Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)

1935-10-04 / 224. szám

1935 október 4. DÉLM AGY A R ORSZÁG 3 BERLINIEK OSZI PIHENÖHETEI SZEGEDEN Hétfőn érkezik az első csoport, 10-én a második (A Délmagyar ország munkatársától) A vá­ros idegenforgalmi hivatala a mult évben meg­kezdte a propagandát, hogy Szegedre csábítsa azokat a külföldieket, akik Magyarországon kí­vánnak néhány pihenőhetet eltölteni. Tavaly nyáron több osztrák család nyaralt Szegeden és a nyaralás után igen kellemes emlékekkel távo­zott ed- Az idén szintén több osztrák töltötte itt a nyarat, bár a valutáris korlátozások miatt az osztrákok külföldi utja elé is akadályok dördül fcek- Most táviratot kapott az idegenforgalma hi­vatal Berlinből a hivatalos olasz menetjegyiro­da berlini fiókjától, amely arról értesítette a hivatalt, hogy a németországi propaganda ered­mémyeképen az első németbirodalmi csoport ok­tóber hetedikén érkezik Szegedre- kétheti őszi iiáűlésre• Ebben a csoportba.i huszonegy birodal­mi német Jön Szegedre- A vendégeket, akik a kirándulásért személyenkint 139 márkát fizettek a. vasúti költségekkel együtt, az idegenforgalmi hivatal Ujszegeáen helyezi el és programot is állit össze számukra- Mivel a németeket elsó" sorbam az etnográfiai és a mezőgazdasági ér dekességek érdeklik, valamelyik nap autóbu­szon kiviszik őket Alsótanyára> ahol megmutat­nak nekik néhány mintagazdaságot- Valószínű­leg Tápéra is szervez az idegenforgalmi hivatal kirándulást- A második német csoport• ugyan­csak kéthetes tartózkodásra- tizedikén érkezik meg Szegedre­A berlini iroda értesítése szerint a most ér­kező csoportok jelentik az első kísérletet• Ha az őszi üdülés ¿.".érül és a vendégek kellemesen töltik cl Szegeden a két hetet, akkor nagyobb | eredménnyel lehet folytatni a jövőben Német­ország területén a Szeged-propagandát­A tanyai ínség, a tulnagy városi adminisztráció és az uccaburkolatok javítása a pénzügyi bizottság csütörtöki ülésén Megkezdték a város költségvetésének tárgyalását — 240 ezer pengővel emelték a bevételi előirányzatot (A Délmagycrorszdg munkatársától) A tör vényhatóság pénzügyi bizottsága csütörtökön délután ült ossz« a városháza tanácstermében és dr- Pálfy József polgármester elnökletévil megkezdte a jövő évi költségvetés tervezetének tárgyalását- Az ülés iránt igen nagy volt az érdeklődés- A bizottság az első ülésen aránylag mösszire jutott, befejezte az általános vitát• végzett a bevételekkel is- A végeredmény: a bevételi előirányzatot kétszáznegyvenezer pen­gővel sikerült felemelni. ami a költségvetési hiány kétszáznegyvenezer pengős csökkenését jelenti- A tárgyalást pénteken délután folytat­ják. amikor a kiadási tételek kerülnek sorra­A zárt ajtók mögött tartott ülésről dr- Pálfy Józisef polgármester a következőkben tájékoz­tatta a Délmagyar ország munkatársát: — A költségvetés általános vitájával kezdő­dött a tárgyalás- Elsőnek Back Bernát szólalt fel- Azt mondotta, hogy az elemi csapások következtében Ínséges helyzetbe jutott tanyai la­kosságon a költségvetés keretei kö­zött is gondoskodni kell A város adminisztrációját túldimenzionáltalak tartja és kifogásolta, hogy a tanyai kézbesítők 812 pengőt kapnak évente fuvarátalány dmen­Behatóan foglalkozott a nyugdijterliek kérdé­sével és kifejtette, hogy a nyugdíjazások terén nagyobb gonddal és körültekintéssel kellene el­járni• Különösen az altiszti karban szembetűnő a sok korai nyugdíjazás­A dologi kiadások terén megítélése szerint igen jelentékeny összegeket megtakaríthatna a vá­ros> ha a városi hivatalokat és intézményeket takarékosan fűtő kályhákkal szerelné fel és olcsóbb tüzelőanyagot használna­— Dr- vitéz Shvoy Kálmán felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a pénzügyi bizottságnak mindenképen módot kell találnia a pótadó kul­csának leszállítására- Véleménye szerint a pót­adó a jövő évben sem lehet nagyobb• mint ami­lyen ebben az évben volt Különben minden vo­nalon takarékosságra kell törekedni, de nem olyan pazarló takarékosságra, amilyent az uc­caburkolatok fenntartására javasolt 20-000 pen­gős tétel jelent- Ebből a pénzből nem lehet a meglévő burkolatokat megmenteni a pusztu­lástól- Javasolta- hogy a pénzügyi bizottság már a költségvetés tárgyalása során gondos­kodjék erre a célra legalább százezer pengő tartalékolásáról­— Dr- Biedl Samu azzal kezdte felszólalását, hogy a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban felmerülő problémák nem ujak. mintegy harminc éve állandó problémái a. városnak- Az admi­nisztrációt szintén tuldimenzionáltnak tartja, de ezt a kérdést igen nehéz megoldani ma, ami­kor a fiatalok elhelyezése _ is megoldásra váró súlyos feladatot jelent- Tisztában van azzal« hogy a városnak sok létszámfeletti alkalmazott­ja van, de a mai viszonyok között rrem igen lehet gondolni a létszdmfeleiu alkal­mazottak elbocsájtdsára­A tanyai lakosság megsegítését szükségesnek tartja és javasolja, hogy ezt a kérdést társa­dalmi uton oldja meg a város­— Az elhangzott felszólalásokra én reflek­táltam — folytatta a polgármester bejelen­tettem, hogy a tanyai Ínségesek megsegítésére a város hatósága is gondol- Ezért vettünk fel az idén ötvenezer pengőt a téli hségmunkák költségvetésében kifejezetten a ta­nyai Ínségesek számára­ezért folytatjuk az idén is, még nagyobb ará­nyokban azt a mult évben megkezdett akciót­hogy a régebbi földbérhátralókosok a szükség­tnunkák keretében dolgozhassák le földbérhát­ralékaikat- Elismertem- hogy a város admi­nisztrációja tényleg túldimenzionált• dc áll az Belvárosi Mo*i Pénteken és mindennap Az uj szezon reprezentatív alkotása 1 Történelmi dráma Orczy bárónő világ­hírű regényének filmváltozata. Rendezte: Korda Sándor hazánk fii Főszereplő: MERLfi 03ER0N 5, 7, 9 Miért? vesz másodrendű sütőport és vanitinenkrot, mikor a világhírű Dr. OETKEíí-gyártmányt minden íüszerüzletben megkaphatja: Negyedik kiadású fényképes recept­könyvet ingyen és bérmentve küld: DP. DETiiEfl A, Büflapesl. VIII- conii-u. 25. is, amit Biedl Samu mondott: most. különösen télvíz idején, nem gondolhatunk elbocsájtásra­A kézbesítők illetményei ügyében megbíztam Katona István tanácsnokot, dolgozzon ki olyan tervezetet, amely lehetőséget nyújt majd, hogy 60 pengős havi fizetéssel dolgozzanak a tanyai kézbesítők- a mostaniak között nem egy van* akinek havi járandósága meghaladja a 250 pen­gőt- Magam is megállapitottam. hogy az altisr tek közül feltűnő sokan mennek nyugdíjba, ami nek azonban az az oka, hogy az érvényben lévő rendelkezések értelmében ezekre ar állá­sokra elsősorban hadirokkantakat és fronthar­cosokat toeill alkalmaznunk- Shvoy Kálmánnak az uccaburkolatok fenntartására szükséges összeg emelésére vonatkozó indítványának he­lyességét elismertem magam is és szükséges­ségét beláttam, mert tényleg káros az olyan gazdálkodás' amely a hibák gyökeres kijatftására nem nyújt módot­Számolni kell azonban a speciális szegedi vi­szonyokkal- Szegeden az uccaburkolatok _ 80 százaléka aszfalt, már pedig a klimatikus viszo­nyoknak nálunk nem felel meg az aszfalt- Az aszfaltburkolatokat ki kellene cserélni, erre azonban egyelőre gondolni sem lehet- Csak arra gondolhatunk, hogy teljesen elromlott burkola­tokat cseréljük ki megfelelőbb burkolatokkal­— Ezzel le is zárult az általános vita és meg­kezdtük a költségvetés bevételi részének rész­letes vitáját, amelynek eredményeképen a bevételeket 240-322 pengővel emel­te a pénzügyi bizottság­Ez tizienhét százalékos pótadónak feiel meg. tehát a főszámvevői Javaslatban feltüntetett 94 százalékos pótadó helyett a bevitelek letár­gyalása után már csak 77 százaiékos pótadó kivetésére len­ne szükség­A felemelt bevételi tételek l.özött a legjelenté­kenyebb az a százezer pengő, amellyel a bi­zottság a forgaimiadóból várható államsegély összegét emelte fel- 30-000 pengővel emelte a bi­zottság a százalékos kereseti adóból várható jövedelmet, 13-000 pengővel a husiogyasztási adóbevételt. 10-000 pengővel a vigalmiad& bevételt• miután a jövő évtől kezdve a színház­nak is kell vigalmiadót fizetnie- 20-000 pengő­vel emeltük a közvágóhíd bevételi előirányza­tát. mivel a zsirkivitel emelkedése következtében a vágóhídi forgalom élénkülésére lehet számí­tani. a városi erdők jövedelmére pedig 35-000 pengővel irtunk elő nagyobb összeget­.— El kell mondanom azt is- hogy a pénzüryi bizottság a legnagyobb dicsérettel illette Scul­téty Sándor főszámvevőt a költségvetés átte­kinthető összeállításáért, ami vei a bizottság munkáját nagymértékben megkönnyítette­Elmondotta még a polgármester, hogy a pénzügyi bizottság pénteken kezdi meg a ki­adási tételek tárgyalását-

Next

/
Thumbnails
Contents