Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)

1935-10-15 / 233. szám

s D e L M A G y A R OR S Z A G T935 október 15. A Szeged FC u| csalóra: kurilla László A Nemzeti Liga érdekes határozata A kulisszák mögött helek óta nagy harc folyt a Szeged FC és a Makói AK között Kurilla Lászlóért, akit a szegedi csapat le akart szerződ­tetni, de akiért — 2000 pengő lelépést követel­tek. Kurilla, amikor első ízben résztvett a Sze­ged FC tréningjén, felmutatta a MAk kiadó­levelét, amely szerint nem gördilenek akadályt szerződtetése elé — egy később megállapítandó váltságdíj kifizetése esetén. Kurilla a kiadatás alapján aláirta a Szeged FC-hez szóló szerződé­sét, amelyet azonban mindaddig nem akartak érvényesíteni, amíg a MAK-kal nem állapodnak me^r. Mivel a MAK nem volt hajlandó mérsékelni követelését, a Szeged FC benyújtotta a Nemzeti /•igához a szerződést. Az intézőbizottság mindent szabályszerűnek talált, a MAK kiadatását is, mert a váltságdíjhoz semmi köze és — Kurillál leiga­zolta a Szeged FC-hez. Eszerint Kurilla már szerepelhet is a Szeged FC színeiben. Hogy ezek után milyen váltságdijat ad a Szeged FC a MAK­nak, az ebben a pillanatban teljesen bizonytalan. Kurilla László a szőnegi Rákócziban kezdett futballozni. Egy évig nem szerepelt nyilvános mérkőzésen és most kérte átigazolását a MA K-hoz, amelynek csajwlában még nem játszott. Kurilla belső csatár. Apróhirdetések Bútorozott szobit L4KAS1 gyorsan ős jót kiad illetőleg Util, ke fel­•¿•CT apróhirdetést n ntliMffvararMágfe.i I A Nemzeti Liga vasárnapi fordulójának eredményei. Budapest: Újpest—Törekvés 6:1 (3:0). Az amatőrcsapat 10 emberrel kezdett, ké­sőbb 9-re csökkent. Hungária—III. kerület 6:0 (3:0), Ferencváros—Kispest 4:1 (2:0), Budai 11—Attila 5:1 (2:1). Debrecen: Bocskai—So­roksár 3:1 (2:0). Salgótarján: Phöbus—SBTC 2:1 (1:1). A Vasutas hosszutávfutó csapata 21 ponttal a harmadik helyen végzett a vasárnap Budapesten megrendezett országos 25 kilométeres futóbajnok­ságban. Az egyéni versenyben a szegediek közül Szalma hatodik, Gyetvay hetedik, Csonka nyolca­dik, Jovanovics (SzTK) kilencedik és Bartók ti­zennegyedik lett. A bajnokságot a BESzKBT csa­pata nyerte meg 10 ponttal, győzött: Galambos (BESzKRT) 1 óra 27:196 perces országos rekord­idő alatt. Aí SzTK csapata nyerte a Testnevelési Fel­figyelősóg második járásának céllövő versenyét 057 ponttal B. csapata előtt. A harmadik helyen az SzTK C. együttese végzett, negyedik az Iparos Egyesület lett. Az egyéni verseny eredménye: 1. Berde 137, 2. Csikós 131, 3. Nemessányi 131, 4. Gyarmathy 130, 5. Szőke 128. Valamennyi céllö­vő az. SzTK tagja. Adófeiszófamlási tárgyalások \ II. számú adófelszólamlási bizottság október 16-án a kővetkező tételeket tárgyalja: Goldgruber Gábor és Fia, ker. ügynökség, Lip­paí Imre fakeresk., Fenyő Testv. fűszer-, stk, dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos, Ottovay István mér­nök, dr. Kemény László ügyvéd, Pósa Balázs gyógyszerész, dr. Maros Tibor fogorvos, dr. Gott­valdné dr. Lippai C. fogorvc«, dr. Somogyi Lajos orvos, Koncz Sándor élelmiszerker., Szalma Anna szatócs, Prágai József szatócs, Kokavecz Pálné szatócs, Sankolyos Ernőné szatócs, Schuszter Mi­hály szatócs, Gaszmmnn József szatócs. Október 17-én: Spitzer Jakab ügynök, Nyári György vendég­lős, Mihályi Adolf kereskedő, Schulter Vilmos bá­dogos, vitéz Dobó János fakereskedő, Szabó Ist­ván szobafestő, Slrausz Gyula fakereskedő, Mol­nár Ármin fakereskedő, Breitner Miklós m. tiszt­viselő. HAL! Ml£3iD*60lil|. 20 -30- 40 d -kás nagysásro kban Egész héten. 4NTALFFY-nál és a piacokon. Csinosum bútorozott szoba lépcsőházi külön előszoba bejárattal, — fürdőszobáival kiadó. Deák F. u. 24, II. Különbejáratu elegán­sam berendezett bútoro­zott szoba fürdőszoba­használattal úriember­nek kiadó. Uj tér 3. Különbejáratu bútoro­zott szoba azonnal ki­adó .Zárda u. 7. sz. Bútorozott kis szoba 8 P kiadó. Polgár u. 26. INGYEN LAKHAT aki albériretbe ad ki szobát, mert igazolt tény, hogy a Délma­gyárország apróhirde­tései között meghirde­tett csinosan bútorozott tiszta szobáért annyit fizetnek, amennyi egy kétszobás főbérleti la­kás házbére. Kazinczy u. 11. sz. alatt | üzlethelyiség, amely minden ipari célra meg­felel, azonnalra is ki­adó Nagy, szellős padlást, vagy raktárt árubetáro­lásra alkalmasat keres Goldgruber cég. Egvszoba, fürdőszobás, földszintes lakás novem berre kiadó. — Szent­gvörgy tér 5. 3 szobás újonnan reno­vált komfortos föld­'szimli lakás azonnalra is kiadó. Vitéz ucca 15, emelet. 1 és 2 szobás Perfekt szállodai sza­kácsnő magyar, francia konyhát, cukrászatot érti, állást keres hely­ben, vidéken, tiszti ét­kezdében, intézetben, klinikára, több nyelvet beszél. „Perfekt sza­kácsnő" jeligére. Jó fizetéssel kétszemélyes háztartás­hoz feltétlenül megbíz­ható, becsületes, kitű­nően főző, ügyes, min­denes szakácsnőt kere­sek éves bizonyítvá­nyokkal. Jelige „Fel­tetlenül megbízható." Tnlkaritónő reggeli — óráikra fölvétetik. Kele­men ucca 11, első eme­let 4. Tlradó egy 3+1-es háló­zati rádói olcsón. Bal­fasor 62. Újszeged. — Gráf. Keresek férfit vagy nőt, kinek Jugoszláviában: Nagyzomborban, Petro­voszelóban a rendőrha­tóságpál ösmeretsége, összeköttetése van, szol gálati bizonyítvány be­szerzéséhez. Vátaiszt a kiadóba „Díjazás" jel­igére kérek. ELVESZETT hosszúszárú fehér, disznóbőr keztyü. Ké­rem a megtalálót, hogy jutalom ellenébem a Délmagyarország ki­adóhivatalába szíves­kedjék leadni. awHim-j Középkorú ur keresi egy csinos uri asszony­ka vagy leány kedves, önzetlen, tartós barát­ságát. „Boldog jövő" jeligére. ..Maros" jeligére érke­zett levelet átvettem. Bejárónő reggel 6-tól délig, koszt nélkül fel­vétetik ösz u. 8. sz. — Győri Vidéki szorgalmas zsi­dólány, gyermek mellé, vagy háztartásba el­menne. „Vidéki" jel. Perfekt mindenes sza­kácsnő nov. l-re felvé­tetik. Pallavioini ucca 5, II. 4. Oktatás Bölesészhallgiatónő kö­zépiskolások tanítását jutányosán vállalja. — „Bölcsészethellgatónö' jeligére. ADÁS-VÉTEL modern lakás Uj tér 6. kiadó. Foglalkozás Osxi ruháit tiszitassa száraz veqytisztitássa! í Szecsödy vegytisztitó és kelmelestő ipartelepén, Fokeiesas ucca 20. (¿0 *buk kötés fehérneműkre és minden anyag­ra szép, legtartó abb kivitelben Képpel, — N1TSOVIT , Or. Ap­don\ i ucca 27. szám. Megbízható, fiatal — hölgy trafikba alkal­mazást nyerhet. Megte­resés kiadóhivatalba „Kaució" jeligére. Gyermektelen házmes­ter, valamint délelőttre bejárónő felvétetik — Margit ucca 5. Felsőipariskolát vég­zett perfekt műszaki tu­dással rajzban, villa­mosságban, motorsze­relésben, irodai gya­korlattal elhelyezked­ne. ..Szakember.'1 Házat I legWhmyeV,» adhat vagy *ehet. ha meghirdeti a i Oélmagrarország | apróhirdetései kösőtt Legmagasabb árat fi­zetek használt tárgya­kért és ruhákért. Csehó Attila u. 8. Egy jó állapotban levő nagy kályha eladó. — Kossuth ucca 16. Két szép szekrény, kar­nisok, ablakroletták fá­ból, férfibekecs eladók Széchenyi tér 17. Terem átfülésérc alkal­mas köpenyeges kályha eladó. Vitéz ucoa 15, emelet. Használt bútort és ru­hanemüeket veszek uj lakásomon, Mérei-ucca 21., Fischer. Meteor-kályha eladó. Fischhof, Mikszáth Kál­mán-ucca 22. Szépirodalmi, orvosi és műszaki könyvek, vicc­lapok, használt hege­dűk, asztalos- és laka­tosszerszámok olcsón el adók. Ifj Horváth, Pá­risi körút 19a. ROCOCO csokoládé csemege kü­lönlegességeknek hely­beli rendelésére ügynö­kök jelentkezhetnek. — Szent István tér 3, Lu­dányi. 225 Alig használt uj tipusu 3 karikás Prometheus gáztűzhely olcsón el­adó. Megtekinthető — Deutsch Albert villa­mos üzlet. Kárász u. 7. Rádió Budapest I. 12.06: Rendőr fúvószenekar. 16.10: Asszonyok tanácsadója. Glass Imre: Útban a né­gus felé. 17.30: Orosz vegyeskórus. 18.15: Pécsiné Maron Ilona előadása. 18.45: Szalonötös. 19.55: Kárpáthy Ernő dr. gitározik. 20.20: Részletek Goethe „Faust'-jából. 21.25: Cigányzene. "¿¿30: Időjáráisjelentés. 22.35: Leicht Hans németnyelvű előadása. 23: Hanglemezek. Budapest II. 18.05: Szalonötös. 18.35: Mezőgaz­dasági félóra. 20.05: Szalónzenekar. 21.30: Hirek. Időjárásijelentés. Külföld. Bécs. 18.55: Wagner: Tannháuser. — Berlin, 2010: Lortzing: Hans Sachs, vigopera. — Varsó. 21: Ábrahám: Grand Hotel, operett. Tőzsde Budapesti értéktőzsde zárlat. Az értéktőzsdén nyugodt hangulatban csekély forgalommal nyitott a tőzsde. Külföldi ösztönzés hiánya miatt váltal­• kozási kedv teljesen hiányzóit a piacról, még a vezető értékekben is csak szórványosan volt üz­let. Nyitáskor az árfolyamok a szombati zárlat­hoz képest csak csekély eltérést tüntetnek fel. Ké­, sőbb a nagyfokú üzlet miatt az árfolyamok a piac egész területén lemorzsolódtak. A hangulat mind­végig kedvetlen maradt és a tőzsde gyenge irány­zattal zárt. Jelentékeny árveszteséget csak a Bauxit, Ganz, Magyar Acél és Izzó részvények szenvedtek. A többi értékek árcsökkenése nem ha­ladta tul a 2 százalékot. Magyar Nemzeti Bank 105, Magyar Altalános Kőszén 293.5, Ganz 18.75, Egyesült Izzó 194.5, Szegedi kenderfonógyár 30. Zürichi devizazárlat. Páris 20.25, London 15.051 Newyork 307.12, Brüsszel 51.70, Milánó 24.9625, Madrid 41.95, Amszterdam —, Berlin 123.55, Schil­ling 57.00, Prága 12.71, Varsó 57.775, Belgrád 7, Athén 2.90, Bukarest 2.50, Amszterdam 208.05. Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai». An?ol font 16.55—16.85, dán kor. 73.95—74.75, belga 56.90-57.50, cseh korona 14.15-14 35. dinár 7.80— 7.95, svéd kor. 337.50—341.50, svéd kor. 85.46—86.35 kanadai dollár 328.00—338 00, francia frank 22.30 22 50- hollandi forint 228 90-230 90, lengyel zloty 63 85—64 45, lei 290-3.10, leva 4.00-4.15, lira 29 90-30 25, német márka 136 00—137.60, norvég korona 84.00-8490, osztrák schiíling 80.00—80.7o, svájci frank 110.70-111.65 Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzései: Búza tiszai 77 kg-os 18.30-18 55 78 kg-os 18.45­18.70, 79 kg-os 18.60-18.85, 80 kg-os 18.75—18.95, felsőtiszai 77 kg-os 18.00—18.25, 78 kg-os 18.15— 18.40, 79 kg-os 18.30-18.55, 80 kg-os 18.40-18.65, dunatiszai, fejérmegyei, dunántuli 77 kg-os 17.90— 18.15, 78 kg-os 18 05—18.30, 79 kg-os 18.20-18.45, 80 kg-os 18.30—18.45. Pestvidéki rozs 16.30—16.40, sörárpa I. 19.00—20.00, takarmányárpa T. 17.00­17.30, zab I. 18.5S-18.70, tengeri 16.20-16.50. Csikágói terménytőzsde zárlat. Búza lanyha. Dec. 102.5—háromnyolcad, máj. 102—101.75, jul. 91 háromnegyed—hétnyolcad (—). Tengeri alig tar­tott. Dec/27 ötnyolcad (—), máj. 28.75 (—), jul. 28.75 (—). Zab lanyha. Dec. 50.75 (—), máj. 52.25 (—), jul. 51 ötnyolcad (—), Rozs lanyha. Dec. 50 öt­nyolcad (—), máj. 91 egynyolcad (—), máj. 94 hét­nyolcad. Felelős szerkesztő; PÁSZTOR JÓZBKP Vyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarorszáf Hirtap- és Nvomdavátlalat Rt könyvnyomdáiéban Felelős üzemvezető: Klein Sándo*

Next

/
Thumbnails
Contents