Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)

1935-06-12 / 130. szám

DELMftöVAKORSZAG SZEOED. SterkettM*«gi Somogyi ncca Z2.1. cm. Teleion: ZM3..KladúlUvalal, kWctSnkOnyviar é* Jegy Iroda: Aradi occa 8. Teleiont 13-Oft. - Nyomda: Lów Llpöl ncca 19. Telelőm 13—O«. • Távirati é* leveleim: DeimagysrortzAa Szcocd. A doberdái találkozó Mint lovassule, Eukachic K altábornagy vezetésével magasrangu tisztek — vala­mennyien a Mont e San Mi ch e 1 e-i harctér egykori parancsnokai, — utaztak a pünkösdi ünnepekre a Doberdóra és a Monté san Michel e-re, ahol a velük szemben állott olasz csapatok parancsnokai­val találkoznak. Az olasz és magyar tisztek utólagos harcászati megbeszélésen tárgyal­ták meg a majd husz évvel ezelőtti ütközetek eseményeit. S nekünk az jut eszünkbe, amikor erről a találkozásról olvasunk, hogy — é r e t ts é g i találkozó. Húszéves érettségi találko­zóra jönnek össze a „régi harc fiai," egy kis beszélgetésre s egy kis bankettre. Éppen csak nem diákcsinyekről esik szó, éppen csak nem arról emlékeznek meg a világhá­ború öreg diákjai, hogy hogyan tettek súly­zókat a Timina tanár ur zsebébe s hogyan irták le egymáséról a matematikai dolgoza­tot. Jólismerős — idegenek jöttek itt is ösz­sze kedélyes beszélgetésre s egy pohár bor­ra, — bár összejöhettek volna azok a tízez­rek is, akik magyar vérükkel trágyázták a bitang sziklákat, akik fiatalságukkal, egész­ségükkel, ölelni vágyó karukkal s minden szépségre rácsudálkozó ragyogó fiatal sze­mük fényével puhították meg a rögöket, hogy a barátság és megértés fekete ciprusai kisarjadhassanak a régi harctereken — husz évvel a szörnyű vetés után. Bár megjelenhettek volna ezen a találkozón a régi osztálytársak valamennyien s nem­csak a — vigyázók és a prefektusok találkozóját lehetett volna megtartani. Hány magyar szivet szaggattak össze a Doberdó poklában s a Monté san Michele hány fia­tal magyar életnek lett tömegsírja. S amikor most a parancsnok urak összejönnek a magyar fejfák erdejének árnyé­kában, megmozdulnak-e a porladó szivek ott lent, ökölbe szorulnak-e az elporladt kezek s zihálni kezdenek-e az átlőtt tüdők? Micsoda hatalmas orkeszter szólalhatna ott meg, a szédőtt tüdők, a szétszaggatott szivek, a kitépett lábak és szétzúzott kezek apokalip­tikus hangszerein hogy zúgna, hogy üvölte­ne fel megrázó erejű himnusza az életnek, a halálnak s a megdicsőülésnek. S miért nem husz évvel ezelőtt tartották ezt a megbeszélést? A magyar és olasz tisztek egészen bizonyosan husz évvel ezelőtt is épugy meg tudták volna szorí­tani egymás kezét, mint ezen a pünkösdön s épolyan meleg emberi érzéssel tudtak volna leülni a fehér asztal mellé, mint ezen a pün­kösdi doberdói halotti toron. Husz évvel ez­előtt is összejöhettek volna megbeszélni azt, hogy mit ér a támadás a Doberdó sziklái kö­zött, az Isonzó völgyében, vagy a Monté san Michelének a halál angyala által kibérelt meredekén. Husz évvel ezelőtt is meg­beszélhették volna a harci játék esélyeit s fehér kendős, ellenségnek kinevezett csapa­tokkal ki is próbálhatták volna stratégiai megbeszélésük eredményeit. Vér nélkül és halál nélkül, pusztulás és gyász nélkül is meggyőződhettek volna mindarról, amiről a haláinak ez a doberdói farsangja, a pusztulásnak ez az isonzói bálja, a vérnek a Monté san Michele-i hét bő esztendeje adott égbekiáltó tanulságokat. Szerda, 1935 junius 12. Ara ÍO fillér XI. évfolyam, 130. sz. S amíg pilzeni sörrel fokozták az étvágyat a bankett résztvevői s chiantival koccintottak egymásra, ugyan eszükbe jutott-e, hogy mi­ért kellett egymással harcolni azoknak, akik baráti érzéssel s egymás megbecsülésével tudnak leülni a teritett asztal mellé? Ugyan eszükbe jutott-e legalább nekik, a boldog túl­élőknek, hogy miért kellett meghalni azok­nak a tízezreknek, akik felett ők parancsoltak s akik az ő vezénylésükre mentek „hirvirágot szedni gyöngyös koszorúba?" A magyar és a7. olasz nép nem voltak egymás ellenségei, nem voltak olyan érdekek, amelyek egy­mással szembeállították volna ezt a két né­pet és mégis egymást „önníök kellett, ölni." Mi közünk volt nekünk a Doberdó sziklái­hoz, az egész Doberdó nem ért annyit, mint egyetlen egész­séges fiatal magyar katona élete, az egész Isonzóért nem adtunk vol­na egyetlen magyar szivet, ame­lyik ott dobogott utolsót s a Monté san (Budapesti tudósítónk telefonjelentése. A kép­viselőház kedden megkezdte a felhatalmazási tör­vényjavaslat tárgyalását. A parlament meglehető­sen sivár képet mutatott, holott a régi appropriá­ciós viták meglehetősen élénk izgalmat keltettek mindig. Most az ülés első napján csaíknem siri csend honolt az ülésteremben; a képviselőik inkább a folyosón tartózkodtak. Ennek nem anyira a nagy meleg volt az oka, hanem inkább az, hogy az uniformizált politika nincsen sem a közvéle­ményre, sem a képviselőkre hatással. Egyesek ugy vélték, hogy Eckhardt Tibor keddi felszólalásában ellenzéki beszédet mond. Ezzel szemben az történt, hogy Eckhardt óvakodott min­den élesebb támadástól, sőt olyan álláspontot fog­lalt el, amely nagyon hasonlít ahhoz az álláspont­hoz, amelyet a Gömbös-kormánnyal való koope­rációja idején hangoztatott. Beszédének nem is volt nagy hatása. Annál nagyobb feltűnést keltett az ülésteremben, hogy dr. Hunyadi-Vas Gergely beszéde alatt Gömbös Gyula miniszterel­nök a miniszterelnöki székből átment a baloldalra és a régi Apponyi Albert-helyet elfoglalva Fas­say Károllyal folytatott eszmecserét. A képviselők természetesen messze elkerülték a két politikus ta­nácskozását, amely annál feltűnőbb volt, mert kö­zel egy óra hosszat tartott és a mély diskurzus­ban úgyszólván megfeledkeztek mindenről, ami körülöttük történt. Munkatársunk érdeklődött, hogy a tanácskozás milyen téma körül forgott, de ugy Rassay, mint a miniszterelnök környezetében hallgatásba burko­lóztak. A képviselőház kedden délután Bopory György elnökletével ülést tartott és megkezdte a felhatal­mazási törvényjavaslat vitáját ELttCIZEltS: Havonta helyben 3.ZO, vidéken e* Budapesten 3.SO, kUllttldUr • ,40 peigö. — Egyet Mám ara hílhöi nap ÍO, vasár- é» Ünnepnap 16 11U. Hir­detések telvetele tarifa szerint. Megle­lealK hélin KlvMeievel nann^ta reggel. Michele meredekjén több magyar hullott el, mint amennyinek holttestével az egész hegy­oldalt be lehetne takarni, pedig nekürk az egész hegy nem ért annyit, mint egyetlen magyar katona szeme, amelynek világa' ott oltották ki. Vért, életet, magyar életek pom­pás ígéreteit áldoztuk egy terméketlen szikla birtokáért, ami soha nem volt a mienk. Ami­kor a Tisza folyót kellett volna védenünk, az Isonzóért folyt a magyar vérnek patakja Amikor az ország határait fenyegette az el­lenség, a magyar katonáknak a Monté san Michele birtokáért kellett nagyszerű életü­ket feláldozniok. Bizonyosan értékes eredménye lesz a pa­rancsnokló tisztek megbeszélésének, de mí ugy gondoljuk, sokkal értékesebb, sokkal termékenyebb, a magyar élet útjait és fel­adatait sokkal világitóbb volna a megbeszé­lés eredménye, ha nemcsak az ©lő parancs­nokok, de a halott katonák százezrei is részt vehetnének a doberdói találkozón. Az ülés megnyitása után Kozma Miklós belügy­miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a magyar nyelvnek az előadásra kerülő filmekbe váló bizto­tositásáról, majd Temesuáry Imre a zárszámadást vizsgáló bi­zottság jelentését terjesztette be. Zsindely Ferenc előiadó ismertette ezután rész­letesen a felhatalmazási törvényjavaslatot, majd megkezdődött a vita, amelynek első szónoka Eckhardt Tibor volt. Hangsúlyozta, hogy a független kisgazdapárt az eddigi költségvetési és felhatalmazási viták so­rán változatlanul az ellenzéki padsorokból telje­sitette kötelességét. Ha az ország érdekéről van szó, sem barátság, sem ellenszenv nem jöhet tekin­tetbe. A miniszterelnök politikájának alapvető gon­dolata a nemzeti egység, szereté hinni, hogy az nem pártpolitikai gondolat, hanem olyan pártok felett álló, közéleti gondolat, amelyben, ha inter­pretálják, a független kisgazdapárt a maga részé­ről szívesen résztvesz, ha azonban a nemzeti egy­ség az egypártrendszerre irányul, kíméletlen tö­rekvést jelent, ugy szöges és áthidalhatatlan ellen tét van közöttük. Három olyan nagy kérdésünk van, amit csak az egyetemes, a nemzetet átütő ero­jénelk igénybevételével oldhatunk meg. Az első a külpolitikai kérdések csoportja. Nemzeti hivatá­sunk ezidőszerinti lényege az — és ez a lényeg kül­politikai célkitűzéseinknél is —, hogy történel­münkhöz és népünk erejéhez méltó érvényesülést biztosítson magának a nemzet a Duna völgyében. A revízió nagy kérdésében a magyar politika egy­séges. Ilyen az igazi nemzeti egység, anvely a lel­kek önkéntes elhatározásából származik. A kor­mánynak nagy önmegtartóztatással, mérséklettel és nyugalommal kell ugy a revízió, mint a fegy­verkezés és egyenjogúság kérdésében a magyar álláspontot képviselnie. Áttérve a gazdaságipolitikaii kérdésekre, hang­sulvozta, hogy el kell kerülni azt az erős mérték Gömbös és Rassay egyórás tanácskozása a felhatalmazási javaslat parlamenti vitája alatt Dr. Hunyadi-Vas Gergely felszólalása az appropriácids vitában

Next

/
Thumbnails
Contents