Délmagyarország, 1935. december (11. évfolyam, 270-292. szám)
1935-12-15 / 282. szám
T935 december 15. O »M MAfíyARORS7&r* Ax olvasó rovuta. „Mit'rí népfefened k el az állami kereskedelmi iskola..." Mélyért tisztelt Szerkesztő Urt Az elmúlt héten Az olvasó rovatában két levél is jemenit meg a fe.nt4 címmel- Az egyikben esry régebbi időben végzett tanuló. a másikban pedig egy szülő mondotta el észrevételeit) az iskola elnéptelenedésére vonatkozólag- Mindkettő az elnéptelenedés okát a mai szellemben látja- Engedtessék meg nekem» hogy a kérdéshez hozzászóljakAz iskola elnéptelenedésé* nem az Iskola szellemébem) a tanárok fenyitő rendszerébon. haneim elsősorban abban látom, hogy a gazdasági élet, a kereskedelem felvevő képessége és készsége nagy mértékben megcsappant- Hiszen míg a régi időkben az iskola végzett növendékeik azt lehet mondani. mlnd el tudtak azonnal helyezkedni, ma még évek multán is állás nélkül, teljes bizonytalanságban» a szülők támogatásából kénytelenek életüket már ólholnapra tengetaf Sajnálatosan tapasztalható, hogy az utóbbi időben igen sokan mentek városi hivatalokba vagy mint inségmunkások» vagy pedig mint díjtalan gyakornokok dolgozni. fizetés nélkül, vagy éhbérért, hogy ezáltal is feltámasszák magukban a reményt a jobb jövőt illetőleg, szüleik is támogassák, de főleg azért, hogy védekezzenek az unalom és tétlenség ellen. amely az idegeket öli ki a mai generációbólIgen is szükség van arra, hogy az iskola szigorúan járjon el tanulóival szemben, illetve munkájuknak megbirálásánál és ne alacso* nyodjon le egyszerű díplomagyáirrá. amely csak a munka nélkül sínylődő szellemi proletárok ezreit gyarapítsa- Elmondhatom, hogy mindig jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy az iskola szelleme nem követi azt a nagyon el- , harapódzott irányzatot, hogy tanulóinak ké- 1 pességeU a származás szerint b'rália el és értékelje. Az iskola szelleme igenis értéke» és megbecsüli a tehetséges és szorgalmas tanulóit abban az esetben is, ha a legszegényebb nép- | osztályból kerülnek ki azok és elbuktatja a tehetségtelen és tanulni nem akaró drákókat akkor is. amikor azok gazda, vagy jó összeköttetéssel bíró szülők gyermekeiNem tudom helyesnek elképzelni a tanároknak a diákokkal való baráti viszonyát, mert a tanár tekintélyét nem tudja a>VVor tanulóival szemben fenntartani és ifiry ezt feltétl©nül_ a taníts eredménye és, az iskola nívója símrkmé meg, pedig a mai viszonyok között csak j teljesen felkészült és lelkiismeretes tanulókat szabad az életbe k'engedni. A csütörtöki cikkben egy Szü'5 által fe'hnzo'rt és zrevétt leket pedig nem is lehet komolyaknak elfogadni, mert az ott felhozott »ínyek ugy hatnak- mint amikor egy rajtakapott kls diák igyekszik ezzel a kifogással a megérdemelt büntetés alól kiszabadulni- Naivon iól ismerem az iskola mai úgynevezett »rossz szellemét" és a tanárok egyéniségét is, — hiszem magm is a jelenlegi szeTem alatt végeztem és nem tudom élképp hr.'nu tin'a vagy toll otthonfelejtéséért kerékbe törnének egy szépen induló karriert, vagy pedig megróvásban részesítenének egy diákot azért, mert este. vagy még késő éjszaka is édesapja sürgős orvosságát készítteti el valamelyik bel- vagy külvárost patikában- Az4 meg éppenséggel nem hiszem el- hogy a tanulókat a belvárosból kitiltanák a külvárosokba vagy a körtöltástn kivülí terO1 etekre- Hiszen köztudomásu dolog, hoey a közkatonáknak is ttlos a korzón sé'álni és tilos b'z^nvos helyeken megjelenni és mégis kinek iit+na eszébe ezért a katonai parancsnokság ellen támadó cikket iirní- Az a feiem!:,?tt szegény diák ne dig keH, hogy alkalmazkodjék az iskola szabályaihoz — amint a katona Is kell. hory a feljebbvalói utasításait teljesítse — és lyukas cipőjét ne 8 órakor, hanem fél 7 órakor vigye d a suszterhez és akkor nem verü' összeütközésbe az iskola szellemével- S ha talán egyik vagy másik tanárnak vannak is szeszt lyeú elsőse .han a, tanulónak kell ezekhez alkalmazkodniaA leivé' kifogásolta továbbá azt is. hogy a tanár, vagv i**z<r»+ó müven jogon koiog'at be este a szelőhöz- hoey a diák otthoni mímVálát ellenőrizze- Kérdem. szórakozás-e az egy tanárnak. vagy pedig szabad idejében magára vállalt külön munka, ha diákját otthon is meg* látogatja? Es bűmül lehet-e ezt annak a tanárnak felróni? Szerintem ez énoen azt mutaiia> Kenje fel urrtva' vékonyan az aro a a tlezoHlC RüDId crvorsiorotvakrémet és minden további várakozás nélkül borotválkozhat. — Nem kell az arcbőrét percekig dörzsölni, nem keil türelmetlenke <nie, mert a KCZOlilC-Rapid arcápoló gyoreborotvakrémmel víz, szar pan és eo^-et né kül egy perc alatt tökéletesen bovotválkozhatik, nem pattan ki az arcbőre, megszűnik az arcbőr s/.áraz felkapartsága és bársonyosan üde tesz. Próbadoboz 24 fillér. Ext fa vfs'satériiem axuícu eredeti dobox vagy tubus vdadrlöadndJ. Creaeü csomagolások : Hag\ tubus SS fillér, nagy dobox P 2.50, óriást tubus 2 perutö. Csa dei dobox 3 pengő. KAPHATÓ MINDEN SZAKÜZLETBEN És A KÉSZÍTŐNÉL; DB. HOLCZEB VBGYÉSZ ILLATSZERTARABAN, BUDAPEST, VI, TERÉZ KöRUT 8. SZAM. hogy a tanár törődik és foglalkozik diákjával. amH csakis az ily kis tanulói létszám mellett cselekedhet megVéleményem 'ehát az. hogy ne mindig csak a tanárban igyekezzünk a hibát keresni, hanem szálljunk elsősorban önmagunkba és igyekezzünk fiunkra hatni, hagy teljes tudásával és szorgalmával vegye ki a részét az Iskolai munkából s akkor az ertdmény nem maradha* elTisztel etted: Egy- csak néhány éwet ezelőtt végzett diákKarácsonyi a/anáékok önyögebbb«,«^ £<«1« Gcqj-droflérfa, Klauzál-tér 8. 0 lanyai városatya pöre a város ellen Bonyodalmas pörftskOdés egy országúti szerencsétlenség kOrfll (A Délmagyarország munkatársától•) 1934 Juliusában történt, hosy a városi tiszti ügyészség megbízottai fölábér ügyben a város autóián Csorvára mentek ki- A csorvai utón az autóval szembejött Szélpál Benő törvényhatósági bizottsági tagnak 22 éves Lajos nevű fia és két lovat vezetett- A két ló egymáshoz volt kötve és a fiatalember az egyik 'ónak felült a hátára- Az elő'ite való napokban eső esett, ettől az ut felázott és a városi autó szétfröccsölte az ut sarát. A sártól Szélpál Benőék egyik lova megijedt és az árok széléhez ugrott, magával vonszolva a másik lovat Is» amelyen a fiu ült- Azelőtt történt, hogy közvetlen az árok mellett az utkaparók mély gödröt ástak, mert az ut javításához kellett a föld- A megriadt 16 belezuhant a. gödörbe és ide beleránto'tta a másik lovat is- A fiatalember is lezuhant a ló hátáról és oly szerencsétlenül, hogy a lovak alá kerültSzélpál Lalos súlyos sérüléseket szenvedett és tovább, mmt egy évig a klinikán feküdt, ahol többször is megoperálják- A fiatalember még most sem nyerte vissza teljesen az egész' ségét. hanem orvosi megállapítás szerint újból meg kel! majd operálniA -zerCT*sé',en-5gből kífoVóbt SzélpíVB*r' -"zhrdw akart a v^ros**1, W!l+*-£'r*,wlc . ?. , 'r^ésére kér'e- A klinikai é« egyéb 1 .-. *<'2>k együtt 3600 peng're rúgtak, ennek k'izeneséi kórt; a tanyai városatya a várostól, a ha'óság azonban a tiszti ügyészség javaslatára. nem volt hajlandó megtériteri a költségeket. A tanyai városatya ekkor pert indított a város ellen a 3600 pengős költségnek és a további kiadások megfizetéséért Az ügyben több tárgyalás volt a szegedi törvényszéken. le«r u'óbb helyszíni szemlét is tartottak a szerencsétlenség színhelyén: a osorvai országúton- A helyszíni szemle eredményeképpen most a törvényszék elutasította Szélpál Benőt a kár térítési követelésével, sőt a költségek megfizetésére kötelezték- A törvényszéki ítéletnek igen érdekes az indokolása- Megállapítja a bíróság, hogy a tanyai városatya fia gondatlanságot követett el akkor, amidőn a lóra felült és i^y vezette a két lovat- Az Ítélet indoklása szerint a lovakat nem lett volna szabad öszszekötn' és vezetni kellett volna, Így elkerülhette volna a fiatalember a sulyc* szerencsétlenség. Szélpál Bmö az 'ítélet ellen fellebbezést jelentett be- Azt kivánja bizonyítani egy egész sereg tanyai gazdával, hogy tanyán általában az a szokás, hogy szabadon lévő lovakra félti nek és így vezetik azokat- A tf» nem voU gonditlan. hanem a szerencsétlensésret n Idéze elő» hogy a városi autó tulgyorsttn robogott végig a felázott országúton és a szétfröccsenő sártól megijedtek a lovak- Hibáztatja, azt J» hogy közvetlen az ut mellett ásták meg * árkot aadtot be kafc* w*ta *****