Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)
1935-11-03 / 246. szám
DÉLMAGYARORSZXG 1935 november 5: Rövidesen kinevezik oi asztalosipari mankaltérmegállaplto bizottságot Wlh lesznek a szegedi bizottság la$|ol ? (A Délmagyarom!g munkatársától.) A leerkif*4)o munkabérek nwgáJJapilósa küszöbön áll a szegedi asztalosiparban. Mint megírta a Dé'nuiyyarorstdq, az iparügyi miniszter a napokban leiratot küldött a városhoz és felhívta a polgármestert, hogy a legkisebb munkabéreket megállaE itó bizottság kinevezésére tegyen javaslatot. A izottság elnökét már kinevezte a miniszter dr. Vály Sándor, a budapesti Ítélőtábla ny. alelnökének személyében. Két érdektelen, három munka adó és ai asxtalosmunkásolc részéről is háromén learnek tagjai a munkabénnegál lapító bizottság nai, amely a kereskedelmi és iparkamara egész területén megállapítja a legki-íijfe munkabéreket. Dr. Pálfy József polgármester az érdektelenek részéről dr. Gömöry Andor törvényszéki tanácselnöknek és Csizmazia Kálmánnak, a szegedi ál iskola főigazgatójának kinevezésén kaadók részéről a kalami felsői javasolta. Á szegedi munkaad' mara Rniner Ferenc, Nagy József asztalosmestere ket és dr. Cserzy Mihály kamarai titkárt hozta javaslatba. A miniszteri rendelet értebnében az aszfalosmnnk^Kságnfík nyolc tagot fellett választania, a megválasztottak közül három munkást hoz javaslatba a polgármester. Az asztalosmunkásság titkosan ejtette meg tegnap a szavazást. Száznyolcvankilenc asztalosmunkás szavazott: Lájer De/sőre leadtak 189 szavazatot, Bozóky Lajos, Varró Kálimén, Simon Béla ée Pénzes Lajos 187, Berta Sándor t86, Kormányos Imre és Mahila Károly 185 szavazatot kapott. Közüh'ik jelöli ki a polgármester a három tagot ^ kabátok, ruhák P. REICH ERZSI cégnél raisí fv« f«(in<um irt női divaláruh^záhan Dóim a óriási választékban Föpostával szemben Un'ft érv'nyesek 5 világrészen vezető márka s Apa és flu (A Délmagyarország munkatársától.) A tanyai rendőrség szombaton délelőtt beszállított sí ügyészségre egy fiatalembert, aki ellen édesapja feljelentésére indult eljárás. A fiatalember évekkel ezelőtt a szegedi egyetem orvosi fakultásának volt a hallgatója, de egyetemi tanulmányait abbahagyta, szakított családjával és jelenleg Budar pesfcen — kosarakat árul a nagykörúton. Az elvadult külsejű fiatalember ellen édesapja zsarolás és magánlaksértés bűntette cimén tett feljelentést a ; rendőreégen, ahol a fiatalembert azonnal kihallgatták és őrizelbevették. \i apa feljelentése szerint fia fenyegető levelet küldött neki a fővárosból, majd maga is megérkezett és egy boszélgetés alkalmával azzal fenyegette meg apját, hogy megöli ét rágyújtja a házat. A magánlaksértést azzal követte el a feljelentés szerint, hogy a csűrről letört egy deszkáit és behatolt a helyiségbe. A vizsgálóbíró szombaton délelőtt kihallgatta a súlyos bűncselekménnyel vádolt fiatalembert, akinek vallomása sorén egy elsüllyedt élet képe bontakozott ki. A fiatalember elmondotta, hogy néhány félévet liallgatott le mindössze az orvoskaron, azután abbahagyta a tanulást és sok mindenfélét megpróbált, mostanában kosarakat árul, de ez a foglalkozás nem jövedelntez annyit, Jiogy abból mejróljen a családjával együtt. Mert élettársa és gyermekei is vannak. Tngidta, hogy apját meg akarta zsarolni. Elmondotta, hogy amikor megérkezett a szülői házhoz, apja, aki most harmadszor nősült, nem aknrtn beengedni a lakásba, ezért a csűrbe ment, ott húzódott meg öt napon keresztül. Apja adott neki időnként kenyeret, hogy éhen ne pusztuljon, de a lakásba nem volt hajlandó beengedni. De még ilyen körülmények között sem fenyegette meg az édesapját és így szerinte a feljelentés alaptalan volt. A vizsgálóbíró a fiatalembert kihallgatása után szabadlábra helyezte. DROGERIAMAT fővárosi izlésRel, minden Igénynek megfelelően rendeztem be és azt teljes, uj, friss Arukkal szereltem fel. — Raktáron tartom a legdivatosabb bel- és külföldi különlegességet, mint |y6gyirut, kötszart, gummi- és babydkket, kozmetikai és plparaclkket Mb. NEMECZ DEZSŐ "iiitS: DRÁGA a liszt, DRÁGA a tojás OLCSÓ a Kardos tészta! Mindenütt kapható! Gyári eladási helyek t Vsléria-tér lt> (huspiao) Kirolyi ueea 3. 369 KI nem tud fa, nagyon ritka Podvenitél a sza&ás Wüto. Epyenruhs és uri »»abóság. Kigyé u. 3. Fekoloi-s u Cserkészfelszerelések raktára Elfogták Zürichben a keleti expressen történt gyilkosság tettesét Zürich november 2- Zürichben elfogták annak a rablógyiUkosságnak a tettesét- amelynek áildozajta Farciasamj Mária bukaresti iparosiskolai igazgatónő volt- A gyilkos a keleti expressen végzett áldozatával- A rendőri nyomozás holtpontra jutott- mig most. a véletlen a hatóság kezére játszotta a gyilkost, aki Strasser Károly 23 éves budapesti illetőségű zürichi diák- Lopás gyanúja miatt beidézték a rendörségre Stras^ert aki azután bevallotta a gyilkosságotElmondotta, hogy az expressen leütötte az idős hölgyet, holttestét kidobta a vonatból és podgyászát kirabolta- A gyilkos egy jóállásu budapesti magántisztviselő gyermeke- Szegeden született, de szüleivel együtt már régen elköltözött• Strasser Károly eleinte szorgiaJmasan tanult a zürichi műegyetemem- az utóbbi időben rossz társaságba került és elzülilöttNagyapját, Strasser J. Gyulát jól ismerték Szegeden, évtizedekig működött a város kereskedelmi életében, mint nagy cseh textilgyárak megbízottja. Az elismert kereskc'.'it általánosan becsülték, ingatlanát csak nemrégiben adta el. Fia, Strasser Jenő Budapestre került, ahol igen jó állásban működött. Akik ismerték, nem tudják megmagyarázni a legfiatalabb Strasser megdöbbentő tettét. szárazelem-gyártmányok. A város! zálogház és az árverések Egyszerűsítették az árverési teleslegek kifizetését (A Délmagyarország munkatársától) A városi zálogház kölcsöneirt Igénybevevők sokszor megfeledkezinek a lejáratról ós igy az elzáJIöBositott ingóságok árverésre kerülnek- Az árverés után mutatkozó Mes legek kifizertése eddi« körülményes módon történt, néha, hetekig kellett várni Ezt a nehézkes rendszert Lapu Lajos zálogházi igazgató javaslatára dr- Pálfy József polgármester ¡most megváltoztatta és elrendel he. hogy a jövőben a város főpénztára a zálogház által záradékolt eredeti zálogjegyekre. minden különösebb utánjárás nélkül, közvettenitl kifizetheti az árverési feleslegeket Ai uj eljárás sziarint egy órán belül báifai megkaphatja az őt megillettő összegetEgy-egy ilyen aikta legalább 9 különböző hi wataínál megfordul közigazgatási utján és ha csak 2400 árverési tételit veszünk számításba évenkint. az mintegy 22 00(trel szaporítja a hivatalok iktatószámát s ameillett legalább /7 ezer különböző nyomtatvány szükséges a ler bonyolításhoz, nem i® emliitve az ügy darabokkal foglalkozó tisztviselők munkájátA tulaj donosolkinak ezentúl i« a zálogháznál kell először jelentkezniök. ahol a zálogjegyek igazolása megtörténik. A kimutatott összeget azután a városi főpénztár fizet» ki az eredeti zálogjegyek bevonása melllett- Az uj rendszert a polgármester november dliseién életbe léptetteAz idő A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Idöjóslat: Mérsékelt keleti szél, valamivel több eső. Egyes helyeken éj jeli és reggel ködképződés. A hőmérséklet lassan csökkenni fog. Zálogjegyét, brlllléns és arany ÍSrwsfi* ötvös •"twmbsí •lemben Oro»iUn oooa ">. Oi», ék»MrJ»rlt*« olo««n. Tegyen kUéreief! rdi ^Kováís Ferenc — egyetemi rendkívüli tanár. Budapestről jelentik: Á kormányzó dr. Kovács Ferenc szegedi egyetemi magántanárnak, a városi tüdőbetegjrondozó intézet főorvosának a tudományos szakirodalom és az orvosképzés terén szerzett érdemei elismeréséül az egyetemi rendkívüli tanári címet adományozta. Mérnökök Kárász u. 14. Cián Pelku mellett. [Vállalata DEL-KA mellett. Prany Ezüst ^ JflVITÖSOKjólólcsóii V7YÖRIÍflüLE82 ARAM. EZÜST BEVÁLTÁS mérsékelt árakban Szeadrényt Oé» ét Tn asztalosmesterek Bútorcsarnoka, Tel. 19—82. Szeged, Dugonics tér 11