Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)
1935-09-19 / 211. szám
d t r; m a g y a r or s z a g T935 szeptember T9. A Tisza-szálló hangversenufermében I. hó 21-én szombaton délután 5 órabor divatbemutatót farfok a vezető cégek ószl és féli modelluldonsádalból. Belépés kizárólag névre szóló meghívóval történik, p Dfiính F * i e i amlf az Üzletben igémveinl szíveskedjék. • • H S I h El ClZas helyezzék, a Népszövetség védnöksége alatt, Olaszország szükségleteinek teljes meg nem értését mutatják és Olaszországot ez a megoldás nemcsak hogy ki nem elégítené, hanem még jobban elkeserítené. Rómából jelentik: A délelőtti minisztertanács fontos pénzügyi határozatokat hozott, de nem adott választ az ötösbizottság javaslataira. Szombaton ujabb minisztertanácsot hívnak össze, amelyen előreláthatólag megtörténik a nyilatkozat. II javaslat nem végleges megoldás Genfből jelentik: Aloisi báró közölte Lavallal, hogy az ötösbizottság indítványa semmi olyant nem tartalmaz, ami érdemessé tenné Olaszországnak a genfi szervezet kere'ében való megmaradását. Laval azt felelte, hogv a bizottság javaslatai csak tárgyi alapul szolgálnak és nem tekinthetők végleges megoldásnak. A Népszövetség információs osztálya ma este 7 órakor a következő közleményt adta ki: „Az őtősbizottság megállapította az ajánlások szövegét, amelyek tárgyalási alapul szolgálhatnak. A bizottság megbízta elnökét, hogy a két érdekelt kormány kiküldötteivel érintkezésbe lépjen. Hir szerint a bizottság elnöke már fel is kereste délután fél öt órakor az olasz és abesszin megbízottakat Csak a fegyverek Róma, szeptember 18. A délben megjelenő Piccolo cimü lap hiven eddigi magatartásához, a következőket irja: — Meg vagyunk győződve arról, hogy nagy* tévedés volna Genftől teljes megoldást várni, mert ilyet csak a fegyverek hatalma adhat Olaszországnak. Békésen, de hosszú idő alatt Párfs, szeptember 18. Az Intransigeant jelentése szerint az ötösbizottság csak gazdasági téren tesz Olaszországnak igazi engedményeket, de elzárkózik a komoly területi módosítások elől és politikai téren csak kétes értékű előnyöket hajlandó megadni. Mindent összevéve, a terv módot nyújt arra, hogy Olaszország békésen, de igen hosszú idő alatt valósítsa meg terjeszkedési politikáját BEVONULÓ KATONAKNAK: Körömkefe _.10 Bekenőkefe i—.12 Sárkefe —.16 önborotvakészlet 10 pengével —.88 HAZTARTASI CIKKEK: 24 drb vasporkup dobozban —24 10 csomag kályhafényesitő — J4 1 doboz 750 darab amerikai fogvájó —.24 5 iv barna csomagoló papir —,t4 ISKOLAI CIKKEK: Negyedives rajztábla —.78 7 drb negyedives rajzlap —.14 24 drb fehér tábla kréta —.24 20 drb irótoll —.24 Reklám palatábla —.24 ÉLELMISZEREK: 10 dkg csokoládés drazsé —.20 10 dkg méz, v. savanyu, v. erős cukorka —17 10 dkg nugat kocka —.24 Negyed kilogram burgonya cukor —.25 10 dkg tej arachid halom —.24 1 kg staniolos f lsovány sajt P 1.18 80 dkg sima keksz —.98 NAGY ÁRUHÁZ RT. SZiaiD. CSWCOMICS és KISS UCCA SAROK Aloisi Rémába utazik Genf, szeptember 18. Aloisi báró állitólag jelentéstétel végett Rómába utazik. Ezt az utazást egyesek a békülékenység felé való első lépésnél tekintik. Olasz részről kijelentették, hogy még semilyen végleges döntés nincsen. Abesszínia elfogadja a genfi tervet Addisz-Abéba> szeptember 18- Az abesszin kormány tanulmányozza az ötösbizoibtsáir javaslatait- A császár egyik külföldi tanácsadójának ldj elöntette, hogy a bizottság javaslata' majdnem megegyeznek a; legutóbb abesszin részről tett javaslatokkal• éppen ezért elfogadhatók• Ulabb belső kölcsönt bocsáit kl Olaszország Adóemelések a szerdai minisztertanács elölt Róma- szeptember 18- A szerda délelőtti olasz minisztertanács határozatai közül elsősorban a pénzügyi természetű határozatoknak van fontosságúik. mert ezek nemcsak a keletafrikai há borura való tekintettel; hanem általában az egész ország pénzügyi és gazdasági helyzetének megjavítása szempontjából nagy jelentőségűekA határozatok közül elsősorban áll «z ui aáóreform A különböző üzletkötések jövedelmi adójának felemelését a különböző üzleteknek és helyzeteknek megfelelően fokozatosan fogják végrehajtani• mindamellett az adóköteles jövedelem minimumát nagyobb mértékben fel fogják emelni, hogy ezáltal a kis jövedelmeket mentesítsék tekintettel az árak emelkedéséreUgyancsak illetékeket vetnek ki a gépkocsifor galomra és ezt a vasúti díjszabások felemelésével' illetve átszervezésével fogják kiegészíteniEgy másik intézkedés arról szól. hogy a háborús nyugdijak és rokkantsegélyek kifizetése az utóbbi időben meg9ehetős>en t csökkent és éppen ezért az erre fordítandó összegeket megfelelően tartalékolni fogják Mindezeknek az Intézkedéseknek a segítségével remélik, hogy az 1936-37- évi költségvetésben a kiadások és bevételek közti különbözetet sikerül kiegyenliteniA minisztertanács legfontosabb határozata arról szól. hogy a kormány felhatalmazást kap ujabb belső kölcsön kibocsátására• amelynek kamatozása 5 százalék lesz- Ennek az uj állam kölcsönnek 100 lírás névértéJrii kötvényeit 95 lírás árfolyamon fogják kibocsátani és mentesek lesznek minden adótóll- Az állaim egyúttal kedvezményben akarja részesíteni mindazokat a kötvénytulajdonosokat, akik a legutóbbi 3-5 százalékos kölcsön átvételében résztvettekA minisztertanács ezenkívül több belpolitikai jeleuitőségü határozatot hozott,Olaszország folytatja programja megvalósításai Róma, szeptember 18. Hivatalos körök a szerdán elrendelt pénzügyi intézkedéseket ugy tekintik, mint Olaszország elhatározásának ama bizonyítékát, hogy folytatja keletafrikai programja megvalósítását. A vélekedés egyhangúan az. hogy az ötösbizottság javaslatait viszszautasitiák, mert alkuszerii jellegük van. Róma válaszának megadásáig különböző híresztelések űzik egymást. Az egyik híresztelés szerint 10 millió olasz állampolgár mozgósítására holnap kerül sor, más hirek szerint a libiai olasz csapatok megerősítésére az eddiginél is nagyobb súlyt helyeznek. Abesszin előkészületek az olasz eiőnyomulásra London, szeptember 18. Dedgasmac Nacbu, Harrar kormányzója fegyverbe szólította az összes éptestü férfiakat azzal a figyelmeztetéssel, hogy aki nem hajlandó harctérre menni, azt letartóztatják, végighurcolják Harrar főuccáján és felakasztják. Addisz-Abebából érkező jelentések szerint Adova és Axsum városát kiürítik, tekintettel a várható olasz támadásra, — a lakosság magával hajtja barmait, háziállatait A császárné két gyermeke, Sahle Szelasszié herceg és Czahaje hercegnő kíséretében vonaton Addisz-Abebából Bichoffuba utazott, ahol egy szállodában lakik a válság végéig. Elutazása előtt 1500 főből álló küldöttség kereste fel a császárnét palotájában és kötelezettséget vállalt, hogy 7500 katonát több hónapon át saját költségén élelmez. Erre a célra óriási mennyiségű poralakban konzervált kenyeret, szárított hust és főzeléket gyűjtenek össze. Hajié Szelasszié császár nem fogja csapatait személyesen vezetni, hanem Addisz-Abebában marad és rádión fogja a hadmüveleteket üányitani. Azt hiszik, hogy Mussolini nem üzen hadat, hanem mihelyt befejezte előkészületeit a követ visszahívása nélkül megkezdi előnyomul ását, amelyet „rendőri intézkedésnek" éa nem háborúnak minősít Angol készülődések Egyiptomban Kairó, szeptember 18. Az egyiptomi kikötőkbe egymásután érkeznek angol hadihajók és csapatmegerősitések. Az előkészületek következtében Egyiptomban az élelmiszerárak rohamosan emelkednek. Az akabai öböl közelében levő szigeteken az angol hajóhad raktárakat rendezett be. A Szinai felisziget közelében levő utakat megjavították, az utak környékén víztartályokat állítottak fel. A londoni minisztertanács London, szeptember 18. Az angol minisztertanács tegnap a késő éjszakai órákig tárgyalta az olasz—abesszin-ügyet. Az angol kormány elhatározta, hogy hajlandó lemondani a Bnt Szomáli-föld egy földsávjárói Zeila kikötővel együtt Abesszínia javára. Angliában nem bíznak abban, hogy Mussolini elfogadja a Népszövetség javaslatát. Az angol minisztertanács meghallgatta a hadügyi, légügyi és a tengerészeti miniszter jelentését. Ezekből kiderült hogy Anglia már végrehajtotta a szükséges megerősítéseket gyarmat tűn. Iskolai kézimukát Mk FáyMárgitnál vegyen! Óriftsi választék, olcsó iraki Tisza Lajos kOrntt 97. (Korona uoo» sarok) s» MEHEf és PRSVINSZKY MlndannemU szorzókban dús vAlaszték. (LSóHINt párisi dlvalszUctQk, Deák F. és Híd u. tarok •LSÖRINDU MJMKA! i«e OLCSÓ ÁRAK ! Utí Hol