Délmagyarország, 1935. december (11. évfolyam, 270-292. szám)

1935-12-15 / 282. szám

T935 december 19. OfcfMAC.yARORSZÁO A szegedi paprikaszövelség Irla Váradí Géza, felső kereskedelmi iskolai tanár (Miskolc) n Bizonyára az előzőkben foglalt megfigyelé­sek és hiányosságok, de mégínkább az alap­szabályok. illetve a paprikarendelet kifogásol­ható pontjainak tudható be. hogy 1935 január 5-én a röszkei panrikaérdckeltség Pálfy József dr- polgármestert küldöttségileg kereste fel« amelynek vezetője: Guczt József előadta, hogy tanácsot akarnak kérni, mert nam látnak tisztán a paprikarendele* kérdésében- A pol­gármester többek között kijelentette, hogy a rendelietet a földművelésügyi miniszter és a hatóság az érdekeltekre nem akarja rderőszar kötn'« sőt a miniszter ki is jelentette, hogy azt. ha ellenzésre talál, készséggel visszavonja• Hasonlókép, ugyanez év jainuáir 28"án Ras­say Károly képviselő vezetésével szegedi pap­olta termelők küldöttségét fogadta Darányi Kál­mán földművelésügyi miniszter, akinek négy­ezer paprikatermelö (a -termelők 66 százalé­ka) által aláirt kérvényt nyújtottak be. mely­ben sérelmeik orvoslását és különösen azt kér­ték. hogy az eddigi engedélyezési eljárást szün­tessék meg Darányi földművelésügyi minisz­ter válaszában hangsúlyozta, hogy a legme-STf szebbmenő jóindulattal kezeli a kérdést és megbízta Marschall Ferenc államtitkárt, h°gy a paprikakérdést behatóan vizsgálja meg és sürgősen tegye meg a szükséges intézkedése­ket­Ugyancsak Szeged város január 30"án meg­tartott közgyűlésén dr- Dettre János indítvá­nyozta: irjon fel a város a kormányhoz a pasjrikarendelet módosítása tárgyában» — amdyre Bárányi Tibor főispán közölte, hogy a földművelésügyi miniszter (megértette e kérdés nagy fontosságát és behatóan kíván azzal foglalkozni- . De a fentieken kivű1 még egyes jelenségek­főleg idegen testületek határozatai és intéz­kedései is mintha azt mutatnák, hogy a fűszerpaprikát érintő kérdések­ben a paprikaszövetséggel szem­ben úgynevezett hatáskör össze­ütközések" kezdenek mutatkozni amelyek szintén a paprika-rendelet kiegészítő mődosi'ását teszik nyilvánvalóvá­Ez állítás közelebbi alátámasztására meg­állapíthatjuk. hogy: 1- a Szegedi Gazdasági Egyesület február 9-én a zárt paprikatermelés és értékesítés kér­dését tűzte napirendjére, amelyen határozati; lag kimondotta, hogy a termelői holdanként! 300 P önköltségi alap a paprikaértékesitds megszervezésekor figyelembe vétessék, to­vábbá. az 5 holdon aluli gazdák a vetésforgó arányában nyerjenek paprika'-ermelési enge­délyt és végül: 10 holdnál nagyobb területen paprikát senki sem termelhessen­2- Köztudomásu. hogy Szegeden a Valéria­téren évek óta sürgetik egy korszerű és na* gyobbszabásu fedett paprikacsanmk felépíté­sét- E jelen'ős gazdaság' intézmény felállítá­sát a — szegedi Kereskedelmi ós Iparkamara szorgalmazta és emelte határozattá­3- Örömmel vettük tudomásul- hogy Szege den megszervezik az édesnemes paprikával ké­szített paprikás és tarhonyás ételek bemutató­ját a külföldről érkező idegenek számára- — a kitűnő elgondolást a — szegedi Idegenforgal­mi Hivatal juttatja megvalósulásra­4- Nem tartozik ugyan szorosan ide. de mé­gis meg kell em'itenem azt a sajnálatos- a sze­gedi paprika jóhirnevét veszélyeztető esete+­ameüsTől a Délmagyarorszás július 27 i kén számolt be- Ebből vettük tudomásul, hogv a város k'hágasi bírósága hét vádlottat felmeri tett a paprikahamisitás és csalás vddia ától mert nem lehetett megállapítania­valójában kik követték el a minő­sítési jegyekkel a hamisítást­Szívesen vettük volna- ha a paprikaszövetség — mint elgondolásom szerint a paprikaügyek jövendőbeli legfőbb érdekképviselete — az el­iárás folytatását, az igazi bűnösök kipuhato­íását és a nyomozás kiegészítését a legszigo­rúbban követeli, annál is inkább, mivel az el­múlt évtizedben minősítési jegyekkel vissza­élés már történt, amikor ez a lefoiyt sajtó­perben érthető izgalmakat keltett- Anná! saj­nálatosabb tehát, hogy most. a minősitési je­gyekkel történt ez ismételt visszaélések meg­torlása — az alapszabályok rendelkezéseinek hiányossága miatt — a paprikaszövetség ré­széről további peres folytatás tárgyát nem képezhette­Az előbb felsorolt jelenségek a paprikarende­letben foglalt célkitűzések szétfolyó általánosí­tásaira- de méginkább a papr'kaszö vétség rendkívül korlátolt működési lehetőségeire utalnak- Ugyanerre a szűk keretre emlékez­tet a paprikaszövetség első évi záró­számaáásának mérlege amely részleteiben a következő adatokat * rtahnazza * Bevétel- Tagdij P 10-015— betét kamat P 109-90, összesen — P 10-124-90- Kiadás: Tag dijvissza'érités P 119—- költségek: postaköti ségék P 125-38- időszaki munkák P 911-56­nyomtatványok P 245-54. lakbér P 37-50. liszt; fizetésiek P 2889-85- irodaszerek P 251 08. el lenórzési és kiszállási dijaik P 389-40. telefon költségek P 112-37. irodaberendezés P 163-88­tüzelőszerek P 73-70. összesen P 5200-26- Lel­tár P 785-72- Maradvány P 4019-92. összesen P 1012490 Közismert tény. hogy az egyesületek tevé­kenységének tükrét évvégi zárszámadásaik­ban találjuk meg Ezek árulják el. hogy célki­tűzéseiknek mennyiben tudtak eleget tenni­A bemutatott elszámolásban az ..időszaki munkák" tételen P 911-56-ot találunk, ami azt jelenti, hogy a szövetség a bevételek 9 szü­lékét fordította tulaj donk épen i egyesületi ér dekei előmozdítására­Hogy e kérdésben részletesebben és a maga valójában tisztán láthassunk s abból a jövőre nézve tanulságot merithessünk. a paprikaiszö­vetség mérlegének adatait állítsuk arányba az érdekképviseletek hasontételeivel, akkor — a M- S*at- Szemle 1935- I- számában közzétett adatok nyomán — a következő tanulságos eredményre juthatunk: á á fl Q * T 'C ? n © m ® fecs s? ® O 3 X ¿"33 »a -rí * Lakásán is készséggel bemutat ja MARKOVI« Tisza Lkörut 44. Te>. 30-20, IDEGES EMBEREK HA NYUGALMAT AKARNAK Részletezés •§5 t »«i „ 2 ­8.0 t. Tiszteletdíjra 2. Adminisztrációs a) szem kiadás 12.8 32.4 b) dologi kiadás 14 9 8.3 3. Egyesületi célt köz­vetlenül szolgál 42.2 4. Más egyesületnek já­ró diiak 7.0 5. Töké.sités (leltár) 5.8 9 4 0> Egyéb 6 3 1.2 PAPRIK&FIRÖTETBÓG F Több kevesebb || <+> ­• « ezázslék <3 —.— —8.0 -f-196 —.— -._ —6.6 -38.2 9.0 _.— —.— —7.0 7. Maradvány 3.0 39.7 U'OÖ 1(0.« Ez összehasonlításból az tűnik ki. hogy a paprikaszövetség a P 4019-92-t. azaz a tagdijak 397 százalékát• a szövetség szempontiából gyümölcsözeMen maradványként kezeü. me­lyet azonban valójában azzal az elfogadható ténnyel magyarázhatunk- hogy az alapszabá lyok a pénztári készletek mikénti felhasználá­sáról (oéldául modern paprikajszárttók és *ir zérpajták felállítása, ártézi öntözőmüveik léte­sítése- külföldi kós<to!ó bemutatók rendezése propagandanyOmtatványok kiadása- stb-) netp rendelkeznek- Finnek folyom ín vak iVit ° Fenti készülékek kaphatók és bemutatják régi gépét becserélik Kovács Testvérek villamossági és műszerész vállafa, Pe őfI Sándor suqárut 69. Sehol olcsóbban mtnt Szántó Sándor ^lere,taMnél' PHILIPS SZUPERKÉSZULÉKEKET PHILIPS rádiók észülék ek el díjtalanul házhoz szállítva készséggel bemutatja és régi készülékét beeser éli FONYÓ SOMA rádió- és villamossági szaközlele, Kölcsey M. 4. Telefon 11-56. Djtalanul bemutatja: Kelemen Marion cég, Kelemen ucca 11 Az összes PHILIPS lypusu készülékeket véfelkényszer nélkül bemulatja Deutsch Albert rádió- és villamossági vállalata SZFGED, Kárász-u. 7. Teleton 18-71 - észséerc?el bemutatja Dávid István I vlllemoaMgl vállalata, Mérey-uecn Sfa. TFLEÍ-O * 24—77. I Díjtalanul bemutatja és gyári feltételek mellett árusítja: SztlHSs, Fekefasss-u. 20 Véfelkényszer nélkül bemutatja és raktárról szállítja Csiiry Ferenc éra-, kszer- ós rádiószaküzlet, KARASZ UCCA. 3. Kapható: CSANYI ANTAL Szeged, Kiss u. 2. I rádió és villamossági szaküzletében, Feketesas u. 22. 4-3.6 4-38.7 -5.1

Next

/
Thumbnails
Contents