Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-27 / 80. szám
1956 március 27. DÉIMAGYARORSZAO ÉíiTGÜki Az idő A Szegedi Meteorológiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 24.0, a legalacsonyabb 6.2 C. Á barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 758.8, este 754.0 mm. A levegő páratartalma reggel 75, délben 35 százalék. A szél iránya délkeleti, erőssége 2—3. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Élénkebb szél, változó felhőzet, több helyen, főkép az ország nyugati és északi részein eső, egyes helyeken esetleg zivatar. A hőmérséklet az ország déli részein még magas marad. STAUFFERPusz tasajt vi iágmárka Ezt kérj© mindenütt I t0B — Dr. Éliássy Sándor vidéki főkapitány Szegeden. Dr Éliássy Sándor, az államrendőrség vidéki főkapitánya napok óta Szegeden tartózkodik, hogy a szokásos évi hivatalvizsgálatot megejtse, A vidéki főkapitányt dr. B u ó c z Béla főkapitányhelyettessel az élen a szegedi rendőrkapitányság tisztikara fogadta. A hivatalvizsgálat befejezése után csütörtökön délelőtt a rendőrlegénység a fogadalmi templomban szent áldozáson vett részt, nyolc órai kezdettel a főkapitány szemlét tartott a kivonult rendőrcsapatok felett. A szemle befejezése után a kivonult csapatok diszmenetben vonultak el dr. Éliássy Sándor'előtt. Éliássy főkapitány a déli órákban dr. Buócz Béla főkanitánvhelvettes társaságában látogatást tett dr. Pálfy József polgármesternél. — A Máv. húsvéti forgalma. Budapestről jelentik: A Máv.-tól kapott értesülés szerint a húsvéti erősebb utasforgalom akadálytalan lebonyolítása érdekében intézkedés történt, hogy a menetrend szerint közlekedő gyors és személyvonatok szerelvényei megfelelően megerősíttessenek. Egyes vonalakon külön vonatok is indulnak. Április hó 4-én a szegedi szerelvény Budapest-nyugati pályaudvarra 20.58 perckor érkezik Ceglédről. Az 1719. számú személyvonat erősítés nélkül két részben közlekedik. A szegedi szerelvény Ceglédről 3 óra 8 perekor indul és Budapest-nyugati pálvaudvarra 4 óra 43 perckor érkezik. Ugyanígy történik a közlekedés hétfőn, kedden és szerdán is. — Előadás a budapesti egyetemen a szegedi tanyavilág közigazgatásáról. Érdekes meghivót kapott dr. Pálfy József polgármester Budapestről A meghívót dr. Magyary Zoltán egyetemi tanár, a racionalizálás kormánybiztosa küldötte és arról értesítette a polgármestert, hogy a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem közigazgatástudományi intézetében hétfőn dr Kiss István előadást tart „Szeged tanyai közigazgatása" cimen. Az előadást vita követi. A polgármester kijelentette, hogy szívesen felmenne erre az érdekesnek ígérkező előadásra, de a hétfőre összehívott kisgyűlés miatt nem mehet, lehet azonban, hogy az egyik főtisztviselővel képviseltetni fogja magát a város. x Cukorbetegeknek Tresfarin-tápszerek Márkusnál. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Hatósági Munkaközvetítőben: 1 kötélgyártó, t villanyszerelő hadigondozott, 1 órás, 1 kalaposnő, 1 hölgyfodrásznő, 3 qyomdász, 8 téglagyári munkás hadigondozott, 2 cserépverő vidéken. 1 kézi szabósegéd. — Epe- és májbetegségeknél, elsősorban epehólyagkatarrus, epekőképződés és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású természetes „Ferenc József" keserűvíz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókura leggyakrabban ugy válik igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vizzel keverve isszuk. — Szombaton 01 össze a tanítói internátus épitési bizottsága. A tanítói internátus építési bizottsága szombaton tart ülést Budapesten. Ezen az ülésen foglalkoznak a Hősök Kapuja ügyével és hagyják jóvá azokat a változtatásókat, amelyek az épület eredeti tervein szükségesek a Hősök Kapuja megvalósításával kapcsolatban. Az épitési bizottság ülésén a várost Berzenczev Domokos műszaki főtanácsos, a mérnöki hivatal vezetője képviseli. x Kóstolja meg a halászlét a Prófétában! — Házasság, péntek, szombat este: a színházban. — A Szegedi Temetkezési Egyesület szerdán tartotta közgyűlését Lantos Béla elnöklete alatt az ipartestület székházának nagytermében. A nagy érdeklődés mellett tartott közgyűlést elnöki megnyitó nyitotta meg, amely után az évi jelentést vette a közgyűlés tudomásul. A zárszámadást, a vagyonmérleget és a jövő évi költségelőirányzatot a közgyűlés elfogadta. Az inditványok letárgyalása után a közgyűlés megválasztotta a választmányi póttagokat és a számvizsgáló bizottságot A közgyűlés Lantos Béla elnök zárószavaival ért véget. — Fischer Kézimunkaház, Kárász-ucca t2. — Nők napja-ünnepély. A szociáldemokrata párt szegedi pártszervezetének nőmunkás csoportja 29-én, vasárnap délután 4 órai kezdettel az ipartestület nagytermében nők napjaünnepélyt rendez. Az ünnepély program ;án szerepel az Altalános Munkás Dalegylet énekkara, az „Élő munkás" cimü darabot előadják a Munkásszinpad tagjai, szaval Stem Dávidné, ünnepi beszédet tart Két hl y Anna országgyűlési képviselő, a Munkás Testedző Egyesület mandolinzenekara játszik, tornagyakorlatokat mutat be a MTE tornacsapata. „Akiknek egy a sorsuk" színdarabot előadják a Munkásszinpad tagjai. — Istentisztelet a zsinagógában pénteken este fi órakor, a hétköznapi istentisztelet reggel fél 7 és este 6 órakor kezdődik. — Az Iparostanonciskola Leányönképző Körének ünnepélye. Az Tparostanonciskola Leányönképzököre szerda délután nyilvános előadás keretében mutatkozott be. A nivós előadást Gidl Ilona nyitotta meg, majd dr. Varga Gézáné emlékezett meg március tizenötödikéről, Herkner Erzsébet nagy hatással szavalt, szavalataikkal még szerepeltek az önnepélyen: Gidl Ilona. Udvary Margit és Nádasdy Ilona. Hegedfis Mária és Dobó Teréz énekeltek, majd Molnár Ilona magyar számokat mutatott be, Hernádi Margit figvesen zongorázott. Nagyon tetszett á közönségnek Gidl Ilona és Radics Lidia páros jelenete, H e ge d ü s Ilona és N á d a s d i Ilus humoros magánszámokat adtak elő.. A közönség Mikesen tapsolt az fiaye* szereplőknek ; a leányönképző kör vezetőjét, dr Varga Gézánét is melegen ünnepelte. — Hosszú évek óta. nem aratott olyan nagy sikert darab, mint Heltai Jenő verses színpadi müve, A néma levente. Erről a darabról hoz pompás felvételeket a Színházi Élet uj száma." ÚgyvSívacsora dr. Vfnkler Elemér tiszteletére (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön este a szegedi ügyvédtársadalom baráti vacsora keretében ünnepelte dr. Vinkler Elemért kormánytanácsossá történt kinevezése alkalmából. A vacsorán nagyszámban jelentek meg az ügyvédek és jelöltek. Elsőnek dr. Széli Gyula, a kamara elnöke üdvözölte dr. Vinkler Élemért és örömmel adott kifejezést az öt ért kitüntetés miatt. Az ügyvédek mai helyzetében — mondotta — örülni kell, ha akadnak Vinkler Elemérek, akik ugy a közélet, mint az ügyvédi pályán tisztességet és megbecsülést szereznek nemcsak saját magliknak, de a karnak is, ahová tartoznak1. Dr. Bodnár Géza az Ügyvédszövetség szegedi osztálya nevében köszöntötte dr. Vinkler Elemért, majd dr. vitéz Galamb Sándor a vidéki ügyvédek üdvözletét tolmácsolta, végül dr. L i p p a y József, a szegedi ügyvédjelöltek körének elnöke, a jelöltek és a fiatal generáció nevében mondott felköszön-" tőt. Dr. Vinkler Elemér meghatott szavakkal mondott köszönetet a baráti szeretetnek és jóindulatnak azért a számtalan jeléért, amellyel elhalmozták. Kitüntetését a kar megbecsülésének tekinti. Beszéde végén fogadalmat tett, hogy továbbra is hűséggel fogja szolgálni a kari ügyeket. A vacsora után a megjelentek még sokáig együtt maradtak. Mély fájdalommal jelentjük ugy a magunk, mint az elhunyt testvérei és az egész rokonság nevében, hogy szeretett feleségem, jóságos édesanyánk Kaufmann Jőzsefné sz. Szilasi Leonka f. hő 25-én, boldog házasságának 27-ik évében, 48 éves korában csendesen elhunyt. Kedves halottunkat pénteken, f. hó 27-én délelőtt féltizenkettö órakor kisérjük utolsó útjára a szegedi zsidó temetőből. Szegeden, 1936 március 26 KAUFMANN JÓZSEF férje, ANDRÁS, ISTVÁN, £VA gyermeki ÁLDÁS EMLÉKÉRE Külön villamos indul tizenegy órakor a Dugonics-térről. — Minden külön értesítés helyett. Kun Bêla Spanyolországban Barcelona, március 26. Szélsőbaloldali körökben elterjedt hirek szerint Kun Béla Barcelonába érkezett és érintkezésbe lépett a spanyolországi kommunista vezérekkel, hogy miképpen láthatná el legeredményesebben Spanyolországban kiküldetését. — Építőmunkások gyűlése. A Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetségének szegedi csoportja 29-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor az Épitőmurakásotthonban (Fodor-uoca 10.) évi rendes közgyűlést tart, melyen a legkisebb munkabérek megállapításának fontosságát Ladváns z k i József ismerteti. — Idegesség, fejfájás, álmatlanság, reggeli roszszullét, levertség, bágyadtság, szédülés esetében a természetes „Ferenc József" keserűvíz azemésztőszervek hiányos működéséből eredő zavaróik nagy részét azonnal megszünteti, az étvágyat erősen fokozza s visszaadja a testnek és szellemnek régi frisseségét. Az orvosok ajánlják. — Birkózás közben karját törte egy kisfiú. B e r k o v i t s Miklós 10 esztendős iskolásfiú csütörtökön délután a Lechner-téren birkózott egy barátjával. A birkózás szerencsétlenül végződött, a kisfiú könyökben eltörte a karját. A mentők vitték be a közkórházba, ahol ápolás alá vették. A szerencsétlenül járt kisfiú Berkovils Rudolf kereskedő fia. — Háziasszonyok! Megjelejit a Dr. OETKERgyár 1936. évi első kiadású fényképes receptkönyve, melyet kívánságra bárkinek ingyen és bérmentve küld: Dr. Oetker A. Tápszermüvek Budapest, VIII. Conti-u. 25. Sütőpor és vanilin-cukor ára most levelenkint 12 fillér. — Pászkahirdctmény. A hitközség közil tagjaival, hogy csak azok pászkaszükségletéről gondoskodhat akik utalványaikat keddig kiváltják. Tojásos pászka kilogramonkint 2 pengős árban kapható. — ELŐADÁSOK. 27-én, pénteken este fél 8 órakor a Munkásotthonban (Hétvezér-uoca 9.) Dán i János törvényhatósági bizottsági tag „A japán állam és társadalom kialakulása" eiraen tudományos előadást tart. — Az Alföldi Utazók és Kereskedők Egyesülete szombaton este 9 órakor Klauzál-tér 5 szám alatti helyiségében előadást rendez a polgári légvédelemről. Vendégeket szívesen, látnak.