Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)
1935-10-22 / 238. szám
DÉLMAGYAR ORSZÁG 3 Áldás Umé^óilóUo^ Ueíl cikoeia . Oíctó. Alitinö. eg£*x*4ges. 4 J 9 kg. 3Q fiit. Érdekes felszólalások a költségvetés hétfői vitájában a városi adminisztrációról, az igazságtalan terhekről, a kormányzati intézkedésekről, az intézmények leépítéséről, a bérlőkérdésrő! és a szegedi idegenforgalomról Még harminc szónok az általános vitában Rassay és Eckhardt éles ellenzéki beszédei A politika vasárnapja Budapest, október 21. Vasárnap ismét eeész sereg népgyűlést tartottak azokban a kerületekben, amelyekben a közigazgatási bírósága a választásokat megsemmisítette. Debrecenben és Budapest déli kerületében ez volt az utolsó agitációs vasárnap. A Polgári Szabadság Párt budapesti nagygyűlésén elsőnek gróf A p p o n yi György mondott nagy ellenzéki beszédet, amelyben arról beszélt, bogy alkotmányt, jogi elveket, bírói függetlenséget le akar rombolni a mai rendszer, már pedig a gazdasági szabadsághoz elsősorban politikai szabadság kell. Rassay Károly nagy beszédben támadta a kormányt, azt hangoztatta, hogy a miniszterelnök a szabadelvűsedet ugy tünteti fel, mintha az nem jelentene inast, mint egy vallásfelekezet ellen inditott gyűlölködő hadjárattal szemben felépített védelmi vonalat. Csak a gyerekeknek lehet igy beszélniük — mondotta. A demokrácia előfeltétele a becsületes választójog, a sajtószabadság, a bírói függetlnség, az esküdtszék és a gyülekezési jog. Olyan országokban, ahol diktatúra van, nyomorúságot látunk. Kijelentette, hogy kétségbeesett politika az, amely kizárólag belső szimpátiákból kiindulva, áz ország külpolitikáját a diktatórikus államok felé akarja irányítani. Nekünk Anglia, Franciaország, Amerika barátsága van akkora érték, mint a jövőmenő és katasztrófa utján levő diktatórikus kormányok szimpátiája. Debrecenben fíckhardt Tibor mondott nagy beszédet és azt hangoztatta, hogy ezzel a kormányrendszerrel szemben a legkeményebb ellenzéki harcnak kell következnie. Bírálta a reformjavaslatokat és megállapította, hogy a tisztességes reformpolitikának csak a jogkiterjesztés lehet az egyedüli célkitűzése. Más országokban nyíltan és őszintén csinálták a diktatúrát, nálunk csempészáruként hozták be. Bírálta ezután a gazdaadósságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot, amelyet elhibázottnak és igazságtalannak tart- Á keresztény lélektől távol áll a nyegleség, a pártkassza, a kartellek, a bankok, kiszolgálása. Baloldali győzelem a francia szenátorválaszfáson Párís, október 21. Franciaországban vasárnap tartották meg a szenátorválasztásokat, — 107 mandátumért folyt a harc. A választás eredményeképen a baloldal öt mandátumot nyert. Az öt mandátumból négy a szocialistáknak jutott. L a v a 1 miniszterelnököt két helyen is megválasztották. Q tótkomlósi petíció Budapest, október 21. A közigazgatási bíróság héttőn a tótkomlósi választás ellen beadott panasz tárgyalását kezdte meg. Dénes István hívei adtak be panaszt Lányi Márton mandátuma ellen. Azt állították, hogy Lányi Márton hivei egyszerűen lemásolták a választói névjegyzéket és igv lehetetlenné tették, hogy Dénes István ajánlásait elfogadja a választisi bizottság. A választást védő alaki kifogásokat emelt a panaszok ellen. A tárgyalást kedden folytatják. Henderson halála London, október 21. Henderson Artúr volt angoí külügyminiszter és a leszerelési bizottság elnöke vasárnap 72 éves korábafí meghalt. Nem tudta, hogy Abessziniában háború van, mert betegsége alatt eltitkolták előtte. Mint egyszerű bányamunkás ke/dte pályáját. 1916 • ban a Lloyd George kormánynak lett elsőizben minisztere. Az angol munkásmozgalom egyik legkiválóbb vezére volt. (A Délmagyarorszdg munkatársától) Hétfőn délután négv órakor alig 15—20 városatya je lemlétében folytatták a törvényhatósági közgyűlést- A jegyző ellenben már harminchárom o'yan városatya nevét tartotta nyilván, aki az általános vitához jelentkezett szánokulA hétfői ülés első szónoka dr. Pap Róbert vo't Hivatkozva Shvoy Kálmán szombati beszédére, elismeri — kezdte —> hogy a kormány jószáin dókkal viseltetik Szegeddel szemben, utóvégre el sem képzelhető olyan kormány. amely ne kezelné jóindulattal az ország második városának ügyeit• Más kérdés, hogy miként és mennyiben fut ez a jószdndék kifejezésre— A jóakaratot én számszerűleg szeretném kifejezni — folytatta —- mert a kérdést szimr patiarnyilatkozattcl nem lehet elintézni. Shvoy Kálmán hivatkozott az OTKpitkezésre is. de ezt az építkezést éppen a kormány akadályozta meg• Shvoy Kálmán kemény szavakkal beszélt a tanyai demagógokról• Remélem, hogy ezt nem a szabadelvű ellenzékre értette• Demagógiát az követ el- aki beválthatatlan ígéretet tesz a népnek- Az ellenzék ilyen Ígéretet sohasem tett— Koncedálom — mondja Shvoy KálmánPap Róbert ezután megállapítja, hogy súlyos problémája a költségvetésnek az adminisztráció- A tisztviselői létszámot nem igen lehet osökkemteni, rendszerint jelemnek meg a rendeletek, amelyek ujabb ós ujabb tennivalókat hárítanak a városi adminisetrációra- De kérdi. történteire kísérletek a\ városnál az ügyrend és az ügy kezdés racionalt zdlásáraA polgármester 60-000 aktaszámra hivatkozik, de valószínű, hogy ennek fele sem érdemleges intézkedés Esetleg az növeli az iktatószámot, hogy az aktákkal lapdáznak az egyes hivatalok> nehogy a munkátlanság látszatát keltsék-A város adósságairól szólva megállapítja, hogy a város nagyon sok áldozat vállalása elől nem térhetett ki, amit az egyetemért, az iskolákért és más intézmények elnyeréséért kellett vállalnia- Akit ehhez a városhoz nem csak a községi illetősége fűzi, hcjtem érzelmi illetőség is. az nem kifogásolhatta ebeiket a múltban vállalt áldozatokat- Tagadhatatlan, hogy kisebb gavallériával Is mieskapbaftta volna Szeged az egyetemet. Szeged hozta az egyetemért a legnagyobb dSdozatot, mégis Szeged egyetemét épitik le a legnmvobb mértékben ugy a tanszékek• mint a hallgatóság számának csökkentése terén— A városi költségvetés legerősebb pillére a, gazdák fizetőképessége — folytatta- — A Széchenyi Mo/l Kedden PAULft WESSELY ragyogó filmje az Epizód 5, 7, 9 bérlőkérdés megoldásra vár, de a bérlőkérdés mem azonos a bérösszeg-kérdéssel- A kérdést nem lehet a bérösszegek rendezésével megoldani. még aíkikor sem. ha a buzaibérekről a fixpengőbérekre tér át a város- A bérlőkön csak bérleszállitással nem lehet segitemi- A városnak a gazdálkodási rendszert kell megreformálni, hogy több jövedelme legyen a bérlőtársadat Ir.mnak- A bérlőket helyesebb gazdálkodásra kellene tanitani, szoktatni— A polgármester expozéjában — mondotta ezután — megfeledkezett a névtelen adófizetőkről: a polgárságról ame\y megérdemli a legteljesebb elismerést városfenntartó munkájáért, áldozatáért. A költségvetést elfogadja (Taps) Ezután dr. Hunyadi-Vas Gergely szólalt fel- Közben Bárányi főispán átadta az elnöki tisztséget Pdlfy polgármesternek, később isimét visszatért a közgyűlési terembeHunyadi Vas Gergely elöljáróban reflektált Pap Róbert beszédére. A kormány — mondotta — épitteti a tani tói internátust, ha nem is állami pénzből. haneim a tanítói alap pénzéből, de saját akaratából- Ezután a földbérkérdések foglalkozott részletesen- Örömmel állapítja meg. hogy a város hatósága szorosabbra igyekszik füzini a tanya és a város viszonyát- Ez nyilatkozik meg az uj tanyai központok tervében. a posta- és a telefonszolgálat megjavításában. a megígért földbérreviz'ó tervében- Helyesli a hidváímcsökkentés tervét és a városi szeszgyár felállításának a gondolatát- Bn.k abban, hogy a város nem áll meg a fejlődés utjánDr. Kertész Béla a következő szónok- A költségvetési vita az a sirató fal, ahol mindem párt elsírhatja a maga bánatát, de mint a fal. a kormányhatalom nem hallja meg ezeket a sirámokat- A '-»eilügyi és a pénzügyi kormányzat súlyos felelősséget visel a városi háztartás egyensúlyának felborulásáért- A kormányzat nemcsak uj feladatokkal terhelte a várost, hanem régi jövedelmeit is elvonta- 1929-ben a városnak egymillión felül volt a jövedelme a kereseti adóból, addig ma az adókezelés teljes egészében felemészti a kereseti adójövedelmet. Hasonló a helyzet a forgalmiadórószesedés terén is- 1921-ben a városi háztartások a forgalmiadó egyharmadát kapták meg- De amikor 2-ről 3 százalékra emelték az adókulcsot, a részesedés nem emelkedett- A fázisadó bevezetése utam ped.i? ttesztő arányban csökkent a város részesedése Ezzel szemben az állam forgalmiadé bevételt évről-évre emelkedik Harcot kell indítani a régi arány visszaáMUásáért A rendőrségi hozzájárulás teljesen igazságtalan követelménye a kormányzatnak• mert az államosítás alkalmából az állam osak a biztonsági szolgálatot vette át a várostól de a rendészeti legnaevobl részét nem- Az inségenyhités szintén nem városi feladat a törvény csak a szegény ügyet utalja a városi kötelességek közéA polgárság tul van adóztatvaEzt bizonvitia a záloarolások számának nazv