Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)
1935-06-16 / 134. szám
TQV5 junius 16: DÍCMAGyARORSZAG 3 A Hungária egygólos veresége Bécsben Bécs, junius 15. A Hungária labdarugó csapata szombaton nagy hőségben, tízezer néző előtt játszotta első Középeurópa Kupamérkőzését a bécsi Admirával A mérkőzés az Admira 3:2 (2:0) arányú győzelmével végzcidött. A tartalékos Hungária lelkes és odaadó játékot mutatott és ezek után Budapesten saját pályáján és közönsége előtt győzelmet arathat. A Hungária góljait Müller rúgta. Bárányi főispán: a Csónakázó Egylet elnöke A Szegedi Csónakázó Egylet szombaton tartotta 65. közgyűlését A tárgysorozat legkiemelkedőbb pontja az elnöki tisztség betöltése volt, amely néhaii <itr.Aignar Károly elhalálozása folytán mtegüresedett. A közgyűlésen a tagok majdnem teljes számban megjelentek és a választmány évi jelentését tudomásul véve egyhangúlag választotta meg elnökévé Bárányi Tibor főispánt, aki Rieger Lajos alelnök üdvözlő szavaira válaszolva készséggel vállalta az elnöki tisztséget és amellett tett ígéretet, hogy az ország legrégibb vidéki evezős egyletét, amely oly sok dicsőséges sporteredményt ért el, de a gazdasági élet megrendülése folytán az egyleten kívül álló okokból a sportélel ellanyhult, minden törekvésével a régi sportnivóra igyeikszik vezetni. Belvárosi Mozi Vasárnap és hétfő Rabszolgavásár grandiózus napkeleti történet. Főszereplők Fritz Kortner * Unna May Wong Széchenyi Mozi Vasarnap és hétfő Egy asszony, akiről beszélnek... Egy szerelmes asszony drámája. A világhírű R. K. O. filmgyár remeke. Főszereplők lohn Boles és llnn Harding. FEHÉR CIPÓK BOCSKOROK SZANDÁLCIPŐK óriási választékban HA-HA cipőáruházban 37 ABC Könyvre vásárolgat. D fagykárok, a nikotin, a politizáló tanítók és egyéb érdekességek a közigazgatási bizottság szombati ülésén (A Délmagyararszdg munkatársától.) A szegedi közigazgatási bizottság szombaton délután tartotta meg Bárányi Tibor főispán elnökletével juniusi ülését. A polgármester jelentéséhez, amelyet dr. Pává Ferenc tb. tanácsnok ismerteteti, dr. Pap Bóbert szólalt fel. Az ujszegedi autóbuszközlekedés javitását sürgette. — El van intézve — mondotta dr. Biedl Samu. — Nem tudok róla. — Délelőtt 10 órától este 9-ig tizpercenkínt mennek az autóbuszok. — A mult héten még félóránkint közlekedtek. — De mától kezdve tízpercenikint — Erről nem tudtam — mondotta dr. Pap Róbert, aki ezzel elállt felszólalásától. Az árvaszék jelentését Hegedűs Antal terjesztette ezután élő, majd a főorvos jelentése k5vMkezett. A jelentés szerint az egészségügyi helyzet kielégítő. Dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes a rendőri jelentést mutatta be, amelyet lapunk más helyén ismertetünk. Dr. Szepessy Aladár pénzügyigazgató azt indítványozta, hogy a jövőben a közigazgatási bizottság ne délután, hanem délelőtlönkint tartsa ülém. Jeges tömlőt a szivére, a fejére borogatást, orvosért, orvosért. VIIL Az orvos nyugodt, bölcs ember, Hallgatja panaszait Elégedetten bólogat, mintha örülne, hogy a tünetek annyira egybevágnak azzal, amit hajdan az egyetemen tanult. — Naponta ötven cigaretta, — ismétli nyájas mosollyal — néha egy pár szivar is, ülő életmód, semmi testmozgás, éjszakázás, izgalmak. Mit csodálkozik ezen? Azon kellene csodálkoznia, hogy nem előbb jelentkezett és nem végzetesebb formában. örüljünk, hogy még idejekorán elcsipjük a bajt. Tehát semmi dohány, föltétlen nyugalom és tej, tej. tej. 4 IX. Másnap már kutyabaja. Tejben-vajban fürdik. Rozskenyeret reggelizik, sajttal, ebédre tejet iszik, ozsonnára aludttejet, tejfölt. Olyan szagot áraszt, mint egy jnhakol. Az uccán szánakozva nézi azokat a vad-indiánokat, akik bűzös dohánylevelet égetnek szájukban. Micsoda sivár lelkek. Érintkezhet ezután velük? Megbocsátóan elhatározza, hogy azért érintkezni fog velük Este meggyújtja lámpáját, dolgozni akar. Homlokát kiveri a halálos verejték. Megint hallja. Csöng a füle, a koponyája, az egész teste. Most már nem idegeskedik. Próbálja megszokni Lógatja a fejét, rámered üres ké.ziratpapirjaira. Beletörődik a változhatatlanba, érákig figyel errn a rettenetes zenére, tnelv arra inti. hogy nemsokára el kell majd innen mennie. Benyit a fia, hogy lefekvés előtt elbúcsúzkodjék. Nem panaszkodik neki. Megcsókolja, bágyadtan int utána ,mintha atyai áldását adná rá. Fia kifelé menet a szoba közepén megáll, hallgatózik. Ezt kérdezi: — Mi zug itt? — Itt? _ Igen, itt. — Hát te is hallod? Keresni kezdik a lárma forrását, mint mikor „tüzet-vizet" játszanak. Az ajtónál alig hallani. — A lámpa, kiált a fia, — az Íróasztalod lámpája. Ez muzsikál. Rossz a kapcsolója. Eloltják: akkor nem hallanak semmit. Meggyújtják: akkor újra hallják. XI. összevissza öleli fiát, kacag és ugrál örömében. Másik lámpát tesz Íróasztalára. Órákig dolgozik mellette. Ugy megy minden, mint a karikacsapás. Éjfél után. mikor már mindnyájan alusznak a házban, pokoli vágy fogta el. Csak egy cigarettát .egyetlenegy cigarettát. De a szobalány reggel már mind elosztogatta. Eszébe jut, hogy van egy titkos doboza. Könyvállványa legfölső polcára rejtette el, könyvei mögé, ünnepi alkalomra. Török cigaretták, C. D. jelzéssel. Egy diplomatától kapta. Mint a majom mászik a könyvtárlétrán. Jaj de édes ez a keserű füst. Szájpadlása zugait ugy járja be, mint tömjén a templom fülkéit. Aischvlos nem cigarettázott? Musset azonban cigarettázott. XII. Pusztán ezt az egyet engedélyezi magának. Abból, ami történi, tanulni akar. — A szenvedély — szaval — annál 1öbb örömei tartogat számunkra, minél inkább fékezzük. Elszivjia cigarettáját, aztán kezie öntudatlanul a második után nyúl. Már öngyújtója is lobog. — Ne feledd — ijesztgeti mását. — hogy menynyire metrrémültél. Az elríbb a halál csöngetett be hozzád. Eltűnődik, majd ez! mondja: — Eayelőre téves kapcsolás volt — és rágyújt. seit. A hivatalvezetők igy jobban beoszthatják idejüket. Dr. Biedl Samu ezzel kapcsolatban arra hivla fel a bizottság figyelmét, hogy a közigazgatási bizottság albizottságai rendszerint a bizottság ;'enáris ülése után tartották meg a nnaguk üléseit, amelyek sokszor hosszú órákig eltartanak. Előnyösebb. ha a bizottság továbbra is délutánonkint tartják meg az üléseket. Dr. Tarajossy Béla ügyészségi elnök a dékj'ól'i ülések mellett szólalt fel. Dr. Pap Bóbert szólalt még fel, majd a bizottság többsége délelőtti ülések mellett foglalt állást. Ezután a pénzügyigazgató hivatalos jelentését terjesztette elő. A jelentés szerint az adóhátralék 1,443.116 pengő, ami 42.5 százaléknak felel meg. Tarajossy ügyészségi elnök tett ezután jelentést, majd Kiss Károly tanfelügyelő számolt be a tanügyi eseményekről. í>r. Pap Bóbert interpellálta meg a tanfelügyelőt annak a tanítónak az ügyében, aki ellen évek óta panaszkodnak az érdekelt szülők. A panaszok szerint a tanító brutálisan bánik a gondjaira hízott gyerekekkel, bántalmazza ő^et, amit orvosi látleletek igazolnak. A tanító ellen nyílt feljelentést is tettek, még) sem történt semmi az ügyben, vizsgálatot sem indítottak. A bepanaszolt tanító neve Kávay Dezső, aki a domaszéki iskolában tanít. Kiss Károly tanfelügyelő szerint v. Kávay Dez>ő ellen az elmúlt öt év alatit egyetlen panasz érkezett a tanfelügyelőseghez, még pedig a törvényhatósági választások után. A panaszt kivizsgálták és megállapították, hogy a feljelenlés — minden tárgyi alapot nélkülöz. Kávay semmi olyan "figyelmi eszközt nem alkalmaz, amelynek alkalmazását tiltjálk a rendelkezések. Kiderült — mondotta a tanfelügyelő —, hogy Kávay ellen — politikai hajszát indítottak. Dr. Dobay Gyula, mint a domaszéki iskolaszéki gondnokság elnöke, kelt ezután Kávay védelmére. Kijelentette, hogy Kávay a legkiválóbb tani tók közé tartozik. Dr. Pap Bóbert kijelentettte ezután, hogy felszólalásának semmi más oélja nem volt, mint az hogy történt-e vizsgálat. A tanfelügyelő azt mondja, hogv történt vizsgálat. Ha igy van, ct a vizsgálat nem volt teljes, mert magukat a panaszosokat nem hallgatták ki. Nem hiszi, hogy a föl]*' lentésnek politikai háttere lenne és éppen a nem politizáló tanitók ellen indulna hajsza, amikor > kétszáz szegedi tanító közül alig van olyan, ak ne politizálna és ne ugyanahhoz a politikai pár! hoz tartozna. Bárányi főispán: Abból, hogy a följelentés alá íróinak 80 százaléka visszavonta a följelentést, azt bizonvitja, hogy a pamaszosokat is meghallgatták. Az államépitészeti hivatal jelentése szerint a Szőnyegiavitás! Mindenféle szőnyeget szakszerűen, jutányosán javit és mos Gábor szőnyegszövő Nemestakács ucca 30.