Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-08 / 59. szám
TQ36 március 8. DÉLMAT.yARORSZAO ir A Vélmagyarország regénye MÁRIA PRÓFÉTñ Apróhirdetések Iría Berezeli A. Károly 56 Máriát kérdezte mázáról. Miklós egész nap azt hitt®, hogy ujjongó örömmel fogja üdvözölni. Egy kicsit készült is a* találkozásra. De most, hogy szemtől-szembe került vele, újra a lemondás félelme szállta meg s úgy tett, mintha csak véletlenül járt volna erre. Pedig egyáltalán nem fikarta titkolni előtte, hogy vágyódik után«.' És rnégisl Ha valósággal is belekábulhatott nagy, sejtelmes szemeibe, nem tudott megszabadulni a kényszerű gondolattól, hogy minden küzdelme hiábavaló. Mária mindig úgy viselkedett, mint aki valamikor ígéretet tett valakinek, elyan rendkívüli valakinek, aki kivül áll minden versenyen. Miklós az elkeseredett, reménytelen ember szánalmat ébresztő jelmezébe burkolózott: — Kicsit lehűtöm magamat a hűs leverőn ... — s várta, hogy Mária kérdezgesse. _ _ a leány örült, hogy fellélegezhetett az egész napi robot után s elfelejtett érdeklődni a fiú hogyléte iránt. Miklós néhány percig tehát kínosan forgolódott, míg végre kibökte: — Nincs kedve egy kicsit sétálni? Azt hiszem, magának sem ártana ... Mária szívesen beleegyezett. — Az édesanyja nem várja? — aztán. — Szegény, annyit mesél Mennyire szeretil Miklós mélyet lélegzett. — Tudom ... A templom felé kanyarodtak. Csak néhány uccalámpa ingerkedett egyre óvatosabban a növekedő sötétséggel. Sokéig mentek egymás mellett szótlanul. T— Ez a szeretet az, ami annyira elerőtlenít — mondta később a férfi. —. Micsoda börtön! Szeretnék mindig a kedvébe járni, mert megérdemli s érzem, hogy lehetetlen. Életért életet követel.,. Mária ismerte ezeket a vívódásokat s csak némán bólongatott. ^ — Tudja, Mária — tépelődött tovább Miklés —, hogy nem is az anyai szeretet szent... A fiú sokkal többet áldoz, ha igazán 6zeret. — Aztán különös, mély hangon tette hozzá: — Szent fiúi szeretet... Nem hiába a Fiú a világ Megváltója ... Mária nehezen tudott volna vigasztaló szavakat mondani s igyekezett másfelé terelni a férfi figyelmét. — Nézze, milyen szép ott hátul az a Három hatalmas kereszt. Ha erre jövök, mindig elnézem őket. Különösen a középsőt. Nézze csak, nekem mindig az a három hatalmas kereszt. Ha erre jövök, mindig elnézem őket. Különösen a középsőt. Nézze csak, nekem mindig az az érzésem, hogy függ rajta valaki láthatatlanul... Müvlós szóiakozottan bámult a Goleothára. — Marika, vallásos maga? — A leány vállat vont. — Nem igen gondolkoztam ezen, de hogy Hiszek, azt tudom. — Tudom, hogy csak így lehet élni..: Mert látja, én is sokat szenvedtem otthon. De erről kér beszélni. Miklós szinte sértődötten nézett a leányra: — Bizalmatlan? — Nem. Még én sem vagyok elég erős ahhoz, hogy másokkal is megosszam azt, amit magamnak sem tudok mindig bevallani. Majd egyszer ... — Mikor? — Ne tudom ... — Aztán szinte rejtélyesen suttogta: — Mé,e nem szenvedtem eleget ... Miklós nem értette. —r Szenvedni akar? Miért? Mária most lesütötte a szemét s némán rugdosta a göröngyöket. — Miért akar szenvedni? — kérdezte újra a férfi. — Hiszen.:. Mária nehezen vallott. — Minek mondjam? Még sohasem fogalmaztam meg a magam számára sem s talán bután is hangzik így szavakba öltöztetve. Hiszen csak egy különös érzésről van szó... De nem tudok tőle szabadulni s ezért kell hinnem benne ... Miklósban valami derengett: ~ Valami bűn nyomja talán? — de már meg is bánta, hogy Máriáról rosszat tételezett föl. — Igen Miklós. Nagy bűnöm van... Hiába éltemi S ezt kell jóvá tennem. Miklós elvesztette a talajt a láb alatt. — Hogy érti ezt, hiszen mindenki... -- Nemi — vágott bele a leány. — Csak az él hiába, aki nem ismeri föl e rendeltetését... — Aztán újra halkabban folytatta; — Én már tudom, hogy mivégre vagyok ... Miklós zavart csodálattal nézte Mária öntudatos arcát s még kellemetlenebb lett. Pedig mennyi mindent akart mondani neki. Hiszen ő is most van válaszúton. Az anyja, Etuslca, a bizonytalan állás... S mindenek fölött ez a különös nő, ez a fiatal leány, akiről azt sem tudja kicsoda, csak érzi, hogy egész lényéből valami kísérteties sorsszerűség árad. — Mivégre van hát, Marika? — kérdezte türelmetlenül. Válaszában szeretett volna valami olyasmit kiolvasni, ami fölcsigázott érzelmeire megnyugtatólag hat. De a leány mosolygott, aztán egyetlen kanyarodással visszafordult. — Ne beszéljünk most erről, Miklós. Nekem még annyi dolgom van magammal. Majd máskor... Inkább siessünk vissza, hogy az édesanyja se búsuljon sokáig. És én is fáradt vagyok ... Az úton csak a férfi sóhajtozott néha, mindketten gondolatokba merülve baktattak egymás mellett. Az ajtóban Mária gyorsan búcsúzott, noha Miklós szinte rimánkodva kérlelte, hogy nézzen be hozzájuk is. A leány nem tágított. Fázott s dideregve fordult be hideg szobájábaA férfi nem akart azonnal kizökkenni hangulatából s megállt az udvar közepén. A fekete égboltot bámulta, mely ráfolyt házakra és a kerítésekre. Itt-ott csillagok villantak föl, mint ijedt hajólámpák s úgy rejtegették pislákoló fényüket, mintha attól féltek volna, hogy valaki rájuk akad. Talán valami ismeretlen, hatalmas kalóz aki örökösen lesben ,éll s rátör a legügyetlenebbekre ... (Folyt, köv.) Füstölt sertés fej-láb kilograrnc;;í:int 44 Biscrcrí kapható a Picit szalámigyárban és a lisza Lajos kőrút 83. sz. alatti elárusitóhelyen. 171 Tamási Áron: Jégtörő Mátyás Móricz Zsigmond: B á 1 W, liaxwel: Az igazi térti Barabás Guula Domádi jegenyék Szer D Antal: Hétköznapok ¿«csodák 0 ahtai Ervin: Szanátooa Dharma H > >• z :0 X Z * Hlil'M»! Bútorozott szobát LAK ASI gyorsan ég jól kiad, illetőlen- talál, ha felad egy apróhirdetést a <líl*MGYIIRnRSZIGB> Üres, nagy uccai szoba » villany és gázzal felszerélve, fogtechnikus laboratóriumnak különösen megfelelő, vagy hasonló üzemre, irodának, szabó műhelynek is azonnal kiadó Somogyi u. 22, em. jobbra. Különbejáratu bútorozott szoba azonnalra ki adó. Kossuth Lajos-sugá.mt 10., I. e. 3. Különbejáratu déli fekvésű, szépen bútorozott szoba, fali mosdó, villany és kapukulcs 1—2 urriak március 15-re ki adó. Polgár u. 26. sz. Bútorozott szoba kiadó, kvártély kapható. Csemegi ut 7. Abszolút tisata, világos, csinos bútorozott szoba különbejáratu, — fürdőszoba használattal kiadó. Somogyi ucca 11. szám. ELMAGYARORSZAG Bútorozott szobát keresek konyha használattal. lehet Újszegeden is. Kimeritő ajánlatot ár megjelöléssel a kiadóhivatalba kérek „Allar mi tisztviselő" jeligére. Különbejáratu bútorozott szoba kapukulccsal k:udó Korona u. 9 Csinosan bútorozott szoba, fürdőszobával — külön bejárattal kiadó. Mars tér 12. Újszegeden közvetlen hid, strand köz«lében, kettő személyes bútorozott szoba, fürdőszobahasználattal május l'-re kiadó. Értekezni Kálvária u. Báró Jósika u. sarok, füszerüzlet. Különbejáratu bútorozott szobát keresek — „Csendes" jeligén a kiadóba. Bútorozott szép uccai szoba közvetlen fürdőszobival egy, vaffy két személynek kiadó. Zerge-ucca 27., emelet. Csinosan bútorozott szoba azonnalra kiadó. Kölcsey u. 11., II. 3. Egy üres szoba kiadó, esetleg bútorozva js, Klauzál-tér 5., I. e. 5. a. Lakás ~ Üzlet üzlethelyiség 0 a város legszebb helyén azonnal kiadó. Horthy Miklós u. 7. Kétszobás és háromszobás lakás május és augusztus bóra kiadó. Berzsenyi u. 1 ö. Érdeklődések: Mihályi Adolfnál, Tisza Lajoskórut 55, I. emelet. Bokor ucca 7. sz. modern 3 uccai szobás déli fekvésű lakás raáius 1rc kiadó. Újszegeden kiadó 3 szobás szép lakás kerttel vagy kert nélkül. Tud Báró Jósika u. 29, földszint 1. Emeleti szoba- konyhás lakást gázzal keresek május l-re. „Pon tos fizető 3" jeligére a kiadóba. Kiadó ~ Erzsébet rakpart 19 «1 alatt 2 szoba, konyha fürdőszobás lakás má jusjus l-re. Érdeklődn a Baok-malomban, A1 sóUszapsit 3. 2 szobás lakás az uj szegedi hídfőnél kiadó Pozsonyi u. 4. Május 1-ére kiadó Ko kusi feketeföld 167, Pus kás ucca végénél. Nagj családnak megfelelő n:s gánház 400 négyszögöl kert, gyümölcsös, tuil Pozsonyi I. ucca 3. Far kasnál. Kétszobás lakás, kert tel. villannyal, disznó tartással kiadó. Röszkei uccában. Érd, Füredi ucca 10a. Keresek nagykörúton belül szobát vagy szo bakonyhát, vagy kétszobásba társulnék ,Nyug díjas asszony.' Két és háromszobás uccai és udvari lakás május 1-től kiadó. Víz, villany, gáz van. Párisi körút 39. sz. Uccai földszintes 3 szobás, féregmentes komfortos lakás kiaaó. Érdeklődni a házgondnoknál bármikor. Megtekinthető 10—12 óra között. Baross Gábor ucca 3a. Háromszobás lakás má jusra kiadó. Margit ucca 2?a. 4 szobás lakás, modern májusra kiadó. Honvéd tér 8. Tisza Lajos körút sarok. 2 szobás udvari verandás lakás kiadó. Cserzy Mihály ucca 31b. Kétszobás, konyha, és spejz lakás kiadó Tisza Lajos körút 45. Egy régi pékség kiadó azonnalra. Remény uc ca 41. szám. Keresek füszerüzlctnck alkalmas helyiséget for galmas helyen, lakással. Zovics, Hunyadi tér 17. sz. Emeleti 2 szobás lakát május l-re kiadó. Békt U. 18. Lakás: 4, vagy 2 szobás május l-re kiadó Alföldi u. 57. Nagyobb betonozott üz kthelyiség kiadó. Mars tér mellett, Szent Cel lért u. 2. 1 szoba konyha speiz emeleti újonnan festett féregmentes íjciai lakás* azonnal bérbeadó Vil lany, viz bent. Tündér uoca S. Lakás belváros szívében, 5 szobás augusztusra, S szobás míju&ra kikiadó. Teljes komforttal ellátva. Érdeklődni Kálvária-ucca 3. sz. a. Fel légi Andornénál.