Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)
1935-10-17 / 234. szám
DÍCMXGTARORSZXG 1955 oftSBer ír: A legszebb inganyagok :I?~Ji Pollák Testvérek hJSSu íJSTSZfiSL*. Ötven év alatt öt elnöke volt a jubiláló szegedi ipartestületnek Az iparosság vasárnapi ünnepe Kisipari üzem jövedelmét nem lehet lefoglalni A szegedi törvényszék érdekes ítélete (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék polgári tanács« Dudás Béla elnöklete alatt rendkívül érdekes, elvi jelentőségű döntést hozott. A döntés értelmében a kisipari üzem jövedelme ezentúl nem foglalható le. A per, amelyben a bíróság ezt a döntést hozta, R következő volt. Egyik szegedi rádiókereskedő Zsem béri József és társa ellen végrehajtást vezettetett. Minthogy Zsemberiék a MATEOSz kötelékébe tartoznak, lefoglaltatta az onnan eredő követeléseit. Zseniberiék ez ellen felfolyamodást jelentettek be és ax ügy a járásbíróság elé került, «mely a felfolyamodást elutasította. Emtán került nz ügy a törvényszék elé, amely a végrehajtó eljárását megsemmisítette. Az itélet indokolása a következőket mondja: MATEOSz-lagok sem a kijelölt körzetien belül, sem azon kivül fuvarozási üzleteket nem köthetnek, Szegeden lévő tagoknak feladata Buda [»est és Szeged között havonta hat izben fuvarozást teljesíteni. A végrehajtást szenvedő kocsijához hasonló tonnatartalmú kocsik után a fuvarosok havonta 1080 pengő megtérítésben részesülnek, amely összeget a vasút fizeti ki a körzetvezetőségnek, amely viszont a tagokat fizeti ki ebből. A végrehajtató ezt az összeget foglalta le. A MATEOSz-tagok szövetkezetbe tömörült autófuvarozó vállalkozóknak tekintendők, akik kizárólag a szövetkezet által meghatározott fuvarozást végeztetik az előre megállapított egységárak mellett, saját autójukkal és a kapott fuvar térítésből viselik, illetve fedezik költségeiket és kiadásaikat. — Annak elbírálásánál — mondja az itélet —, hogy üzemekből eredő bevételek és jöitedelméti végrehajtás alá vonhatók-e, abból kell kiindulni, hogy az egyes tagok vállalata meghaladjct-e a kisif>ar körét? Tekintettel arra a nem vitás tényállásra, hogy a végrehajtást szenvedő csupán egyetlen autójával végzi a fuvarozást, a közte és a szövetkezet közti viszonylatban kisiparosnak tekintendő. Minthogy pedig a kisiparosnak foglalkozása folytatásához szükséges eszközei végrehajtás alá nem vonhatók és eme rendelkezés nyomán kifejlődött birói gyakorlat szerint végrehajtás a kisipari üzemre sem vezethető, ebből következik, hogy a kisipari üzem bevételei és jövedelme sem vonható végrehajtás alá. Ennélfogva szabálytalanul járt el a bírósági kiküldött — mondja tovább az indokolás —, amikor a végrehajtást szenvedőnek, mint kisiparosnak az üzemi jövedelmét végrehajtás alá vonta, miért is a törvényszék ezt az eljá rást megsemmisítette. Mühelyhelyiség faipari és kötöttáruk gyártására különösen alkalmas, száraz, világos és tágas, kiadó. Világítási és motoráram bent. Madóch-ucca 16. ________ » ÉLELMISZEREK: 1 üveg oroszhal (üvegbetét —.20) —.98 2 doboz egytizedes portugál szardínia —.78 10 dkg csokoládés drazsé —.20 HAZTARTASI CIKKF* Fali fa sótartó —24 Rurgonya hámozó kc- ¿—16 Szén lapát —.24 NÍ>I DIVAT: Divat színes kalaptoll —24 Színes bársony ruharózsa —.98 1 pár flór női harisnya, kis hibás —.98 Snrmőz kishibás női nadrág • P 1.98 ZSEBLAMPA: Henger zseblámpa hüvely nikkelezett —.68 Lapos zseblámpa hüvely, fekete —.98 Henger zseblámpaelem —.86 I^apos zseblámpa elem 1—.38 MINDENSZENTEKRE: 16 drb 70-es fehér sirgvertya —24 14 dr. 60-as fehér sirgyertya •—.24 Kereszt 5 drb kis gyertyával >—.24 Mécses pohárral —18 Sir lámpabura —.24 10 drb csavart gvertva —,16 PBRIS1HAGY áaUHÍZ RT. SZIGID. CSIiKONICS él KISS UCCA ! ROK (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap ünnepli Szeged iparossága az ipartestület megalakításának félszázados évfordulóját. Az ünnepségre nagy lelkesedéssel készül az ipartestület vezetősége, mely most felhívást bocsájtott ki, amely srerrnt az évfordulón a szegedi iparosok összetartását kivánják dokumentálni. A jubileumi ünnepséget a fogadalmi templomban tartandó szentmise vezeti be, majd díszközgyűlést tartanak. Érdekes visszaemlékezni a szegedi ipartestület 50 esztendős történetére. Az ipartestfület megalakulását az ipartársulat előzte meg, amely tizenkét? esztendeig, 1873-tól 1885-ig működött. A céhek 1873-ig működhettek, utánuk az ipartársulatok következtek néhány esztendőn keresztül. Az ipartársulatok ós a mai ipartestületek között az a különbség, hogy amig az ipartársulatba nem volt köteles belépni ej. iparos, addig ax ipartestületnek minden iparos köteles tagja lenni, ötven év alatt öt elnöke volt a szegedi ipartesttfiletnek, az első elnök Rainer Ferenc volt, aki jelentőségiteljes, úttörő munkát végzett. Azoknak az iparosköröknek a megalakulása, amelyek jelenleg is működnek, az ipartársulat működésének második esztendejére esik. Az első II makói hagyma versenye a német hagymával „A makói hagyma Makón drágább, mint a német hagyma a termelő helyén" — Az értékesítés nehézségei (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Hoszszu hallgatás utón szerdán végre ülést tartott a makói hagymaszindikátus ellenőrző bizo"sága Az értékesítés terén eddig elért eredményekről és az értékesítés kilátásairól Vermes Gyula, az ex porihivatal osztályfőnöke számolt be. Eszerint a mai áralakulás igen kielégitő és örvendetes a szindikátus exporttevékenysége azonban a nul'ával egyenlő. A jó áralakulást a gyenge terméssel és a hagymaterületek csökkenésével magyarázza, a? export szünetelését pedig részben azzal, hogy a makói árek a világparitás fölé emelkedtek, részben a különböző államok korlátozó Intézkedéseivel. A makói hagyma ma Makón drágább — mondotta —, mint a német hagyma a termelőhelyén, ilyen körülmények között — mondotta — német exportról beszélni sem lehet. De teljesein reménytelen az angol piac is, mert a holland és spanyol hagymák teljesen fedezik az ottani szükségleteket. VfiTad tehát Svájc és Ausztria. Egyedre azonban ebben a két államban is erős versenyt j»lent a német hagyma. A fokhagymában az idén is nagy a külföldi kereslet, nagy tételek mentek már eddig is külföldre kielégítő áralakulással. Vermes igazgató jelentését Grfln igazgató számszerű adatokkal támasztotta alá Az elmúlt évben október elsejéig ezer vaeron hagyma ment ki külföldre, ebben az évben 280 vagon. Ez Is a kampány legelején Ha most hébe-hóba egy-egy vagont el is lehet helyezni, az csak a makói hagyma kiválóságában leli magyarázatát Nagy baj az is, hogy Csehország 24 cseh koronáról 100 cseh koronára emelte a vámot, a német kormány viszont csak egészen olcsó áron eladott hagymák előtt nyitja meg a sorompót. Ilyen körülmények között a hagyma áralakulásé tisztán a belső piac I helv-Piétő ffiffg. Nagy vita fejlődött ki azután abban a kérdésben. hogy mekkora lehet a most eladásra váró készlet a makói körzetben és hogy mi módon lehetne rávenni a kertészeket arra. hotfv készletei, ket jelentsék he. Vitéz Galemb Sándor bízik abban, hogy n termelési igazolványok kiállítása alkalmával minden kertész pontosan be fogja jelenteni eladásra váró hagymáját Erdei Ferenc szerint ebben az évben nem több, mint 4—500 vagonra tehető ee a készlet, ami kimarad a belső fogyasztásból. Nicsovics György a vidéki termelők késziparoskör Szegeden 1874-ben alakult meg, Szegedi Iparosok Köre cím alatt. Ez a kör azzal a céllal alakult, hogy az iparosok és a város többi polgárai között társadalmi kapcsolatot létesítsen. A tevékeny munka 187 5-ben, az első magyar ipari kiállítás megrendezésével folytatódott, ebben az időben indult meg az első iparos szaklap: az »A'.íöldi Iparlap«, amelyet Gelléri Mór alapított. Érdekes a szegedi ipartestület taglétszámának) anelkedése is. Az ipartestület husz taggal alakidt meg és amikor az ipartörvény reformjára sor került, 1885-ben a szegedi ipartestűlet már 500 bejegyzett tagot tartott nyilván. Ugyanebben az időben 18.092 forint és 97 krajcár tiszta vagyona volt a szegedi ipartestületnek. Az a felhívás, amelyet aiz ipartestület vezetősége kibocsájtott, az elmúlt 50 év történetét a következő mondatokba foglalta össze: »Félszázad... Tengernyi küzdelem, lemondás, harc, meg-megujuló viadal az életért, a kenyérért, a családért, a tisztes magyar iparért. S ebben a küzdelemben szilárd bástyaként áll a szegedi ipartestület, amely élén halad a küzdő táborban és síkra száll jogos érdekeiért...« létéiről tett jelentést. N ik e1a z ky polgármester bejelentette, hogy Kiss János lemondott szelektáló bizottsági tisztségéről, helyette Gsomor Sándort választották! be. A naprikatermelök az értékesítési rendelet sürgős kiadatását kérik (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedvidéki Füszerpaprükatermelők Szövetsége szerdám választmányi ülést tartott, amelyen éles bírálatok és kifakadások hangzottak el. A Korom Mihály elnökletével megtartott ülésen elsősorban a pap« rika értékesítéséről tárgyaltak és nagy vita kőiben sürgették a gazdák, hogy a szövetség vezetősége járjon el a földmiveléeügyi miniszternél az értékesítési rendelet mielőbbi leküldése érdekében. A választmány tanyai képviselői azzal érveltek, hogy az idei rossz paprikatermés mellett is olyan árak alakulnak ki, hogy megfelelő intézkedés nélkül a legnagyobb veszély fenyegeti a paprikatermelést. Back Károly indítványa kapcsán tárgyalt ezután a választmány azokról a bírságolásokról, amelyet az engedélynélküli paprikatermelőkre vetettek kL Az indítványra elhatározta a választmány, hogy azokat a paprikatermelőket, akikről bebizonyosodik, hogy nem rosszhiszeműen termeltek engedély nélkül paprikát, amnesztiában részesitik. Papp József a röszkei gazdák képviseletében szólalt fel és kifejtette, hogy a gazdák egyáltalán nincsenek megelégedve a szövetség munkájával, ha nem történik sürgős ós eredményes intézkedés, nem tartják indokoltnak működését. •BtnaHHaHHaBHBaBHHHCS Kocsmai asxiaíoUai és székeket, ;si kat veszek. Ajánlatokat Károlyi ucea 4. pz. alá kérem a vasíizletbe. III—1—H llll I —