. A német kérdés is szófia kerül az asztrák miniszterek budapesti tanácskozásán A magyar kormány álláspontja Budapest, március 11. Schuschnigg osztrák kancellár és Berger-lValdenegg osztrák külügyminiszter csütörtökön Rudapostre érkezik. A budapesti tanácskozásokon kölcsönös gazdasági és kereskedelmi politikai kérdésekről lesz szó. Előreláthatólag a német kérdés is szóba kerül Magyar külpolitikai körökben egyébként Németország legutóbbi lépését ugy fogják fel, mint a német egyenjogúság utolsó kellékének megszerzését. A magyar kormány hivatalos álláspontja az, hogy végleges egyenjogúság nélkül az őszinte béke feltételeit Európában nem lehet megteremteni. Interpellációk a nMorszd*l exportról és o külpolitikai helyzetről Nyolcórás üléseken tárgyalta a Képviselőház az egészségügyi lovaslatot