Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)
1935-11-16 / 257. szám
2 DÉt. MAGYARORSZÁG 1935 november TTV Az angol választások eredménye 420 kormónyiómogaíó, 177 eJlenzéki mondótum II millió kormónyszavazat, 9 millió 800 ezer ellenzéki szavazat A munkáspóri négyszer annyi mandátumot szerzett, mini 1931-ben Baldw n többsége: 240 London, november 15. Tegnap Angliában befejezték a szavazást és éjszaka már hozzákezdtek a szavazatok összeszámolásához. A reggeli első eredményekből megállapítható, hogy a kormánypárt ismét erősen kerül ki a küzdelemből, a liberális párt elvesztette jelentőségét, a munkáspárt pedig igen megerősödött. A szocialista szavazatok száma mi Iliókkal szaporodott. Politikai köröknek az a véleménye, hogy Haldwin jól választotta meg a választás idejét; korábban, vagy későbben kisebbségben maradhatott volna. Az első eredményből kitűnik, hogy a liberális párt vezére, Sir Herbert Sámuel kibukott, visszahódította kerületét a szocialista Morrison, a londoni községi tanács elnöke, megválasztották E1 y n e s t a munkáspárti közgazdászt és Alexandert. Az ifjabb Churchillt kibuktatta egy fiatal munkáspárti jelölt. Az ellenzéki munkás párt vezére, A 111 e e őrnagy megsemmisítő fölénnyel győzött kon»ervatYv ellenfele ellen. A reggeli jelentés szerint a kormánypártra 4,634.529, az ellenzékre 4,842.948 szavazat esett. Az ellenzéki szavazatok közül a legtöbbet, 3,721.701-et a munkáspárt kapta. Délután 1 órakor a választások ideiglenes eredménye a következő: Kormánytániogató pártok 252 ellenzék 99 Lloyd Georget és Edent ujra megválasztották. Malcoln MacDoqald gyarmatügyi miniszter, MacDonald helyettes miniszterelnök fia a nottinghanshirei kerületben megbukott. Este 6 órakor a helyzet a kővetkező volt: Korinán) támogató pártok: Konzervatív 373 Nemzeti szabadelvű 30 Nemzeti munkáspárt 8 Pártonkívüli kormánytámogató 2 Független 1 ' Ellenzéki pártok: Munkáspárt 150 Független munkáspárt 4 Ellenzéki szabadelvű 15 Független szabadelvű (Lloyd George) 4 Kommunista párt 1 A kormánytámogató pártok tehát eddig 235 többséggel rendelkeznek. Abban az 589 választókerületben, amelynek eredménye az esti órákig ismeretes volt, a kormánypártokra 11 millió 200 ezer, az ellenzéki pártokra 9 millió 800 ezer szavazatot adtak le. A pártok állása este 8 órakor a kővetkező volt: , Kormánvtámogató pártok: Konzervatív párt 379 Nemzeti szabadelvű párt 30 Nemzeti munkáspárt 8 Nemzeti párt 2 Független 1 összesen 420 REDŐNY IP Aft ^K^íó, áthelyeztem Tisza Lajos körű 37. sz. alá Bernáth Lajos Szenzáció ! magas árat flzetek elavult villanycsilláriaiért. ha nálam oaeréli be njji. ti i Rosner József XTTlLsn; munkákat a Magyar MérnOk és Epliészegvlel szerelési szabványán készítem. Rádiók 6-12-18 havi részletre. Tisza Lajos Hrnt M. Tel. 14-68 Ellenzéki pártok: Munkáspárt 153 Független munkáspárt 4 Ellenzéki szabadelvű párt 15 Független szabadelvű 4 Kommunista párt 1 összesen 177 A kormánynak eszerint 243 főnyi többsége van. Még hátra van 18 kerület, amelyben az eredményeket szombaton délutánra lehet várni. A két MacDonald Kínosa London, november 15. A választások során a kormány tagjai közül újból megválasztották Sir John Simon belügyminisztert, Edén nép'SAJAT I Í ZÍTMÉNYU MAGYAR PERZSASZŐNYEG KIÁLLÍTÁSOMAT minden vételkénysier nélkül néne mag v. Tölgyes István Kiüli tó be'y Kölesei u 2 Üzem Pásztor a 3G szövetségi minisztert, E11 i o t földművelésügyi miniszter csak két szótöbbséget kapott és ezért uj választásra lesz szükség. A két MacDonaldon kivül valamennyi minisztert újból megválasztották. Ramsay MacDonaldnak és fiának, Malcoln MacDonaldnak bukása súlyos csapást jelent a kormány számára. Az uj ház egyetlen kommunista képviselője Galaher. Megválasztották az epingi kerületben a szélső jobboldal vezérét, Vinston Churchillt. Lloyd Georget 9609 szótöbbséggel választották meg Ugyancsak megválasztották leányát Megan Lloyd Georget is. 66 nőjelölt közül 6 konzervatív jelöltet, egy szabadelvűt és egv munkáspártit választottak meg. Most már vehet írógépet, mert megérkeztek a REMTOR Írógépek, melynek mind a négy modellja a mai fejlett irógépgyártás csúcsteljesítménye. Lényeges újítása a rögzített (socslsln és sllyedfl betflkosár — 18 havi részletre is kapható WIRTH és RENGEYnél Széchenyi-tér 5. Csendes borvlta a t. Házban (Budapesti tudósítónk tele{pnje]entés*.) A képviselőház pénteki ülése iránt mérsékelt érdeklődést mutattak a képviselők. Megjelent a Házban hosszú idő után Kállay Miklós volt földművelésügyi miniszter, aki a baloldali ellenzéki padsorokban foglalt helyet Amikor Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter meglátta elődjét, barátságosan — a jobboldalra invitálta. Kállay Darányi mellé ült, kérőbb Ivády Béla csatlakozott hozzáju/k. A parlament folyosóján Kállay és Darányi hosszasan beszélgetett a telepítési javaslatról. Sok szó esett a folyosón arról, hogy az országgyűlési képviselők megalakítják az iparos blokkot. A jövö hét folyamán alakul meg a blokk és elnöke valószinfileg M ü 11 e r Antal lesz. Az alakulás után küldöttség keresi fel Bornemisza Géza iparügyi minisztert, akinek memorandumot nyújtanak át. A képviselőház pénteki ülésének egyik érdekessége az volt, hogy a karzatokról végighallgatta a szónoklatokat az egyik budapesti leánvintézeí tawulóserege; fehér matrózruhás lányok hallgatták a borvita szónokait. A képviselőház pénteki üléséről részletes jelentésünk a kővetkező: A képviselőház pénteki ülését délután négy órakor nyitotta meg Korniss Gyula alelnök. Folytatták a bortörvény javaslat vitáját. Ruppcrt Rezső beszédében azt hangoztatta hogy nem volna helyes megoldás, hogy a szőlőtőkéket levágnák, vagy a bort a Dunába öntenék Más módon kell a segítés útját keresni. Olyan módon kell jólétet teremteni, hogy nagyobb legyen a fogyasztás és akkor az értékesítés is jönni fog magától. Azt kérte, hogy a borjavitást csaJk saját mustjával lehessen elvégezni. Helyesnek tartja azt az indítványt, hogy a csemegeszőlő termelésére kell áttérni. A szőlőnek nagy szerepe lehetne a gyermekek táplálásánál is. Haladást lát a javaslatban, de mivel sok tekintetben nem elégíti ki a kívánalmakat, nincs abban a helyzetben, hogy a javaslatot elfogadhassa. Báró Vay Miklós a tokaji hegvaljai bortermelés súlyos helyzetére hívta fel a figyelmet. Kérte a kormányt, hogy a kiviteli tárgyalások alkalmával védje meg a tokaji bort. Vay Miklós báró a törvényjavaslatban a borkérdés rendezését látja és ezért azt örömmel elfogadja. Sándor István részletesen foglalkozott a homoki kis szőlősgazdák helyzetével. A kistermelőknek nincs mea a megfelelő felszerelésük a seprő kipréselésére, de mivel a kipréselés a kereskedők számára tilos, ennek a rendelkezésnek az lesz a következménye, hogy a kereskedő még az eddiginél is alacsonyabb áron veszi meg a kistermelőtől a mustot. A kistermelő borának jobb értékesitésc céljából borközraktárakat kellene létesíteni. A javaslatot nem fogadta el. M á r i á s s y Mihály szerint a borkrizís oka elsősorban a túltermelés. A 9 fokosnál gyengébb borokat termelő kisgazdákat rá keli szorítani arra, hogy minőségi szőlőt termeljenek. Rámutatott a borközraktárak és pinceszövetkezetek fontosságára a kisgazdák borának jó értékesítése szempontjából. Ezeket a borokat a közraktárak átvennék és azokat egységesen feldogoznák. Szerinte a borkereskedelemnek nincs oka félni a javaslat különböző szankcióitól, mert azok csak a tisztességtelen kereskedelmet sújtják. Esztergályos János: A javaslat nem szolgálja a kistermelők érdekeit. Határozati javaslatban kérte, hogy a forgalombahozható bor szesztartalmát állapítsák meg. továbbá, hogy az 50 százalékon felüli fagykárt szenvedett szőlősgazdák földadóját — mint 1932—1933ban történt — engedjék el. A javaslatot nem fogadta el. A Ház vita nélkül elfogadta az elnök napirendi inditvánvát, amelvnek értelmében a iavaslat általános vitáját kedden délután folytatják. Hz idő A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Keleti-délkeleti légáramlás, többhelyen köd. Erős éjjeli fagy, különösen keleten. Nappal az évszaknak megfelelő hőmérséklet, csak a mélyebb fekvésű és ködképződésre hajló helyeken lehetséges a hőmérséklet némi csökkenése. |«Ét**HWW*> «MWMM Férfi kalapok nyakkendők nagy választékban legolcsóbbak Knittel Konrádnál, Káráss ucca 5. Alakításokat s legújabb formákra vállalunk.