Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)

1935-09-05 / 199. szám

lBer 5, TQ35 szeptember 5. DÉLMAGYAR ORSZÁG 3 Október 12-én kezdődik a színházi szezon (A Délmagyarország munkatársától) Lassan­kint megkezdődik a készülődés az uj színházi szezonra; Sziklai Jenő színigazgató' aki jelen­leg — mint ismeretes — még Győrött állomáso­zik társulatával, néhány nappal ezelőtt közölte nj társulatának névsorát- Most levelet irt a pol­gármesternek és bejelentette, hogy a szegedi szezont október 12-én szándékozik megnyitni• még pedig az Aidával• Piccaver vendégifellépté­vel- Közli a színigazgató az uj helyártervezetét is. amelyből az derül ki> hogy az idén körül­belül husz százalékkal alacsonyabbak lesznek a helyárak.' mint a mult évben voltak- Minden természetesen attól fiigg> hogy elnyeri-e hozzá a város hatóságának hozzájárulását­Dr- Tóth Béla polgármesterhelyettes most rövidesen összehívja a színügyi bizottságot, amelynek bemutatja a társniailt névsorát, a helyártervezetet ós bejlenti azt is. hogy Sziklai igazgató október tizenkettedikén kívánja meg­nyitni a színház kapuját­uallaceBerrylflVA VILLA*leBna9YObb grandiózus filmje: W • W ^^ w • Wt M ^^ szenzáció! A tífuszjárvány miatt nem halasztják el az Iskolák megnyitását i X megbetegedések száma még nem mutat csökkenést, de még nem kellett megnyitni a kisegítő járványkórházat (A Délmagyarország munkatársától.) A Dél­magyarország szerdai számában részletesen is­mertettük a főorvos járványjelentését, amelyet a polgármester azonnal továbbított a belügy­miniszterhez. A főorvosi jelentés teljes precizi­tással ismerteti a helyzetet és megállapítja, hogy » járvány méretei az idén megha­ladják az összes eddigi arányokat, lényegesen több a megbetegedés, mint a három év előtt lezajlott tífuszjárvány alkalmával volt, de a betegség lefolyása szerencsére könnyű ter­mészetű és a város belterületén a halálozási arányszám alig haladja meg a két százalékot. Negyedszázad óta folytatott megfigyelések eredményeként bizonyos törvényszerűségeket' is állapit meg a főorvosi jelentés, igy például azt, hogy Szegeden, ahol a tifusz minden nyá­ron jelentkező betegség, járványszerüen csak háromévenkint jelentkezik, de minden egyes esetben megnövekedett arányokban­A tifusz és a vérhas járvánnyal kapcsolatos hirek alapján elterjedt a városban az a hir, hogy elhalasztják az iskolák megnyitását. Sok helyen már határozott formában beszéltek ar­ról, hogy a nyán vakáció legalább két héttel megnövekszik. Dr. Tóth Béla polgármester­helyettes kérdést intézett a főorvoshoz ebben az ügyben és jelentést, illetve javaslatot kért az iskolák ügyére vonatkozólag. A főorvos közölte a polgármesterrel, hogy semmiesetre sem lesz javaslatot az iskolai vakáció meghosszabbításá­ra, mert erre a mai helyzetben semmiféle szükség nincs. A tífuszt az eddigi megállapítások szerint nem a betegek terjesztik, a közvetlen fertőzést csak a legritkább esetben lehetett kimutatni, ezért az iskolák zárvatartása fölöslegesen rövidítené meg a tanítás idejét. A polgármesterhelyettes, aki a szabadságon lévő polgármester helyett intézi most az ügye­ket, a főorvos jelentése alapján ugy határozott, hogy nem rendeli el az iskolakezdés el­halasztásét. Ugyancsak a főorvosi jelentés alapján meg­telte a polgármester a szükséges intézkedése­ket a rókusi óvoda épületében berendezett ideiglenes és kisegítő járványkór­ház megnyitására. Ebben a huszonöt férőhelyes járványkórház­ban az egészségügyi szolgálatot a szükséges ápolószemélyzeten kivül egy külön erre a célra alkalmazandó járványorvos fogja ellátni. Eb­ben a pillanatban még nincs szükség az uj jár­ványkórház megnyitására, de néhány napon belül valószínűleg sor kerül rá, mivel a meg­betegedések száma nem mutat csökkenést. Hogyan kellene küzdeni a tífuszfertőzések ellen (A Délmagyarország munkatársától) A tiszti főorvosi hivatal — mJnt ismeretes — térképys kimutatást állított össze a megbetegedésekről­A hivatal, mint tegnap jelentettük, elküldte je­,rntését a belügyminisztériumba- A jelentés hét Gépírásos oldalra terjed és a hasilhagymáz esztendős kataszterét is tartalmazza- Megál­'apftja a jelentés azt is, hogy «a valószínűség határán belül megállapított kontaktfertözéses esetek a többi megbetegedéshez vi szon . a lárvány aránytalanul kis százalékát képezik" .A tiszti főorvos jelentése igen részletes, de "'"cs nyoma annak, hogy a járváimyol szem­ben hogyan vették fel a küzdelmét. ^ kőtelező tifuszoltás elrendelésére gondolt eredetileg a hivatal. azután rájöttek arra. hogy ez Szegeden jelenleg keresztiilvihetetlen Arra azonban nem gondoltak, hogy a tifusz járvány­nyal szemben volna egy egyszerű, de eredmé­nyeiben jelentős védekezési mód is­Tudvalevő, hogy a külvárosi házaknál- külö­nösen Alsóváros egyes uccáiban.igyaz Alföldi» Délibáb-. Répás- és Róka-uccában> a Topolya­soron és a telepekein is szinte falusias viszo­nyok uralkodnak- Az udvaron diszmóólt tarta­nak. az udvar közepén diszlik a szemétdomb­Ezek a külvárosi szemétdombok és disz­nóólak a tífuszjárvány legveszé­lyesebb terjesztői. tehát itt hell valamit tenni Szakértők javaslata ezzel kapcsolatban a következő: rendelje el a tiszti főorvosi hivatal, hogy naponkint legalább kétszer futott­mésszel öntsék le a külvárosi sze­métdombokat és a disznóólakat­Alapítsák meg- hogy ezekben a ­házakban a lakók mikor horáhat­iák ki a szemetet' lehetőleg kora reg­gel napfelkelte előtt állapítsák meg ennek idejét és rendeljék el hocy a szemét tetejét földréteggel és ol­tottmésszel feájék be Ez alól nem volna kivétel és szigorúan ellen­őrizzék. hogy a rendelkezéseket vtalamersnyi házban pontosan végrehajtották-e­Hogy ezt a hatásos fertőtlenitési * eljárást eddfig még nem rendelték el. megmagyarázza a belügyminiszterhez intézett jelentés is- A tiszti főorvos a kontakt-fertőzés fennállását tagadja, általában közismert, hogy a főorvos a kon­takt-fertőzésben nem nagyon hisz- Ezzel szem­ben áll több kiváló professzor véleménye a tomtakt-fertőtfés/röü éppen a tiifuszmeghHege­déseknél- Hivatkozni kell elsőbben Mermg professzor megállapításaira. Meri mg belgyógyászati kézikönyvében a »Hast hagymáz" fejezetnél a következőket lehet ol­vasni: — Az esetek túlnyomó számában a tifusz di­rekt. vagy idmr^kt módon való átvitele a többi emberre a bélsár utján történik- A betegség terjesztésében a könnyebb• gyakran tífuszként fel nem ismert esetek is résztvesznek A fer­tőzés terjesztőiként (bacillus-gazda) alkalmilag, bár csak rövid időre, a beteg környezetében lé­vő teljesen egészséges emberek is szerepelhet­nek; a betegség terjesztésében éppoly jelenté­keny szerepük van. mint a Dauerausscheáderek­n|ek> Ezúton betegednek ímeg oly személyek, akik a tifuszbetegek ápolásával vannak elfog­Mvq> vagy akik az ürülékkel szennyezett fe­hérneműt mossák- A kontakt-fertőzés mellett a tifusz indirekte is átvihető; a legfontosabb köz­vetítője a fertőzött ivóvíz­— Különösen gyakran betegednek meg kon­taktus által — irja a könyv — amelyet elég gyakran fertőzött gyermekek közvetítenek, va­lamely háznak, vagy házcsoportnak lakói na­gyobb számban egy kútnak, vagy bizonyos ke­rületben elterjedt élelmiszerek infekciója foly­tán­De hivatkozni lehet Jendrassfk A Belorvosion tankönyvé-re Is- Ebben ezt olvas­suk: — A tifuszbaciltus étellel itátlál jut a szer vezetbe- A fertőzés forrása a tífuszos beteg, a tifuszbacillu&t ürítő ember széke és vizelete- A védekezés ebből következik- Gondosan fertőt­lenítsük a beteg és a bacUlusüritő székletét és minden olyan tárgyat' amely ezekkel érintke­zésbe jutott­— A fertőzés kiinduló forrása végeredmény­ben a tífuszos beteg, aki a tifuszbacülust ki­üríti- Az igy szabadha került baktérium sorsá­tól, toovájutásától függ a fertőzés terjeáése Tisztátalanság folytán kerülhet a tífuszbacil­lus a tejbe és a legkülönbözőbb táplálékba A betegség halmozódásának oka a nyáron foko­zott viz- és tejivás. nyers gyümölcsnek- saláta­léiének fokozottabb fogyasztása, ha ezek bár­melyikébe tifuszbacillus jutott- Ehhez pedig bő­ven jut alkalom, ha a nyersen fogyasztott.étel­nemű oly egyén kezén át jut közforgalomba, ki arra tifuszbacililust kenhetett rá­— Legveszedelmesebb ha a tifuszgazda ápoló szakácsnő- vagy pék• de egyéb oly foglalkozású BELVÁROSI MOZI Mi nlsljln TALPIG ÚRIASSZONY Clife Brook i» Ann Hardlng ffnftnplfefrrrl SZÉCHENYI MOZI Csütörtök én pénteken VIG ÖZVEGY Lehár operettje Mauríce Cheva'ier is Jeanette Mc DoniM

Next

/
Thumbnails
Contents