Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-04 / 55. szám
2 OE l. MAGYARORSZÁG 1936 március 4. Olasz-magyar-osztrák találkozó Rómában Gömbös és Kónya, Schuschnigg és Berger-Waldenegg 18-án tanácskozik Mussolinival Róma, március 3. Megerősítik azt a hirt, hogy az 1934. március 17-én kötött római hármas egyezmény évfordulója körül Rómában Középeurópa kérdéseiről fontos megbeszélések lesznek. A megbeszélésekre Schuschnigg osztrák kancellár és Gömbös Gyula miniszterelnök szintén Rómába utazik. Az olasz, osztrák és magyar kormányok megbeszélését a római jelentés szerint most készítik elő. A megbeszéléseknek az lesz a célja, hogy a három állam között 1934-ben megpecsételt barátságot még jobban megerősítsék. Az olasz minisztertanács keddi ülésén Mussolini részletesen beszámolt a politikai helyzetről és ennek kapcsán bejelentette, hogy március 18 és 20-án Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter, továbbá Schuschnigg osztrák kancellár és Berger-AValdenegg osztrák külügyminiszter Romába látogat. Mussolini Beszédében a következőket mondotta: — Az utóbbi időben kísérlet merült fel a dunai kérdés megoldására Olaszország nélkül, vagyis Olaszország ellen. A kiséilct Párisban indult meg, de nem a francia kormány kezde ményezésére, sót annak jóváhagyása nélkül és teljes mértékben megbukott, amint az nem is történhetett máskép. — Szinte felesleges volna még egyszer megismételni, hogy a dunai medence együttes rendezése nem lehet független Olaszország részvételétől és tekintetbe kell venni mind Olaszország, mind a vele kapcsolatban álló államok érdekeit. Ezzel a kérdessel kapcsolatban Rómában olasz-osztrák-magyar találkozó lesz. A találkozás a római jegyzőkönyvek jegyében folyik le, amelyek fennállásuk első két esztendejében kétségtelen eredményt mutathattak Ifi a Budapest—Bécs és Róma közötti politikai és gazdasági kapcsolatok megerősitésében. Hodzsa Milán Bécsben Bécs, március 3. Hodzsa Milán cseh miniszterelnök március 9-én Bécsbe érkezik, hogy visszaad ja Schuschnigg osztrák kancel lárnak prágai látogatását. A cseh miniszterelnök bécsi tartózkodása alkalmával hivatalos ünnepségek és fogadtatások lesznek. Hodzsa és Schuschnigg ezután megbeszéléseket folytatnak. Starhemberg utazása Bécs, március 3. Az osztrák Heimatschutz sajtóirodájának közlése szerint Starhemberg alkancellár kedden este elutazott Rómába. A szezon kimagasló filmromeko Fekete rózsák Vllly Frltsch-ei SZMyi Az északi fronton az utolsó abesszin hadállások is összeomlottak Imru herceg is súlyos vereséget szenvedett London, március 3. Az olasz hadsereg olyan nagyere jü offenzívába kezdett, amelytől az abesszinek teljes megsemmisítését reméli a hadvezetőség. A Daily Mafl szerint Graziani tábornok Nasibu ellen vonul, Dsidsiga és Borán fejé. Innen egyenes ut visz Adaisz-Abeba felé. Egy másik olasz hadosztály Gondar felé halad. A Daily Telegraph arról értesült, hogy * négus az északi hadszintéren a csapatok élére akar állni. n*gus utazásának célja Morar. Svájci mérnökök bombabiztos fedezéket építettek a négusnak. A négus csak éjszaka utazik, csak közvetlen környezete tudja tartózkodási helyét. Egy másik londoni jelentés szerint a négus békét ak$r. Ezt az üzenetét tolmácsolták a Genfben tartózkodó Edennek. A négus hir szerint hajlandó a* olaszok által már elfoglalt területekről lemondani. Azt indítványozta, hogy Edward angol király közvetítsen Abesszínia és Olaszország között Angol hivatalos körökben megcáfoljál* azt a hirt, amely szerint a négus hajlandónak mutatkozik a béketárgyalások megindítására azon az alapon, ho^y az olaszok részéről eddig meghódított abesszin terület továbbra is az olaszok birtokában maradjon. Badoglío a győzelem kivívásáról A tüzérség és a harcikocsik fölött az eget elsötétítette a repülőgépek tömege — Előrenyomulás — útépítéssel, a csapatokat repülőgéppel élelmezték Róma, március 3. Badoglio tábornagy táviratozza: — Csapataink lankadatlan kitartással folytatják a tembieni csatatér megtisztítását. Több repülőnk állandóan üldözi a szétszóródó ellenséges csapatokat, amely a szemieni hegyek felé tart. Az ellenfél veszteségei csak most kezdenek kibontakozni. Az ellenség csapatai több ezer halottat hagytak a csatatéren. A mi veszteséseink halottakban és sebesültekben 30 tiszt. 450 benszülött katona és 11 aszkari. Két repülőgépünk nem tért vissza. — A gyarmati háborúban most tőrtént először, hogy igen erős tüzérséggel és igen sok gyorsjáratú harcikocsival felszerelt nagy kaKerékpárosoki ElaörendU kerékpárokat engedményes árban raszletre adom. Gumikat és alkatrószaket most filléres _§X árban kaphat 9X9(110 aClflCsOrnál <1 Szeged, (Kiss D. palotai Kiss «1.2. tonai egységeket használtak fel, miközben az eget elsötétítette a repülőgépek tömege. Ez az együttműködés a legtervszerűbben történt Ilyen módon sikerűit leküzdeni olyan nehézségeket, amelyeket eleinte lebirhatatlanoknak hittünk. — A 3. hadtest a gailai területről kiindulva igen nehéz terepre jutott és a hadtest előrenyomulása közben maga építette meg gépkocsijai előrehaladásához szükséges 80 kilométeres utat. Naponta több ezer tonna anyagot szállítottak ezen az uton és repülőgépek segítségével élelmezték a csapatokat, traktorok segítségével több üteget a csata folyamán 570 kilométer távolságra szállítottak. Az ütegek ilyen módon naponta 150 kilométert tettek meg, nagyrészt olyan utakon, amelyeket az előrenyomulás közbe-n kellett megépíteni. — Massauából jelentik, hogy két nap leforgása alatt 1500 öszvért szállítottak a harctérre. A csata folyamán több, mint 800 szikratávíró közvetítette a parancsokat. — Csapataink bátorsága és a hadsereg valamennyi részének szervezett együttműködése ismét bizonyítékát szolgáltatta annak az erőnek, amelynek kifejtésére a fasiszta Olaszorszag hadserege képes. Imru herceg veresége Tigrei front, március 3. A keletafrikai Hírszolgálat jelenti: Imru herceg seregét teljesen tönkreverték. Az olasz győzelem teljes és végleges. Aszmara, március 8. Az északi harctéren aa utolsó abesszin hadállások is összeomlottak. Az olasz csapatok Imru herceg 30 ezer főnyi csapatára háromnapos véres küzdelem után Akszumtól nyugatra, Sire vidékén megsemmisítő vereséget mértek. Az abesszineket olasa csapatok üldözik, rendetlen futásban menekülnek a Takazze folyó mentén. Másik jelentés szierint a február 29. óta tárté harc Imru seregének teljes vereségével végződött. Miután Mulugeta, Seyum éa Kassza herceg is vereséget szenvedtek, ezen a harcvonalon már csak felbomlott bandák uralkodnak. A japán hadsereg követelései London, március 3. Tokióból érfee®ett jelentés saeriint a japán hadsereg a következő politikai követeléseket állitolla fel: 1. Az állam politikája világosan körvenaiasza, hogy a hadsereg csak a császárnak felelős. ^ 2. A hadsereg eseményét tekintetbe kell venni. 3. Az ipar és a nyoimarsujtotta földmireeek között »t egyensúly helyreállítása, Japán népességével összhangban álló külpolitikai terjeszkedés Kinában és Mandzsúriában. Földi Mihály a Petőfi-Társaság tagja Budapest, március 3. A Petőfi-Társaság kedden délután tartotta tisztújító és tagválasztó közgyűlését. A közgyűlés újból Pékár Gyulát választotta meg a társasáé elnökévé. A társaság rendes tagjává agyagfalvi Mező Istvánt és Földi Mihályt választotta. Gyukíts és egyéb jóminőségü férfi divat kalapok nagy választékban Pollák Testvéreknél. Csekonics u. H