Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)

1935-04-07 / 76. szám

n * i M\ry4ROR<;7\G TQ55 április 7Cipőt húsvétra ISl/lT-nél vegyen (

SzécSienvMér 16.1 Telefon: 24-22.J Uiláépitett kirakataink és tavaszi cipőink szenzációsak Lichfmann és Schiller cipők egyedárusifása társegyetemek, a Magyar Tudományos Akadémia, a Műegyetem közgazdasági fakultása, a jogakadémiák és végül az ifjúság képviselője köszöntötte a 70 esztendős tudóst, aki meghatottan mondott köszönetet az üdvözlésekért. — Büszkévé tesz az ünneplés — mondotta —, mert látom, hogy mily sok jó emberem van. A megtiszteltetésnek két alakja van, az egyik, amelynek az a tartalma, hogy fontos kötelességteljesítés nélkül nem lehet életpályát betölteni. Ezt vallottam én is mindig. A másik körülmény, amire a megtiszteltetést alapítom, a jogászok «4| vén alapszik és ez azt mondja, hogy „becsületesen élni, senkit meg nem sérteni; a magáét mindenkinek megadni"! Ez az elv lebegett előttem eddigi pályafutásom alatt és ugy érzem, igyekeztem is megfelelni ennek az elvnek. Végül Polner professzor külön is megköszönte az üdvözléseket és az ifjúsághoz szólva kifejtette, hogy csakis ideális eszmékért és sohasem önző érdekekért lelkesedjen. A bensőséges ünnepséget az egyetemi énekkar fejezte be. imMM¥MWWMMMMMyM»WtfUM»«MMMMMMWIIMIIHHIIHWWWHIIW|||: Felhívjuk a közöntés: figyelmét Ttlralaalunlc megieklmésére, i«fl afiol a legufabb ufdonságoleat rendMviíl olcsó áron Mvdlamxtöatfa Reich órái és ékszerész, Kelemen ucca 11. e ^WHHWHWWWWWWWWnWWHWHWWtmWWWWWWWHnHWnWWnHrmHHWHHWWWWWHWHWHWWWWHWWWtlWlitWt SZIL VE SZÍ ERI POE ON A kúria Szerim „egy pofon nem válóok" a fiatalasszony szerint igen (A Délmagyarország munkatársától.) Bálint Mi- I fon miatt jelentette fel a férjét. Dr. Lázár járáshály dorozsmai fodrászmestert felesége jelentette rásbiró tárgyalta az érdekes ügyet. A tárgyaláson fel nemrégiben — súlyos testisértés vétsége I a következő tényállás alakult ki. miatt. A feltűnően csinos, fiatal Bálintné egy po- | Szilveszterkor Bálinték a dorozsmai kaszinóban mulatoztak. A fiatalasszony a kisteleki intelligenciával szórakozott, amit a férje nem nézett jó szemmel. A kistelekiek a jókedvű fiatalasszonyt pezsgővel kínálták, majd táncra kérték, mire a féltékeny férj lekérte és megtiltotta neki, hogy idegenekkel táncoljon. Az asszony azután máskor is táncolt, ezek után a férj hazavitte. Az uton szóváltás keletkezett köztük, az asszony vissza akart menni, mire férje arculütötte, Bálintné az ütéstől elesett és ínyét összeroncsolta. Bálintné emiatt annyira megharagudott férjére, hogy többé vissza sem ment hozzá, megindította ellene a válópert, amelynek azonban nem volt eredménye. A házasfelek azóta is külön élnek. A férj tagadta, hogy megütötte volna a feleségét Elmondotta, hogy a felesége a kaszinó előtt azt kiabálta neki, hogy nem parancsol felette és 6 azért is visszamegy. Majd megfordult és eközben magától elesett. így szerezte sérülését. A bíró minden igyekezete arra irányult, hogy a házasfeleket kibékítse, de a feleség nem akart békülni. A bíró kérdésére a férj is, a feleség is elmondotta, hogy azóta is voltak együtt moziban, templomban, a férj azóta ráíratott a feleségére 7 hold földet. Levelekkel ostromolta, elküldötte ne. ki a Kúria egyik döntvényét, amely szerint ,,erjg pofon még nem válóok", de az asszony nem volt hajlandó sem akkor, sem most megbocsátani. — Hát azt akarja, hogy gyermeke apját elitéljem? — kérdezte a bíró. — Aztl — felelte a konok asszony. A bíróság a fodrászmestert 30 perigőre ítélte, de az Ítélet végrehajtását felfüggesztette. As Ítélet szerint az asszony volt az oka az incidens* nek. Habselgem íeftérnemtóeh legolcsóbban 4 POlláK TCStVéreKnEI GVüMö LC SFA, díszfa, cserje, fenyő, szőlővessző, buxus, bokor és magastőrzsü rózsák kaphatók és kertrendezést vállal DEMETER FERENC ríST? ".SBT-»* ffejslci, iptJWtHX Ifix/aP Csányi Mihály ÜSST wégt Készít elsőrendű kivi felben SZOBAFESTÉST. cimfeslémázolást és butorfényezést FURCSA Irta KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Éjfél után valami elhagyott kávéházba vetődöm, ahol még sohase jártam. Hajszos nap után, a munkától elcsigázottan üldögélek, lógó karral, a semmibe bámulva. Pihegek, mint a fáradt uszó. Hirtelen valaki átköszön hozzám a szemben lévő harmadik-negyedik asztaltól, nyájasan, kedves sugárzással, egy fiatalember, aki szintén egyedül üldögél az asztalnál Kék szeme mosolyog az örömtől, hogy felismert Mihelyt kirezzent tűnődésemből, én is fölismerem őt. Ez a fiatalember gyermekorvos, tanársegéd. Csak egyetlenegyszer jöttem vele össze, még a télen. Elzász orvostanár vacsoráján, de ott nyomban rokonszenvesnek tartottam és megszerettem. Visszaköszönök neki, mosolyogva, a kezemet tengetve. Igazán örülök, hogy fi őrül a láttámon. Mégis valami megalázottság marad bennam, valami lelkifurdalás. Csak nem gondolja felőlem, hogy már arinakelőtte is észrevettem s megvár tam —, hogy ő köszönjön nekem először? fin az ilyen embereket megvertem. Egyszerre tartozunk köszönni egymásnak, szinte versengve az elsőséiért. Nincs kor, rang. érdem, vagy vagyon, ami fölmenthetne bennünket ettől az emberi kötelességtől. Ha az uccán találkozunk, már messziről kell jelezni erre való készségünket, már előbb fölkeli röpülnie tekintetünknek, mint a hajö-zászlóknafc az árbócra s a köszönés csak ennek természetes következménye lehet, előzkődés és nem erőharc. Ez a« én erkölcsöm, az én udvariasságom erkölcse. Az, aki vét ellene, senki és semmi előttem. Ennélfogva minden Ismerősömnek előre köszönök, ha van rá módom, de ha azt tapasztalom, hogy ezt ki akarják erőszakolni, hogy megkövetelik szenvedőleges tiszteletadásomat, melvet ők legföljebb viszonozni hajlandók .akkor többé nem köszönök nekik. Még vissza se köszönök. Félreértések elkerülése végett jó volna tudatnom est » kitűnő gyermekorvossal. Átsétálhatnék az asztalához. Csak ne volnék ilyen halálosan kimerült No, majd más alkalommal jóváteszem. Az alkalom nem késett. Néhány nap múlva este a zsúfolt villamoson robogok hazafelé. Kün állok a tornácon, megpillantom öt. Egy sarokba bújva valami könyvet olvas. Sikerül meglesnem azt a pillanatot, amikor föltekint. Tüntetőleg megemelem kalapom és rámosolygok. ö szintén megemeli kalapját és rámmosolyog a fiatal, kék szemével. Később, hogy az utasok zöme leszáll s a kocsi majdnem kiürül, hozzásietek. Viharosan rázom a kezét. Mellé telepszem. — Hogy van? — vallathatom. — Köszönöm. — És ön? — Köszönöm — válaszolok. — Hazafelé? — Nem. A nagybátyámhoz. Minden szerdán este náluk vacsorázunk, ősidőktől fogva. — Ahá, családi vacsora. — Az bólint — Mit olvas? Kezembe adja a könyvet. Künn a tornácon azt hittem valami orvosi munkába merül, mely a gyermekbénaláSTÓI, vagy ilyesféléről szól. Tévedtem. Szépirodalom. „Esmond Henrik." Ez meglep és fokozza iránta a nagyrabecsülésem. Mindig azt vallottam, hogy a kiváló emberek minden iránt érdeklődnek: számukra az egész világ egy. — Még diákkoromban olvastam — jegyzi meg. — Most ajra elővettem. — Nos és hogy tetszik? — Isteni — feleli. A válasz kissé lehüt. Én sohase jellemeznék igv egy könyvet, mert a dolgok fölöttébb sokrétűek és bonyolultak. De ő végre gyermekorvos és olvasó. Zavaromban az angol humorról dadogok valamit Mintán nem kapcsolódik, abbahagyom. FeJéje fordulok: — Sokat dolgozfk? — Bizony — sóhajt. — Reggeltől estig Robotolok. Panaszkodik. A gazdasági válság az egész világon óriási, az emberek szesénvek, nincs pénzük a legszükségesebbre sem, kenyérre, orvosságra, ruhára. Elmeséli hosrv ma délután először látott elgázolást. Egy gépkocsi az Aradi-ucca sarkán elütött va/lami nénikét. Borzasztó volt borzasztó. így beszélgetünk mindenféléről, a papagályokról, és a néger-kérdésekről is, szóval, arról, amiről az emberek általában beszélgetni szoktak. En szóbahozJam ezt a cudar hideg, rendellenes időjárást. A társalgást csínján az fi mestersége felé terelem. — Sok most a beteg? — Természetesen. Mindenki meghűl, náthás. — A gyermekek is — teszem hozzá. — Azok is, — veti oda. Kissé tartózkodóbbnak látszik. Ez azonban még rokonszenvesebbé teszi a szememben. Vagy én az előbb nem voltam tartózkodó ,amikor ő Thaekerayi dicsérte? Különben lehet hogy nem is tartózkodó, csak szerény. Nekem kell buzgólkodnom. Előhozakodom a vitustánocal, a tejoltásokkal, az anaphilaziával. össze-vissza kotyogok mindent — Ugy hallom, hogy a vörheny az utóbbi évtizedekben feltűnően enyhült Micsoda félelmes, ragadozó betegség volt még a mi gyermekkorukban. Most ugy megszelídült, mintha a tigris macskává változnék. El fog tűnni a föld színéről, akár a himlő, a lepra, a dögvész. Végül maguk a betegségek is megbetegszenek és elpusztulnak. I — Igen, — hagyja rám., I Ha valamiről sokat tudunk, akkor hallgatunk. Csak a műkedvelők biztosak és bőbeszédűek. A teljes tudás — a külsőségében — fölöttébb hasonlít a teljes tudatlansághoz. Szégyenkezem, hogy ennyit elméskedtem és kotnyeleskedtem. Én is hallgatok. Aztán ezt kérte zem tőle: — Mit csinál Elzász? — Elzász? — ráncolgatja a homlokát — Kicsoda is az? — Hát a mi közös barátunk Elzász. a tan ír. Az orvostanár. — Olyat én nem ismerek — jelenti ki. — Ismerek ugyan egy Elzászt. De az főfelügyelő a vasutnál. Rámeredek. Most az orratöve körül egy vonást fedezek föl. ecy éles kifejezést egy kemény ár-