Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)

1935-10-20 / 237. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1955 október 20. liizifp, szén, koksz, tüt Brikett Fischer fatelepen Báró Jósika e. 20. Telefon : 18-81. régi szegedi főjegyző : Reisner János Bár idegenszerű a neve, magyarföld szülött». Szeged nagy fia volt. 1847-ben született, középiskoláit a piarista gimnáziumban végezte. Az ügyvédi vizsgát 1871-ben tette le a budapesti Ítélőtábla előtt, majd szülővárosának közigazgatási bizottsága egyhangúkig választotta meg aljegyzőinek; 1875-ben pedig közfelkiáltásba] főjegyzőnek. 1882-ben Szegednek adományozott gazdag Somogyi-könyvtár igazgatójává és könyvtárnokává nevezték ki, főjegyzői állása meghagyása mellett 300 forint külön díjazással. Reisner János olyan nagy közéleti munkásságot fetjett ki, amilyet keveset mutathat fel a mult. Irodalmi téren pedig messze kimagasló munkásságot fejtett ki. A Dugonis-szobor létrehozása körüli érdemekből oroszlánrész az övé. 1882-ben megvált a közhivatal viselésétől és minden erejével azon munkálkodott, hogy megírja Szeged történelmét. Az adatok gyűjtése, azoknak felkutatása és összehordása nem kevesebb Időt vett igénybe, mint tize&ztemdőt. Ha Szeged polgárai közül valaki odaadta városának áldozatos munkája mellett a szivét is: azok sorában Reisner János ott áll az elsők között. Mikor Szeged fölött ötvenhat esztendővel ezelőtt megkondult a halálharang, amikor elsikoltotta magát az első vészkiáltás: Inog a percsorai töltés! — Reisner Jánost ott látjuk a vészek vihariban, a töltés hátán, ásóval a kezében. S amikor háromnapi halálküzdelem után elszaKadt az utolsó gát Is, nyakunkba zudult a gyilkos á.r és futottunk segítségért, kegyelemért kiáltozva: Reisner János még mindig ott állt a vasuti töltéstest tetejébe húzott, de már elszakadt nyúlgát egyik darabján... Onnan nézte a rohanó szennyes áradatot, amelynek szörnyű rombolása elé nem vethet már többé gátat se munka, se akarás. Aztán futva szállt csónakra és sietett a zajongó vizein ahhoz a szálmalomhoz, amely akkor már a tenger közepén állt... Oda menekült a gátszakadáskor a halálórájában ötven magyar... Meg kell aizokat menteni, amig rájuk nem szakad a szörnyű halál. — Aztán futott tovább, oda, ahol volt még és lehetett mit segiteni Csak haza jutott legutoljára. Mikor pedig a nagy temetés után megkezdődött n feltámadás, Reisner Jánost megint ott látjuk az épitő munkában; a rekonstruáló Tisza Lajos táborában. Ött kapta érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagikeresztjét. Reisner Jánosnak működésében vezertője és Irányítója mindig a szeretet volt Szerette nemcsak városát, hanem minden fiát is. Nem volt olyan köz- vagy magánügy, amelyben, ha szükségét látta, részt ne vett volna. Egyszer Alsótanyáról jött küldöttség a polgármesterhez, hogy kut kellene a nyomásra. Ami kut van, amellől kidőlt már a kútágas. Letörött a kutgém. s ami vize van a kútnak, ihatatlan. A vályú pedig elkorhadt. Ha volna is viz, nem volna miből itatni. Pedig, ha a jószág szűkölködik vízben, legi-lőben. azt az emberek is megbánják. Arra kérték tehát Reisner Jánost, a főjegyzőt, legyen szószólójuk a polgármester előtt, hogy kutat, kútágast, gémet és válytrt kapjanak, máskülönbéin el kell hagyniok a pusztát, máshova kell vándorolniok. — Hát aztán meg tudnák ezt kendtek tenni, atyámfiai í — Meg. ha muszáj, — feleltek a magyarok. — Van még a világon valahol olyan föld, mint er az édes magyarföld, amelyre kendtek csak azért panaszkodnak, hogy nincsen kutjuk, kutágastik, gémfájuk, meg vályújuk? — Hát igön... — mondták az atyafiak. — Hát igen... — felelt Reisner János is. De vau kendteknek ép kezűk és éip lábuk. Erdő is Kerül odakint, ahonnan vághatnak kendtek kétágasnak, kiífgémnek és ostorfának valót. Válvónak való deszkát, ásót é* kapát pedig adunk ml. fin meg majd segítek kendteknek megcsinálni mindazt, ami .hiányzik... Jólesz-e igy? Mert a polgármester urnák nagyon sok a gondja-baja és hia őneki kell a kutat megásni, a vályút kifaragni és kivágni a kutágasnak valót: ki fogja akkor elintézni idebent a városnak ügyét-baját? Mondják meg hát kendtek, .nikor foghatunk a munkához? Én már is mehetek... Elröstelték magukat a magyarok és ümmögve szóltak: — Hát azt mán csak még se kivánhatjuk, hogy a tekintetös főjegyző ur vágjon nekünk vályút. Hiszen magunk is értünk ahhoz illendőképpen. Kutágasnak valót is majd csak tanálunk valahun. Ásóért, kapáért se gyüviimk éppen be a főjegyző úrhoz. így hát csak éppen tégla kéne nekünk... — No, azt meg én adok kendteknek száz darabot ... Pedig nekem egy fiamarhám sincsen odakiint a pusztán, csak idebent ez a kis hivatalom. De azért megadom a száz darab téglát, ha kendtek kiviszik. — Nohát, azért a száz tégláért meg ne fáradjon a tekintetes ur. Azt majdcsak mögszörözzűk műnk odakiint. — No lássák kendtek. Akkor ne háborgassuk a polgármester urat... — Ne, ne ... — ümmögtek a magyarok szelíden —, csak annyit mondjék meg a tekintetös ur a polgármestör urnák, hogy ittjártiink és köszöntjük. — De jósziwel ugye. atyámfiai? — Hát mán hogy is tudnánk másmivel? — No. áldja Isten a tekintetös urat. Ha mögest erre járunk, hozunk majd a jóságáért egy hízott ürüt. Jó lesz-e, tekintetes ur? — Jó, jó, édes atyámfiai. Hiszen amit tettem, kendtekért, jósziwel tettem ... így intézte el egyszer Reisner János az egvik küldöttség kérelmét. Nem adott a város semmit se, de a főjegyző kapott azért egy hizott ürüt. * Máskor beállított hozzá nagybusan két ürgehalmi atyafi. — Mitévők legyünk, tekintetös ur, — siránkoztak. A vetéseket mind elpusztítja a féreg. Nagy a szárazság elszaporodtak a férgek. Annyi az ürge. mint a buzaszem. S igy. azt a keveset, ami termett, elhordja az ürge időelőtt. Nekünk alig jut valami a magtárba A nagyságos polgármester ur talán töhetne valamit, ha a tekintetös ur jósziwel szólna mellettünk. Hiszen jó embör a Pálfv polgármester ur. — Jó, jó atyámfial... Dehát ürgét önteni csak mégse mehet ki a polgármester, neki van egyéb dolga is: farkasokkal kell idebent viaskodnia... Itt meg azok hordják el a bárányokat. De lift én tehetnék kendtekért valamit, szívesen megteszem Tudjátok kendtek mit? Majd én hordom a vizet, kendtek meg öntözik az ürgelyukba. Jó lesz igy? — Márohogv a tekintetös ur hordja a vizet? — álmélkodott a két magyar. Van nekünk odakint egy szamarunk, mért hordaná a tekintetös ur? Aztán tanálunk műnk közelebb is vizet. — Igen ám, de én nem értek az ürgeöntéshez. A vizet azonban csak el tudnám hordani. Úgyis olyan kegyetlen ez a hivatal. Maholnap belepusztulok már. Mennyivel jobb volna odakint az Isten szabadege alatt? Megyek én kendtekkel ürgét önteni. Ha mán igy van tekintetös ur, hát csak ne fárassza magát. Nem kivánhatjuk műnk ezt. Aztán, ha már el kell pusztulni az embörnek, jobb, ba közelebb éri a sirt. Maradjék csak a tekintetös ur... , — Pedig ugy szeretnék valamit tenni kendtekért és tennék is jósziwel. — Hászcn tudjuk azt ugy is, tekintetös ur. De az afféle külsőmunkához mégis csak jobban értünk műnk. Majd csak mögpróbáljuk hát magunk az ürgeöntóst. De igy se menne az ki a lyukából, majd elgyüvünk még a tekintetös úrhoz, ögye mög a fene. — Ugy, ugy... Mindig szívesen látom kindteket. No de most már menjünk a polgármester úrhoz. Hátha ő többet ért az ürgeöntéshez. — Mán tekintetös ur, a polgármester urat csak ne fárasszuk ilyen dologgal. Majd, ha mégegyször elgyüvünk. Most pedig Istennek ajáljuk a tekintetös urat. Ha egyszer kitalál majd Ürgehalomra, szívesen tótjuk egy kis csirkepaprikásra. Vóna még hozzávalónk is a tavalyiból egy kevés . ízelítőnek meg behozurk majd egy kis hordócskával. Hászen akadhat még itt dolgunk máskor, is. Aztán milyen jó, ha olyan jósziwel van hozzánk a tekintetös ur... A hordócska már itt is lesz holnap. Úgyis jószágügyben löszünk járatosak idebent... * Most tehát volt már a főjegyzőnek egy hizott ürüje, meg egy hordócska bora. Bántotta is ez a lelkiismeretét szörnyen. A főjegyző ugyani« olyan ember volt, aki mindig különbséget tudott tenni az enyém és a mienk között S mert a hizott ürüt is, meg a hordócska bort ís, nem mint magánember szerezte, hanem mint a köznek alkalmazottja; a hizott ürü és a hordócska bor tehát közvagyon. A kőznek kell tehát azt el is fogyasztani. Ment tehát egy napon jelenteni a polgármester nek: — Nagyságos uram, van egy hizott iirönk. Nagyot nézett a podeszta. — Hol vetted azt János? Ugy tudom én, nincs a városnak nyája. — Kaptam közszolgálataimért, nagyságos uram. Igy tehát a közt illeti az. S ekkor elmondta igről-igre a küldöttségjárások eseteit. Olyan jót kacagott erre a podeszta, hogy a könnye is kicsordult. — Altkor megesszük az ürünket, János. Úgyis régen ettem már ürüpaprikást. De ha már paprikásnak valónk van, kellene ahhoz egy kis letejező is. Zsiros az firüpaprikás. Ha le nem nyomtatja jól az ember, könnyen megárt, öblögetni kell azt János. — Van már ez is, nagyságos uram — mosolygott —, még pedig jó tavalyi. Ezt meg iirgeöntésért koptam. Még nagyobbat kacagott erre a podeszta. — Te. Játnosom, jó volnál polgármesternek. Jobb atyja lennél a városnak, mint én. . — Nem volnék én annak jó Ha kérnék, az ingemet is odaadnám. Furcsán nézett erre a beszédre a podeszta és kétkedve szólt: — Hiszon két kéröküldöttség is járt nálad János, aztán egyiknek sem adtál semmit sem, hanem inkább te kaptál. Miért beszélsz így? — Nagyságos uram, a magamét odateszem, ahova akarom. A közről azonban számolnunk kell... Herke Mihály. MEHEf és mmmzm Mindennemű szőrmékben dús választék. párisi dfvatszllcsök, Deák F. é« Híd u. sarok ELSŐRENDŰ M7NKA? i«« OLCSÓ A SAH I Női divat, fi'sző, fehérnemű, trikóáru párisi modellek után sctiimmepiino szalonban FCArSsz ucca 8. TI. emelet srn MEGERKEZTEK 1 j t i a 7. összes p u s u RADIOKESZULEKEK l# N I N M» • M ^^ XHEAM Dijta'an bemutatás lieiemen NclrlOn cégnél, Kelemen ucca 11