Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)
1936-02-13 / 38. szám
2 D t. f MAGYARORSZÁG 10^6 február 13. 6—7—8 pengős munkabéreket fizetnek. A minimális munkabér megállapításával egyidejűleg be kellene vezetni a 48 órás kőtelező heti munkaidót. Takács Ferenc a hódmezővásárhelyi Korona-textilipar munkásainak helyzetét tette szóvá. A gyár évek óta állandóan csökkenti a munkások bérét. 5—8 éve dolgozó munkásoknak 8—10—12 fillér órabért fizetnek. A munkások szervezkedését elbocsájtásokkal torolják meg és azzal fanyegetődznek, hogyha az üzem ügyeibe kívülről "beavatkoznak, akkor azt román területre viszik át. A javaslatot elfogadta. Bornemisza Géza iparügyi miniszter válaszolt a felszólalásokra. — A kérdés az egyik legfőbb iparágat, a textilipart érinti — mondotta —, mert az ország 70—78.000 női munkásának fele a textiliparban dolgozik. A textilipar helyzete a nők foglalkoztatása szempontjából bizonyos mértékben speciális, vannak olyan munkaszakaszok, ahol a női munkaerőt a férfi munkaerővel nem lehet pótolni. Ezért azokban a gyárakban, ahol éjjel is tart az üzem, nem lehetett végrehajtani n nők éjjeli munkájának eltiltását A kormány a közénutat választotta azzal, hogy fokozatosan haladva, évről-évre iparkodik érvényt szerezni a tőrvény rendelkezéseinek és az átmeneti időt lehetőleg a minimumra akarja csökkenteni. Elhatározott szándéka, hogy a gazdasági viszonyok javulásával kiszorítja a nők éjjeli munkáját. A miniszter ezután visszautasította azt a vádat, hojjy a munkásszervezeteket a hatóságok üldözik. A munkabéregyeztető bizottságban mindig résztvettek a szocialista munkások megbízottai. Ezután azt mondotta, hogy a textilmunkások átlagos évi keresete 800—1040 pengő között mozog. — Igazi munkásjólét csak nyugodt termelési viszonyok között lehetséges — fejezte be szavait az iparügyi miniszter. Bornemisza Géza beszéde közben lépett a terembe Gaál Olivér, a lengyeltóti kerület uj képviselője, akit az egész ellenzék lelkes tapssal fogadott. A Ház ezután az önműködő táblaüveggyár(ásnál alkalmazott munkások munkaidejének megállapításáról szóló egyezmény tárgyalására tért át. Proppcr- Sándor kérdezte a kormánytól, hogy mikor tér át Magyarország a 8 óiai munkaidőre. Alig van már számottevő ország, ahol a 8 órai munkaidő rég nem tulha•adott álláspont. Ezután áttértek az interpellációkra. Tóbler János az államvasutak pályafenntartási munkásainak béréről interpellált. Winchkler István kereskedelmi miniszter válaszában közölte, hogy tavaly októberben bizonyos munkabéremelés történt. Mózes Sándor a földmüvelésügyi miniszterhez interpellált a kamilla és gyógynővénykartell káros működéséről. Darányi Kálmán föld müvelésügyi miniszter kijelentette, hogy a Nemzeti Bank kétesére rendelte el a kamillakivitel nw^sz^rvezését, mert annak fejében nemes valutát kapunk. A mezőgazdasági kamara állapítja meg, hogy a gyűjtők hat fillért kapnak a kamilla kilósra mjáért. Mózes Sándor második interpellációjában .1 szerződések vagyonátruházási illeték céliából való bemutatása körüli visszaélésekről interpellált Mózes Sándor harmadik interpellációjában a kincstári terheknek az ingatlanokról aló törléséről és részletfizetés esetén részlettörlési és tehermentesítési engedménvek kiadásáról szólt. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter válaszában hangsúlyozta, ha köztartozással terhelt ingatlan egyrészét elad iák és a tulajdonos az eladott részek részlettörlesztését kéri, az ilyen kérelmet esetenkint kell elhirálni. A legnagyobb méltányosságra utasította a kérdés elbírálásánál az adóhivatalokat. P e t r ó Kálmán az ipari szesz kérdésével foglalkozott, helytelenítette, hogy 300 vagont dömpingárban kapnak a szesztermelésre, Nem fog nyugodni addig, amig a mezőgazdaság érdekében megfelelő megoldást nem kap a sz^szkérdés. Fabinyi Tihamér kijelentette válaszában, hogy az évek óta követett gvakorlnttól és jogos Igénvről van szó. Hála Istennek, devizabclvzetünk sokkal kevésbé nr><?von nehéz, (Derültség) mint egv évvel erelrttt volt. — A gyermekek cukorfával semilven összefüggés ntnes. az ínséges vidékeken a kormány 300 vhgon ingyen cukrot hocsáit rendelkezésre. Annak pedig, hogy a cukor nem olcsó, nem a pénzügyminiszter az oka, aki az államháztartási egyensúlynak fenntartása énekében kénytelen a cukrot további adóval sújtani. Vázsonyi János azt az egyenlőtlenséget tette szóvá, amely a kisipari társadalom és a gyáripar, a kiskereskedelem és a részvénytárA% ipari isovella „Megbízhatósági" szakasz, ipari numerus c?ausust biztosíték, kereskedő nem vállalhat ipari munkát Budapest, február 12, Bornemisza Géza ipar ügyi miniszter szTdá i délelőtt a Nep-ben tsmertete az ipari ttÓvel'dl> ame'y az iparosok és kereskedők körébe nagy meglepetést keltettA miniszter a közkereseti és betét' társaságok iparengedé'yével kapcsolatos Intézkedések ismertetése után a novellának azt a szakaszát o'vast fel._ amely mestervizsgáról szólA tervezet szerint a mestervizsga leté'de alól felmentést adni nem [ehet. Ezzel ke'' igazolni a szakismeretet és a szakmabeli készségei' Aki nem tette 1« a mestervizsgát, az csak az .¿páros" szót használhatja- Ez a rendelkezés azokra, ak'k iparengedélyüket 1023 november elseje előtt sz«rez'ék> nem vonatkozikA noval'a 12- szakasza szerint az engedélyhez kötött iparengedélyek számát előre meg lehet határozni. Van a szakasznak o'van rendelkezése Is, anrMy szerint az iparűzést kaució letételéti5l is függővé lehet tenni A 16. szakasz- az úgynevezett kereskedőszakasz, amély Igy hangzik: »A kereskedő, akinek csupán keresd lel'n1 szakmára vona,kozó< ipariga»Vv^nva va« cipő, férfi- és ffumha. női- és ledrvruha> valamint j szörmeáru elkészítését és javítását nem vállalhatja, az említett áruk elkészítése, vagy iax^ tása céljából mértéket sem vehet." saságok teherviselése kőzött mutatkozik. Fabinyi Tihamér kijelentetle hogy az adóalapok fokozottabb és jobb munkálását lelkiismeretes igyekezettel lehetővé teszi, mert érzi, hogy az ádóelosztásnak arányosabbnak és igazságosabbnak kell lenni. Az ülés este 8 óra után ért véget Az a kereskedő, akinek erre iparengedélye van, a vevőt kiszolgálhatja, mértéket vehet de a munkát csak amnak végzésére Jogosult .iparossal végeztetheti- Ez a rendelkezés kisebb igazításokra nam terjed ki- A rendelkezést a fent említett árukon kívül az érdekképviseletek meghallgatása u*án k< lehet terjeszteni o>yan árukra is, amelyek képes' tésihez kötött. ipai munkakörébe tartoznak- A tervezet szerint el lehet tiltani az ipari és kereskedelmi munkának egv helyiségben va'ó elvégzésétA 19- szakasz- amely körül heves nagy viták hangzanak, az úgynevezett ..megbízhatatlansági szakasz"• Ennek módosított formáját ksmer'iette most a miniszter- Eszerint az ipar engedélyt szabályszerű eljárás alanlán határozott, vagv határozatlan időre el lehet vonrd ha az iparost az állam, vagy s?em*rem ellen, vagy nyereségvánvbM elkövetett vétsé* miatt három hónapot meghaladó smbadsá^vesztásre jogerősen elitékék, vagy ha olyan cselekményt követett el. amely a szakmai megbízhatóságot kétségessé teszi és hlrom éven belül h^rnnr izbem jogerősen elítélték, de kétszeri elítélés esetén is meg 'ehet tőle vonn' az Ipar gyakor1ásáf' « ^ t i. Abban az esetben, ha az iparengedélyt határozott időre vonják el, eninek tartama nem tehet hosszabb — öt évnél Amennyiben az iparűzési jog elvonása határozatlan Időre tör'ént az illető megfelelő időn ál tanúsított kifogástalan magav'sele1 u'án vls$zakaohatia íparjogositvátiyát. A reálloggal rendelsz« iparos büntetés esetéin redliogát értékesíthetiAz iparűzési Jog elvonása ügyébem a közigazgatási bírósághoz halasztó hatálya panasznak van helyeAz agyefemi kereszt-mosislom Szerdán este Kisebb diákcsoportok sorra törtök az Intézeteket es Minden tanteremben elhelyezték a kereszteket (A Délmagyarország munkatársától) Szerdáin az esti órákban váratlan fordulatot vett az a mozgalom, amelyet az ősszel kezdett el a szegedi egyetemi ifjúság egv nagyobb részeMint emlékezetes- novemberben ucoai tüntetések kisérték a diákság gyűléseit. A diákság ©gyes szerveze'ei akkor elhatározták, hogy keresztet helyeznek el az összes egyetemi tantermekben- Az egyik gvülés után szimbo'ikusam el is helyezték az első keresztet, a mozgalma' azonban akkor nem tud'á1- belezni, mert az egyetemi tanácsos is foglalkozott az üggyel abból kiindu'va. hogy a diákság a keresztelhelyezésre mem kért engedélyt az egyetemi hatóságoktólA keresztmozas'om azóta is tnrto't több p ülésisel, memorandummal és határozattal- Az egyetemi tanács kimondotta, hngv a tantermekben a maeyar rímért helyezik el, amelv magában foglalja az apostoli kettős keresztet- A diákság egyes szervezetei ezze1 a döntéssel nem értett egyet £s memorandumon kérte kívánságának teljesítését, függetlenül a termekben e'helyezett magyar clmer'őlA tanács a memorandumot felterjesztette a kultuszminiszterhez- A diákság azóta több gyűlésen foglalkozot1 a kérdéssel, — tegnap azután olyan hireV terjedtek el közösük, hogv döntés nem történt az ű-rvben. a minisztérium n kérelmet visszaküldte az egyetem hatóságához azzal, hogy a tanács a maga hatáskörében,bírálja azt el- Ezt az értesülés* még nem erősítették meg, de szerdán este a diáksáv egyes csoportjai a tanács állásfoglalása előtt váratlan fordulattal megjelentek az egyetemi 'itJetekben és elhelvezték az-előre keresrteket - „ , A mozgalmat az esti órákban hajtották végre. 40—50 darab sima lakkozott fekete keresi tet oszto'tak szét több kisiebb csoport '^¿ött. amelyek azután sorra járták az egyetemi ¿ittléteket- a jogi, a bölcsészeti kar tantermeit, a kUnlkák előadótermeit és terjesen csendben, minden tüntetés nélkül mindenhová pV-Svezték a fakereszteket, a 'eg*öbb helyen az. ajtóval illetve a katedrával szembe- a c'morok mellé- A mozgalomról nem értesítették aiz egyetem vezetőségét, a fordulatról a rektor csak csütörtökön reggel fog értesülniElőkészületek az installációs közgyűlésre (A Délmagyarország munkatársától) A városi főjegyzői hivatalban napok óta serény munka folyik: a főispánt installáló közgyűlést készítik élő A közgyűlést február 29-t« hivta össze dr. Pálfy József polgármester, az 'ns'allác'ós ünnepségek programijait is nagyrészt megállapították már. Délelőtt io órakor a fogadalmi berno'ómban szentmise les$. amelyen a váró« vezetősége testüle'»leg részitvesz- A közgyűlés kezdetét fél 12 órában állapították meg, meghívják a miniszterelnököt, a kor mány valamennyi tagját továbbá a felsőház* ós a képviselőházi tagokat. Meghívót kapnak ax installációra a törvényhatóságok és a szegedi közé'et vezető' is. A közgyűlésen előreláthatólag több beszéd hangaik el, a törvényhatósági bizottság pártjai köszöntik az uj főispánt- Az még nincs eldöntve. hogy kik lesznek a szónokok- A köszöntésekre az uj főispán nagyobb beszéddel válaszol- A beiktatás után vitéz dr- Imecs György küldöttségeket fogad-