Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)
1936-02-18 / 42. szám
4 D E C M A G 7 ÍRORSZÁG 1936 február 18. Nagy győzelmet aratott a spanyol baloldal a vasárnapi választásokon Uccai tüntetések — Statárium Saragossában és Andalúziában A kormány átadja a haíalmat - Szabadonbocsáftfák a politikai foglyokat, megnyitották a népházakat Madrid, február 17- Vasárnap zajlovak le Spanyolországban a képviselőválasztások- Az erős harc öt emberéletet követelt. A sebesültek száma: 32. A szavazatok összeszámlálásához hétfőn hajnalban kezdtek hozzá- Néhány óra múlva látni lehetett, hogy a baloldali pártok abszolút többséghez jutottak. A madridi uccákon győzelemittas tömegek voruliak fel Hintető menetben• A tüntetők hangos kiáltozással követelik a hatalom átadásátA minisztertanácsot rendkívüli ülésre hivták össze- Nem tartják kizártnak- hogy Azana elnökletével baloldali kormány alakulA kormány az ország egész területére kiterjedő hatállyal kimondotta a riadókészüHségiet. A minisztertanács felhatalmazta a miniszterelnököt. hogy szükség esetén az ország bármely he!yén kimondja az ostromállapotot• A köztársasági elnök családja magánlakosztályából a Nemzeti Palotába költözött át az esetleges tüntetések elöl- Kijelentette, hogy a nép akaratát feltétlenill tiszteletben tartjaDélben Madrid főútvonalán 500 főnyi csoport. vonult fel vörös zászlók a^t. Tehergépkocsikon odaérkezett rendőröknek nem sikerült szétszórni a tüntetőket- A vörös zászlók körül valóságos közelharc fejlődött ki a rendőrök és a tüntetők között. A zászlók végül is a rendőrség kezére kerültek- Több tüntetőt letartóztattakNagyszabású tűntetést rendezitek a tegnapi nap folyamán letartóztatott foglyok azonnal1 szabadlábra helyezése érdekében is- Amikor a 'üntetők a Buen Sucesso templomhoz érkeztek, a rohamosztagok megállásra szólították fel őket- Ebben a pillanatban lövések dördültek el, am1 óriást pánikot okozott A zavargásoknak hat sebesültjük volt, akik közül ketten belehallak sérüléseikbe. Saragossában kimo<ndlák az ostromállapotot. Az ostromállapot kimondására az adott okot. hogy a börtönben a politikai foglyok fellázaálak- A fogolylázadás akkor tőrt k>. amikor női hozzátartozóik ebédet vittek nekik- A rabok csak akkor csendesedtek le. amikor megjelent közöttük ejry újonnan megválasztott baloldali kóoviselő, aloi nyugalomra intette őket. A kormány Andalúzia tartományban is kihirdette az ostromállapototLargo Caberno, a szociáldemokrata párt vezére délután felkereste a miniszterelnököt, akitől kérte, hogy a kormány az ország egész területén rendelje el a népházak kinyitását. A miniszterelnök ezt megígérte, a madridi népházat haladéktalanul megnyitották. — Kértem továbbá — mondotta a politikai foglyok szabadlábrahelyezését. Valladarez miniszterelnök már ki is adta a szükséges utasításokat és a foglyok első csoportja már elSzakkApiett, hosszabb gyakorlattal biró egyének munkafelügyelftnek, áztató és gerebenezti mesternek keuderayárba felvétetitek. Ajánlatok bizonyítvány másolatokkal. Kendere-vár. jeligére BLÖCKNERJ. hirdétőirodába, Bud, »pest, VI. Vilmos császár ut. 33. hagyta a börtönöket A kormány továbbá engedélyezi a politikai menekülteknek az országba való visszatérését. A madridi népház a rádió utján tudatta a munkássággal, hogy a néparcvonal a munkához való visszatérést és a teljes rend megőrzését kívánja. A kiáltvány szerint a Valladarez» kormány csakis a rend helyreállítása esetén tudja megtenni intézkedéseit abban az irány» ban, hogy a hatalmat március 16-án utódjának átadja. Este a miniszterelnök a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy az egész országban nyugalom van. Mindössze néhány helyen volt kisebb csoportosulás, amelyeket azonban könnvüszerrel szétszórtak. Megbízható forrásból származó értesülése szerint Valenciában a fegvenclázndás alkalmával egy rendőrtisztet megöltek, többet megsebesítettek. Ujabb és ujabb előterjesztések a Pettykó—Lázár perben A sértett egyetemi főtanácsos ellenb7zonyitása — A vádlott járásbiró ujabb vádjai (A Délmagyarország munkatársától) Az ismeretes Pettykó—Lázár-féle sajtópert tárgyalta hétfőn ismét a törvényszék Várfal-tanácsaAz edd'gi tiz tárgyalás a bizonyítási indítványok előterjesztéséből állót1, hétfőn ismét b'ztr nyitási kérelmekkel telt el az idő- A teremben megjelent dr- Paraszkay Gyula* a törvényszék elnöke is, aki az egész tárgyalást végighallgatta- Elsősorban az ellenbizonyítás előterjesztésére került sor- Dr- Dettre János, a sértett képviselője állott fel. de még mielőtt megszól alhatott volna, lázár iárásb'ró azt a kérelmet terjesztette e'ő. hogy az ellenbizonyítás előterjesztés« után azonnal ő is felszólalhasson, valóságbizonyitási indítványt akar előterjeszteni— Nem volt még elég---? — kérdezte az elnök— Vat) azonkívül egyéb eJőterj eszen1 valóm is _ felel?« a vádlottDr- Dettre János előterjesztésében» mindazokra a körülményekre, amelyekre nézve a biróság már elrendelte a bizonyítást, részletes ellenbizonyítást ajánlott fel, részint azokat a tanukat kérte kihallgatni akiket a vádlott is kért. de számos ui tanura is hivatkozol és különböző iratok beszerzését kérteSorra vette a vádlott állításait és minden pontra kijelentette, hogy a kihallgatandó tanuk és a beszerzendő okiratok az állitások ellenkezőjét fogják igazolni- Nem felelnek meg a valóságnak a vádlód oikkének vádjai, az ellenbizonyítás eredménye ezt fogja dokumentálniA bíróság ezután azonnal visszavonult az ellenbizonyítás feletti határozathozatalra- A törvényszék nagyrészben helyt adott az ellenbizonyítási kérelemnekEzután került sor a vádlott dr. Lázár Ferenc kérelmének előterjesztésére. Tanukait jelentett be arra nézve, hogy drPettykó János nem tartotta be a közszáHitási szabályokat az ő ellenőrzésére hivatott ellenőr» bjzta mejj a bevásárlásokká Kérte erre vonatkozólag beszerezni az _ esrve'iem gazdasági hivatalának számadásait is- Bizonyítást ajánlo{t felt arra is. hogy mint az egyetem gazdasági hivatalának ideiglenes igazgatója, okirathamisításokat követett el Tanukat kért kihallgatni arra is, lvogy Pettykó az egyetemi építkezésekre leküldött százezreket és milliókat bankokban helyezte el, a visszavétel után azonban a kama'okat nem vételezte be. azt ö és társai felosztották maguk között- Tudatosan nem adóztatta meg a magasrangu miniszteri tisz'viselőknek közpénzekből juttatott sokezer pengős jutalmát sem, később kibocsájtották a le nem rótt adók fizetésére vonatkozó felszólításokat, nagyrésze erre be is fizette az adót, de azt — folytatta — Magvarországon példátlan módon visszafizették nekik- pedig nem is tiltakozott ellene- Pettykó János — mondotta ezután Lázár — a mindezekre vonatkozó adatokat kitépte, kiradírozta a könvvekböh de az iratok megsemm'sitése miatt nem indult sem fervelmi eljárás, az elvetem eazc1 ' i és rektori hivatalában még csak nem is keresték ezeket az iratokat. Kérte az egyetem professzorainak. dr- Szepesy pénzű gy'gazgató 6» még számos tanú kihallgatásátLázár biró ezután arTÓl beszélt, hogy mUyeö hajsza folyt ellene— Velem szemben dicsőHették a közpénztolvajokat — mondotta —» akik stiklijeinek leleplezésre is sor kerül rövidesen- Ebben az irányban én Is tenni fogok valamit- Kaszinói bojkottot is megkíséreltek ellenem és törvényszéki orvosszakértői igazolvány tanúsítja, hogy az idegeimet mennyire megviselte ez a hajszaEs mégsem vettem ki a javasolt betegszabadságot, hanem elláttam megdicsért munkaeredménnyel hivatalomat- Nem voltam hajlandó bé" kenyílatkozatot tenni és Szegedről elment», mert hittem és hiszem, hogy az igazság diadaJra jut és a velem szemben állók elbuknakAz én jóslataim beszoktak válni- Szeged levegőjét megfertőző erkölcsi halottak eltakarítása már folyik••• Dr- Lázár Ferenc végül arra kérte a bíróságok hogy már most kezdje meg a bizonyítási eljárás lefolytatását• mert hiszi, hogy a meglévő iratok birtokában, 30-40 tanú kihallgatása után a biróság olyan helyzetben lesz. hogy felmentő ítéletet hozhat- , . . . — Hát vo>t benne valóban bizonyítási indítvány. de az utolsó rész elmaradhatott volna, mert az már a védőbestédre tartozik - ief gyezte mez az elnökA vád'lott előterjesztése után azonnal szót kért dr- Kleitsch Imre ügyész és tiltakozott aa ujabb indítvány ellen. Ezzel — mondta — S vádlott megint csak a főtárgyalás akarja elhúzni- Tiltakozott az e'len. hogy a vádlott krltiizália a bíróság intézkedésedA biróság a pótlólag előterjesztett indítvány fölött később fog határozni, jelentette fci végül az elnök és a tárgyalást elnapolta az ulabb határnapig Tolnay Kornél meghalt Budapest, február 17. Hétfőn délután a gyárosok és gyárigazgatók klubhelyiségéiben hirtelen! meghalt Tolnay Kornél, a Máv. nyugalmazott elnökigazgatója, volt államtitkár 71 éves korában. Szivszélhüdé6 ölte meg. Toscanini lemondott a n*wyorki filharmonikusok vezetéséről London, február 17. Toscanini, a világhírű karnagy hivatkozással arra hogy 60 éves, lemondott a newvorki filharmonikusok zenekarának vezetéséről A visszavonu'ás ismét válságba dönti Amerika leghíresebb zenekarát, amelynek fővonzereie Toscanini volt.