Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)

1936-02-29 / 52. szám

z D£l. MAGYARORSZÁG 1956 február 29. egész országban súlyos zavargások törnének i szemben a város nyugodt, de eddig még nem ki. | történt megegyezés a hatóságok és a hadügy­Tokióból | minisztériummal szomszédos épületekben állo­érkezett utolsó hivatalos jelentés szerint ezzel másozó lázadók között. Az olaszok elfoglalták Amba Alaggit Győzelmi ünnep Rómában Róma, február 28. A keletafrikai helyzetről pénteken a kővetkező hadi jelentést adták ki: — Badoglio tábornagy táviratozza: Az első nadtest csapatai elfoglalták Amba Alaggit. Ma délelőtt 11 óra óta a hegy magaslatain, ahol annákidején Toselli és zászlóalja hősi halált halt, olasz lobogó leng. Az Amba Alagi hegy mintegy 30—40 kilo­méternyire délre fekszik az olasz hadsereg ál­Dr. Németh Antal a következőket mondot­ta a Délmagyarorszdg munkatársának: i— 'Amint ismeretes, a két állami színház Igazgatóságának felajánlották, hogy az idén rendezzék meg a szegedi szabadtéri játékokat. Márkus Lászlóval, az Operaház igazgató­jával együtt elkészítet lük az előadások költ­ségvetését ós eszerint a Nemzeti Színház 60.000, az Ope­raház is 60.000 pengős kiadással számol. A1 120.000 pengős összeg sem teljesen fit, le­het, hogy kevesebb lesz a kiadás, de lehet az is, hogy több. A mérnökök ezámitása szerint az általam elgondolt nézőtér építésének 65.000 pengő lenne a költsége. Á munkálatokat versenytárgyalás utján lehet­KARDOS tarhonya, levestészta, csőtészta ára lényegesen olcsóbb, minősége az eddigi kifo­gástalan. Mindenütt kap­ható. Gyári eladási helyek: Valéria tér 15.Károlyiu. 3 tal nemrégiben elfoglalt Amba Aradam hegy­csoporttól. Az olaszok Amba Alagginél is Ki­épített abesszin hadállásokat találtak. Amba Alaggi a dessziei abesszin főhadiszállás kulcsa. Róma, február 28. Este a város különböző pontjain a győzelem hirére zászlók alatt me­netek alakultak és éneklés közben a Venezia­palota elé vonultak. ne kiadni é6 a vállalkozók ajánlata között bizonyára lehetne válogatni. Ha olcsóbb aján­lat akad, ez csökkentené az előirányzott költ­ségeket. — Annyi azonban tény, hogy hozzávetőle­gesen 120.000 pengő az az összeg, amely nél­kül a kút állami szinház nem vághat bele e'o­bo a munkába. Véleményem szerint „Az em­ber tragédidjá"-1 az idén is szinre kell hozni a Dóm-téren, de nem a tavalyi keretek között, hanem egészen uj beállításban. Erre vonatko­zólag eredeti elgondolásom van: plasztikus szimultán színpad és forgatható nézőtér. A modellt már el is készítettük, a tervet ki is állítottuk legutóbb. — Más megoldásra a Tragédia előadásával kapcsolatban semmiképen sem vállalkozhatom — folytatta Németh. A publikum valami ujat vár. A Tragédia tavalyi előadását, bármily káprázatosan nagyszerű volt, nem lehet az idén megismételni ugyanezen hatásokkal. — A polgármester úrral még a f '.adtéri játékokról nem volt álkalmam beható',' an tár­gyalni. Amikor legutóbb Pálfy polgármester Budapesten járt, nem tartózkodtam otthon, igy elmaradtak a tárgyalások. A kultuszmi­nisztériumból várjuk, hogy beterjesztett költ­• •••DDnaqnonaa a~B~5 • Női modell kalapujdon- * ° ságok megérkeztek.° • KNITIEL, Kárász u. 5. — Alakításokat • g modellek után vállalunk. Uni6 könyv érvényes q1 • nadQannnnnnaoa-nn: ségvetésünkre megkapjuk a választ. Először a fedezet kérdését kell elintézni. — Egyébként — mondotta végül dr. Né­meth Antal — egyénileg alig hiszem, hogv a Nemzeti Szin­báz el tudná vállalni a szabadtéri játékok rendezését. Időm túlságosan ki van szabva, junius 20-án zár a Nemzeti Szinház és a nyáron alig más­fél hónapi idő áll rendelkezésemre, viszont 2—3 heti pihené? reám is férne már. Alig hi­szem., hogy ilyen körülmények között vállal­kozhatom a szegedi játékok rendezésére. — Az állami színházak saját rezsijükben nem vállalhatják a rendezés rizikóját, a rende­zésre csak akkor vállalkozhatnak, ha a rizikói vagy a kultuszminiszter, vagy a város vállal­ja. Mivel a miniszter nem igen vállalhatja, tehát csak a város maradhat hátra. Ezzel kapcsolatban kérdést intéztünk dr. Pálfy József polgár­mesterhez, aki leghatározottabban kijelentette, hogy ilyen körülmények között semmiesetre sem lehet szó az állami színházak bekapcsolásáról. — Az ember tragédiájához szükséges hat­vanezer pengős befektetést még reálisnak tar­tanám — mondotta a polgármester, de már a Szent Erzsébet legendája esetében nem, mert az idei játékokban nyilvánvalóan ez a mű töltené be azt a szerepet, amelyet a mult év­ben a Glaukos betöltött. A Szent Erzsébet legendájának előadása áldozatos hódolat len­ne Liszt emléke előtt, de ezt a hódolatot Szeged a maga erejéből semmiesetre sem mu­lathatja he. Kiírták a pályázatot a kulturpalotai állásokra (A Délmagyarország munkatársától.) A' könyvtári és muzeumőri szabályrendeletnek hosszas felterjesztése, módosítása és jóváha­gyása után végre meghirdette a város a VIII. fizetési osztályú muzeumvezetői és a IX. fize­tési osztályú könyvtárosi állásra a pályázatot. A muzeum vezetője a cim szerint egységes or­szágos tudományos státusnak megfelelően, ezentúl — mint megírtuk —, muzeumi óri, a könyvtáros alkönyvtárnoki cimet kap. 30 napos pályázati idő után a város felter^ jeszti a Magyar Nemzeti Muzeum tanácsához jelölés végett a beérkezett kérvényeket. A je­lölés rövidesen megtörténik és a törvényható­sági kisgyűlés talán még áprilisban megvá­laszthatja a muzeumi és kőnvvtári tisztvise­lőt. Mindkét bizottság tagjai között. Budapesten is. Szegeden is, mint értesülünk, kialakult már a vélemény a választásra nézve. Muzeumi «ír­nek a város vezetősége és a két bizottság fel­tétlenül egészen elsőrangú szakembert óhajt. Az alkönwtárnoki állásba minden kétségen kívül Szőke Mihály lén elő. aki mint helvet­tes könyvtáros intézte idáig is a Somogyi­könyv+ár nagyon sok tudást igénylő dolgát. Nagv nyelvtudásának is sokszor vette hasznát a város. M'NDiNÉSTE HANGULAT ÉS MOKA Próféta-Étteremben Uj zene! UJ »enel Záróra reggel 4 órakor Divat esernyők n6i és férfi P. 4.20-töl gyári lerakat „A Nemzeti Szinház nem vállalhatja a szabadtári játékok rendezését ^ A két állami szinház 120 ezer pengő hozzá|árulást kér a kultusz* minisztertől, vagy a várostól A polgármester a fövő héten Budapesten tárgyal (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Pálfy József polgármester vasárnap Buda­pestre utazik és két-három napot tölt a fővá­rosban. A polgármester már régebben elhatá­rozta útját, amellyel csak a főispáni installá­ciót várta meg. Budapesten döntést kivan provokáltatni elsősorban a szabadtéri játékok dolgában, hogy azután — akár jobbra, akár balra dől el a kérdés — megtehesse a szüksé­ges intézkedéseket az idei játékok előkészí­tésére. Tárgyalni fog a kultuszminiszterrel és a kit állami szinház igazgatójával; határo­zott választ kér arra a kérdésre, hogy a Nemr zeti Szinház és az Operaház vállalkoznak-e saját rezsijükben, vagy állami rezsiben a já­tékok megrendezésére. Valószínűnek látszik, hogy ezt a kombinációt el kell ejtenie a vjírosnak. Dr. Németh Antal, a Nemzeti Szinház igazgatója, aki csütörtö­kön este Szegeden tartózkodott és megnézte a színházban Lakatos László vígjátékában debütáló Beöthy Lidia alakítását, érdekes ki­jelentéseket tett. „120 ezer pengő nélkül az állami színházak nem vállal­kozhatnak a rendezésre44 Németh Antal nyilatkozata

Next

/
Thumbnails
Contents