Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)
1935-04-21 / 87. szám
nnrilis 21. BÉCMAGYARORSZÁG 2?3 DUSCH AK-FESTÖiPARVALLALAT Végez I. rendű kivitelben szobafestés!, mázolási, bulorfényezésf legolcsóbb árak mellett. Dlilalan kOllaígvetésl A TANAR ÚR TÖRTÉNETE .A Dehnagyar ország munkatársától.) Ezt a történetet mag:i a tanár ur beszélte el személyesen, a múltkor, amikor különböző politikai szenzációkról esett szó. — Mindég csak szenzáció, esemény, sláger!... mondotta megvetően. A cipője talpáról leszakította a lerongyolódott részt és elgondolkozva forgatta az elkoptatott bőrdarabot. A szenzáció — folytatta — itt van a szemük elölt. Például én a legnagyobb szenzáció vagyok. Az én életem a huszadik század csodája, helyesebben áldozata... öe ez mindegy... S belekezdett tragikus élete elmesélésébe. Előzőleg el kell mondani a tanár úrról egyetmást, hogy a történetét annál jobban megértsük. Erdélyi menekült ő, ennek a fajtának minden seívósságával, életerejével. Szemében ma is valami fanatikus hit lobog. Soha nem viselt még uj ruhái és nem tartozik semmiféle politikai párthoz. A politikát unja és utálja, hogy miéit, arra nézve kialukalt, alapos véleménye van, de ezt nem szokta publikálni. Sokan fantasztának, mások excentrikusnak tartják. Egyidőbcn kaftánban járt. Persze senki sem tudta, hogy ezt a ruhadarabot kapta és más hijján kénytelen volt hordani. Egyidőben Ivrisztus-szakáll övezte sovány arcát. Akkoriban oly rosszul állott a szénája, hogy borbélyra sem tellett. Volt bicsérdista, m:rt a nyers r«pa olcsóbb vol, mint a borjufilé. Ezek az exlravagenciók igen reális alapból táplálkoztak. Egyízben csizmát kapóit ajándékba. Viszont ugyanakikor csak szalonruhája volt. Tehát hordta a esszmát a siralonruhával. Mosolyogva fordultok »»tana az emberek, de nem is vette észre, ment felemelt fővel, fanatikus hittel, mert tudta, hogy ex a sorsa... Köfülbclül, nagyvonalakban ez a tanár úr arcképe. ö mesélte el a következőket: — Az én bánatom egyetlen cseppjéban visszatókröiődik az egész világ tragédiája, — kezdte és elővette kopott plélitárcáját a zsebéből. Rágyújtott egy fél Leventére. Ezt a tárcát édesapjából örökölte lOlü-ban, amikor szabadságra jött r fronlcól. Valamikor Ízetlen német cigarettát tartottak benne, olyan díszes ,de értéktelen trafikot, amilyent a némel tisztek szívtak. A magyar katonák, ha jól viselkedtek a lövészárokban, néha kaptak a német hadvezetőségtöl ilyen iircs dobozt... A tanái- úr édesapja egyetlen fiának ezt vitte emlékbe a frontról. Az apa elesett, a pléhdoboz megmaradt... — Édesanyámmal menekültem Erdélyből Csupán egy kofferünk volt, azt én cipeltem a fejemén a vasútig, szegény anyám saját magát is alig birta el. Napokig utaztunk, hánykolódtunk mindenfelé, ámig kikötöttünk itten, Magyarországot». Odahaza maradt egy leány, nki sokat jelentett nekem. Arról volt szó, hogy valamikor elvészéin feleségül.' A menekülés azonban ezt a tervel derékban kettétörte, amint mondani szokás. A mama nem sokat szenvedett. A vagonlakásban megfázott és alig egy évvel a menekülés után itthagyolt. Ilgy maradiam, mint a szedett szőlő... A Levente elfogyott. A tanár úr most pipadohányból sodort ujabb füstölnivalót magának. — Szerencsére — folytatta — remekül meg rolt szervezve a különféle jótékony intézmény. Engem is felkaroltak. Jutott meleg leves, viseltes nadrág és kerítettek számomra fekvőhelyet is. Hálásnak kellett azonban lennem módfelett. Kézcsók és leves, kézcsók és foltos nadrág, ez volt az életem. Azután jött az egyetem, nem kevésbe inbb körülmények között. Meguntam azonban a menzák egyhangú eletét, a sok sótalan főzeléket, az örökös hajbókolást, a kiadagolt kenyeret, öszszeakadtam egv kolleganővel, aki éppen olyan árva volt, mint én. Egyik nap megkértem a kezét. ő vállat vont. — Gondolja, hogy jobb lesz? — kérdezte. — Azt hiszem... Próbáljuk meg — feleltem. — Megesküdtünk és az első érzésem az volt, hogy sikerült megszabadulni a menzától. Ettől kezdve a népkonyhára jártunk. Feleségem sokat sírt, mert szégyclt elmenni az ebédért. Ugyanis igen előkelő erdélyi családból származott s rosszul nevelték... A népkonyhát is megszoktuk, ezt is meglehet szokni, mini a mindennapi fürdést. Nem mondoml az önérzetem állnndóan lázadozott. Erős és fiatal voltam és mégis odakellelt állni az elesettekkel egy sorba. De rájöttem, hogy ez nem az én hibám, tehát felesleges a szégyenkezés. Kerestem tanítványokat és találtam is. Volt olyan hónap, hogy 15—^0 pengő is ütötte a markomat. Persze, csak szegényebb családokhoz járhattam el tanítóskodni, mert öltözékem miatt kerültem a Belvárost. A feleségem nem tudott állást kapni. Később már nem is keresett, az útban lévő kicsike lányom nem engedte... Mintha könny homályosította volna el a tanár úr szemét. — Mert egy szcp, egy gyönyörű lánj-om született abbíin a pincelakásban aliol laktunk házasságkötésünk őlfct. Feleségem teljesen a háztartásnak szentelte minden idejét. Ugy kell ezt érteni, hogy a tanulást abbahagyta teljesen. Később én is követtem a példáját, mert nem volt pénzem. Közben a diákjaimat is elvesztettem és ujakat nem tudtam helyükbe szerezni. Sebaj, gondoltam, kimentem Szőregre napszámba. Reggel gyalog ki, este gyalog be. Az uton bevetettem a cipőmet és mezítláb gyalogoltam, mert az én bőröm olcsóbb, mint a tehénbőr, amiből a cipő készül... Ez is furcsa, mi? Aztán megszületett a másik gyerek is. Történetesen a szobánk Iliden volt, ennivaló nem volt az egész pincében. Feleségem segítség nélkül adott életet a második kislányomnak. A jó emberek azonban nem hagylak el. Másnap már tíz kiló fa állott a fal mellett..! Az emberek, jók, minden ellenkező hiresztclésjel szemben állítom ezt... — Látta volna a gyerekeimet! Minden apa bü:»zke a gyerekeire. Mindegyik gyereknek van valamilyen tulajdonsága, aini egyedülálló. Nos, az én gyerekeim enni tudtak! De hogy! Imádták a lóhúst, a lókolbászt, a lóvir&Lit... Bár adhattam volna nekik annyit, amennyit szeretlek volna ... Most már tényleg sirt a lanár úr. — Hogy miért érzékenyültem cl ennyire? A gyerekeim ugyanis már nem élnek... Először az elsőszülött, azután a másodszülött hagyott bennünket, szinte búcsú nélkül... De már ekkor engem is elhagyott a türelmem. Felmentem a városházára, az asztalra csapiam és követeltem, hogy temessék cl őket Isten nevében... — A temetés után ketten maradiunk. Nem sokáig. Szegény feleségem nem birta sokáig, őngyilkosságol követett el és háromhetes szörn; ü haláltusa után a közkórház ingyen ágyán kiszenvedett. Nem panaszkodom, öt is ingyen temették el... — Elfelejtettem mondani, hogy közben minden képzelhető foglalkozást űzetem. Ügynököltem, menedzseltem, kubikoltam, követ törtem és olvastam a lapokban a különböző konferenciákról szóló hineket. Izgultam Németország miatti csodáltam i-aval ügyességét, meri mindez röppent fontos volt számomra. Tessék elhinni,.. — S most it vagyok. • Az utóbbi időben kizárólag zsiros Ígéretekkel táplálkozom. Ezzel takarózom, ebben járok, ezzel fizclek lakbért. Csak egy szörnyű félelem kinoz: mi lesz, ha egyszer az Ígéretek is válságba kerülnek és nem jut belőle minden magamfajta, hivÓléleknek annyi, amennyi a megélhetéshez szükséges?... A tanár úr összekotorta a pléhdoboz fenekéről a maradék pipadohányt és rágyújtott. Kékes füst szállott fel a tavaszi égbe. a tanár úr talán üzenetet küldött általa a családjának, liogy azt mondája: várjatok már egy kicsit, megyek én is nemsokára... Klamár Gyula. Ha tűzhelye lassan forral, cserélje ki „Pe!roIor"-ral Kérjen dijialan prospektus! a mosl meqje'enl 1935 íypusu ,Hfikatlanos"pe'rAíeumn ^készülékről. CazdasUgoa, gyors, reRüílytelpn Eladás: Budapest, Indrássv ut 50. (OMo-on fér.) trafóház es flelmiszerszállitó Rfózvcimtársatág llona-ncca 16-20. SZEGED Telelőn: B-19. MÉSZ, CEMENT, GIPSZ, teljes vagonban bármely állomásra cs tiszapályaudvari raktárunkból minden mennyiségbon bázboz szállítva 1 — Szükséglete fedezésé elölt saját érdekében kérje ajánlatunkatí Vévúes Ttésxvényit&rsas á&