Délmagyarország, 1935. augusztus (11. évfolyam, 171-195. szám)
1935-08-22 / 187. szám
6 OÉLMAGYAR OR S Z X G 1933 nugutítus 22. Kél asszony — egy néoen (A Délmagyarország munkatársától) Érdekes becsületsértési és rágalmazási pert indított nemrégiben özv. Jordán Richárd né ellen dr. Fetter Frigyesné, született Gera Ilona, egy Párisban élö festőművész, volj szegedi pénzügyi tisztviselő felesége. Dr. Fettenné ügyvédje, dr. Adler Dezső utján előadta, hogy özv. Jordánné azt híresztelte róla többek előtt, hogy ő nem Fettemé, ezzel a névvel csak szélhámoskodik, ezt a nevet jogosan Erdélyi Vilma használja, aki dr. Fettertöl törvényesen el nem vált. özv. Jordánné a vád ellen azzal védekezett, hogy ezt nem ő, hanem Tóth Ilona nevü szegedi leány híresztelte Gera Ilonáról. Ezek után Jordánné ellen elejtették a vádat és Tóth Ilona ellen indítottak eljárást. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy az Igazság pontosan a középen van- Ugyanis a Párisban élő festőművésznek első felesége volt Erdélyi Vilma, akitől elvált, de továbbra is jogosult volt férje nevét viselni. A festőművész másodszor is megnősült, feleségül vette Gera Ilonát, aki jelenleg is a felesége. A helyzet tehát az, hogy két dr. Fettemé él Szegeden és mindkettő jogosan viseli a nevet. A biróság Tóth Ilonát büntetóparanccsal husz pengő pénzbüntetésre itélte. — Levente-otthon épül Röszkén. A kultuszminiszter értesítette a röszkei testnevelési kirendeltséget, hogy a tervezett levente-otthon épitési költségeihez 1500 pengő államsegélyt utalt ki. A miniszter értesítésével most felkeresték a rőszkeiek dr. Pálfy József polgármestert és arra kérték, hogy a levente-otthon céljaira adjon a város megfelelő telket és segitse elő az építkezést használt építőanyagok átengedésével is. A polgármester megígérte a rőszkeiek kívánságának teljesítését. — Kitüntetések. Rudapestről jelentik: A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy dr. Kérjészi Zoltán pécsi egyetemi és dr. T h e g z e Gyula debreceni egyetemi tanárnak négy évtizedes főiskolai és egyetemi tanári szolgálatuk alatt a főiskolai oktatás és szakirodalom müvelése terén szerzett érdemeikért elismerését tudtul adják. — A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy M a g y a r i Imre cigányprímásnak a magyar zeneművészet körűi szerzett érdemeiért elismerését tudtul adják. — A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy dr. Széli Imre egészségügyi főtanácsosnak, <a gyulai áll. gyermekmenhely igazgató-főorvosának nyugalomba helyezése alkalmából értékes közszolgálati működéséért elismerését tudtul adják. — A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy dr. Tauffer Emil egészségügyi főtanácsosnak, a gyulai állami kórház igazgatójának nyugalomba helyezése alkalmából 35 évi kiválóan értékes közszolgálatáért eiismerését tudtul adják. — Szurkálás Kisteleken. Takó János 25 esztendős kisteleki napszámost barátai kedd este mulatozás után súlyosan összeszurkáltak. A mentek sulvos, de nem életveszélyes állapotban Szegedre, a közkórházba hozták. A csendőrség a nyo mozást megindította a szurkálok kézrekeritésére. * Dr. Pajor izanatóríum és vizsyógytntézet Budapest VIII.. Vas-ucca 17., sznnnfóriumi é« kórházi osztályokkal napi 8 pensőlől Az uj rheumaosztályon pöstyéní iszappakolások. Fizikotherapia Zander. Orthopad gyógvtermeb. Rádiumkezeié*. Enterocleaner (bélfürdők) Bentlakó és bejáró betegek kezelése. Szívbetegek vizsgálatára Elektrokardigrapb: kezelésére «peciális gyógymódok. Szénsavas és oxygénfürdők Legmodernebb asthma kezelés. Anyagcserevizsgálat A sebészeti osztály látványos«ág<zámbamenő mütfitermeiben kozmetikai plasztikai operációk is végeztetnek: emlőpb^ztika. orrkorrecMÓ arcmegflatalitás. ránceltnntetés. stb Ilrologiai osztály Szülő o«ztálvon 10 napos legmérsékeltehb átalánvárak Tájékoztatás nyújt: Temesvárv József gyógyszerész (tel.: 13-91). Makón Szöllő««v Jenő gyógv-zeré'z (tel: 2-*M) — Az őrizetbe vett varrónő. Ligeti Béla építészmérnök annak a megállapítását kéli, hogy Gulyás Ferencné varrónő, akit a rendőrség ke rités gyanúja miatt őrizetbe vett, nem lakott az ő bázában es jelenleg sincs ott lakása. PYTHIA PSYCHOGRAFOLOGA, fogad d. e. 11—1, d. u. 5-7 kőzött. KÁLVÁRIA UCCA (Vasárnap esak délután) MAKÓI HIREK Németország nem veszi, hanem exportálja a hagymát A szerdai hetipiacon végre a szindikátus is megkezdte a hagymavásárlásokat, még pedig a spekuláció által diktált 6 pengős áron, amiből kertészkörökben jogosan következtettek arra, hogy ez a>z ár végre megfeíel a külföldön kialakult áraknak. Kérdést intéztünk az ügyben a szindikátus vezetőségéhez, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy ezen az áron csak egészen jelentéktelen mennyiségeket lehet elhelyezni a külföldi piacokon, mert a helyzet az, hogy Németországon olyan mennyiségű hagyma termett, mint még soha s a németországi szaklapokból merített értesülések szerint Németországban a legkomolyabb formában beszélnek egy angliai hagymaexportróí, amely felvenné a német feleslegeket. De hogy milyen kornoly ez a felesleg, azt kétségtelenül igazolja ÖIZ a most megjelent német kormányrendelet, amely a fölös termeivények egy részének a hűtőházakban vaíó elhelyezése érdekében tesz 'gen szigorú intézkedéseket. A szindikátus vezetősége szerint tehát az exportkilátások változatlanul gyengék, ám azt sem szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy a német hagyma elálló képessége egészen minimális s nagy kérdés, hogy akár hűtőházi, akár más intézkedésekkel sikerül-e az exportképességét tavaszig megőrizni. Urbán Péter temetése. Kunágotán kedden nagy részvét mellett temették el Urbán Péter báró | országgyűlési képviselőt. A kormányzó féleségéi vei együtt megjelent sógora temetésén. A Nep. nevében Marton Béla főtitkár búcsúztatta el. öt kilométer és a rá kosi tanyák. Rákosi tanyai ' gazdák jártak nálunk azzal a panasszal, hogy a rákosi tanyák ma reggelre 5 kilométerre? — kijebb rukkoltak. A piacra törekvő gazdák kezdetben nem akartak hinni a szemeiknek. Azt hitték, valami káprázat játszik velük, mert — mint mondották —, megdöbbenve tapasztalták, hogy jó féij órai kocsikázás után még mindig kijebb vannak, mint voltak az este, amikor a saját tanyájukban álomra hajtották a fejüket. A magyarázatot azután az utász adta meg a rejtélyes kérdésre abban, hogy az utat újra mérték s a kiindulást nem •a makói városházától vették, hanem a kiszombori elágazástól. Igy esett azután meg az a csoda, hogv reggelre kerek 5 kilométerrel minden tanya kijebb rukkolt. 52 makói mezőgazdasági munkás munkát kapott az ármentesitő társulatnál. Az ármentesitő társulat nagyobb földmunkálatokba kezdett az úgynevezett holttiszai szakaszon s erre a célra többszáz munkást szerződtetett A polgármesteri hivatal megkeresésére a munka egyrészét a makói mezőgazdasági munkások számára biztosították s 52 makói mezőgazdasági munkással szerződést kötöttek. Az 52 munkás ma reggel állott munkába. Munkásszerenesétlenség. Rákosi István gépész felesége tegnap segédkezett a férjének, aki traktorszántást végez a rákosi földeken. Munkaközben az asszony megbotlott és olyan szerencsétlenül esett el, hogy a traktor kereke keresztül ment rajta és összeroncsolta a felső lábszárát. A kórházban ápolják. Most kell jelentkezni az olcsó tengeriért. Az import-tengerit - mint velünk közlik _ átvette a kiosztással megbízott Futura. Az import-teageri ára gazdák számára 12.50 pengő. A jelentkezéseket a gazdasági felügyerőségek és a községi elöljáróságok fogadják el, akik egyben ez igazolási eljárást is lefolytatják. Az olcsó tengeriből csak azok a gazdák kapnak, akiknek hizó jószágjaik vannak. A Szent Istváni buesu nagy érdeklődés mellett folyt le Makón. Eleven, színes és kedves kép ala, kult ki a templom körül, amelynek izét és színpompáját a környező községek nagy számban beI zarándokolt közönsége adta meg. Sszinffáx ésMüvés&ef Bucsu játékok Győrben a szegedi társulatnál. A győri színházban, ahol a szegedi színtársulat játszik a nyár eleje óta, a héten Rózsahegyi Kálmán és Vaszary Piri vendégszerepel a ,,Legboldogabb ember"-ben és az „öreg tekintetes"-ben. Péntektől kezdve három estén át fellép Verebes Ernő a „Nápolyi kaland" cimü operettben. A tavalyi tagok megkezdték bucsufellépteiket. S o 11 h y György a Nótás kapitányban. Major Kató és Vágó Máry az „Én és a kisöc9ém"-ben, K ő r ö s s y Zoltán pedig a „Mágnás Miská"-han búcsúzik el a szegedi társulattól, a jövő szezonban nem térnek vissza Szegedre. A társulat uj tagjai 28-ától kezdve vonulnak be uj állomáshelyükre. A Gazdag Cirkusz megnyitó díszelőadása. A jóhirü Gazdag Cirkusz, amely egyike a legnagyobb magyar vándorló cirkuszoknak, tegnap megérkezett Szegedre és ma este fél 9 órai kezdettel a Szent István-téren laitja nagy megnyitó díszelőadását. A Gazdag Cirkusz két év előtt járt legutóbb Szegeden, a közönség élénken emlékszik a cirkusz produkcióira. Bizonyos, hogy a cirkusz előadásait ezúttal is telt nézőtér fogja végigtapsolni. Annál inkább, számithat erre a cirkusz, mert az újonnan szerződtetett artisták a világ legjobb variétéiben dolgoztak. Ezeket a világhírű uj attrakciókat most először Szegeden mutatják be. Budapesti értéktőzsde aárlai. A mai értéktőzsdén kedvetlen hangulatban lanyha irányzattal indult a forgalom. Már az első kötések a hétfői zárlatnál alacsonyabb árfolyamokon jöttek létre és a tőzsdeidő későbbi folyamán a válíalkozási kedv teljes hiánya miatt a csekély kínálat is csak fokozódóan olcsóbb árakon talált vevőkre. A lanyha irányzat mindjobban érvényesült az összes értékcsoportokban és csak egészen jelentéktelen forgalomnaík tulajdonitható, hogy az árcsökkenés ' nem volt még nagyobb mérvű. A hangulat zárlat-1 kor sem változott és a részvények legalacsonyabb napi árfolyamokon záríatkor kerültek az árjegyző táblára. A játékpapirok közül a Bauxit 5, a Kőí szén 4.5, Az ITrikányi 1.75 pengő árveszteséget | szenvedett. A Fegyver pedig 2, a Bima 1.85, a Magyar Cukor 3.5 és a Nasici 1.5 pengővel ol: csóbbodott. Magyar Nemzeti Bank —, Magyar Altalános Kőszén 205, Egyesült Izzó 184, Ganz 22.4, Szegedi Kenderfonógyár 28.6. Zürichi deviza zá rlat. Páris 20.27, London 15.225, Newyork 305.50, Brüsszel 51.625, Milánó 25.10, Madrid 42.00, Amszterdam 207.05, Berlin 123.25, Bécs (süling) 57.75, Prága 12.705, Varsó 57.90, Belgrád 7.00, Athén 2.90, Bukarest 2.50. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamat: Angol font 16.75-17.05, dán kor. 74.85-75.65,belga 56.90-57.50. cseh korona 14.15-14.35, dinár 7.80— 8.30, svéd kor. 86.55-S7.i5, dollár 336.20-340.20, kanadai dollár 330.00—340.0o, francia frank 22.30 —22.50, hollandi forint 229.75—231.75, lengyel zloty 63.90—64.50, leu 2.90-3.10, leva 4.00-4.15, lira 29.90—30.25, német márka 136.00—137.60, norv. korona 83.80-84.70, osztrák schilling 8000-80 70. svájci frank 110.70-111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos jelentése. Buza tiszai 77 kg-os" 15.10—15.35, 78 kg-os 15.25— 15.50,, 79 kg-os 15.35-15.65, 80 kg-s 15.50-15.75, felsőtiszai 77 kg-os 14.90-15.10, 78 kg-os 15.06— 15.25. 79 kg-os 15.20-15.40, 80 kg-os 15.30-15.50, dunatiszai, feiérmegyei, dunántúli 77 kg-os 14.80i 14 95. 78 kg-os 14.95-15.10, 79 kg-os 15.10-15.25, 80 kg-os 15.25-15.35, Pestvidéki rozs 1410—14.30. takarmányárpa I. 16.25-16.75, zab II. 1675-17.00. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza szilárd Szept. 89.5-háromnegyed (—), dec. 91 hétnyolcad —92 (—), máj. 93 ötnyolcad—háromnegyed (—•). Tengeri egyenetlen. Szept. 74.5 (—). dec. 56.25 (—), máj. 57.75 (-). Zab szilárd Szept. 27 '(—), dec. 28 hétnyolcad (—), máj. 3t háromnyolcad (—)I Rbzs szilárd. Szept. 43 háromnyolcad )—(, dec. 45.5 (—), máj. 48 hétnyolcad (—).