Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-24 / 72. szám
1930 március 24. Df IMAGYARORSZAG 7 Sport Rossz iáték, reális vereség * Budai 11—Szeged FC 3:0 (2:0) Sürgős változásra van szükség a Szeged FC~ben i Eddig még nem sikerült legyőzni a Budai 11-et Szegeden — mondták vasárnap az ujszegedi pályára igyekvő drukkerek —, a nyolcadik találkozón meg fogja mutatni a Szeged FC, hogy a tavaszi szezonban balszerencséje volt... A ragjogó márciusi vasárnapon az amatőrök még javában rúgták a labdát, amikor a közönség már elfoglalta helyét ós türelmetlenül várta a nagy összecsapást. Mindenki az uj centerre volt kíváncsi. Az uj center játéka azonban csalódást keltett. * Azonnal a játék kezdetén a Budai 11 tama dott. — Ez osak a kezdeti lendület! — állapították meg, de a Budai nem akarta tudomásul venni, hogy a szegedi csatársor is szerstné próbára tenni Havas képességeit. Szebbnélszebb támadások gördültek a pályán; Sztancsikék állandóan a szegedi kapu előtt tanyázlak és a hatodik perc lehűtötte a szegedi reményeket. Ott pattogott a labda a szegedi kapu előtt és Stancsik vérszepénv In-'he v+nt, talált a kapuha Pálinkás mellett. 1:0. A reményt még nem vesztette el a közönség. Most jön a Szeged FC ... — ehelyett azonban örülnie kellett annak is, hogy Komáromi tiszta helyzetben sem találta el a kaput és Rökk közelről küldött bombáját Pálinkás védte. A szegedi védelem állandóan munkában volt; Saoyka remekül állta az ostromot. A szegedi csatársor Jóformán még a félpályán sem ment ál; a 25. percben kapta Korányi az első labdát. A szegedi csatárok egyetlen komoly támadása is ekkor volt; Láng lövéet küldött a budai kapura, ez volt minden, amit az uj centertől láttunk. A 32. perc ujabb budai gólt hozott; Pálinkás egy magas labdát Komáromi elé dobott és ff center n€tn hibázott. (2:0.) * A közönség körében egyre fokozódott az elégedetlenség. A szünetben mindenki a csapat gyenge játékáról beszélt és olyan pesszimista volt a hangulat, amilyen még alig volt Szege den. Csodálkoztak azon, hogy Lángot leszer ződtették. A második félidőben, csak a 43. percben történt feljegyzésre való esemény, amikor Rökk beállította a végeredményt. (3:0). Ebben a félidőben nem láttunk mást, mint erőtlen szegedi próbálkozásokat és egy-két budai durvaságot, bírói erélytelenséget. A szegedi támadósor egyetlen egészséges akciót sem vezetett; a Budai 11 megérdemelten győzött. * A közönség kedvetlenül távozott a pálvárói Nem a vereség kedvetlenítette el, hanem a játék. — Nem tudom, hol a tulajdonképeni hiba — mondotta egy funkcionárius. Kétségtelen, a vezetés sok kívánni valót hagy hátra; az utóbbi időben hibát-hibára halmozott, de a játékosok, egy-két kivételével, formán kivül vannak Lángot nem lett volna szabad leszerződtetni. A hibákat sürgősen korrigálni kell. A Szeged FC a nyolcadik a tabellán. Villányi elnök nyilatkozata A vasárnapi vereséggel kapcsolatban támadások hangzottak el Villányi Ármin, a szegedi klub ügyvezető-elnöke ellen. Azok a támadások az elnököt okolják a vereségért és hibáztatják, hogy Láng Győzőt leszerződtette a sportbizottság hozzájárulása nélkül. Villányi Ármin a támadásokkal kapcsolatban kijelentek te, hogy Láng lsszerződtetése nem az ő egyéni akciója volt, ahhoz több vezető hozzájárult. Az elnöki tisztségről még a szezon elején lemondott, tisztán sportszeretetből működik még, mert eddig senki nem akadt, aki átvette volna a klub vezetését, — A vasárnapi vereség reális volt — mondotta tovább. Nem értem, miért csodálkozik a közönség azon, hogy a csapat kikapott a Budai 11-től, amely ebben a pillanatban a Hungária mellett a legjobb formában lévő ligaegyüttes. Legyőzte azt az Újpestet, amely előtte való héten 8:0-ra verte meg az SBTC-t ós amely vasárnap 4:l-re győzött a Ferencváros ellen. Ehhez a teljesítményhez nem kell kommentár. — Egyébként — mondotta végül Villányi — bárkinek szívesen átadom az ütr-vezetést.. Meglepetések az amatőrök vasárnapi fordulóián Hires (SzAK) és Csöke (SzEATC) lábtörést szenvedett Meglepetésekben bővelkedett a vasárnapi amatőrforduló, amelyen két súlyos baleset történt: Hires János, a SzAK jobbszélsője és Csöke László (SzEATC) lábtörést szenvedett. Vasutas—HTVE 2:1 (1:1) A tavaszi szezonban még veretlen szegedi csapat váratlanul nehéz ellenfelet kapott a HTVEben, győzelme reális. A gólokat Kiss, Virág, illetve Szűcs lőtték. KEAC-rSz. Máv. 5:1 (3:1) Az egyetemi csapat különösen a második félidőben játszott jól, győzelme ebben az arányban is megérdemelt Góllövök: Tóth II. (2), Bukoveczky (2) és v. ördögh. Reménység—SzAK 2:1 (1:1) Kiskunfélegyháza Tragikus körülmények között vesztette el a meccset a SzAK; az első félidő 7 percében Hires olyan sz?rencsét1enül csapott őssm a félegyházwl kapussal, hogy sipesonttőrést szenvedett. A lelkes játékos, amikor az autóba emelték, hogy a szegedi klinikára vigyék, igy szólt játékostársaihoz: — Velem ne törődjetek, csak nyerjétek meg a meeeset... A mérkőzést a deprimált SzAK nem nyerhette meg Kristóf, Poór. illetve Csillag lőtték a gólokat A késő esti órákban a Kiskunfélegyházáról visszatérő SzAK-játékosófc felkeresték a sebészeti klinikán Hírest. SzTE—SzTK 2.0 (1:0) Szentes. A jobban futballozó és többet támadó SzTK tehetet'»n csatársora miatt kapott ki. Kővesdi (11-esből) és Potáry ]őtte- a gólokat. MAK-KAC 4:1 (1:1) Makó A makói csapat jobb volt ellenfelénél és biztosan nyerte meg 3 mérkőzést. A MAK ezzel a győzelemmel a bajnokaspiránsok sorába lépett. A gólokat Szabó (2), Horváth II. Fazekas (ll-esből), illetve dr. Veroszta lőtték. HMTE-MTK 2« (1:0) Hódmezővásárhely. A makói csapat nem érdemelte meg a vereséget, csatársora azonban a kapu előtt nem volt eredményes. Mezőkovácsháza: CsAK—MTE 4:3 (2:2). A csabai alosztály derbijén balszerencséje miatt vesztett a honi csapat. Másodosztályú bajnoki mérkőzések. Szeged: KEAC II.-UTC 1:1 (1:1), Sylvánia—SzFIE 3:2 (2:1), Zrinyi-KAC—SzATE 2:0 (O.O), Postás— SzEATC 2:1 (10), Csöke, a SzEATC játékosa egy összecsapás alkalmával lábtörést szenvedett. A sebészeti klinikán ápolják. Makó: MAK II—Rákóczi 3:3 (1:1). ószentvíván: Hunyadi—SzAK II. 1:1 (1:0). Hódmezővásárhely: HMTE II-KPLE 1:1 (O.O). A Nemzeti Liga vasárnapi fordulójának eredményei. Budapest: Újpest—Ferencváros 4:1 (3:1) (!). Hungária—Phöbus 6:2 (1:1). Kispest —Attila 3:1 (2:1). Soroksár—SBTC 5:1 (2:0), Budafok—III. kerület 4:3 (1:2). Debrecen: Bocskai—Törekvés 8:0 (4:0). A Vasutas mezei futócsapata harmadik az országos vidéki bajnokságban. Vasárnap rendezték) meg Budapesten az országos mezei futóbajnokságokat,'amelyen Szegedről a Vasutas és a SzAK versenyzői vettek részt. A közel száz induló közfii a szegediek a kővetkező eredményt érték el: 28 Csonka (Vasutas), 32. Kovács (SzAK), 38. Juhász (SzAK), 41. Szalma, 60. Gyetvay, 61. Bertók, 62 Seller, 77. Pápai (Vasutas) Az országos vidéki csapatbajnokságban a Vasutas harmadik lett. Kovács I. és Hetényi (KEAC) lemondott a válogatottságról. A bejelentést Gálffy Endre szövetségi kapitány tudomásul vette. Kovács I. helyett Török (HTVE) fog játszani szerdán hátvédet Békéscsabán és Baloghy (Vasutas) utazik tartalékként a csapattal. 1 A hódmezővásárhelyi kardvívóversenyen as SzTK vivói 3:9 arányban vereséget szenvedtek a makóiaktól. A tiszti vivók győzelme. A HTSC vivói vasárnap szép győzelmet arattak a Makói VE fölött: a hármas tőrcsapat küzdelméből 8:1', a négyes kardcsapattalálkozóból 12:4 arányban keirült ki győztesen. A tőrcsapatban a HTSC-ből Varga, Keresztes 3—3 győzelmet aratott. A kardtalálkozónak ea az eredménye: Bardóczy és Nagy 4, Keresztes 3, Vigh 2, illetve Berkessy, Hubert, Klozsik és Szűcs 1—1 győzelem. A Szentesi Máv. megkoszorúzta dr. Tóth GynU sírját. Megható ünnepség színhelye volt vasárnap a felsővárosi temető; a Szentesi Máv. futballcsapata megjelent dr. Tóth Gyulának, a DLASz né* hai elnökének a sírjánál, amelyre koszorút helyezett. Gerecz Elemér mondott a szentesiek nevében beszédet. Beszélt az alszövetség súlyos helyzetéről, amely nem következett volna be, ha am igazságos dr Tóth Gyula lenne most is a DLASa elnöke A KEAC nevében Gönczv Pál mondott köszönetet a megemlékezésről. Szoyka — Szoyka. Jelentettök, hogy Szoykát, a Szeged' FC hátvédjét a drukkerek Szegedinek — keresztelték. Szoyka annak a közlésére kérte fel a Pélmagyarországot, hogy régi nevén kiváo szerepelni. Kószó rReálgimnázium) 107.1 ponttal győző« az összetett egyéni küzdelemben a Kiskunfélegyházán megrendezett kerületi ifjúsági tornószversenyen. összeállították a másodosztályú válogatott csapatokat. Szerdán délután fél négy órai kezdettel a SzFIE-pályán a szegedi II. osztály két csoportjának válogatottja mérkőzik egymással. A két válogatott: Kogutowitz-csoport: Izső — Zsemberi (UTC). Kucsera (Rákóczii - Pintér (Sylvánia), Pintér (UTC), Csonka (SzFIE) - Csányi. uJhSsz, Virág (Sylvánia), Gémes (SzFIE), Zákits (Rákóczi). Tartalékok- Korom, Gerabek. Kecskeméti (SzFIE). Bottka• rsonort: Tomin CK'TE) — Horváth (Hostás), Szabó (SzEATO — Marosán (KPLB). Székely (Postás); Gábor T rKPLE - Széli (SzEATQ, Schmutzler rZrinvi-KAC). Gerber II. (KiTE). Szilassy (PostásV "Gábor II. (KPLE). Tartalékok: Szabó, Havas. Merei (Zrinyi-KAC), Csúcs (Postás), Pintér (SzATE)Tavasz« rafeft'tMáttléná! tisztíttassa és festesse kon. Tisza Lajos krt 3». Br. Jéslka u. 2*, mélyen leszállított áraKi n em tud fa, nagyonrltka Podvennfl a szabás titka. Egyenruha és uri szabóság. Kígyó u. 3. Feketesas u. sarok. 14 14 Cserkészfelszerelések raktára. Wioiaw."WWWrtWiMfcti " '"MftM« erencváros-Szegeö FC márclQS 29-1 mérkőzésére leáueh 20 százalék eügedménmie! szombat estig vftltiiatóK a Dél magyarország íeauirodölában