Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)

1935-10-18 / 235. szám

TQ35 október T8. DÉLMAGYARORSZSG 3 n csongrádi rablógyilkosok ügyében bizonyitáskiegészífést rendelt el a tábla (A Délmagyarország munkatársától) A sze­gedi Ítélőtábla Kovács-tanácsa csütörtökön tárgyalta a csongrádi rablógyilkosok ügyét- A múlt év októberében Szaszkó Sándor és Tciár Mihály meggyilkoltak egy öreg özvegy­asszonyt. özv Buzdek Sándomét- A gyilkossá­got Szaszkó követte el. aki egyetlen baltacsar pással végzett az özveggyel- Azalatt Tatár az ajtó előtt őrt állott- A holttestet kicipelték a ház háta mögé és ott elásták- Hetek múlva derült ki a gyilkosság- Szia szik óék az egész ta­nyát kifoszAoták­A szegedi törvényszék Csongrádon tár^valta az ügyet két napon kérésziül- A bíróság Szasz­kó Sándort Wéláltali halálra' Tatár Mihályt pedig életfogytig tartó fegyházra ítélte- Az elitéltek fellebbezést jelentetteik be és isry került az ügy csütörtökön a szegedi tábla elé- A bíró­ság ismertette az iratokat, majd ugy a védők, mint a főügyész bizonyttáskiegészftésre vonat­kozólag tettek Indítványt- A Wróság helyt adott az indítványnak és a tergyaMst az ui bizonyítás lefolytatása végett elnapolta­„Timosa" a szegedi törvényszék előtt Nem találják az alperes Bársony Aladárt (A Délmagyarország munkatársától) Gellért Lajos, a kiváló színész és színpadi tr:rző> aki­nek évekkel ezelőtt óriási sikere volt a Beth­len-téri színházban — m>nt színésznek és szer zömeik egyaránt — a ..Timosa" climü darab­bal. nemrégiben pert Indított a szeged! tőrvény­széken. A Timosa miatt indult a per. az esrvik staggion.3 igazgatója. Bársony Aladár ellen­Gellért Lajos, a darab szerzője keresetében elő­adta. hogy a Timosa dmü darabját Blirsony ATadáir az ő engedélye nélkül és anélkül, hosy a darab után járó jogdíjat m.°-fizette volna, az ország több részén, tőbbizbsm Is előadatta­A szeged törvényszék terü'etém fekvő \ árosá­ban is. Így Makón, Vásárhelyen. Szentesen 1« játszották a darabot de az igazgató az előadá­sok után jáiró i eve-díjat el feleltette megküldeni­Az érdekes ügy dr- László Adolf táblabíró elé kerii't. aki kétizben is kitűzött már rerfelvétell tárgyalást. <fe egyizben sem tartVtta mer. mert Bársony Aladárnak a keresetet és az idé­zést nem sikerült kézbesíteni- A st?~~ione Igazgató lakhelye ugyanis ismeretlen- A ler utóbbí perfertvértell tárgyal ¿«"in a felosres kép­viselőiének kérelmére az ügyet szümeteitetf a törvéinyszéJo arrr'sr Bársonyt sikerül előterem­teni­ÉLELMI SZEREK: 1 üveg oroszhal füvegbetét —.20") —.98 2 doboz egytizedes portugál szardínia —.78 10 dkg csokoládés drazsé —.20 HAZTARTASI CIKKEK Fali fa sótartó —24 Burgonva hámozó kés —16 Szénlapát —.24 NÖI DIVAT: Divat színes kalaptoll —-24 Színes bársony ruharózsa —-98 1 pár flór női harisnya, kis hibás —.98 Sarmőz kishibás női nadrág P 1.98 ZSEBLÁMPA: Henger zseblámpa hüvely nikkelezett — .68 Lapos zseblámpa hüvely, fekete —.9S Henger zseblámpaelem —-36 Lapos zseblámpa elem —.38 MINDENSZENTEKRE: 16 drb 70-es fehér sirgyertya —24 14 dr. 60-as fehér sirgyertya —-24 Kereszt 5 drb kis gyertyával —.24 Mécses pohárral —18 Sir lámpabura —-24 10 drb csavart gyértva —.16 PARIS! HOGY ÜÜUHBZ RT. SZEGED. CSfcKONICS ál KISS UCCA SAJMK A kereskedők és iparosok tiltakozása a piaci helvpénzdrágitás ellen értekezlet a kamarában — „A magas helypénzek elriasztják a tanyaiakat a szegedi piacról" (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi kamara kereskedelmi és ipari osztálya a helypénzek ügyében csütörtökön délelőtt érte­kezletet tartott. Meghívták az értekezletre az érdekeltek is, a Kereskedők Szövetségét, az ipartestületet, a Szegedi ószerkereskedők Egyesületét, a Kézmüiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége szegedi csoportját. Grosz Marcell osztályelnök vezette az érte­kezletet, dr. Cserzy Mihály titkár ismertet­te a helypénzproblémát. Megemlítette, hogy eb­ben az ügyben már többször tárgyalt a kamara az érdekeltek bevonásával a város megbízott­jával, de csak tegnap küldte át a város a ka­marához a helypénz-szabályrendelet terveze­tet, amelyet a szombaton összeülő közgyűlés már le is tárgyal. A kamara éppen ezért szük­ségesnek látta, hogy a tervezetet az érdekeltek előtt ismertesse és még a közgyűlés összeüléve előtt megtehesse rá észrevételeit, A tervezet figyelmen kivűl hagyta a mai ter­mény- és baromfiárakat, még a párévelőt t! árakat vették figyelembe a helypénzek megállapításánál. Sőt egyes hely­pénzek árát felemeli, így a kappanoknál 100 százalékos az emelés. Jelentős változtatás a tervezetben, hogy nem folyóméterenkínt, ha­nem négvzetméterenkint számítja a helypénzt és ezáltal a földön árusítók helypénze száz százalékkal lesz magasabb. A iármüvek helv­pénzdiját is felemeli a tervezet, azzal az in­dokkal. hogy a kocsik, vagv autók lerakott ter­mények és baromfiak helyfoglalását is meg kell fizetni. A tervezet kötelezővé teszi. hogv a járműtulajdonos e<rv bizonyos hely düát is megfizesse, ami eddig nem volt meg. Számta­lan súrlódásra adhat alkalmat az a körül­mény, hogv a fél négvzetméternél kisebb terü­letet ki kell kerekíteni. A tervezet meg akarja tiltani a kocsibeállókat is. A szabályrendelet kötelezővé teszi, hogy a köz­érdeket is szolgáló helyfoglalások után, hely­pénzt állapítson meg a város­A kamara elnöksége a helypénzszabálvren­delet tervezettel kapcsolatban azt az előter­jesztést tette, mondja ki az értekezlet, hogy a tervezet mostani formájában szá­mos érdeket sért, azt teljesen előkészittetlennek tartja, éppen ezért azt kéri a polgármestertől, hogy a hely­pénzek ügyét vegye le a szombaton kezdődő közgyűlés napirendiéről, a tervezetet tárgval­tassa le a közvetlen érdekeltekkel és csak a novemberi közgyűlés napirendjére tűzze ki tár­gyalásra. Varga Mihály fontosnak tartja a hely­pénzek arányosítását, de ipari és kereskedel­mi szempontból a helypénzek mérsékelésére volna szűkség. Feltétlen szükségesnek látja a mostani közgyűlés tárgysorozatáról a tervezet levételét. Iritz Béla felszólalásában megállapította, hogv a iavadalmi hivatal ugylátszik az adóhi­vatallal téveszti össze magát. — A javadalmi hivatalnak — mondotta — más szempontjainak kellene 'enni, minthogy címeket talál ion a közönség megadóztatására. A törvény kimondja, hogy nem lehet a hely­pénz díjból városnak iövedelmének lenni. \ város hatósága arra törekedjék, hogy állandó idegenforgalmunk legyen, mely által a java­dalmi hivatal nagvobb bevételhez jut, amit ta­pasztalhatott a szabadtéri játékok alatt. Ak­kor a városban lüktető élet volt. emelkedett a hus- és borfogyasztás. Ez a bevétel többet tett ki, mint az, hogy a szegény piaci árusok hely­pénzét tetemesen felemelie. amit akkor is meg kell fizetnie, ha egv fillér bevétel sincs. Különös, hogv egv tvlvhes csirke után 4 fil­lér helypénzt fizetnek. Javasolta Iritz, hogy a kereskedő és iparos tőrvényhatósági bizottsági tagokat kérje fel a kamara, hogy a szombati közgyűlésen tiltakoz­zanak a helypénzek felemelése el­len, sőt annak a leszállítását kérjék. B e n k ő Béla a KÉKOSz képviseletében rá­mutatott arra, hogy a tervezet többszáz száza­lékkal emeli a helypénzt egyes cikkeknél. Ez­zel szemben érthetetlen a javadalmi hivatalnak az a kijelentése, hogy a tervezet nem emeli a helypénzeket és minden maradt a régiben­Dr. Gyuris István fontosnak tartaná, ha a város pontos statisztikát készítene arról, hogy mi kerül be a szegedi piacra és ennek alap­ján állítanák össze a tervezetet. Vitéz K a k u s z i István annak a nézetének adott kifejezést, hogv a baromfi helypénzét feltétlen le kell szállítani, mert a magas helypénzek a tanyaiakat elriasszák a szegedi piacról. A mostani javaslatot nemcsak a piacon árusí­tók, hanem a város forgalmának kialakulása szempontjából sem lehet elfogadni. Takács Ferenc magyarszabó kifejtette, hogy ha a város a mostani helypénzpolítikát folytatja, akkor a piacokat látogató iparosok maid a külterületi és környéki piacokat kere­sik fel. A gazdasági viszonyok feltétlen megkö­vetelik a helvpénzek mérséklését Pillich János az ószeresek nevében szin­tén magasnak találja a helypénzeket. Furcsa hogy a sátor-árusításnál a levegőt is meg­adóztatja a város. A helvpénzek szerinte már oly magasak, hogy üzlethelyiséget ís lehetne annak árából bérelni. Az értekezlet végül elfogadta a kamara el­nökségének javaslatát, hogy Írjanak át a pol­gármesterhez és kérjék a szabálvrendeletterve­zotnek a közevülés napirendjéről vnló levételét Az értekezlet egyöntetű tiltakozása gyors eredménnyel járt, — mint lapunk más helyén jelentlűk, a csütörtök délutáni törvényhatósági klsgvű'és levette a szombati közgyűlés napi­rendjéről a javaslatot azzal az indokolással, hogy az előterjesztést nem készítették elő kel­lőkénen. Az idő A Szegedi Meteorologi&i Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állá­sa 21.4, a legalacsonyabb 12.8 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 770.4, este 769.6 mm. 1 A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 óra kor. Idöjóslat: Mérsékelt északnyugati szél. változó felhőzet, néhány helyen, de inkább csak az északi határszélen kevés eső lehetséges. A hőmérséklet alig változik. H u z ás/1 holnap! Még vehet Osztály­sorsjegyet] Pető Ernői főárusitónál.

Next

/
Thumbnails
Contents