Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)

1935-09-27 / 218. szám

s OÉLM a S» ARORSZSG 1955 szeptember 27. A D É L fl A GYA R O R S Z Á G DCOfNYE. BALÁZS ARPAD FELES A RMON HA A tanító ur most nem lepődött meg. Bólin­tott. Ha vége a háborúnak, felesleges fegy­vereink győzelméért imádkozni. Ezután, nem ölnek meg semmit. Ennek mélységesen megörültem. Annyira, hogy az iskolából szabadulva, fölszaladtam a templomba, ahol gyorsan elrebegtem két darab Miatyánkot. Gondoltam, megköszö­nöm az égnek, hogy megszüntette a háborút. Meg azt, hogy ezután nem hoznak a város­ha uj sebesülteket, nem látok uj betegeket, uj sántákat, uj vakokat. Meg azt, hogy vissza­térnek a katonák, igaz, nem az én testvéreim, a más testvérei. A Kiskovácsé, a Galyasié, Kaskötőé ... nem baj... jöjjenek. XX. Délután esett az eső. A Központi Szövetkezet előtt sorba álltunk petróleumért. Vékony volt a sapkám, meg­vizeződött a hajam, majd a homlokomon vé­gigfutottak a friss, hideg vízcseppek. A hu­szadik lehettem a sorban. Kezdetben elől vol­tam, de testes kofaasszonyok jöttek, akik félretoltak. Én nem birtam félretolni őket, ők nehezebbek voltak. Egyszer nem mondom, oldalba löktem az egyiket a petróleumos üveggel. Abban e pillanatban rámröffent: — Nem tudsz vigyázni, kölyök? Szerencsémre, szerencsétlenségére ogy nálánál még testesebb kofát talált a tenyere. Parázs veszekedés támadt. Csúnyákat mondtak. Mindazonáltal kiszorítottak a sorból. Este került rám a sor. Kaptam egy fél liter petróleumot, egy fél kiló sót és két darab cukorpótlót. Kiskovács pénzéből nem futotta, megtoldottam hát az enyémmel. Éppen idejekorán érkeztem a petróleummal. Kiskovács anyja rosszul érezte magát. A ba­rátom sietve öntötte a lámpába az üveg tar­talmát és egy fél marék sót is öntött utána, azért, hogy föl ne robbanjon. Ugy gondol­tuk, hogy a só megköti a petróleumot. Igaz, ezáltal kevesebb marad az étel sózására, de hát hozzá szoktunk a keserű ételhez. A lámpatöltés a konyhában történt. Nem mentem be a szobába, mert Kiskovács anyja spanyolban feküdt. A barátom lámpájának rendbehozatalánál hozzám fordult: — Elkísérsz? — Hová? — Spanyálhoz. — Kész voltam az útra. Kovács Peti ka­bátot öltött magára, bevitte a szobába a lám­pát, majd elindult az orvosért. Útközben láttam rajta, hogy félti az anyját és félelme átragadt rám is. Sajnos, nem se­gíthettem rajta, legfeljebb csak vigasztalhat­tam. — Majd meglásd, hamarosan hazajön az apád. Nem merte kimondani, amit gondolt. Resz­ketett a valóságtól. Szerencsére célhoz ér­tünk. Becsengettem. Otthon volt Spanyál, aki egy pár perc múlva elindult velünk a beteg­hez. Eikisértem őket. A kapunál magam se tudom miért, rimán­kodni kezdtem Spanyál orvosnak: — Segítsen ... gyógyítsa meg a Kiskovács anyukáját... Ugye megteszi? Spanyál megsimogatta az arcomat, majd meghatódva megszólalt: — Nem rajtam múlik fiam, de te nagyon jó bánit vaev, te ieazán szereted az öcsköst. Az eső szünetelt, mégis sár, pocsolya volt ott, ahol álltam. Nem törődtem vele, hogy be­folyik cipőmbé a viz. Ismételten fülembe csengett Spanyál szava. Én magam is ismé­teltem: — Igen, én szeretem őt. Spanyál doktor mégegyszer megsimogat­ta az arcomat, aztán kezét zsebre mélyesz­tette. Pénzt vett elő. Nekem adta. Nem akartam elfogadni, végül a zsebembe dugta. (Folyt. köv.\ Tö&sde Budapesti értéktőzsde zárlat Nyugodt hangu­latban jól tartott arakon indult meg az üzleti for­galom a mai tőzsdén. A tőzsdeidő elején általá­ban a kereslet volt túlsúlyban, ugy, hogy legtöbb értékcsoportban élénkebb üzlet keretében a rész­vények emelkedő árakon cseréltek gazdát. A tőzs­deidő második felében külpolitikai hírekre az üz­let tartózkodóvá vált, mivel a vételi megbízások nagy része visszavonult a vállalkozástól, a hangu­lat árukínálatra megélénkült, az árak lemorzsoló­dása miatt legtöbb részvény árveszteséggel zárt. Magyar Nemzeti Bank 4, Bauxit 3.5, a Kőszén és Magyar Cukor 1—1 pengővel olcsóbbodott. Magyar Nemzeti Bank 169, Magyar Altalános Kőszén 301, Ganz 23, Egyesült Izzó 198, Szegedi kenderfonógyár 31. Az irányzat negyrészt gyengébb. Zürichi devizazárlat. Páris 20.295, London 15.155, Newyork 307.75, Brüsszel 52.05, Milánó 25.13 báromnegyed, Madrid 42.05, Amszterdam 208.075, Schilling 57.50, Berlin 127.75, Prága 12.715, Varsó 57.90, Belgrád 7, Athén 2.87. Bukarest 2.50. Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai: Angol font 16.65-16.95, dán kor. 74.30-75.10, belga 50,90—57.50, cseh korona 14.15—14.35, dinár 7.80­7 90, svéd kor. 85.80-86.70, dollár 337.10-341.10, kandai dollár 330.00-340.00, francia frank 2230 '2 50— hollandi forint 22890-23090, lengyel zloty 185-64 45, lei 2.90-3.10, leva 4.00-4.15, Ura >90—30.25, német márka 136.00—137.60, norvég nrona 84 00-84 90, osztrák schifling 80.00-80.7o, vnjei frank 110.70-11165 Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzései: Buza tiszai 77 kg-os 15.80—16.00, 78 kg-os 15.95— 10 30, 79 kg-os 16.25-16.45, 80 kg-os 16.30-16,55, felsőtiszai 77 kg-os 15.45—15.70, 78 kg-os 15.60­15.85, 79 kg-os 15.75-16.00, 80 kg-os 15.85_1«1« dunatiszái, fejérmegyei. dunántuli 77 kg-os 15.35­1555, 78 kg-os 15.50-15.70, 79 kg-os 15.65-15 85. 80 kg-os 15.80-15.95. Pestvidéki rozs 1410-14 20, egyéb 14.10—14.30, sörárpa I. 18.00—19.00, takar­mányéi pa I. 16.00-16.49, zab I. 1675-16.85, tengeri szeptemberi 15.50—15.60, Csikágfói terménytőzsde zárlat. Buza egyenet­len. Szept. 98 háromnyolcad—fél (98 egynyolcad). dec. 98.25—egynyolcad (98.5—háromnyolcad), máj. 98 egynyolcad—98 (98 ötnyolcad—fél). Tengeri szi­lárd! Szept. 84 hétnyolcad (84), dec. 59 ötnyolcad (57 hétnyolcad), máj. 58 egynyolcad (57 egynyol­cad). Zab lanyha. Szept. 29 háromnyolcad (29 há­romnvolead), dec. 28 egynyolcad (28 egynyolcad). máj. 29.5 (29 ötnyolcad). Bozs lanyha. Szept. 49 háromnyolcad (49.5), dec. 49.25 (50.75), máj. 51 hét­nyolcad (52 ötnyolcad). BUDAPESTEN legolcsóbb és a pályaudvarok­hoz legközelebb fekszik a HUNGÁRIA gőz,kádfürdő,éSvizgyógyinté*et (VII., Pohány-ucca 44. szám) Nyilát i reggel 5 órakor. — Oöz> és kád* fürdő ára P 1.- Kiszolgálási dij csak 10 KII. V KÖNYVEK A DÉLAAGYARORSZAG SIOICSÖNKŐNYVTARADAN: Móra Ferenc: A vadember es családja Madelon Luloís: Gumi E. R. Burroughs: Torzán es Opár Kincsei Roger Vercel: Conon hopiiánu Remenyik Zsigmond: Költö es o valósáig Apróhirdetések BÚTOROZOTT uj-KW Bútorozott inUt LAKÁST gyorsan éa jól kiad illetőleg- talál, ha fel­ad egy apróhirdetést a Délmagnrorszánba! I1IS95CHBI legkönnyebben ai­adhat vagy vehet, ha meghirdeti a Délmagyarország apróhirdetései kOaStt 3 szobás uri lakás teljesen modern, azon­nalra is átadó. Cim: Szabó L. és Tsa, Ká­rász u. INGYEN LüKHar aki albérletbe ad ki szobát, mert igazolt tény, hogy a Délma­gyarország apróhirde­tései között meghirde­tett csinosan bútorozott tiszta szobáért annyit fizetnek, amennyi egy kétszobás főbérleti la­kás házbére Széi hjnyi-lér 15. sz. alatt üzlethelyiség hiadé. Nagyobb betonozott üz­lethelyiség kiadó. Mars tér melleit, Szent Gel­lért u. 2. Kettő és egyszobás — emeleti lakások fürdő­szobával november l-re kiadók. Uj tér 6. 2 szobás modern lakás azonnal kiadó. Bocskay u. 9. Foglalkozás Öszi ruháit tiszitassa száraz vegylisztilással I Ssacsödy végy tisztító és kelmeíestó ipartelepén, Fokelosas ucca 20. EgyedUiaiiű urino keres szerényigényü — jobb nőt, aki minden házimunkát vállal. Pá­risi körut 16, földszint, Egy kifutó fiu felvéte­tik kerékpárral. Lizáit János sütőmester, Sza badság tér U a. Saját autómmai képvi­seletet keresek a keres­kedelem bármely ágá­ban. „Jól bevezetett" jeligém ADÁS-VÉTEL Százszorosan visszakapja pénzét, aki bármit vesz, vagy elad a Délmagyarország ap­róhridetései utján, inert a sok ajánló és vevő közül a legkedvezőbbet vaiaszthatja ki. LIBA K triss virstli, felszeltek ál­landóan kaphatók. Zalr­beöntést napi áron vál­lalok özv Kiss Gézáné Attila ucca 1. Hasznait ísKoiakOnyueKet egyes kötet könyveket teljes könyvtárakat ve szek. Hungária Anti­uuárinm, Batthányi u. 2 347 HASZNÁLT KERÉKPÁR! megvételre keresek. Vajda, Kossuth Lajos­sugárut 109. Tüzér önkéntesnek jó kamgárn ruha, csizma eladó Brüsszeli körut 18. _ Legmagasabb árat fize­tek használt tárgya­kért és ruhákért. Csehó Attila u. 8. Uj zsinagógában férfi sarokülés bérbeadandó. Margit ucca 26, föld­szint 3. Egy alig használt már­kás zongora, előszoba­fal, nagy fehér hármas­szekrény, gyerekágy, fe­hér gázresó és irodalmi értékű könyvek efladók. Érdeklődni délelőtt le­het. Mérey u. 6c. III. 8. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt könyvnyomdájában Felelős üzemvezető: Klein Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents