Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)

1936-03-10 / 60. szám

1936 március 10. D£l MAG7ARORSZXP 3 UJ tárgyalások a sírand megépítésére Pólfy polgármester t „Bízom benne, hogy még az Idén elkészíthetjük a városi strandfürdőt" (A Délmagyarország munkatársától.) Az el­múlt héten ismét nagyfontosságunak látszó tárgyalások folytak a városházán a strandépí­tés ügyében. Dr. Pálfy József polgármester tár­gyalt dr. v. Szabó Géza tanácsnokkal, a strand­ügy referensével és ezzel a megbeszéléssel kap-* csolatban kijelentette, hogy a helyzet 'gen kedvezően alakult, most már erősen bizik ab­ban, hogy a régen vajúdó probléma — végre helyes módon oldódik meg. Többet azonban a polgármester akkor nem árult el, mert — mint mondotta — nem szeretné valami elha­markodott nyilatkozattal elsietni a dolgokat. Hétfőn ismét érdeklődtünk a polgármester­nél, aki a kővetkezőket mondotta: — Azt a munkát, amelyet a stranddal kap­csolatban és az inségmunkák keretében ter­veztünk, nagyrészben már befejeztük. A par­tot elegyengették a szükségmunkások, a töltés előtt négy sor fűzfát ültettek el, megkezdték a tussok felszerelését és az utak építését. Most (A Délmagyarország munkatársától.) Az Emericana bölcsész blokkja vasárnap délelőtt az egyetem auditórium maximumában gyűlést tartott, amelyre az egyetemi ifjúság szerve­zeteinek, főképpen az Emericánának mintegy négyszág tagja vonult föl zárt sorokban. A gyűléssel kapcsolatban különböző hirek ter­jedtek el, valószínűleg azért, mert néhány héttel ezelőtt, amikor éppen a nyugtalanító momentumokra való tekintettel az egyetem rektora visszavonta a gyűlés megtartására adott engedélyét, az ifjúság körében ismeret­len agitátorok nyilaskeresztes röpcédulákat osztogattak. A rendőrség attól tartva, hogy a gyűlést most is ilyen agitációra kívánják egyes elemek felhasználni, megtette a szüksé­ges óvintézkedéseket. Dr. Buócz Béla főkapi­tányhelyettes készültségbe rendelte a rendör­személyzetet, beavatkozásra azonban nem ke­rült sor, mert a gyűlés rendben folyt le. A gyűlésen az elnöklő dr. Kogutowitz Ká­roly professzoron kivül megjelent többek kö­zött Ditrói Gábor rektor, dr. Berecz János professzor, a Katolikus Kör elnöke, dr. Vink­ler Elemér kormányfőtanácsos, vitéz Csik László budapesti Wolff-párti városatya, Rup­ner Béla, az Emericana országos ifjúsági ve­zére, valamint a szegedi diákszervezetek kikül­döttei. A gyűlést Görgényi László, az Emericana ifjúsági vezére nyitotta meg. Hangsulvozta, hogy az ifjúság az asztalra akar ütni, nem pedig az üvegtáblákra, hogy felhívja sulvos problémáira a társadalom és az illetékesek figyelmét. Ezután dr. Kogutouitz Károly egyetemi ta­nár tartotta meg előadását. Kijelentette, hogy a tanári kar és az ifjúság összefogásának csakis akkor lehet eredménye, ha a tanácskozá­sokat az ügyhöz méltó komolysággal folytat­ják le és ha a határozatokat megfontolt, át­gondolt cselekedetek követik. Erős a meggyő­ződése, hogy az ifjúság ki fogja harcolni a ma­ga számára a megélhetés lehető­ségeit, csak az egészséges verseny, a természetes kiválasztódás biztó­még folynak a továbbiakról a tárgyalások, de most nem mondhatok többet, csak azt, hogy igen jó kilátásaink vannak és bizom föltétle­nül benne, hogy még az idén megcsinálhatjuk a tervezett városi strandfürdőt. — Igen jelentős támogatóra találtam ebben az ügyben is dr. vitéz Imecs György főispán­ban, aki tisztán látja a strandfürdő nagy je­lentőségét és mindent elkövet, hogy hozzáse­gítse a várost ehhez az annyira fontos intéz ­ményhez. Még csak annyit mondhatok, hogy a jelenlegi elgondolás szerint maga a város épiti föl a strandfürdőt, amelynek jövedelme igy a város jövedelmét gyarapítja. Á vállalati megoldás gondolatából az ábrándított ki ben­nünket, hogy az eddigi vállalakozók nem bi- | zonyultak komolyaknak, csak az időt töltették velünk, hogy azután az utolsó pillanatban visszahúzódjanak. Meggyőződtem róla, hogy ezen az uton sohasem valósithatjuk meg a ter­veket és ezért határoztam el, hogy házikeze­lésben igyekszem megoldani a kérdést. sithatja a legkiválóbbak számára a vezető helyeket. — Az ifjúság előtt az az igazság lebegjen, hogy itt nem lehet az ifjúság Jcülön jövőjéről, egyes személyek érdekeiről beszélni, ami tör­ténik, annak a nemzet egyetemes érdekében kell történnie, ebben bennfoglaltatik az ifjú­ság jövője is. Kogutowitz professzor ezután az Alföld problémáira hivta fel a gyűlés résztvevőinek figyelmét. Megállapította, hogy a tanult ifjúságnak a nélkülöző, elhanyagolt Alföldön van a helye, ii' keli teljesítenie misszióját és szakitania kell azzal a kalandos elképzelés­sel, hogy idegen világrészek gyarmatain lehet csak boldogulni. Hiszen a magyar Alföld ugyanilyen elhagyott, mint akármelyik gyar­mat. — A diplomás ifjú vágja zsebre az el6Ő esz­tendőben a diplomáját — mondotta Koguto­witz Károly —, álljon be egyszerű munkásnak oda, ahol szükség van a munkaerejére. A ta­nyavilágban éppen ugy dolgozhat, mint bár­melyik nagyobb városban. Az ifjúságra az Alföldön a megol­datlan problémák egész sora vár, az általános műveltség fokozása, a lelki élet kiművelése, a népiség kialakítása, a nemzeti öntudat és a népi érzés fokozása, az életszín­vonal emelése, a gazdasági művelődés, a min­tagazdálkodás megismertetése. De megoldatla­nok az alföldi tanyavilágban a szociális prob­lémák is, a földmunkások ügye, az aggkori ellátás, a szegényügy, a népélelmezés, a mun­kaalkalmak teremtése és a fokozott életigények bekövetkezése után a kulturigények fokozott mértékű kielégítése. Az ifjúságnak nem sza­bad visszariadnia ezeknek a kérdéseknek a megoldásától, hanem az ország érdekében, ha csak átmeneti időre is, oda kell állania közkatonának, ahová lehet és ahol tudásukat, energiájukat felhasználhatják a haza javára.. A tanárelnők előadása után páter Zvezdo­vics Imre minoritaatya a keresztény sajtó­ért tartott propagandaelőadást. Statisztikai adatokat ismertetett és megállapította, hogy az úgynevezett keresztény lapok elenyészi csekély példányszámban fogynak el, majd os­torozta a közömbös keresztényeket. Falcione Lóránt 6zólalt fel ezután. Ke­resztes hadjáratot hirdet — mondotta —, mert a keresztnek kell érvényesülnie minden vonalon. Hoppál Mihály bejelentette, hogy az Emeri­cana tízezer példányban kinyomatta a ke­resztény kereskedők és iparosok névjegyzékét. A gyűlés résztvevői megkapják ezt a név­jegyzéket, hogy az abba fölvett kereskedőket és iparosokat "támogassák. Jeney István, a Szent István Társulat igaz­gatója, az Actio Catholica üdvözletét tolmá­csolta. Ezután vitéz Csik László beszélt. Kijelen tette, hogy a keresztény magyarság létérdek« fűződik a mozgalom sikeréhez. Mielőtt a ke­resztény magyarság átvenné a politikai hatal­mat, előbb a gazdasági hatalmat kell birtokba vennie, mert ezidőszerint ennek csupán 15—20 száza­léka van keresztény kézben. Statisztikai kimu­tatásokat ismertetett, végül bejelentette, hogy március 22-én Szegedre jön Wolff Károly ée előadást tart erről a kérdésről. Végül a szegedi diákszervezetek kiküldöttei szólaltak fel és jelentették he csatlakozásukat a mozgalomhoz. A gyűlés, amely 11 órakor kezdődött, há­romnegyed egy órakor ért véget. Az ifjúsági szervezetek tagjai ezután zárt sorokban vo­nultak el a vendégek előtt. HHHHBMBBMHHMÍU II Nep-jelölt győzött a mezőcsáti nyílt szavazáson Mezőcsát, március 9. Vasárnap tartották meg a nyilt választást a mezőcsáti kerületben. Farkas Olivér kisgazdapárti jelölt Egry Zol­tán Nep-jelöltettel. A választás a szokásos külsőségek között zajlott le. A Nep-szava­zók turnusokban szavazhattak, ahol az ellen­zék többségben volt, ott a választást elhúzták, ami miatt sokan tartózkodtak a szavazástól. Az ellenzék amiatt is panaszkodott, hogy a legutóbbi választás óta 700 fővel csökkent a . szavazók száma és ezek a névjegyzékből ki­maradottak csodálatoéképen mind ellenzékiek voltak. Végeredményben a nyiltválasztás győ­zött, a Nep-jelölt 2415 szavazatot, Farkas Oli­vér 1601-et kapott. A választás eredménye az az öt lovagias ügy is, amely a választás napján keletkezett. Jármy Aladár földbirtokosnak Nánássy Imre képviselővel, Milassin Kornél alezredesnek Fe kecs Gyula jegyzővel, Fuchs Gyula földbirto­kosnak Takács Sándor jegyzővel, Gőcze Ármin ügyvédnek Nánássy Imrével és végül Hahn Arthur képviselőnek az ellenzéki jelölttel Farkas Olivérrel akadt lovagias ügye. Amikor Farkas Olivér egyik turnusát vezették fel, ? szavazók között ott volt Farkas Olivér felesé­ge is, akit a képviselő véletlenül félrelökött. Emiatt Farkasné erélyes hangon emelt szót. mire Hahn elégtételt kért Farkas Olivértől. 3e'váro«< Meii Ma is rem giiieieH htom nmi: Széchényi Moil Kedden Fekete rózsák Lillán Harvey—Wllly Prltsch Brc képes, igazolványba fényképeket legolcsóbban S I M 0 N Y I fényképész nél Korzó Mozival szemben „Csak az egészséges versen!?, a természetes kiválasztódás biztosíthatta a legkiválóbbak számára az érvényesülést A vasárnapi dláhgyüies - M Emericana névteguzlhe

Next

/
Thumbnails
Contents