Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)
1935-11-07 / 249. szám
1933 november 7. DÉLMAGYARORSZAG 3 m HireK Az idő A Szegedi Meteorologial Obszervatórium Jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 9.0, a legalacsonyabb 4.8 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 761.5, este 765.0 mm. A levegő páratartalma reggel 95, délben 90 százalék. A szél iránya délnyugati, erőssége 2. A lehullott csapadék mennyisége 1.6 mm. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 érakor. Időjóslat: Még többnyire borult idő, sok helyen köd. Néhány helyen kevés eső. A hőmérséklet helyenkint kissé emelkedik. STAÜF FER-BELLEFLEUR és szalámi sajt világmárka. Szent Mihály ucea 1. — A kocsigyártók ünnepe. Szerdán, Szent Lénárt napján volt a kocsigyártó iparosok ünnepe. A kocsigyártók ugyanis Szent Lénárthan védőszentjüket tisztelik. Délelőtt ünnepi mise volt a fogadalmi templomban. Szombaton este a kocsigyártók társasvacsorát rendeznek az ipartestületben, összejövetelükre dr. Pálfy József polgármestert szerdán küldöttségileg hivták meg. — A MÓRA—TÖMÖRKÉNY-EMLÉKMŰ. A Móra Ferenc-emlékbizottság a mult évben ugy egyezett meg az iró hátrahagyott müveinek kiadójával, a budapesti R'évai céggel, hogv a 10 kötetes könyvsorozat minden egyes eladott példánya után 1 pengőt fizet a Móra—Tömörkény-emlékmű alapja javára. A cég ezen a címen a napokban 2946 pengőt fizetett be a város főpénztárába. Az országos gvüjtés engedélyezése iránti eliárás folvamatban van és mihelyt az engedély megérkezik, az iveket klbocsájtják. A befolyó összegeket a városi főpénztár fogja kezelni. Ha már elegendő ősszeg áll rendelkezésére, ugy műszaki zsűri dönt az emlékmű formájáról, melvnek abszolút művészi értékét országos pályázaton fogiák biztosítani. — Ma délelőtt: teljes ülés a kamarában. A kereskedelmi és iparkamara ma délelőtt 11 órai kezdettel teljes ülést tart. amelynek napirendjén az elnöki és a főtitkári jelentéseken kivül a kamarai értekezletről való beszámoló, a részletüzletek ügye, ipari képesítés megszigorítása. ipari mintáműhelyek létesítése és még több fontos ügv szerepel. Az alkalmazottak fizetéses szabadságának kérdése is szóbakerül a teljes ülésen. készítése ¡ Elsőrendű kárpitosmunkák n ^ SZEDRESINEL f Fodo"- u. sarok."! — Pályázat háziipari cikkek tervezésére. A jövő évi városi költségvetés tárgyalása során többször felbukkant az a kívánság, hogy a szegedieket, különösen a tanyák világában, rá kellene szoktatni valami alkalmas háziiparra, amivel hasznosíthatnák a téli napokat. Az idegenforgalmi hivatal előterjesztést tett a polgármesternek és kérte, hogy a város irjon ld pályadijakat művészies háziipari cikkek tervezésére. Ha igy néhány ötletes, szép terv birtokába jut a város, azok alapján talán eredményes propagandát indíthatnának a háziipar érdekében, ami a város idegenforgalmi érdekeit is szolgálná. , / X Márkus fűszer, csemege, Kigyó-ucca. — ELÖADASOK. A Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete ma, csütörtökön este fél 7 óraikor az egyetem bölcsészeti karának l számú tantermében (auditórium maximum, Baross Gábor-ucca 2. sz.) szabadegyetemi előadást tart. Előad Szieberth Imre kormánytanácsos, állami vasgyári felügyelő „Pécs kulturális emlékei és a Mecsek szépségei" címmel vetített képek kíséretében. Szieberth Imre neve jólismert Szegeden, ugy az idegenforgalom, mint a sportélet terén érvtizedes eredményes munkásságot fejtett ki. Belépés díjtalan. — Házasság. Gémes Zsuzsa, Gémes Ernő, a Szegedi Kenderfonógyár rt. tisztviselőjének leánya és Grosz Andor Lúgos, folyó hó 10-én Lúgoson házasságot kötnek. (Minden külön értesités i helyett.) A legújabb tipusu OKION rádiókfózniekcket díjtalanul bemutatja METEOR CSILLÁRGYÁR RT. fióküzlete Kárász u. 11. Telefon 33-76. — Akinek gyakran fáj a gyomra, bélmüködése renyhe, mája duzzadt, emésztése gyengült, nyelve fehéressárga, étvágya megcsappant, annak a természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar szabályozza a székletétét, endbehozza az emésztést élénkíti a vér keringését és jó közérzetet teremt Kórházi bizonyítványok tanúsítják, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatása következtében — kiváltkép ülőfoglalkozásnál — állandó használatra rendkívül alkalmas. — Szántó György: Fekete éveim — Délmagyarország kölcsönkönyvtár. Divat, Maradékok Árusítása megkezdődött Dif&ciircf-tér 5 sz. alatt •Dmm 'vHHHnDBHBnB — Eltűnés. Titokzatos eltűnési esetet jelentettek be a szegedi rendőrségen. Franki Mihályné 67 éves, Újszegeden lakó asszony még hétfőn eltávozott a lakásáról és azóta nem adott magáról életjelt. Az eltűnés ügyében a rendőrség meginditotta a nyomozást. — Csütörtöktől „Három ember a hóban« — a színházban. — Baleset a járdán. Gyulay Arpádné Brüszszeli-körut 32. szám alatt lakó 43 éves asszonyt a mentők szerdán délelőtt lábtöréssel a közkórházba vitték. Gyulayné a járdán megosoiszott ez okozta a balesetet. x Tokaji borszalon, Kelemen-ncca 8. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. M)u.nkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján: 3 fiatal éttermi kiszolgálónő, 1 vésnök, 3 bádogos, 9 vasöntő, 1 kőfaragó, 2 kosárfonó, 1 kézi himzőnő, 4 szabó, 3 cipész, 2 varrónő, 1 kertész. — Élelmiszervizsgáló vegyészek értekezlete Szegeden. A magyarországi vegykisórleti és vegyvizsgáló állomások vezetői november 15. és 16-án tartják Szegeden az Alföldi Mezőgazdasági Intézet előadótermében ezévi őszi értekezletüket. Elsőizben történik meg, hogy az ország élelmiszerellenőrző intézeteinek vezelöi vidéken gyűlnek össze. Az állomások vezetőinek értekezlete tárgyalja a kiadásra kerülő rendelettervezeteket, egységesen használandó vegyvizsgálati módszereket, az élelmiszerek hamisitatlanságának ellenőrzését tökéletesebbé tevő módokat ügyviteli kérdéseket, stb. Az értekezleten szakemberek, a földművelésügyi minisztérium képviselője és szakelőadói vesznek részt. A szegedi vegvkisérkti és paprikakísérleti állomás vezetője, S z a n y i ístván fővegyész előadást tart „Az élelmiszervizsgáló állomások uiabb célkitűzései" címmel. Az értekezlet elnöke dr. Zőhls Artúr kisérleffigvi főigazgató, a budapesti Országos Chemial Intézet igazgatója. — Tettenérték a lemeziátékost. T a n d a r i István lemezest régóta figveli a rendőrség, de ezideig még egyszer sem sikerült lemeziátékon tettenérni. Egyizben a rendőr borbélvköprnvt teritett magára és ugv közelitette meg a falazókkal dolgozó Tandarit. Akkor viszont felmentette a biróság, mert bűnössége nem nvert megnyugtató módon beigazolást. A rendőröknek a napokban végre sikerűit tettenérniök Tandarit amint a Mikszáth Kálmán-ucca sarkán működött és éopen egv tanyai lesény pénzét nverte el. Tandari szerdán a járásbíróság elé került, amely most már elítélte, még pedig csalás, miatt 14 napi fogházra. x Idegesség; mindenfelé. A belső nvufftalanság megbénítja a munkaképességet és hatalmába kéri* i az egész szervezetet Az Áldás kávépótlóból készített iejeskávé megnyugtatja aa idegrendszert 4s fokozza * w Ijesrt¿képességet — Elitéltek egy verekedőt. Jelentette a Délmagyarország, hogy megtámadták az uccán Felföldy János festőművészt akit súlyosan bántalmaztak. A verekedők köziül kettőt már elitéit a bíróság míg a harmadik most került elő és igy csak most vonhatták felelősségre. Az illető Szőke Sándor, aki a legsúlyosabban bántalmazta a festőt: bcskájával beleszúrt a szójába, szemüvegét leverte. A bíróság Szőkét egyhónapi fogházra ítélte. — ..Három ember a hóban" — a szinház slágere. — Támadás — köcsöggel Löffler Dezső üvegessegéd és Kiss István clpészsegédet Ismeretlen tettes egy köcsöggel megtámadta és mindkettőt oly súlyosan bántalmazta, hogy a mentőknek kellett őket első segélybein részesíteni. A támadót keresi a rendőrség. X Folyékony gyflmőles Kocsisnál. — Babonával „gyógyított" a tanyai asszony. Kuruzslás miatt került a szegedi járásbíróság elé szerdán özv. Bartók Pálné, aki ellen az volt a vád, hogy egy súlyos beteg tanyai aszszonvt a legkülönfélébb babonával akarta meggyógyítani. Ábrahám Arpádné tanyai aszszonyhoz hivták ki egy alkalommal és ott ugy akarta meggyógyítani a beteget, hogy többek" között patkóra tejet öntött és „ráolvasott". Egyúttal a tehenet is megkuruzsolta, ,,nehogy elapadjon a teje". Természetesen a kuruzslás nem használt. Ábrahám pénzt adott a munkáért Bartóknénak. A járásbíróság előtt az asszony azzal védekezett, hogy semmiképen sem akart kuruzsolni, mert nem szokott azzal foglalkozni, azonban Abrahámék addigaddig beszéltek neki, amig kötélnek állott. A biróság Bartóknét 15 pengő pénzbüntetésre Ítélte. — A Dr. Pajor szanatórium és vlzgyógylntézet Budapest, VIII., Vas-u 17. szív és érbetegségben szenvedők részére szlvállomást létesített. Az öszszes diagnosztikai (Elektrokardiograph, Böntgen, laboratórium, a sziv munkabirásának megállapítása stb ) és theraplal eljárások (szénsavas és oxygén fürdők, légzési gyakorlatok, tökéletesen berendezett Zander gyógytorna, speciális diéták stb.) Szakszerű vezetés és felügyelet. Az intézet többi (sebészet, belgyógyászat urologia, szülészet és nőgyógyászat, szemészet stb.) osztályai modernizálva működnek. Szanatóriumi és kórházi osztályok mérsékelt árakon napi 8 pengőtől. z Cserép Sándor szűcsmester Horváth M.-n. T. LELMISZEREK'0 deka füstölt, v- paprikás szalonna —17 5 drb Romadur sajt —98 '0 deka csokoládés drazsé —20 10 deka csokoládé"; narancs halom —24 TAZTARTÁSI CIKKEK1 pár háztartási ¡rumi keztyü —98 140 drb hurka oálcika —24 fi drb bluztartó fa —24 2 levél ..PulvVa" ruha festék --24 SPORTCIKKEKl pár keréknár gumi fogantyú —38 1 drb pedákumi —06 1 pár futball sípcsontvédő —88 DIVATÁRUK: Divat férfi saoka —68 Színes himzett női kombiné P 1-28 ' pár mfiselvmezett férfi sokni —48 1 pár bellii bolvhos női keztyü —98 CIPŐÁRU: 1 pár bőrtalpú komód cipő —98 I pár bőr jrvermek bakancs 31—34"lg P 4-98 1 pár bő férfi bakancs 39—44-ig P 6-98 ' pár bőr bébécipő —78 PÜBIS! ÜGY 3RUHBZ RT. SZEGED, CSEKONICS éa KISS UCCA SAROK