Délmagyarország, 1935. augusztus (11. évfolyam, 171-195. szám)

1935-08-25 / 190. szám

1935 augusztus 25. DÉLMAGYAR ORSZXÖ 3 Vasárnap 1400 utassal filléres vonat érkezik Szegedre Salgótarjánból Félév alatt a negyvenötödik filléres gyors (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap délelőtt féltizenegy óraltor Salgótarjánból filléres gyors érkezik Szegedre. A gyorsnak az Idegen­forgalmi Hivatalhoz befutott hivatalos jelentési szerint 1400 utasa lesz. A salgótarjániak este háromnegyed kilenc óráig maradhatnak csak Sze­geden, akkor indul vissza a népszerű kiránduló­vonat. A salgótarjániak abból az alkalomból utaznak Szegődre, hogy csapatuk, az SBTC el­ső Nemzeti liga-futbaJlmérkőzését játsza a kitű­nően szereplő Szeged FC ellen. A bányaváros 1400 utast tudott összehozni erre a sportkxrándu­lásra. Ez a salgótarjáni filléres gyors félig-meddig jubileumi vonat, az idén a negyvenötödik, amely befut Szegedre. Az első filléres az idén március 2-án érkezett, tehát azóta hat hónap telt el és igy minden bónapra átlag hét-nyolc filléres vo­nat esett. A negyvenöt filléres gyorssal összesen 27.380 kiránduló jött Szegedre, de ebből a sza­badtéri játékokra egyedül több mint 15 ezer utas érkezett a filléres mnatohon. Ezek a számok kétségbevonhatatlan bizonyíté­kai a filléres vonatok létjogosultságának ugy a közönség és Szeged, általában minden magyar vá­ros, de a vasút szempontjából is. A ,»filléres gyors« olyan találmány, amelynek csak, a hasz­nát láthatja mindenki, a rendszert a jövőben még jobban és praktikusan ki kell épiteni. Filléres vonat Békéscsabára. Budapestről jelentik: Az államvasutak igazgatósága közli, hogy legalább 500 utas jelentkezése esetén szeptember 1-én Szegedről Békéscsabára fil­léres gyorsvonatot indit. A menettérti jegy ára 2 pengő 20 fillér. Iskolaclpők óriási választékban már beérkeztek HA-HA cipőáruház, Kelemen u. 12. A. 8. C. tagja A régenstanács dönt a szerb kormányválságról Belgrád, augusztus 24. A' szombati miniszter­tanács befejeztével Stojadinovics miniszterelnök kijelentette, hogy Preca, Bauer és Stefanovics miniszter lemondása a kormányzótanács előtt van. A miniszterelnök Bledbe utazik, ahol Pál kor­mányzóherceg kihallgatáson fogadja. A kihall­gatás után várható a döntés. A »Napló« jelentése szerint a három miniszter azért mondott le, mert nem értett egyet a kormány többi tagjával a jugo­szláv radikális pártegyesülés megalakítása kér­Közös ellenzéki front a Rassay-párltól a kereszténypártig A titkos választójog és a királykérdés (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) , zák, nemcsak sikerrel biztatnak, de máris si­Megirta a Délmagyarország, hogy Eckhardt I keresnek mondhatók. Tibor minapi felhívására a különböző el _ „ . - • ellen­zéki pártok eleinte meglehetősen hűvösen rea­gáltak. Annál nagyobb meglepetést keltett az hir szombaton, hogy azok a tanácskozások és tapogatózások, amelyek arra irányultak, hogy az ellenzéki pártokat közös 1 nevezőre boz­UBjv4rO»l M011 VasArnap én hétfőn Warner Oland legújabb filmje a Londoni rejtély Bttwflgyt tSrttaet És Csókos tengerészek A IegpompAsaha aanée vioriAMk. 3, «, 9 Arakor. S»«ctienyi Mozi VasArnap utoljára. Iglói diákok a legsikerültebb magyar :ilm Cúntad Weldt uagya»bAan lilmje J u d S ü É. s s 3, 8, 9 Arakor. A nak ff désében. Stojadinovics miniszterelnök kihallgatáson fb­C- i a testnevelésügyi, építésügyi és kereskedő­gyí minisztert. Kiszivárgott hirek merült a három miniszter nem óhajt belépni az uj pártba és ezért le akar mondani. Stojadinovics minisz­terelnök megnyugtatta őket, hogy ha nem lépnek be a radikális pártba, akkor is megtarthatják tár­cájukat, mert a Stojadinovics-kormány nem ki­mondottan pártkormány. I Délmagyarország budapesti munkatársé­í megbízható információja szerint a hely­zet ebben a pillanatban az, hogy sikerült egy olyan plattformot találni, amelyben a keresz­ténypárttól a Rassay-pártig minden párt önál­lóságának teljes fenntartása mellett résztvehet az akc;óban. Ez a plattform — értesülésünk szerint — abban nyilvánul meg, hogy közös programot dolgoznak ki és ezekre a program­pontokra történik az egyesülés. Elsősorban természetesen a titkos választójog kérdése van előtérben, de egy másik jelentős programpont­ban is teljes a barmonia és a megegyezés; ez a királykérdés. Hir szerint az ellenzéki akció e két kérdés körül fog kijegecesedni; az erre vonatkozó tárgyalások már a közeljövőben befejezést nyernek. Az október végén összeülő parlament első ülésén az ellenzék részéről már a kész programból ilyen természetű bejelentés fog elhangzani. Új hongvonolai f o.r m a új színváltó á r i 4 i t k á I a, új k o it i > r u k c i ó j ú c » é » • k. új rövidhullám* • á », új tekercsek, vesztmégmentw felépít 黫l több jellemzői az 555-da ORION UlTRA SUPER rádiónak. MIMBIH OMON •lOIÖOMtMDAxtl •»»»»»« „!l várospolitikát nem szabad alárendelni az országos politikának Kossulh-vacsora a IL Kerületi Függet­lenségi Népkörben (A Délmagyarország munkatársától.) A 30 óv óta működő II. kerületi Függetlenségi Népköt Lajos-napi vacsoráját szombat este rendezte meg a Török-féle vendéglőben. A többszáz terítékes társasvacsora után Tápay Dezső, az egyesület el­nöke üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Haj* nal István tartotta meg ünnepi beszédét. Rés»* letesen foglalkozott a kossuthi-idök politikájával, a nagy triász: Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Széchenyi István államépitő munkásságával. Jel­lemezte azt a heroikus küzdelmet, amelyet Koa< suth Lajos folytatott, hogy a magyar nemzetet a fejlődés útjára vigye. Azzal fejezte be beszé­dét, hogy Kossuth I^ajos emlékezete, amig egy magyar él, nemcsak ércszobrokban, hanem a W­kekben is kitörölhetetlenül élni fog. A tapssal fogadott beszéd ntán dr. Pálfy Józsefi polgármester szólalt fel. Várospolitikai kérdések­kel foglalkozott és kijelentette, hogy a váras* politikát ar országos politikától mindenkor meg kell különböztetni. Végzetes volna — mondottal —ha a várospolitikát az országos politika jár­mába hajtanák. A várospolitika akkor jó, ha « város polgárainak érzelmével teljesem egybefor. Szánalmas, ha köz funkcionárius a tekintélyét cau­pán a törvényes intézkedésekre alapítja; ax a hatalom és tekintély biztos, amely magára a pol­gárságra és szeretetére van alapozva. A város fej­lődésére, polgárainak boldogulására ürítette po­harát a polgármester, akit a megjelentek sokáig ünnepeltek. Dr. Hunyadi-Vas Gergely országgyűlési kép­viselő beszédében Kossuth Lajos emlékének áldo­zott. Kifejtette, hogy az az államférfi viszi előre a nemzet ügyeit, aki megtalálja az utat, ame* lyen a népakaratot és a vezető egyéneket együtt tudja vezetni. Kossuth példáját állította a mai magyarság elé is és rámutatott arra, hogy Kossuth előrelátásai mindenben beigazolódtak. Ezután dr. Pap Róbert beszélt. Kifejtette, hogy ;i magyar nemzet nagy kérdéseiben egyek a pol­gárok, a Kossuth-kultusz szolgálatában is min­dönki egyetért. Kossuth Lajos politikájával fog­lalkozva kifejtette, hogy manapság nem lehet más gondja Magyarországnak, mint a belső meg­erősödésre való törekvés. Kitért beszédében a vá­rospolitikára és aláhuzottan hangsúlyozta, hogy teljes mértékben osztja a polgármesternek azt a felfogását, hogy " várospolitikái nem szabad alá­fj /AS PIRIN® 1 •y6nM*rtár(kbM kwhtM!

Next

/
Thumbnails
Contents